Láss tisztán
Szponzorált tartalom

Olivia Newton-John rejtélyes exe vízbe esett, megfulladt, eltűnt – és azóta is rendszeresen mutatkozik Mexikóban

Patrick McDermottnak már 13 éve nyoma veszett. Annak pedig lassan kilenc esztendeje, hogy a nyomozók, a turisták és a helybéliek újra meg újra találkoznak vele Mexikó tengerparti falvaiban. Legalábbis állítólag.

Kiváló úti cél ez a falu, ha halott az ember. Van itt nekem egy barátom, aki már háromszor meghalt banki tartozások miatt. Az ilyenek idejönnek, mert ezen a helyen békében és nyugalomban élhetnek. Sétálgattak itt a tengerparton már milliomosok is, például a Revlon tulajdonosa, de a helyiek egyáltalán nem foglalkoztak velük.

A szavak a mexikói üdülőparadicsom, San Pancho könyvtárosától származnak, és nyilván önmagukban is érdekesek, de még inkább azzá válnak, ha tudjuk, hogy milyen kontextusban hangzottak el: egy újságíró tavaly áprilisban felmutatta a nyilatkozónak egy állítólag hosszú évek óta halott férfi fotóját, ő pedig azonnal rávágta, hogy rendszeresen látja a környéken az illetőt, nagyon is elevenen. A fénykép egy koreai származású amerikai operatőrről, Patrick McDermottról készült, aki kilenc éven át – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Olivia Newton-John partnere volt, aztán 2005-ben egy hajóút során vízbe fulladt. Mármint az akkori hivatalos verzió szerint.

Patrick McDermott és Olivia Newton John egy 2005-ös díjátadón (Fotó: SGranitz/WireImage)

A férfi, akivel igazából soha semmi nem stimmelt

Patrick McDermott 1957. szeptember 18-án született Pat Kim néven Koreában, de Amerikában nevelkedett, örökbefogadó szülőknél. Hivatását tekintve operatőr volt, bár nagy hollywoodi produkciókat nem találni a neve mellett – szakmai karrierje helyett inkább a magánéletével hívta fel magára a figyelmet. Az első jelentős epizód az volt, amikor 33 éves korában, 1991-ben feleségül vette Yvette Nipart, aki ugyan maga sem arról híres, hogy akár csak átmenetileg is maga alá gyűrte volna az A-listát, de azért állandó szereplője volt a 21 Jump Streetnek és a Robotzsaru tévésorozatnak is, vagyis ténylegesen ismert színésznő. A viszony meglehetősen gyors lefolyásúra sikeredett: mire sor került az esküvőre, Nipar már négy hónapos terhes volt McDermott-tól – mire pedig eltelt újabb 15 hónap, már el is váltak.

Nem telt sok időbe az sem ez után, hogy a férfi új társat találjon Olivia Newton-John személyében: 1995-ben már meg is ismerkedtek, és hamarosan összejöttek, a kapcsolat pedig jóval tartósabbnak bizonyult az előzőnél, még ha sokszor tartottak is közben szünetet. Csakhogy McDermott élete korántsem jött egyenesbe így sem, ugyanis gazdag partner ide vagy oda, egyre komolyabb anyagi problémák nehezítették a dolgát: olyan sokáig elmaradt az Yvette Niparnak járó tartásdíj fizetésével, hogy végül már bírósági felszólítást is kapott, közben pedig mások felé is egyre komolyabb adósságokat halmozott fel, így 2000-ben, amikor a hátralékai már 32 ezer dollárra rúgtak, kénytelen volt csődöt jelenteni.

Egy hajóút, amivel szintén nem stimmel semmi

A vészes körülmények dacára McDermottnak valahogyan sikerült átvészelni a következő éveket is, sőt Olivia Newton-Johnnal is együtt maradtak (vagyis inkább újra meg újra összejöttek). Így következett el 2005. június 30-a, amikor a férfi halászni indult egy Freedom nevű hajó fedélzetén a kaliforniai San Pedróból – és soha nem tért vissza. Eltűnése kapcsán a hatóságok az első pillanattól fogva azt feltételezték, hogy vízbe fulladt, és 2008-ban a hivatalos vizsgálatot ennek alapján lezárva halottnak is nyilvánították. Ez azonban több okból is meglehetősen furcsa verdikt.

Olivia Newton John Grease Patrick McDermott eltűnése Mamma Mia! bemutató

Olivia Newton John (középen), lánya, Chloe Lattanzi (balra) és Patrick McDermott a Mamma Mia! című musical 2001-es bemutatóján a Los Angeles-i Shubert Theatre-ben (fotó: Chris Weeks/Liaison)

Először is, McDermott tárcáját és egyéb személyes tárgyait ugyan megtalálták a fedélzeten, de vízbe esni vagy ugrani senki nem látta, pedig rajta kívül még huszonketten tartózkodtak az amúgy nem túl nagy halászhajón. Másrészt a férfi teste sem került elő. Harmadrészt pedig igen hamar beindult a szóbeszéd arról, hogy az eltűntnek 100 ezer dolláros életbiztosítása volt, ami szorongatott pénzügyi helyzetében igen jól jött volna neki, ha úgy fizetik ki a fiának, hogy ő még közben életben van.

