Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kopasz nők

Baldhead
Létrehozva: 2005. november 19. 17:20

Sziasztok!

Azért indítom ezt a topicot, mert valami olyasmivel szembesültem, ami igazán elképeszt. Lehet, hogy perverz vagyok?

Van egy barátnőm, aki elég érdekes kapcsolatban él a férjével. Olyan furcsa az  a pasi, ha találkozunk, engem kitör tőle a frász, pedig kedves és figyelmes, de olyan erőt sugároz, amit nem tudok hová tenni. Hozzáteszem, engem nem vonz, csak valami különös, hipnotikus EREJE van.

Megfigyeltem, hogy néha - hülyéskedésnek tűnik, de sztm nem az - azt mondja a barátnőmnek, hogy elveri a fenekét, vagy megpofozza, de sztem ez komoly. Úgy érzem. A csaj nagyon megváltozott mióta vele van, olyan kis engedelmes lett, szinte alázatos, lesi a pasi minden gondolatát és a pasi parancsol neki! Olyan furcsa a légkör körülöttük!  És legutóbb... hát nem is tudom... Kicsit becsíptünk a barátnőmmel és a férje, amikor érte jött, azt mondta, hogy ezért nagyon meg fogja büntetni, úgy, hogy ne felejtse el, hogy mennyit ihat, de az is lehet, hogy nem iszik többé alkoholos italt. Alkoholos italt - ezt szó szerint így mondta.  Beleborsózott a hátam. És...legközelebb, mikor találkoztunk, a barátnőm feje át volt kötve egy kendővel, amit nem vett le, de egyszer félrecsúszott a fülénél és láttam, hogy kopasz. Teljesen halálra rémültem, mert arra gondoltam, hogy beteg, csak nem mondja. Na, nem akaorm húzni, de megkérdeztem, hogy mi van és azt mondta, hogy a férje a múltkori spiccességünk után, otthon levágta a haját és leborotválta a fejét. Büntetésből. Ő meg hagyta.

Hát, először teljesen kiakadtam, szóval se köpni, se nyelni nem tudtam. Aztán láttam, hogy a csaj mosolyog. Kínomban témát váltottam, de amikor elment órákig ezen gondolkodtam és a fenébe is engem ez a dolog nagyon felizgatott. Szexuálisan. Milyen lehet, ha így levágják valaki haját?

És az is kifúrja az oldalamat, hogy élhetnek ezek? Hallottam már amolyan alá- és fölérendelt kapcsolatról, és egyre rrősebb a gyanúm, hogy a barátnőmék így élnek. Meg merjem kérdezni? És miért izgat engem ennyire ez a kopaszranyírás dolog? Legszívesebben kiffagatnám, de nem merem.

Azóta elkezdtem turkálni a Netem és meglepve  látom, hogy mennyi nő nyíratja kopaszra a fejét. És szépek. És tele van történetekkel is. Ez valami fétis? Vagy megbolondultam? Tudom, hogy sosem merném kipróbálni, de...

Szóval volt már valaki közületek kopasz?

  1. 2007. január 25. 17:46901.
    Honnan tudod mennyire vagyok átlagos?? Azzal még nem merészebb és vagányabb egy nő ha tök simára borotválja a fejét.
    előzmény:
    Szergej55 (897)
    2007-01-24  18:48
  2. 2007. január 25. 17:44900.
    Teljeséggel mindegy,hogy hozzáteszem a /szerintem-et/vagy nem.Ha bármiről megírom az egyenes véleményemet rögtön levagyok hurrogva,hogy mitis képzelek magamról. Ezért nem teszem már mellé azt a bűvös /szerintem-et/. Valóigaz nem a haj teszi az embert de akkoris nőiesebb a hajas fejbőr mint a kopasz.
    előzmény:
    Baldhead (898)
    2007-01-24  19:35
  3. 2007. január 24. 19:40899.
    Nagyon el voltál veszve! Mi újság?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (895)
    2007-01-24  15:51
  4. 2007. január 24. 19:35898.
    Ha hozzátetted volna, hogy "szerintem", akkor még azt is mondanám, hogy tiszteletben tartom a véleményedet, mert végül is különbözőek vagyunk és ettől szép a világ.

    Egyébként szerintem a nőiesség nem abban merül ki, hogy van haj vagy nincs valakinek a fején. Nagyon sok nő hajjal se nőies, bár az olyan haj nélkül se lenne az.

