Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2019. február 5. 11:53282451.

    Szervusztok


     Itt ugan a hónak már nyoma sincs, de boronghós esőre hajló az idő.


    Erika, remélem ma a doki is megerősiti a javulást. A kis Erának sok sikert kivánok. Ne keseredj, ez az élet rendje és s ha módja lesz ugy is haza látogat.


    Anikó aranyosak és vidámak vagytok  a képen. Remélem nemcsak mutattátók az üveget, de meg is kostoltátók.


    Julika, ejnye mit ettél, hogy az epéd zürt okozott. Remélem már minden ok. Mit fogtok csinálni a varrókába? A cicác kép szuper. 


    Magdika, a kis bosszuság után minden ok? A zoknis fiók nálam is kiabál. Jó kikapcsolodás lehetett a klubba na és utána a séta.


    Pötyike,  ügyes voltál, hogy gyorsan megoldottad a csizma dolgot. A vejed trénerrel eltudja hozni- hajón- a kocsit.


    Ildike, mi az új készülő kép témája? Szegény Negró. Remélem nem komoly a baj. Nem evett a kertbe valamit? Szóritók, hogy rendbe jöjjőn.


    Marika, ez már jó hir, hogy sütöttél. Akkor már erösődsz.  


    Borsika, miért nem teszed a Menedékházat a könyvjelzőbe? Akkor egyszerü lenne belépned. Nem tudnak valami hatékony gyógymodot a füledre? 


    Sacikát nem láttam. Biztos el van foglalva.


    Minden gyengélkedőnek jobbulást kivánok,Negrónak is,


     

    előzmény:
    Nusimama (282450)
    2019-02-05  11:41
  2. 2019. február 5. 11:41282450.

    Anikó nagyon jó egészséget, sok sok örömöt  és bldogságot kivánok szeretettel


     


     


    Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
    A múlttal nem szabad törődnöd,
    S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
    Mint hogyha újjászülten élnél.
    Mit akar? - kérd meg minden naptól.
    És minden nap felel majd akkor:
    Tetteidnek tudjál örülni,
    Más tetteit tudd megbecsülni;
    Főként ne gyűlölj egy embert se,
    S a többit hagyd az Úristenre!


    Johann Wolfgang von Goethe  

    előzmény:
    potymama (282449)
    2019-02-05  10:44
  3. 2019. február 5. 10:44282449.

    Anikó!!! Boldog születésnapot kívánok!!! Még sokat..egészségben, gazdagságban!!!


     


    küldök egy kis tavaszt a képen

  4. 2019. február 5. 09:01282448.

    Sziasztok ...jó reggelt!


    Itt mintha mutatná magát a tél .....de annyira nem akarom már.


    Ildikém ...bízom abban, hogy Negró hamarosan jobban lesz.Olyan rossz, hogy ilyenkor csak találgatni lehet...mert nem tudják mondani.Jó kezekben van ...mindent megteszel érte.Küldök neki egy gyógysimit.


     

    előzmény:
    franci47 (282443)
    2019-02-05  08:08
  5. 2019. február 5. 08:58282447.

    Köszönöm szépen Magdikám.

    előzmény:
    harangvirag08 (282445)
    2019-02-05  08:52
  6. 2019. február 5. 08:57282446.

    Nagyon szépen köszönöm.

    előzmény:
    franci47 (282444)
    2019-02-05  08:17
  7. 2019. február 5. 08:52282445.

    Minden-minden jót kívánok   ...Anikó...  születésnapod alkalmából!

  8. 2019. február 5. 08:17282444.

    Szeretettel Anikónak!


     


            BOLDOG  SZÜLINAPOT KÍVÁNOK, JÓ EGÉSZSÉGGEL, MINDEN SZÉPPEL, JÓVAL MEGÁLDVA.

  9. 2019. február 5. 08:08282443.

    Jó reggelt. 


    Halló-halló, Bostonból jelentkezem.  Az írások szerint Bostonban süt a nap. Nekem most még a belső nap  sem kelt fel. 


    Itt hull a hó. Még ugyan nem látszik a földön, csak a levegőben.


