Kert 2013 alrovat

Az akácméz felét elviszi az időjárás

A dolgozó méhek fele idén lemaradhat az akácvirágzásról, mivel fel sem nőnek addigra az elkésett tavasz miatt. Így hiába az akácméz a kedvencünk, most majd inkább vegyes mézet ehetünk.

Az idei télies tavasz nemcsak az embereket és a növényeket viselte meg, hanem a méheket is, mert a havas-hűvös idő miatt nem tudtak időben kirepülni virágport gyűjteni. Ezt nemcsak a vásárlók érzik majd meg, de az a több mint 20 ezer ember is, aki Magyarországon méhészettel foglalkozik.

Az akácméz felét elviszi az időjárás

Alig tudtak kirepülni

„A gondok tavaly nyár végén kezdődtek, mert akkor a szárazság hatására kevesebb volt a virágpor, emiatt gyengén mentek a telelőbe a méhek – mondta el a Nők Lapja Cafénak Fekete József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület megbízott elnöke. – Ezután jött a hosszú tél, amivel az a probléma, hogy most márciusban sem tudtak kirepülni a méhek, hogy virágporhoz jussanak. Nálunk Nógrádban egész március hónapban 2-3 napot tudtak összesen repülni.”

Április folyamán elpusztulnak az előző évi méhek, miközben felnevelik utódaikat. Egy dolgozó méh kifejlődése 21 napig tart, és további 15-20 napra van szükség ahhoz, hogy ez az „újszülött” munkaképessé váljon.

Lemaradnak az akácvirágzásról

„Mivel az utódnevelés késésben van, a méhállomány fele, vagy kevesebb, mint fele tud majd mézet termelni, amikor virágzik az akác – mondta Fekete József. – Így legjobb esetben is csak feleannyi akácméz lesz idén, mint tavaly, pedig tavaly is visszaesett felére a méztermelés a korábbi évhez képest. Pedig akkor a méhek jók voltak, csak az akác fagyott el.”

Az akácméz felét elviszi az időjárás

Jöhet a drágulás

Ráadásul nálunk az akác a legkedveltebb mézfajta, általában ez adja a termés 60 százalékát – vázolta Fekete József, mire számíthatunk. – Most az időjárási viszontagságok miatt az arányok várhatóan eltolódnak, több lesz a vegyes méz, és bár külföldi mézet nagyon keveset eszünk, most megnőhet a megkérdőjelezhető minőségű importmézek aránya. A másik, hogy drágulás várható, mert amiből hiány van, annak felmegy az ára.”

Kérdés, hogy a napraforgó virágzása idején mennyire tudnak majd szorgoskodni a méhek. A három legfontosabb táplálékforrásuk a repce, az akác és a napraforgó, de ezek közül a repcéről már most lekéstek, az akácról le fognak késni, így a napraforgóval javíthatnak még az idei éven.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top