Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szigorúan titkos(!?)
2003-02-10 10:341.
Létrehozva: 2003. február 10. 10:34
(elnézést de a címet loptam) az jutott az eszembe, hogy itt üzenhetnénk egymásnak, másnak, valakinek, valakiknek, szépet, jót vagy bármit. Meg lehetne szólítani az illetőt, de lehetne név nélkül is írni. Lehet, nem lesz hosszú életű hely - de egy próbálkozást talán megér.
A hétvégém jól telt, jobban mondva jól tartottam magam egészen addig, amíg el nem mentek a rokonyok. Aztán két napomba telt amíg, visszanyertem a lelki egyensúlyom:-))). Bár tudnám, miért nincs elég erőm ahhoz, hogy minden lelki nyüg nélkül végigvigyem a dolgokat. :-( Sok év után, még most sem tudom, miért kell nekem minden alkalommal így megélnem a találkozásokat, azokkal, akiket szeretek. Ennek ellenére tovább kutakodom az elmémben a lelkemben s nem adom fel a reményt, hogy sikerülni fog egy nyugodt, kiegyensúlyozott családi hétvégét megélnem :-)))))
Ebben igazad van, a kört butaság négyszögesíteni, a gömböt "bűn" kockává tenni. :-)
Én pont az ellenkezőjéről hebegtem-habogtam: a "tökéletesebb" alakzat/test eléréséről gondolkodtam. . . :-)
ha a fórumra jár akkor kétlem, hogy nem olvasnám :(
van úgy, hogy elhallgatunk dolgokat . . .
Rögtön észrevenném a viselkedésén, ha ezt olvasná. Száz százalékig bizonyos vagyok abban hogy nem olvassa. Nem tud semmit titokban tartani, még amit kellene, azt sem. Hazudni meg pláne nem tud. .
:-)*
mindne jót!
Sajnálom. . .
Most mennem kell, reggel várlak kávéval. . . :o)
Ne szomorkodj Mosoly. . .
Mert a nomen est omen. . .
Mosolyogj!! :o))
Kellemes estét!
Az idő gyakran besegít, ha az ember bizonytalan. . . vagy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk. . .
Van időd, nem?
várj még. . .
délután felhívott, hogy várta, hogy mikor csörgök. nem értem :( mindegy.
szerdán elutazik közel 2 hétre s nem halogatom tovább.
sajnálom de nem fog megváltozni amit sejtettem az elején.
nem hagyom kétségek között mert látom nem veszi a jelzéseket. talán inkább nem akarja.
Sajnálom. . . gondoltam, hogy nem lesz vége. . .
Tudod, ennek csak egy módon lesz vége. . .
Ha már nem bírod tovább, akkor szépen lassan ritkítanod kellene a leveleket, beszélgetéseket. . .
Nagyon sajnállak. Hogy vagy most?
Ö is olvasgatja az itteni soraid??????????????
Örvendek hogy magyarországon vannak férfi fodrászok, lehet romániában is, csak én egy nagyon pici városban laktam :)
akkor csodás lett a hajad. itthon rengeteg férfi nemű fodrász van s nem újdonság.
én is többhöz jártam már :)
érzi, hogy valami nem kerek.
még jó, hogy nyüzsi volt körülöttem s le kellett tennem, de ez titok.