Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ASZEXUÁLISOK IDE!
Torolt_felhasznalo_991394
Létrehozva: 2005. november 25. 13:58
Ide várom minden sorstársamat, akik ezzel a szexuális irányultsággal rendelkeznek.
Na sziasztok.
Nos én aszexuális vagyok. Nos aki nem tudja, mi az aszexualitás, annak pár szóban összefoglalnám: nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik ezt az állapotot. Nem érdekelnek sem a férfiak, sem a nők. Nem vagyok beteg, minden szervem tökéletesen működik, egyszerűen hiányzik belőlem a szexuális motiváció. Van erekcióm, ha szexuális ingernek vagyok kitéve, viszont nem érzek arra késztetést, hogy szexuális kontaktust teremtsek akár nővel, akár férfival. Számomra egyetlen a maszturbáció, mást el sem tudnék képzelni. Számomra az emberek is úgymond közömbösek, nem hiányzik sem a család, sem egy társ, egyedül érzem magam a legjobban.
Én nem így születtem, teenager korom elején még érdekeltek a lányok, szerettem volna barátnőt, sőt családról, gyerekekről álmodoztam, de aztán minél több pofont kaptam(nem szó szerint)annál jobban csökkent az érdeklődésem, s a huszas éveim elejére teljesen az ellentéte lettem a régi önmagamnak, senki nem hiányzott az életemből, se barátok, se barátnő, a tipikus családi élettől meg kirázott a hideg. Attól a tudattól, hogy valakivel össze kell tartozni és egymást elviselni, sőt még vele szexelni, attól szinte szó szerint felfordul a gyomrom.
Voltam már szakembernél, ők mondták, hogy nem vagyok beteg, csak aszexuális, és hacsak valami hatalmas pozitív változás nem történik az életemben, számíthatok arra, hogy így fogom azt leélni.
Egyedül élek, van egy kutyám, jól megvagyunk, jól keresek, van egy jó melóhelyem, számomra ez elég.
Munkahelyen és ismerősi körömben mindenki csodálkozik, hogy mindig egyedül vagyok és kérdezik hogy hol a csaj, én meg csak mosolygok, de elmondani nem merem, mert attól félek, hogy megvetnének...
Üdv Mindenkinek
Misi(22)
Na sziasztok.
Nos én aszexuális vagyok. Nos aki nem tudja, mi az aszexualitás, annak pár szóban összefoglalnám: nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik ezt az állapotot. Nem érdekelnek sem a férfiak, sem a nők. Nem vagyok beteg, minden szervem tökéletesen működik, egyszerűen hiányzik belőlem a szexuális motiváció. Van erekcióm, ha szexuális ingernek vagyok kitéve, viszont nem érzek arra késztetést, hogy szexuális kontaktust teremtsek akár nővel, akár férfival. Számomra egyetlen a maszturbáció, mást el sem tudnék képzelni. Számomra az emberek is úgymond közömbösek, nem hiányzik sem a család, sem egy társ, egyedül érzem magam a legjobban.
Én nem így születtem, teenager korom elején még érdekeltek a lányok, szerettem volna barátnőt, sőt családról, gyerekekről álmodoztam, de aztán minél több pofont kaptam(nem szó szerint)annál jobban csökkent az érdeklődésem, s a huszas éveim elejére teljesen az ellentéte lettem a régi önmagamnak, senki nem hiányzott az életemből, se barátok, se barátnő, a tipikus családi élettől meg kirázott a hideg. Attól a tudattól, hogy valakivel össze kell tartozni és egymást elviselni, sőt még vele szexelni, attól szinte szó szerint felfordul a gyomrom.
Voltam már szakembernél, ők mondták, hogy nem vagyok beteg, csak aszexuális, és hacsak valami hatalmas pozitív változás nem történik az életemben, számíthatok arra, hogy így fogom azt leélni.
Egyedül élek, van egy kutyám, jól megvagyunk, jól keresek, van egy jó melóhelyem, számomra ez elég.
Munkahelyen és ismerősi körömben mindenki csodálkozik, hogy mindig egyedül vagyok és kérdezik hogy hol a csaj, én meg csak mosolygok, de elmondani nem merem, mert attól félek, hogy megvetnének...
