Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Befőzés
2003-03-10 19:081.
Torolt_felhasznalo_946299
Létrehozva: 2003. március 10. 19:08
A Mit főzzek holnap topic-on felbuzdulva és többek kérésére tesó táma indul:))) Főzzünk be! Írjatok be mindenféle befőzős, szárítós, fagyasztós stb recepteket! Legyen sok-sok különlegesség! Kezdem én:
Sárgabarackos dinnyelekvár
Hozzávalók: 40 dkg dinnye (héj és mag nélkül), 60 dkg sárgabarack (magozott), 1 kg cukor.
A görög, vagy sárgadinnyét lehámozzuk, kimagozzuk, húsát kikanalazzuk, nagyobb edénybe tesszük és hozzáadjuk a kimagozott, félbevágott sárgabarckot. Rászórjuk a cukrot, jól elkeverjük és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Következő nap állandó keverés mellett öt percdet forraljuk, és forrón üvegekbe töltjük
Sárgabarackos dinnyelekvár
Hozzávalók: 40 dkg dinnye (héj és mag nélkül), 60 dkg sárgabarack (magozott), 1 kg cukor.
A görög, vagy sárgadinnyét lehámozzuk, kimagozzuk, húsát kikanalazzuk, nagyobb edénybe tesszük és hozzáadjuk a kimagozott, félbevágott sárgabarckot. Rászórjuk a cukrot, jól elkeverjük és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Következő nap állandó keverés mellett öt percdet forraljuk, és forrón üvegekbe töltjük
Szia Dém!:)
A mákot farálva teszed bele, vagy egészben?
Úgy fogok mézes-gyömbéres almalekvárt csinálni, hogy
1. Ugye rutinosan megpucolom, lereszelem a 2,5 kg almát, közben három citrom levével folyamatosan locsolgatom, hogy ne barnuljon meg.
2. Közben megpucolom és lereszelem a gyömbért - olyan hat-nyolccentis darab lesz.
3. A reszelt, citromos almát összeforgatom a gyömbérrel, fél liter mézet csorgatok rá, és kap egy fél teáskanál őrölt fahéjat is.
4. Összeforralom, megkóstolom - ha nem elég édes, cukorral pótlom a hiányt. (Ez nálunk nemigen fordulhat elő, de más talán édesszájúbb.)
5. Belekeverem a dzsemfixet, üvegekbe szedem, gyorsan megfordítom a lezárt üvegeket, majd vissza, és mehetnek a kamrába.
A mese-mákos almalekvárhoz pedig
1. Másfél kiló almát és egy kiló körtét pucolok és reszelek, megint három citrom levével locsolgatva, hogy viszonylag fehérek maradjanak a szeletkék.
2. Az alma-körte keverékhez nagyjából fél kiló cukrot adok - ezt szinte biztosan kiegészítik az édesszájúbbak, de én szeretem a gyümölcsízt úgy magában - két-három teáskanálnyi, tehát egész rendes mennyiségű fahéjat, és huszonöt deka mákot. (Nem sok, de úgyis inkább díszít, mint ízesít.) Három vaníliarúd is menjen bele, a kikapart magokkal.
3. Felforralom, dzsemfix kerül bele, és mehet az üvegekbe.
Úgy készítem, hogy megpucolok nagyjából két és fél kiló almát, folyamatosan locsolgatom néhány citrom kinyomkodott levével, hogy ne barnuljon. Folyamatosan, pucolás közben három egész citromot használok fel erre. Ezután lereszelem az almát, és még egy citrom levével összekeverem. Belereszelem négy nagy narancs héját és belenyomkodom a narancsok levét is. Megszórom egy púpozott kávéskanálnyi fahéjjal, egy fél kanálnyi őrölt gyömbérrel és ugyanennyi szerecsendióval. Három kanál mézet csorgatok rá, és egyelőre úgy harminc dekányi kristálycukrot. Felteszem a tűzre, és lassú tűzön főzögetem. Amikor már elég forró, hogy összeérjenek az ízek, megkóstolom, és kiegészítem annyi cukorral, amennyit ízlésünknek megfelelően felvesz - attól függ, mennyire volt édes az alma és a méz.
