Kert és balkon

Így nevelj futónövényt édesburgonyából!

Nagyon megörültem neki, amikor megtudtam, hogy az édesburgonyát futónövényként is lehet hasznosítani. De aztán valahogy mindig elmaradt a megvalósítás. Ennek leginkább az az oka, hogy pár hétig pátyolgatni kell a lakásban. Ez nem annyira nekem való feladat – írja bloggerünk, aki aztán mégiscsak nekikezdett a nevelgetésnek.

Kb. egy hónapja vettem egy nagy lendületet, és egy közepes darabot félbevágtam, majd beletettem egy borospohárba, amibe kb. 2 ujjnyi vizet öntöttem. Így kikerült az ablak mellé. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy kiszáradni csak nehezen tud, de azért velem így is előfordult, amikor elutaztunk több napra, és teljesen elpárolgott a víz. Ez némileg visszavetette a fejlődést, de most már 2 hete nagyon ügyelek arra, hogy elegendő vízben álljon a gumó, s ennek meg is van az eredménye. Már szemmel láthatóan beindult a csírázás, alakulnak a palántáim.

Így nevelj futónövényt a krumpliból!
 

Az édesburgonya nemcsak enni jó és finom, hanem a szulákfélék családtagjaként a hajnalkához hasonló futónövényként is működik. A hajnalka talán mindenki számára ismerős futónövény, ez az, aminek vékony, tölcsér alakú színes virágai vannak, és általában kerítéseket szoktak befuttatni vele. Nekem is szokott lenni, szeretem, mert nagyon gyorsan nő, és pár hét alatt teljesen behálózza a kerítést, így nem látni be…

A teljes cikket a Propolisz blogon találod, ahonnan megtudhatod például, hogy mikor kell kiültetni a palántákat.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top