    Rossz éjszakánk volt a kutyával. Fél 2-kor feküdtem le, addig a kutyát pesztráltam. Adtam neki egy kis nyugtatót, és elaludt végre. DE reggel Bea mondja, problémák voltak az éjjel alig aludtak. Én már ezt nem hallottam, mert elaludtam. Sokszor kijárt sokat ivott, lehet, hogy cukros? Szóval nem tudom.  Az biztos, hogy tegnap nagyon félt, láttam a kétségbeesést a szemében. Kapott reikit, nagyon szerette, de nem segített rajta. Most fekszik, nem lázas, viszonylag nyugodt. Új tápszert is kapott,hogy az okozta-e?


    Mától kínai holdújév. A disznó éve, vagyis a halaké. 


     


    Remélem a kis betegek jól aludtak, és nem lázasak.


     


    Ma zeges utam lett volna, de most a kutya miatt nem merek elmenni, nem is annyira sürgős, csak kinéztem volna a piacra, és a gyógyszereimből váltottam volna ki, de még csütörtökig kibírom, akkor lesz szemvizsgálat. 


    Szokásomtól eltérően, most megnéztem a 48 részes film végét, így a 4o résznél,már annyira húzódott-vonódott, hogy nem  nézem meg a közbensőt. Jó vége lett, de nem így gondoltam. 


    Azt hiszem végre vasalós nap lesz ma. 


     


     

  10. 2019. február 4. 20:50282442.

    Jól van Julika, majd lassan feltöltögetem.


    Nagyon hideg lett kint. Legalábbis nálunk. 


    Jó éjszakát. 

    előzmény:
    BiriBiri (282441)
    2019-02-04  19:07
  11. 2019. február 4. 19:07282441.

    Ildike!


    Kérem a filmet. Most ugyan sok varrni valóm lesz de nem tudok sokáig böködni mert fáj a mutató ujjam ízülete. 


    Ma korán megyek ágyba, kívánom az ellazulást..nézem a sorozatokat, közben elálmosodom. aztán ha elalszom később felébredek és akkor kell valami csinálni, rejtvényezni pl. amíg vissza nem álmosodom. ha a fotelban vagyok ott nem alszom el, de a lában kívánja, hogy ne lógjon.Puszi nektek


     

    előzmény:
    franci47 (282437)
    2019-02-04  16:42
  12. 2019. február 4. 18:54282440.

    Nahát,  nem hiszem el.Megcsináltam. Eddig is így kellett volna! Keresőbe NLC - Fórum - ott megkeresni a   Menedékház középkortól c. topikot.  Akkor kijött a ..hmm mi is jött ki? ..hát hogy lépjek be. És bent vagyok - simán. És nem kért semmit. Szerintem azért tudtam belépni, mert ..mert...na hagyjuk,  biztos hülyeség fog kijönni  belőlem.  Nem merek kilépni, hátha elveszek megint.  Látom - örömmel, itt van az elején  - hogy a  Mi Annuskánk engem!  De jól esett, köszönöm. Puszillak érte. Meg Mindenkit, aki keresett, vagy felemlegetett.   Majd ma este mindent visszaolvasok, meg sem érdemlem a lehetőséget, mert türelmetlen voltam és nem dolgoztam elég szorgalmasan az ügyön.  Milyen kevés kell az örömhöz! ..mondom is magamnak,: becsüld meg öreglány!Sajnos eléggé vásik már az agyam. Perszeez köztudott.  Tegnap pl.:  a  vacsoránál a nekem felkínált székre azt mondtam, ..köszi oda nem ülök az már foglalt,  ..XY helye.  De hát anyu, hiszen  Ő már ott ül veled szemben!  Nagyon zavarban voltam. ..Már a látásom sem a régi.  Az egészségem stagnál,  ..csend van,  csak a tarkóm fáj,  de érzem a kitörés előtti hullámot.  El van készítve az orvosságom.Jaj,  jut eszembe: olan jót ettem, mert nagyon frappánsat és gyorsat "főztem". Volt egy mirelit zacskós  vadas  szószom, azt felvattam, csak némi tészta kellett mellé. Holnap tuti, hogy paradicsomlevest főzök, - majd közben gondolok Erikára, - ő gyakran főz.  Most elköszönök, legyen szép estétek. Ja, még:  a fülem jelenleg nem fáj, de a balfülem - a mostoha fül, fellázadt és eldugult. Újra mehetek valamellik nap Ágnes dr.-nőhöz.  Ő olan ici-pici, hogy nekem kell  hozzá odahajolnom, hog kényelmesen tudjon matatni a fülemben.  : - )))


     


     


     


     


     

  13. 2019. február 4. 18:11282439.

    Amíg én írtam , Te beosontál .Nem baj legalább elseperted a havat....a hegyekben talán esik.


