Kényes kérdések
Szponzorált tartalom

Valami nincs rendben lent

A szüleimet azzal leptem meg Valentin-nap alkalmából, hogy vettem nekik egy családi csúszdaparkbelépőt. Jött az öcsém, a húgom és persze a szüleim, akikre igazán ráfért egy kis kikapcsolódás.
huvelyfertozes

Apám imád csúszdázni. Akkor voltunk először ilyen helyen, amikor tavaly elmentünk nyaralni a tengerpartra.

Hát apám olyan volt, mint egy nagy gyerek. Két órán keresztül folyamatosan le-fel szaladgált a csúszdák között. Komolyan… alig bírtuk az iramot hárman, amit az öregünk diktált. Azért nagyon imádtuk minden pillanatát. Olyan volt, mint egy időutazás, mintha kicsit újra gyerekek lennénk. (Apu akkor is sokat játszott velünk, mindig kitalált jobbnál jobb játékos kalandokat, és jó volt látni, hogy megint ennyire vidám és felszabadult.)

Szóval úgy gondoltam, megismételhetnénk ezt a jó kis mókát, hadd legyen megint „gyereknapja”. Mondjuk, anyukám nem egy csúszdafanatikus, de azért ő sem fog unatkozni.

Lesz ott szauna, gőzkabin és meleg vizű, bugyborékolós, masszírozós medence. Biztosan az lesz a kedvence. Úgyhogy egy szombati napon elmentünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Ráadásul a kedvesem, az öcsém barátnője és a kishúgom két haverja is velünk tartott. Voltunk jó páran, mindenki poénkodott, viccelődött, szóval elvoltunk.

Ahogy megjósoltam, anyu a bugyborékos vízben ücsörgött, amíg apuval a sebességmániánknak hódoltunk. Volt olyan lehetőség is, hogy ketten csússzunk le egyszerre. Imádtam minden percét a vele töltött időnek. Mostanában nem találkoztunk túl gyakran, engem a munka behavazott, ők pedig anyuval élik a saját kis életüket. Így van ez jól, de azért valljuk be, a vasárnapi ebédek alatt mégsem lehet csúszdázni…

Úgyhogy mindent egybevetve nagyon remek kis szombati buli volt.

Csakhogy másnap reggel már éreztem, hogy valami nincs rendben. Viszketett nagyon lent, aztán pedig szúró, csípő fájdalom kezdett gyötörni. Mondtam is a kedvesemnek, hogy nem igazán érzem jól magam. Rám most ne nagyon számítson, ha intim tervei vannak…

Elmondtam neki a tüneteket. Nagy meglepetésemre felajánlotta, hogy elvisz egy non-stop patikába. A gyógyszertárban tudnak olyan tesztet adni, amivel utánajárhatok a problémának. Fél füllel hallotta a munkahelyén, a teakonyhában a csajok pusmogását. Valamilyen medencés partiról beszélgettek, és egyikük elkezdte mesélni, milyen bajai lettek utána.

Lehet, hogy a tegnapi csúszdabuli után nekem is hasonló problémával kell szembenéznem…

Mivel bogarat ültetett a fülembe, gyorsan rákerestem az interneten, és hamar megtaláltam, hogyan tovább. Egy teszttel gyorsan meghatározhatom a hüvelyi pH-értékemet, a dobozon található tünet-összesítő pedig segít abban, hogy ebből kiindulva megtudjam a probléma okát.

Igaza volt a kedvesemnek: a legjobb, ha először kideríted, hogy bakteriális vagy gombás fertőzésről van-e szó. Úgyhogy elmentünk a patikába, és vettem is egyből két tesztet magamnak. Jó, ha van otthon ilyen segítség tartalékban…

Az ilyen tesztek gyorsak: egy hüvelybe helyezhető pálca segítségével tényleg hamar kiderül, mi a gond. Én, a pálca végének színét a dobozon található tünet-összefoglalóval összevetve, szinte biztos lehettem benne, hogy gombás fertőzést sikerült összeszednem a csúszdaparkban.

Így már tudok rá vény nélkül kapható ellenszert is venni, de azért holnap az lesz az első dolgom, hogy felhívom a nőgyógyászomat, vizsgáljon meg.

Milyen jó, hogy van nekem egy cuki pasim, aki néha véletlenül, de tényleg csak véletlenül hallgatózik egy kicsit a teakonyhában.

Szponzorált tartalom. Támogatta a www.intimfertozes.hu.

L.HU.COM.CC.25.02.2019.1885

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top