Üdv Mindenkinek
Misi(22)
Hova lettetek emberek? :)
Átmenetileg ott is megoldható.
Tegnap volt a születésnapom, és holnap este a Soho Londonba megyek "megünnepelni".
Ha valaki érez rá késztetést, hogy csatlakozna hozzám, szóljon. Este 9-re megyek. De lehet előbb is. Egy ismerősöm zenél ott az együttesével.
Egyedül leszek, úgyhogy jól jönne most a társaság... :)
Miért van olyan érzésem hogy sokan járnak ide azok akik fóbiának, agyban eldöntött ténynek vélig az aszexualitást, és nem hiszik hogy tényleg van ilyen.
Bár szex és szerelemmentesen élek, bizony pár esetben nekem is megfordult a fejemben, a java azoknak, akik aszexuálisnak írják le magukat és később felfedik a családi hátterüket, kiderül, több ponton is előfordulhatott olyan törés az életükben, ami traumát okozhatott nekik és akár - mondom akár - az oka lehetett annak, most úgy éreznek, vélekednek magukról, ahogy. Már a kezdő hozzászólást író srácnál sem zárnám ki ennek lehetőségét, de ez az én olvasatom.
Nagyon kevés példát hallottam/olvastam olyanokról, akiknek saját bevallásuk szerint semmilyen trauma nem volt az életükben és mégis aszexuálisak.
Én pl. az önkielégítést nem tudom hova tenni, még erre sincs késztetésem.
A végeredmény szempontjából persze mindegy, hogy "genetika", vagy szörnyű trauma okozta az aszexualitást, de annyiban mégsem, hogy akinek"kettétörték" még csírájában az egészséges kapcsolatok kialakítására való képességet és a szexualitását, az lehet, hogy emiatt tényleg "kimarad" valamiből, ami pedig örömforrásként megillette volna eredetileg.
:D Ilyen nincs, hogy van egy képzeletbeli alapcsomag, ami jár nekünk, és ami elmaradása esetén verhetjük a képzeletbeli panaszpultot. Szép elképzelés, de ilyen nem létezik. Szokták mondani, az élet nem fair. Bizony nem az. Ha az lenne, akkor minden befektetett munka, küszködés megtérülne, minden "rossz" elnyerné méltó büntetését, és a "jók" jutalmukat, már pedig nem feltétlenül szokott így történni. Nem hiszek abban, vannak vesztesek és nyertesek. Aki hisz, méltán érezheti magát egyiknek vagy másiknak, mikor melyiknek. Véleményem szerint az élet egyszerűen csak élet.
Legutóbb kezembe akadt a könyvtárban válogatva Kánya Kata könyve. Eredetileg azoknak szólt, akik szeretnének párt találni. Fellapoztam a tartalomjegyzéket. Tetszett az egyik, ami rögtön azzal a kérdéssel kezdte: "Biztos, hogy szükséged van társra?" Itt van az egyik kutya elásva. Mert nem feltétlenül mond erre mindenki igent, ha komolyan magába száll. Vagy azért, mert olyan életszakaszban van, vagy azért, mert tényleg egész életében anélkül szeretne élni, vagy sosem leli meg azt aki neki való és nem alkuszik meg.
Jó példa rá negyvenöt éves nagynéném: amióta világ a világ egyedül él, se pasik, se csajok az életében. Jelenleg kiskutyát vett magához, legyen kihez hazamennie. Tanár, és az azzal járó tevékenység bőven kielégíti. Több hobbija is van, és tesz a család véleményére.
No és a család rá? Ők aztán nem :P Felröppentek olyan hírek, évekig nem beszélt az apjával egy beszélgetést követően, és többen tudni vélték, mindez azért következett be, mert bevallotta, leszbikus. Minél idősebb lesz, annál inkább gondolják ezt róla, mert se élettárs, se szerető, főleg nem az ellenkező nemből. Fogalmam sincs, mennyit hallhat ebből vissza, ha hall, bántja-e vagy sem. A kollegái egyenesen idiótának tartják, mert öntörvényű és nem illeszkedik az általuk megszokott képbe.