Egy eltűnés utóélete, ami végképp nem stimmel sehogy sem

Persze nyilván vannak, akiket mindez még így együtt is hidegen hagy, de akadtak éppen elegen olyanok is, akiknek beindította a fantáziáját az ügy. Így McDermott története körbejárta a médiát: epizódot kapott minden idők egyik legnépszerűbb amerikai tévéműsorában, az America’s Most Wantedban, majd egy másik közkedvelt tv-show, a Dateline NBC nyomozókat küldött Mexikóba, ahol feltételezésük szerint a férfi meghúzta magát, miután eljátszotta a saját halálát – sőt létrehoztak egy weboldalt is a FindPatrickMcDermott.com cím alatt, és a műsor adásba kerülésétől folyamatosan monitorozták, hogy honnan nyitják meg a site-ot.

Hogy, hogy nem, a próbálkozásaik pedig eredményt is hoztak, legalábbis szerintük. A keresés élére álló Philip Klein váltig állítja, hogy McDermott képviselője már 2009-ben felvette velük a kapcsolatot, 2010-ben pedig rá is találtak a férfira Acapulco közelében, Puerto Vallartában, és ezt dokumentumokkal és hangfelvételekkel is alá tudja támasztani – csak épp nem teszi meg, mert mint mondja, Olivia Newton-John exe arra kérte, ne bolygassa a magánéletét. Erre persze akár azt is lehetne mondani, hogy csupán egy feltűnési viszketegségben szenvedő ember próbál hírverést csapni saját maga körül (így van a dologgal Yvette Nipar is, aki közismert hazudozónak nevezte Kleint, és McDermott-tól született fia, Chance védelmében személyesen Jeff Bezosszal próbálta meg levetetni a férfi Lost at Sea című, témába vágó könyvét az Amazonról). Csakhogy közben az eltűnt férfit egyre többen vélik látni Mexikóban:

  • 2016-ban a Women’s Day magazin adta hírül, hogy nyomozók rábukkantak Olivia Newton-John egykori vőlegényére Sayulitában;
  • 2017-ben az ausztrál New Idea munkatársai vélték felfedezni McDermottot az amerikai Coleman–Rayna hírügynökség fotóin, amelyek a közép-amerikai országban készültek;
  • és ott vannak még a bevezetőben már említett, Sayulitától alig pár percnyi autóútra található San Panchóból származó észlelések is, amelyek nem is csak a könyvtáros nevéhez fűződnek: látták már a titokzatos férfit turisták, közalkalmazottak és étterem-tulajdonosok is, sőt vannak, akik azt mondják, hogy rendszeresen találkoznak vele, és azt is tudják róla, hogy egy turistahajón dolgozik, új partnere van, a kedvenc itala pedig egy tequilaalapú koktél.

Igaz, ami igaz, a 2017-es fotó kapcsán azóta jelentkezett egy kanadai férfi, aki azt mondja, hogy ő látható a képen, de hát ez is csak egy állítás, és itt azért nyilván nem a Barguzinban feltűnt Petőfiről vagy a 83 évesen is 35 éves alakjában mutatkozó Elvisről van szó, úgyhogy talán nem túlzás megjegyezni: nem zörög a haraszt…

Olivia Newton-John Grease Patrick McDermott eltűnése

Olivia Newton-John és Patrick McDermott 2001. február 17-én a 10. Human Rights Campaign Galán Los Angelesben (Fotó: Newsmakers)

Olivia Newton-John tudja a legjobban

Kézzelfogható bizonyítékok hiányában persze ténymegállapításokat nem tehetünk Patrick McDermott eltűnésével kapcsolatban sem arról, hogy életét vesztette volna, sem arról, hogy a mai napig köztünk van. Ezt figyelembe véve érdekes módon éppen az áll a legbölcsebben az ügyhöz, akit érzelmileg valószínűleg a legsúlyosabban érintettek a történtek, vagyis Olivia Newton-John: a Grease sztárja három évvel exe eltűnése után továbblépett, és összeházasodott John Easterlinggel, akivel a mai napig együtt is vannak, ugyanakkor bármikor kész elismerni, hogy a megmagyarázhatatlan eset bizonyos mértékig a mai napig kísérti. Saját szavainál jobb konklúziót nem is nagyon lehet vonni a McDermott-sztori kapcsán:

Nagyon nehéz volt feldolgozni. Eltűnt a tengeren, és senki nem tudja, mi is történt vele. Természetes, hogy ilyenkor firtatja az ember a dolgot, de hát tudjuk, hogy van ez. Az ilyesmit el kell fogadni, aztán pedig el kell engedni. Én is élem tovább az életemet, de persze időről időre felmerülnek bennem bizonyos kérdések. Ez már csak így van velünk, emberekkel.

(IndependentNews.com.au / Wikipédia / Huffington Post Canada / Daily Mail)

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top