Kölyökkalauz

Gyógyítás állatterápiákkal – beteg gyerekeken segítenek az állatok

Bár a tudomány nem igen tud mit kezdeni vele, attól még valóság, hogy az állatoknak gyógyító erejük van. Az állatterápiákkal foglalkozó szakemberek naponta látják, hogy azok a súlyos betegek – legyen szó akár felnőttekről vagy gyerekekről –, akiknek az állapotán az orvosok módszerei már nem vagy csak alig lendít valamit, ha állatok közelében lehetnek, látványosan javulnak.

Aki állatot tart, az tudja, miről van szó: egy kis házi kedvenc rengeteg szeretetet, jó érzést tud nyújtani, és a közelsége megnyugtat, jó kedvre derít még akkor is, amikor embertársaink hiába próbálkoznak ezzel. Hogy miért van ez így, rejtély, de mégis működik. Talán a feltétlen bizalomban és ragaszkodásban kell keresni a kulcsot: dr. Boris Levinson amerikai gyermekpszichológus, az állatterápia úttörőjének szavai szerint ugyanis “Egy állat barátsága az egészség szigete az őrület világában. Legyen kutya, macska, madár, hal vagy teknős, egy állat mindig hűséges és őszinte barát marad, akivel nem kell versenyezni, akár jót, akár rosszat hoz az élet”.

Gyógyítás állatterápiákkal – beteg gyerekeken segítenek az állatok

Depressziótól a szívbetegségekig

A hatvanas években kezdtek a tudósok is felfigyelni arra, hogy ez a feltétlen szeretet, amit az állatok adhatnak, sokszor többet segít egy lelki beteg – de akár más típusú megbetegedésben szenvedő – gyermeken, mint ha kórházi ágyban fekve orvosok hada sürög-forog körülötte és különféle gyógyszerekkel tömik. Éppen Levinson volt az, aki véletlenül észrevette, hogy egy igen zárkózott, 9 éves kis betege sokkal nyíltabb, közvetlenebb akkor, ha a beszélgetéseik alatt a kutyája is a szobában volt. Ettől kezdve tudatosan tartotta a gyermek közelébe az állatot, és a példája nyomán más pszichiáterek is elkezdték bevonni a terápiáikba a négylábúak segítségét. Az azóta eltelt fél évszázad alatt az állatokkal történő gyógyítást a mentális betegségeken kívül számos más területen – szívbetegeknél, daganatos pácienseknél, Alzheimer kórban szenvedőknél és mozgássérülteknél, drog- és alkoholproblmáknál – is alkalmazták már jó eredménnyel, és a depresszió mellett az autista gyermekek és felnőttek, a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral (ADHD) és skizofréniával küzdő gyerekeknél is hatásosnak bizonyult az állatterápia.

Hogyan működik?

Az állatterápiák során a beteg közvetlen kapcsolatba kerül egy állattal, amit simogat vagy együtt “dolgozik” vele – például a lovas terápiák során, és ettől a beteg pulzusszáma és vérnyomása csökken, a benne lévő stressz elillan, de legalábbis látványosan oldódik, és mindeközben oxitocin hormon szabadul fel a szervezetben, amely egyszerre fájdalomcsillapító és gyógyító hatású. Egy kutatás például azt mutatta ki, hogy azoknak a betegeknek, akiknél műtét után a lábadozásuk alatt állat volt a környezetében fele annyi fájdalomcsillapítóra volt szükségük más betegtársaikhoz képest.

Gyógyítás állatterápiákkal – beteg gyerekeken segítenek az állatok

Érdekes módon szinte bármilyen állat közelsége ilyen hatást vált ki, és ráadásul nem csak az ember állapota, de az állaté is megváltozik a beteg közelében. Számos állat – főként a kutyák, macskák és lovak – megérzi, ha valamilyen kémiai változás áll be a gazdája szervezetében, és ezt képes jelezni is, ha megfelelően betanították erre. Kifejezetten a gazdájuk egészségi állapotának figyelésére is treníroznak már az Egyesült Államokban olyan kutyákat, amelyek megérzik, ha a gazdájuk vércukor szintje nő vagy csökken, sőt bizonyos daganatos betegségek kialakulását is képesek felismerni.

A delfinnek még a hangja is gyógyít

Gyermekek kezelésére leggyakrabban kutyát, lovat, macskát, halat és hörcsög “használnak”, de nagyon népszerű a delfinterápia is – már ahol ez elérhető. A delfinek különösen empatikus, barátságos, értelmes és szociális lények, ezért könnyen teremtenek velük kapcsolatot azok a gyerekek is, akik egyébként embertársaiktól teljes mértékben elzárkóznak. Ezért gyakran alkalmazzák őket az autizmus, magatartás- és kommunikációs zavarok, depresszió, poszttraumás állapotok kezelésére, valamint halmozottan sérült gyermekek gyógyítására is. Nem csupán a delfinek játékossága és “nyitott személyisége” az, ami jótékony hatással van a gyerekekre, hanem az általuk kiadott hangok gyógyítóan hatnak az idegrendszerre és immunrendszerre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top