    Most jöttem meg a klubból...jó volt ,csak elszoktam a zajtól. Mindenki egyszerre beszélt ...persze én sem voltam néma .Hazafelé gyalog jöttem, fél 5-kor még olyan szép világos volt.Minden sarkon megálltunk, mert valaki másfelé ment, majd egy órát tartott a haza út....meg volt a mai séta.Persze az  Intersparba már nem mentem.Vettem a zöldségesnél  kínai kelt, meg szép almát ...olcsón.


    Pötyi  fantasztikus családod van ...egyet gondolnak hipsz -hopsz  már indulnak is.Persze a világ is sokat változott.Járjanak szerencsével.


    Most bekuckózok ....és filmezek.

    előzmény:
    BiriBiri (282435)
    2019-02-04  13:20
  14. 2019. február 4. 17:49282438.

    Szervusztok!


    Bizony kell a sapka.Olyan szép időnek néz ki ablakon keresztül és amikor kimegy az ember csípős hideg van. Azért sétáltunk egy fél órácskát.


    Tegnap úgy is kimaradt.Délután jöttek J. bizonyítványt mutatni.Igaz, már nem olyan mint a gyerekeink idejében.Egy lap az egész, de a lényeget leírják benne.


    Kicsit később befutott a barszelonai  járat.Kicsit fáradtan, sok élménnyel.Mind a ketten voltak már ott, Adri még középiskolás korában, Kriszti meg a párjával.


    Készítettem egy kekszes, tejfölös sütit.Ezt nem kell gyúrni, nyújtani, csak kikeverni a tejfölt és lerakni.Meg lettem dicsérve.Mostanában csak valami boltival tudtam kínálni  a családot.


    Anikó azért a te sütiid szebbek és biztos finomabbak voltak.Helyesek vagytok az unokáddal.


    Saci is bizonyítvány partit tartott tegnap.Várom az élménybeszámolót.


    Szép estét.

  15. 2019. február 4. 16:42282437.

    Sziasztok Lányok. Ahogy írjátok kell a sapka.


    Én is azt hittem jobb idő van, mondjuk reggel  talán kicsit jobb volt.


    A külső kertben minden havas. Itt az utcán már olvadt, szerintem lefagy holnapra. 


    Pötyi,nagy szerencséd volt a csizmával, mármint hogy kaptál. Remélem sikerül hazahozni az autót, kellene egy autómentő visszaútra. 


    Magdikám, a zoknis most rendben van legalább, nekem még mindig maradt benne pár rossz, gondoltam a csúszós útra is. Mindig sajnálom eldobni, mert "csak az orra és a sarka vásik el, a bokánál jó./


    Magdi tegnap sokáig ébren voltam, olvastam a  SB-s leállást. Én is megpróbáltam, tényleg nem ment. Jól megijesztették az onnan mozizókat. 


    Én még mindig a párizsos filmet nézem, Julika,már biztos végzett vele. utána  a Mr Sunshine lesz a következő félig kosztümös. A szereplők izgatnak inkább, bár nem lehet rossz az egész sem.  Julika kéred? Nem tudom tudsz-e filmezni, vagy tele vagy varrománnyal. Nálam lesz egy pluszban, amit a fordítással együtt nézek. Megígértem. 


    A cicusos kép nagyon aranyos.


    Anikó jó a fotótok Beatrixszel. Egészségetekre. 


    Ma szinte semmit sem csináltam, ami lényeges lébecolás, próba szinten festmény, más alapra, másféle módon, nem vagyok megelégedve, seholsincs az egész. Na nem baj. Az állványt nem próbáltam még.  Talán majd a jövő héten. 


    Most sütök egy kis palacsintát, már tegnap is nagyon kívántam, de  Bence nem kért, így lustultam tovább. 


    Lehet, hogy később benézek, de már 5-6 után semmi sem szokott változni a Menedékházban. 


     


     


     

  16. 2019. február 4. 13:23282436.

    Nagyon vállalkozók, rugalmasak  ezek a mai fiatalok, csak felülnek a repülőre és már mennek is is ország világot járni..járjanak szerencsévelOlyan szerencsével mit te jártál Pötyi a csizmával. Bizony kell a sapka, és is abban megyek

    előzmény:
    potymama (282434)
    2019-02-04  11:46
  17. 2019. február 4. 13:20282435.

    Magdi!