    Mindazontúl azt javaslom, hogy ennyire undorít, akkor ne nézd, mert csak tele leszel rossz érzésekkel tőle.
    előzmény:
    mankaa1965 (896)
    2007-01-24  17:19
  5. 2007. január 24. 18:48897.
    Szerintem:az a legnőiesebb dolog,ha mersz más,merésszeb vagányab,és bátrabb lenni,mint az átlag,mind te!
    előzmény:
    mankaa1965 (896)
    2007-01-24  17:19
  6. 2007. január 24. 17:19896.
    Írhatsz akármit a kopasz nők akkoris undorítóak. Egy nőben legyen nőiesség.Még férfiaknak elmegy a kopaszság.
    előzmény:
    Baldhead (891)
    2007-01-23  19:07
  7. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. január 24. 15:51895.
    Határozottan szép!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607871 (894)
    2007-01-24  14:51
  8. Torolt_felhasznalo_607871
    Torolt_felhasznalo_607871
    2007. január 24. 14:51894.
    Ezek a fótók mind ugyan azt a leányt ábrázolják.
    Vannak nők akik csak a kopaszságuktól lettek érdekesek és igy modellek.
    Persze ismerek példát a fórditottjára is.
    Nekem csak azóta keltette fel a figyelmem a nők kopaszsága,mióta magam is kopasz lettem.
    De ez eggy másik történet.
    előzmény:
    Baldhead (893)
    2007-01-24  14:33
  9. 2007. január 24. 14:33893.
    Ez eszembe se jutott!
    Pedig vannak többen is. Én is olvastam egy cikket egyszer egy nőről, (kb. velem egykorú lehet, szóval negyvenes) aki valami gyerekkori betegség miatt megkopaszodott és soha többé nem nőtt ki a haja.
    Mondta, hogy évtizedeken keresztül szenvedett parókával, míg egyszer eldöntötte, hogy elfogadja magát és nem bujkál többé.
    Érdekes, mert nem szép nő, de megszépült az arca. Asszem a szépség tényleg belülről fakad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607871 (892)
    2007-01-24  09:08
  10. Torolt_felhasznalo_607871
    Torolt_felhasznalo_607871
    2007. január 24. 09:08892.
    Ha jobban megnézed a képeket,a csaj alapból kopasz.
    Ezeken a képeken parókát visel.
    Ha gondolod küldök még néhányat.
    előzmény:
    Baldhead (891)
    2007-01-23  19:07
  11. 2007. január 23. 19:07891.
    No, ezzel Müller Péter egy röpkéjét juttattad eszembe:

    "Nem szeretem az olyan embereket, akik nem olyanok, mint más ember. Más ember is elég undorító. Hát még aki nem olyan."
    előzmény:
    mankaa1965 (889)
    2007-01-23  18:05
  12. 2007. január 23. 18:43890.
    Akkor,ne nézd őket!  Talán--egyszer rájőssz hogy mit vesztesz!
    előzmény:
    mankaa1965 (889)
    2007-01-23  18:05
  13. 2007. január 23. 18:05889.
    Egyszerűen undorítóak a kopasz nők.
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  14. 2007. január 23. 17:56888.
    Jó, köszi, bár nekem úgy tűnik, mintha ez a csaj nem igazi kopasz lenne.
    Vagy retusálva vannak a képek, mert ennyire nem lehet sima, a haj nyoma még a legfrissebb borotválásra is kellene, hogy látszódjon.
    És a 4. képen úgy látszik, mintha kissé más színű lenne egy vonaltól kezdve, szóval lehet, hogy valami maszkmesteri bravúr.

    Bár lehet, hogy tévedek, nem tudom másnak mi a véleménye. Persze a képek értékéből nem von le.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607871 (887)
    2007-01-23  10:02
  15. Torolt_felhasznalo_607871
    Torolt_felhasznalo_607871
    2007. január 23. 10:02887.
    Jön a nyár!
    Néhány kép,hátha kedvet kapsz!
    előzmény:
    Baldhead (886)
    2007-01-22  20:49
  16. 2007. január 22. 20:49886.
    Igen, a vágy volt a fontos. Azt azért nem állítom, hogy teljesen elmúlt, de már nem gondolok rá minden percben és nem győzködöm magam, hogy: "Ugyan már a haj úgyis megnő."
    És nem is teszek szemrehányást magamnak a gyávaságomért. Egyébként azt hiszem nem is gyávaság, hanem realitás. ha tényleg olyan szép fejformám lenne, akkor nem lennék gyáva, de amíg a feltűzködött és tupírozott hajammal kell kikompenzálnom a formai hiányosságokat, addig mit kopaszkodjak?

