Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

Gyerekszobám 17 év után is pont olyan, ahogy hátrahagytam

Talán nem vagyok egyedül, akit 17 év után is pont úgy várja a gyerekszobája haza, ahogy felvételi után maga mögött hagyta.

Tizennyolc éves voltam, amikor faluról a nagy Budapestre költöztem, hogy egyetemi tanulmányaimat megkezdjem. Eddig a pontig az otthonom, azon belül is tetőtéri gyerekszobám volt a legstabilabb pont az életemben, az a hely, ahol nemcsak biztonságot, de békét is leltem. A tenyérnyi kis helyiség, a mindig változó színű falak megannyi fejezet szemtanúi voltak, végignézték,

  • ahogy kinövöm a Barbie-t, és mindent Brad Pitt-tel ragasztok tele,
  • ahogy könyvtárrá, sötétkamrává, műteremmé és tanulószobává rendezem át a teret,
  • ahogy fanatikus Guns n’ Roses-rajongó válik belőlem, 
  • ahogy sírok a tinihormonok és a matekkettesek miatt, 
  • ahogy a takaróm alatt az első fiúmmal csókolózom,
  • ahogy sminkelni és öltözködni tanulok,
  • ahogy az ablakpárkányon ücsörgök, és a csillagokat kémlelem,
  • ahogy összepakolom a fél életem, hogy egy kollégiumi szobában találjam meg ugyanezt a biztonságot. 

A leválás nemcsak a szüleimről, de a gyerekszobámról is nehezemre esett, emlékszem, éveken át abba a gondolatba kapaszkodtam, hogy mindjárt péntek, és vonatozhatok haza, oda, ahol minden jó és biztonságos. Ilyenkor hosszú órákra bezárkóztam a szobámba, és próbáltam feldolgozni azt a rengeteg jó és rossz dolgot, amit Budapesttől kaptam, vasárnapra pedig annyira feltöltődtem, hogy feltöltődve szálltam a ringbe újra.

Aztán eltelt 17 év, a kollégiumot számtalan albérlet váltotta, én pedig beletanultam a fővárosi életembe. Megtanultam, hogy a békém és a nyugalmam rajtam áll, meg kell találnom a módját, hogy messze a szülői háztól is megteremtsem azt. Ennek ellenére hazatérni, a gyerekszobámban aludni mind a mai napig felér egy terápiával. A szoba rezgése, a rózsaszín falak, a szőrös mackóm és a régi könyvek mintha csak arra várnának, hogy újra megérkezzem. Itt nem számít, hogy mindjárt betöltöm a harminchatot – és még mindig pokoli szerencsésnek érzem magam, hogy nekem lehetett gyerekszobám. 

Címlap

top