    Én nyitottam, nem te..bibííí!!!!Már én is tervezem, hogy kimegyek a temetőbe, még a fenyők a síron vannak, a vázában, de annyira rossz volt az idő hogy oda ki ,menni problémás nekem. Talán ha eláll a szél, kicsit felszárad én is kimegyek. tavaszt kell már csinálni. megyek a varrókába!!!Láttam Borsika képet, nagyon jók!!!!!

    előzmény:
    harangvirag08 (282433)
    2019-02-04  11:13
  18. 2019. február 4. 11:46282434.

    Sziasztok!


    Tegnap átmentünk a lányomékhoz(mentünk?..vittek) és ahogy Lajos váltotta a csizmáját papucsra..ott helyben levált a csizmája talpa.


    Úgy hogy ma reggel irány a kínai..és egyféle férfi csizma volt...az is féláron..és csak egy méretben..de pont jó volt!! Szerencse..nem kell utána járni tovább.


    Az is szerencse, hogy bevágtam a sapkámat a táskámba, mert sapi nélkül indultam..de az első sarok után rájöttem..hogy kutya hideg a szél rögtön fel is vettem.


    A vejem hobbiból autókat szerel (ez az eredeti szakmája). Egyszer vett egy régi retró roncsot..szépen felújította, de elakadt mert sehol nem kapott hozzá alkatrészt. Most Alexa kutakodott és Angliában van egy szintén roncs, de pont ami kell azok épek benne. Úgy, hogy a hétvégén megy ill. mennek, mert Balázs és Dalma is elmennek vele..Alexáékhoz..repülővel. Hogy haza hogy jönnek az még képlékeny. És, hogy az autót hogy hozzák azt se tudom. Szerintem ők se

  19. 2019. február 4. 11:13282433.

    Sziasztok!


    Megint én vagyok a nyitogató/ na nem a bicska/ ..


    Ragyogó napsütés van ....igaz szél kíséri.


     


    Jó volt tegnap a haza jövetelem után olvasni benneteket.A laptop kétszer kikapcsolt....rájöttem mi a baj....majd a héten utána járok..


    Anikó jó volt látni....szépek vagytok ....és mennyi finomság.


    Erikám ....jól tetted, hogy kibújtál ....én ugyan reggel majdnem elfoglaltam a helyed .....de már rendben vagyok..


    Annuskám ...ugye nem ártott meg a bűnözés ...néha kell.


    Az este jól kicsinált velem a Sorozatbarát.Folytatni akartam a filmemet... mikor hibát jelzett..Milyen az ember gondoltam....a hoiba nálam van.Elkezdtem a filmet keresni különböző helyeken .....eredménytelenül.Végül a Fb-on megtaláltam, hogy általános hiba van a Sb-on / de mára jó ../.Igy elkezdtem a rég várt filmet a doktorunkkal.Nagyon szép lesz ....de már most bőgök..


    Jártam a garázsban..Valamikor vettem nagyon szép selyemvirágot....azt szeretném a hétvégén kivinni a temetőbe.Sehol nem találtam ...már majd a mikor az egyik dobozban szépen becsomagolva megtaláltam.Amint kijön a jó idő ...mindent kiszórok.


    Közben Ilditől kedvet kapva ...benéztem a zoknis fiókba....ott is volt minden...onnan is jött ki , belevágtam az ollóval ....az már nem jön vissza.Egyszer jó hangulatom lesz a fehérneműs is sora kerül.Ja ..és manikűr/ pedikűr is volt ....ma aztán belekaptam mindenbe.


    Délután megyek a klubba.Utána az Interspárba...teljesen kifogytak a készleteim.


     


     


    Gondolok mindenkire....legyen szép napotok!

  20. 2019. február 4. 11:04282432.

    Szervusztok!


    Tegnap este egy kis epe bajom..én tehetek róla


    Ma megint tavasz van..én készülődök a műv. házba, varrókába. 


    Van segítségem a színek kiválasztásában..bár Incie csodálkozva nézett fel, most csak fehér színek vannak? 


     

  21. 2019. február 3. 15:11282431.

    Szervusztok.


    Annuska szó szerint igaz, ahogy írod birkózom az időjárással, ma megint a derekam és a fejem, már feküdtem is, de nem akar javulni.


    Ildi nagyon szuper ajándékot kaptál. Ilyen volt apukámnak is, de eltüntette amikor már nem festett, most milyen jó lenne. Használd sokáig egészséggel.