Van, aki pürésíti ezt a cuccot, miután jó alaposan átforralta - én szeretem benne hagyni az almareszeléket, mert gyönyörűen úszkálnak a fehér alma szeletkék a narancshéjtól megfestett aranyszínű lében. Nagyon szép lekvár egyébként.
Amikor jó alaposan átforrt, négy zacskó zseléfixet keverek hozzá, üvegekbe töltöm (öt-hat üveget szokott megtölteni), és nem dunsztolom, csak még forrón megfordítom az üvegeket, "rácuppantom" a lekvárt a fedőre, és mehetnek is a kamrába. Karácsonyi süteményekhez isteni!
Jajj, nem baj, ráér később is! Úgyis csak jövő héten próbálnám ki...
Szia! A mák fél évig biztosan nem keseredik meg - ennyi a tapasztalati adat, ennyi idő alatt mindig elfogyott :) Most abban reménykedem, hogy karácsonyig kihúzzák a lekvárok, mert szívesen felhasználnám. Mondjuk egy egyszerű vaníliás piskótába.
A lekvárt én jonatánból szoktam készíteni - lehetőleg túl savanyú ne legyen. A kásás almák ehhez nem valami jók.
Hmm, de szépek!
Lehet, hogy buta kérdés, de a mák nem keseredik meg több hónap alatt?
Melyik fajta almából a legjobb az almalekvár? És kb hogy csinálod? Gondolom szemre , de azért remélem nagyjából le tudod írni az alapreceptet!
Köszi!!!
Hol van mindenki? Befejztétek a befőzést vagy annyire befőztök,h. nincs semmire idő??
Én azóta megcsináltam a zakuszkát, meg paradicsomlevet,vegye savanyúságot
Kóstolod, vagy kóstolgatod?
Nem mindeg melyik, mert különbzőképpen fogy....
meggyről jut eszembe...
magozottmegy az üvegbe... megszórni gazdagon cukorral... várni másnapig amig levet enged... majd konyakkal vagy rummal feltölteni... kupakolni... évekig eláll, fini magában, sütibe...
Nem volt elég erős a rum, meg lehet, hogy tényleg ,,kicsi rum,, volt....
Bontsd fel, s ha az ize engedi, fagyaszd le. Nekem tavaly a szilváim közül pár üveg nem volt megelégedve a ,,bezártsággal,, de csak a ,,levük,, tudott még kijönni. Az elégedetlenek a fagyasztóban kötöttek ki. Bosszúból ,,kompót,, lett belőlük...
Én úgy tudom, hogy a szódavizes befőzéshez csak és kizárólag a szódás által gyártott szódavíz jó.
Állítólag sem a buborékos ásványvíz, sem az általunk otthon elkészített szódavíz nem jó.
(De lehet, hogy ez csak a fáma.)
Persze biztosan vannak itt olyanok, akik meg tudnak cáfolni, és akkor máris egy új lehetőség van előttünk.
Hallottam, de nem málnát tettek az üvegbe, hanem meggyet. Málnával még nem, de meg kéne próbálni.....
Ha netán nem sikerülne, s bugyorogna, hörtelenjében meg kell enni....
Anno még sok szénsav lehetett a szódavizes üvegben?
Lehet, hogy most is 1-1 erősen dusitott ásványviz is megtenné?
az a helyzet, hogy erjed
Ismerek olyan anyukát, aki sok-sok évig soha sem tette szárazduntszba a gyümölcsös befőttjeit.... nem volt gond.... de azt nem tudom, mennyi cukrot, stb. tett bele...
Üvegbe a gyümölcs, rá a tető /hogy me ne szökjenek/ s mehettek a spájz polcára...
Drukkoljunk, hogy birják az idő múlását így is....
Csak szárazdunsztba tedd.
Nekem bevált egy nagy papirdoboz a főzőfülkében.....avagy alulra papirkarton, rá egy pokróc..... üvegek tetejére nylon + a nem használt nagy frottir fürdőlepedő -mely soha sem volt helyzete magaslatán irtó gyöszölődése miatt- majd egy pléd....