Kedvenc apuka cikkek

Apa a legnagyobb hős – klippremier az NLCafén!

A dallamot már ismerhetitek, de a szöveg kissé átalakult. A Hahó Együttes új dalát szeretettel küldjük mindenkinek, és főleg az Ország Kedvenc Apukája akciónk összes résztvevőjének! Vigyázat, dallamtapadás következik!

Egy nap, ami az apukákról szól az NLCafén: ma hirdettük ki az Ország Kedvenc Apukája akciónk nyertesét, és nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük, ebből az alkalomból nálunk debütál a Hahó Együttes új videoklipje, az Apa a legnagyobb hős a világon.

A Hahó Együttes gyerekeknek ír és játszik saját dalokat, melyek alapja az ökotudatosság és a játszva tanulás. A frontember Kardos-Horváth János (ő egyben a Kaukázus zenekar énekese is), aki a Hahó saját szerzeményei mellett ismert hazai előadók dalaihoz is ír gyerekbarát szövegeket, és az így születő dalokat az eredeti énekessel elő is adja. Így volt ez a Honeybeast Legnagyobb hős című slágerével is, amelyből Jánosnak köszönhetően lett Apa a legnagyobb hős, amit Tarján Zsófival közösen el is énekelt. Zsófi szerint ez a klip szerintem olyan, hogy a legborongósabb napon is mosolyt tud fakasztani. “Vicces, aranyos és jók a vizuális megoldások benne! Örülök, hogy részese lehettem ennek a projektnek! Ajánlom mindenkinek korosztálytól függetlenül” – mondta az énekesnő.

A dalból klip is született, amit a közönség itt, az NLCafén láthat először:

Az eredeti dal szerzője, a honeybeastes Bencsik-Kovács Zoltán így beszélt az új mű születéséről:

“Az eredeti dal egyáltalán nem gyerekeknek való, mégis sok gyereknek a kedvence lett, talán a királyos/királynős metafora meg a fülbemászó dallam miatt. Remek ötlet csinálni egy olyan változatot, amely kifejezetten nekik szól. János dalait nagyon szeretem, a szövegei pedig kifejezetten nagy hatással voltak rám mindig is. A lehető legjobb kézbe került a projekt.”

Kardos-Horváth János pedig így mesélt a dalhoz fűződő gondolatairól, érzelmeiről:

“Nagyon szeretem ezt a számot, már a kezdetektől. A gyerek első szuperhőse szerintem mindig az apukája vagy az anyukája, kicsit talán az apukája jobban. Ezért apukák bátran csináljanak nagy kalandokat a gyerekekkel, mert erre nagy szükség van. Sokszor azt hisszük, hogy egy rajzfilm nagy élmény, de egy egyszerű kemping vagy túrázás mindennél nagyobb dolog és az apukák fontos feladata, hogy kalandokat és élményeket adjanak a gyerekeinek. Mostanában nagyon sok az elvált szülő, s elvált apukaként én is nagyon sokat pörgök a gyerekekkel, s azon vagyok, hogy a fentieket is megadjam nekik. Elvált apukaként jóban lenni a gyerekek anyukájával a legnagyobb hősiesség egyébként. S hogy akkor ki a nagyobb hős, apa vagy anya? Természetesen ez egy költői kérdés, nem lehet eldönteni. Így, ketten együtt a legnagyobb hősök a világon.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top