    Az érzést, hogy milyen lenne ha egyszer sütné a fejem a nap, vagy fújná a szellő, azért jó lenne megtapasztalni, de az éveket - amíg visszanő a hajam - tényleg nem éri meg nekem.

    Szóval győzött a realitás.
    előzmény:
    T.X. (885)
    2007-01-22  09:09
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 22. 09:09885.

    Szóval rájöttél mi vonzott benne, és megoldódott!   Na ez tényleg jó hír.

    Én nem akarom levágatni a hajam.   Nem hosszú most sem, de nem is kopasz.   Jól van ez így nekem.

    Igazából csak azért szóltam hozzá, mert feltűnt, hogy igazából nem is a kopaszság az amiről igazán beszélgettek. Az a bizonyos kínzó vágy.

    De ha rendben akkor azt hiszem fölöslegesen okoskodnék.  

    előzmény:
    Baldhead (884)
    2007-01-21  14:56
  18. 2007. január 21. 14:56884.
    Nem. Már nem biztos, hogy a kopaszság vonz, illetve nem az én kopaszságom. Rendeződtek bizonyos lelki dolgaim és azt hiszem elmúlt az a kínzó vágy. Jól éreztem, valaminek le kellett tisztulnia, de az nem a fejem volt és nem a hajamtól kellett megválnom.

    Másokon persze most is megnézem és nagyon tetszik, ma is láttam egy csajt, kb. a feje negyedéről (a baj első negyedről) volt leborotválva a haja.
    A többi hosszú volt, ott meg olyan fél centis.
    Azért abban még mindig benne lennék, hogy levágjam valakiért, de csak nőét.
    előzmény:
    T.X. (883)
    2007-01-16  08:19
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 16. 08:19883.

    Biztos, hogy a kopaszság vonz? Nem inkább valami a szexualitás terén ami esetedben a barátnőd miatt azonosul a kopaszsággal?

    Talán akkor inkább az lenne a mód, ha azt bányásznád ki magadból, és más "megtestesülését" keresnéd. Van rá más mód is.

    De lehet tévedek, én sem vagyok 100 éves.

    előzmény:
    Baldhead (881)
    2007-01-13  15:24
  20. 2007. január 13. 15:25882.
    Ez nagyon jó, köszi, nem ismertem ezt az oldalt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_251516 (879)
    2007-01-12  17:16
  21. 2007. január 13. 15:24881.
    Nem szántam kifejezetten semminek se a topicot, csak beszélni akartam és akarok róla. Kiváncsi vagyok, hogy érdekel-e ez másokat is, mint ahogy engem (most megint), még akkor is, ha ez egyenlőre csak elmélet és időnként felbukkanó, majd elmúló vágyakozás marad.

    előzmény:
    T.X. (880)
    2007-01-12  18:06
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 12. 18:06880.
    Azért, mert mert nem igazán arról szól, aminek szerintem legalábbis szánták.   Igazából nem feltétlen a kopaszságra szűkítendő a téma, és sok olyan szólt hozzá, akinek ezen a téren csak "elméleti tapasztalata" van.  Na mindegy.  Nem akarok negatívan állni semmihez, csak, .... na a fene . Nem is érdekes azt hiszem. Hagyjuk inkább.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_251516 (879)
    2007-01-12  17:16
  23. Torolt_felhasznalo_251516
    Torolt_felhasznalo_251516
    2007. január 12. 17:16879.

    Kár, hogy mostanában nem túl aktív ez a topik, pedig a téma érdekes. :-)

    Addig is itt egy érdekes oldal:

    http://www.themakeupgallery.info/hair/index.htm 

    Különböző filmekről szó, azaz ki az aki valóban levágatta a haját, és kin volt paróka.

    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  24. 2007. január 5. 13:21878.
    Nálam most pihi van megint, épp nincs a gondolatkörömben. Mintha kiírtam volna a történetekkel. Pedig van ötlet a folytatásra is, csak hangulat nincs hozzá.
    Amúgy se esett jól, hogy senki semmit nem jelzett vissza.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (877)
    2007-01-04  17:39
  25. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. január 4. 17:39877.
    Hát voltak biztató jelek de sajna még eddig nem.
    előzmény:
    Baldhead (876)
    2007-01-02  20:10

Címlap

top