Másik példa: volt kollegám, 42 éves férfi. Ránézésre senki meg nem mondta volna, mennyi a kora, tizest letagadhat. Beteg édesanyjával él együtt, neten nézeget nőkről képeket, felteszem, ő nem aszexuális, de egyetlen élő, kézzelfogható női társ nem szerepel az életében és nem is tesz érte semmit, hogy legyen. Egyhuzamban húzták, nézd már ezt vagy azt a bigét, bejön-e, mért nem mozdulsz rá, stb. Fárasztó volt hallgatni.
A helyzeted nem egyedülálló.
Néha nekem is eszembe jut, hogy jó lenne valaki.
Ám eltelik egy kis idő, és rájövök, hogy minek? Én szeretek egyedül lenni.
Eljárni szórakozni, sportolni, stb.
Ezt egy normál életfelfogású ember nem tolerálja. Mert manapság mindenki a másik se...éből lóg ki.
Szóval, kérdem én: minek keressek magamnak társat, ha nem tudok a szó szoros értelemben vett társ lenni??? Önzőségből?
Más: Ha gondoljátok, az 'akto'-n csinálok egy társ (vagy társaság) keresőt.
Vélemény?
Ha utánaolvasol, akkor megtudod, hogy az aszexuálisoknak lehetnek igényei, és ezt önmaguk meg is oldják.
Viszont a társas szexuális érintkezésre nincs igényünk.
Nincs az aszexuálisoknak Magyarországon segítő szervezetük.
Az oldalamat azért hoztam létre, hogy legyen valami alap.
Ebből már csak több lehet. :)
Te sem érted, amit én mondok. :)
Szembe lehet nézni bármiféle elvárással, ha érdekel...
De ha már szembenézel vele, akkor azt tedd büszkén.
Ha határozottan, keményen kiállsz a magad igaza mellett, akkkor senki nem fog pofázni.
Egyszerűen annyit mondtam az előző levélben, hogy ha Te sem fogadod el magadat olyannak, amilyen vagy, akkor másoktól hogy várod el?
A leveleid alapján bizonytalan vagy, és gyűlölöd magad azért, amilyen lettél.
Én büszke vagyok arra, ami vagyok. Mert igen: más vagyok. De vállalom.
És ha bárkinek problémája van vele, akkor álljon elém, és mondja a szemembe. Nem tud megingatni.
Ismerek olyant, aki nem kívánt meg soha senkit, mert nem volt szerelmes senkibe még, meg elég magasra tette a mércét, és nem ugrotta meg senki, aztán egyszercsak lett megfelelő embere, s akkor már azt megkívánta.
Manapság azt reklámozzák mindenhol, hogy kívánj meg bárkit, aki viszonylag csinos. Aki meg nem így működik, az érezze magát selejtnek. Szerintem lehet, hogy sokan azért nem éreznek szexuális késztetést, mert még nem találkoztak megfelelő emberrel, aki igazán tetszett volna. Ha ilyen vagy, manapság ezért kiröhögnek. Előző, leregisztrált nicken tapasztaltam ezen a fórumon is.
Nem igazán értem ezt a kérdést.
Tudtommal Magyarországon nincs ilyen szervezet.
Ahová fordulhat valaki hogy albérletezni akar, beszélgetni akar, és segítenek neki.
Én nem tudom, hogy aszexuális vagyok-e (említettétek a masztit, tehát annyira nem vagytok azsexek, mert akkor az sem érdekelne). Minden esetre ha valakit szeretek akkor elviselem a szexet (nem tartom undorítónak, vagy valami de nemigen élvezem...) , bár akkor az is öröm ha csak mellettem van, ha meg nem akkor hozzám ne érjen. Önmagában a szex két forintot nem ér nekem.
Szerintem car az aszexeknek...(márha az vagyok), hiszen az érzelmekre vágynak.
Sziasztok.
Miért van olyan érzésem hogy sokan járnak ide azok akik fóbiának, agyban eldöntött ténynek vélig az aszexualitást, és nem hiszik hogy tényleg van ilyen.
Miért gondolják azt hogy elmúlik majd idővel?
Nem fog.
