Így adunk el és így vásárolunk mi ingatlant

Stressz, idő, pénz: ilyen egy ingatlaneladás vagy éppen -vétel. És igen, a legtöbb tulajdonos az eladási árba belekalkulálja az otthona érzelmi értékét is, pedig azt a vevő nem fogja kifizetni. Sokszor még épp időben, máskor utólag derül ki, mennyivel egyszerűbb lett volna mindezt rábízni egy ingatlanközvetítőre, és akkor ki kell fizetni ugyan a jutalékot, de hosszú távon sokkal jobban jártunk volna…

„Amikor elhatároztam, hogy eladom a lakásomat, akkor csak egy cél lebegett a szemem előtt, az, hogy megszabaduljak a horror hitelemtől. Azt hittem, hogy csinálok néhány képet, írok egy ütős szöveget – elvégre újságíró vagyok –,  felrakom egy népszerű portálra a hirdetést, és elégedetten hátradőlök, a lakásomat meg hipp-hopp megveszik. Szóval meghirdettem, és azon kaptam magam, hogy állandóan csöng a telefonom, lakásnézők hada bámészkodik az egyszobás kastélyomban napestig, aztán vállvonogatva távoznak, én meg az összes szabadidőmet azzal töltöm, hogy ajtót nyitok, telefonálok, kérdésekre válaszolok, és mosolygok, bár semmi kedvem hozzá. A munkahelyemen lenémítottam a telefont, hazafelé pedig a nem fogadott hívásokat tárcsáztam. Őrjítő volt, a legváratlanabb időpontokban akart hozzám jönni vevő, én pedig egy idő után beleuntam a dologba. Fogtam magam, és besétáltam egy ingatlanközvetítő irodába, és megbízást adtam, amelyben kikötöttem, hogy melyik napon mettől meddig lehet hozzám jönni, lehetőleg akkor én nem is tartózkodtam otthon. A hirdetésem szövegét azonnal átírták, újabb és – belátom – jobb képek készültek a lakásomról, kicsit lejjebb is vittük az árát. És lássatok csodát, egy hónap múlva boldog eladó lettem. Egy kicsit sem sajnálom a közvetítői díjat, mert minden egyes fillérje megérte, én ugyanis visszakaptam az életem!”

Fotó: Thinkstock

„Házat akartunk venni, eszünk ágában sem volt ingatlanközvetítőhöz fordulni, „megy ez nekünk egyedül is” felkiáltással láttunk neki a projektnek. Egy év után feladtuk, mert teljesen kipurcantunk. Gyakorlatilag egész Budapestet bejártuk már keresztül-kasul, mégsem találtunk semmi nekünk megfelelőt. Anyukám javasolta, hogy szusszanjunk egyet, találjuk ki pontosan, mit is akarunk, és ő keres egy jó ingatlanost. Hihetetlen kő gördült le a szívemről, mert végre nem nekem kellett a hirdetéseket böngészni és két gyerekkel házról házra járkálni. Az ingatlanközvetítő nagyon kedves volt, gondosan kikérdezett minket, mit is szeretnénk, mennyi a pénzünk, akarunk-e hitelt felvenni stb., és fél év múlva már boldog háztulajdonosok voltunk. Ha újra csinálnom kellene, akkor az első percben keresnék egy közvetítőt, és kész. Legyen az ő gondja minden, hiszen ő ért hozzá, mi meg nem értünk. Ha beteg vagyok, akkor orvoshoz megyek, ha lakást adok el vagy  veszek, akkor pedig ingatlanközvetítőhöz fordulok. Ennyi.”

Nyitottam be vad orgiákra, és adtam el házat sírhanttal

„Én még sohasem vettem ingatlant, mert a nagymamámtól örököltem azt a lakást, ahol lakunk a férjemmel, viszont telket már vásároltunk. Igaz, ingatlanközvetítőt nem vontunk bele az ügyletbe, mert a kedvenc vidéki helyünkön egy ismerős ismerőse árulta a telket, amihez kedvet kaptunk. Mivel egyáltalán nem tudtuk, hogy milyen jogi vonatkozásai vannak egy vásárlásnak, ezért egy ismerős ügyvéd segítségével intéztük a papírmunkát. Minden rendben ment, szerintem jó döntést hoztunk. Igaz, mi nem akartunk építkezni a telken, csak kertészkedni meg pihenni, ezért vásároltunk oda egy lakókocsit és építettünk kinti zuhanyzót meg egy vécét is. Nomád körülmények, teljes kikapcsolódás, imádjuk!”

„Az anyósom akart venni nekünk lakást, mert neki volt annyi pénze. Mi döntöttük el, hogy Óbudán akarunk lakni, és azt is tudtuk, hogy csak panelra elég a pénz, de ezt nem bántuk, mert mindketten egy lakótelepen nőttünk fel, megszoktuk. Azt kikötöttük, hogy legyen két szoba, mert úgy gondoltuk, hogy még egy gyerekkel is el lehet férni egy kétszobás lakásban. Szerencsénk volt, a harmadik lakás teljesen megfelelt nekünk, szépen fel volt újítva, jó volt a panorámája, ki tudtuk fizetni. Ez nyolc éve történt, és úgy emlékszem, hogy a felségem anyukájának segített egy ingatlanközetítő. Lassan fel kellene újítani, mert a parafaburkolatok, amik a vásárláskor különösen tetszettek, mostanra nagyon unalmasak lettek, meg a kutya is megrágta. Egyébként ugyanabban a tömbben néztünk egy másik lakást is, és azt végül azért nem vettük meg, mert sokat kellett volna költeni a felújítására, nagyon lepukkant volt.”