Nekem életem során egyszer volt szexuális kapcsolatom és az valami szőrnyű volt. Nem azért mert én nem teljesítettem, ha nem azért mert nem éreztem azt hogy ez jó dolog. Engem kimondottan fárasztott az egész és feszélyezve éreztem magam.
Azóta eltelt kb. 10 év és komolyan mondom nem hiányzott, és nem is fog.
Nem érzek késztetést rá. És a testem sem. Az önkielégítés az más dolog.
Nem szeretem ha simogatnak, ölelgetnek, kivétel ez alól a baráti ölelés.
Szóval hidjétek el, van ilyen.
Nekem is megfordúlt már a fejemben az hogy társat keressek, mert mi lesz ha megöregszek, nem lesz senkim stb., de ez nálam elég nehéz dolog.
Alapjába véve társas ember vagyok, de eljön az az idő mikor szeretek egyedül lenni, és akkor mindenki hadjon békén, nem létezek.
Aztán megint előjön hogy kell valaki, és megint nem. Ez így megy körbe körbe.
Sajnos nem úgy müködik hogy kiveszem a szekrényből.
Nem mondom hogy ez hiba lenne.
Hiszek benne hogy lesz olyan társ aki ezt valamilyen szinten elfogadja, mert nem tehetek róla.
Nagyon tudok szeretni és kötődni, de ezt a szabadságot is szeretem.
Tudjátok ha egy közös lakásban házban van olyan hely ahova elvonúlhatok akkor nincs semmi gond.
Én azóta érzek így, mióta többször elvetéltem.
Nagyon szerettem volna családot, de sajnos nem maradtak meg a terhességeim. Teljesen kiborultam, aztán átestem a ló másik oldalára, hiretelen nem fájt semmim sem, mert arra gondolotam, hogy van egy rendes orvosom, aki segíteni fog nekem, egyszóval nem vettem észre, hogy orvos függő lettem. Több mint egy éven keresztül jártam az orvosomhoz, akiről kiderült a legvégén, hogy nagyon csúnyán becsapott. Nem találtak nálam semmit sem igazából, egyedül az bizonyosodott be, hogy rosszul szedette velem a gyógyszert, hogy mindig járjak hozzá....
Udvarolt, én pedig nagyon akartam, hogy segítsen... és közben egyre jobban szerettem, és azt mondta, hogy ez kölcsönös.
De ez nem volt igaz, és olyan aggresszíven közösült velem, hogy 5 csomag antibiotikum hozott rendbe, és két hétig lázas voltam vizelési inkontinenciával. Azóta eltelt 3 év, és nem tudok továbblépni, nem tértem magamhoz. A férjemnek soha nem mondtam el. Mellett érzem magam biztonságba, nem kell szerelmeskednem vele csak nagyon ritkán, szerencsére jó hogy ilyen türelmes velem. Nem akarok elválni sem, azthiszem nagyon megbecsülöm a férjemet, ha még nincs is pénzünk arra, hogy kezeltessük magunkat, és ez azzal jár, hogy nem lesz gyerekünk. Ezek után orvost látni sem bírnék többet, és nem keresek új kapcsolatot sem, hányingerem van ha, arra gondolok, hogy valaki hozzámér.
"Igen, sajnos így érzek. Hogy idővel a társkeresés csak azért fog bekövetkezni, mert máskülönben egyedül maradnék"
Úgy gondolom, ez nem egyszerűen "csak", vagyis ez nem alacsonyabbrendű oka a társkeresésnek, mint pl. a szexualitásra való igény, vonzalom. Sőt, ha jól meggondoljuk, épp ellenkezőleg. Segítek magamon, társat keresek, hogy legyen kire számítanom, ha már senkim nem lesz, és ezzel segítek a másikon is, akinek egyúttal én is megadom ugyanezt a biztonságot. A szex léte vagy nem megléte most mellékes. Szerintem ez eleve így lett kitalálva, tehát nem "sajnos", nem baj, ha nem akarod, nem tudod egyedül, kőkeményen, erősen leélni az életed. Akikben van szexuális vágy és vonzalom, azok is ugyanebből az okból keresnek társat, szerintem egy normális ember sem azért, hogy legyen kivel szexuális kacsolatatot folytatnia élete végéig.