    Ez tényleg meglepi volt, valóban olyan  történt, ami még eddig soha.


    Saci nagyon jól kitaláltad ezt a "bizonyítvány ünneplő ebédet", igazi tyúkanyó mama vagy, mindig van valaki körülötted.


    Erika, a maradék sütit én mindig becsomagolom, nincs apelláta, mindenki viszi a részét, de szívesen megosztanám veletek.


    Egy kis virtuális kínálat.

  22. 2019. február 3. 14:37282430.

    Szervusztok!


     


    Kopogtatást hallottam a csigaházon, jöttem.....már amúgy is kibújtam belőle ...... Rájöttem (már régen), hogy amin nem tudok változtatni avval nem kell foglalkozni.....csak néha mégis....


    Két jó hírem is van, az egyik, hogy a gyogyónak van hatása,  amit remélem a holnapi labor után kedden a doki is megerősít. A másik, hogy már a hangulatom is kezd a régi lenni.


    Van egy félig jó, félig rossz hírem is. Kisera már elutazott Németországba.....már pakolászik. Jövő héten megy állásinterjúra. Ebből az a rossz, hogy megszűnik a pénteki anya lánya nap. A jó, hogy talán jobb lesz neki. Olyan kettős érzés van bennem.


    Ennyit rólam, rólunk......


     


    Francika nagyon szép ajándékot kaptál, használd egészséggel a mi örömünkre is.


    Sacika ismét finomakat főztél, legyen szép ünneplésetek.....


    Magdi azért csak elillant a szag......Boscó biztos örömmel veszi ha nála is vagy.....Itt is esős idő van, a mai séta elmaradt.


    Borsikám gyógyulgass. A vérnyomásod megmérted? Ma én is szédelgős voltam, mértem a nyomatot és olyan alacsony volt, hogy meg is ijedtem. De bedobtam egy kávét és normális lett. Legalább a vérnyomás legyen normális, ha már én nem.....


    Annuska te meg feszegeted a határaidat, majd kapsz a fiadtól...


    Anikó neked is szép ünneplésed volt. Ha véletlenül nem fogyott el minden süti, jöhet fénypostával......


    Pötyi épp tegnap olvastam, hogy milyen meleg van a fiadék felé....most még eső is. Mondjuk az az eső legalább meleg..


    Marika megnéztem én is a képeket.....jó kirándulás lehetett és milyen szépek együtt..


    Julika csak ámulok és bámulok milyen szépséget alkottál megint.....Na és milyen jókat főztök Timivel......az a cékla leves megmozgatta a fantáziámat, veszek is céklát és próbálkozom. Egy próbát megér....


     


    Vettem egy szép pomelót, most azt eszegetem.....mindig Ilike jut eszembe, ő mesélt róla, sőt azt is tőle tanultam hogyan kell megpucolni.


     


    További szép napot!!!!!!!

  23. 2019. február 3. 14:16282429.

    Szervusztok


     Julika ügyes voltál és kösz, hogy gondoltál a késöbb jövökre. Igaz, hogy+ van,de jól esik a meleg.


    Ildike, ez szép, hasznos és egyben megható ajándék is. Ilyen festőállványa volt apukámnak is. Vasárnaponként amig anyukám fözött apu az ablaknál festegetett. Ő is hobby festő volt és  a család kapta az elkészült képeket. Még meg van nálam is 2 db a szoba falán.


    Sacika bitos finom és vidám a bizonyitványos ebéd. További sikereket a tanulóknak.


    Pötyike,  remélem jobban vagy már? Eső itt is van, szerencsére nem annyi mint a fiadéknál.


    Magdika, jó étvágyat, v. egészségedre az ebéd. Láttod tervezted a telekre menést is, de az idő is azt mondja várj még.


    Erika, Marika, Borsika remélem jobban vagytok és a gyógyulás már látszik.


    Anikó  birkozzól az időváltozás okozta bajokkal?


    Ma kivételesen  rántott májat és gombát csináltam, bár az epém biztos tiltakozni fog, de egyszer, egyszer szabad talán bünözni.


    Kellemes vasárnapi pihenést, jó szorakozást.


     

    előzmény:
    harangvirag08 (282428)
    2019-02-03  12:57
  24. 2019. február 3. 12:57282428.

    Sziasztok!


    Most kivételesen itthonról írok / a bőség zavara /..A szag szerencsére eltűnt.Ma megsütöttem a krumplit ...de most őriztem.


    Borongós, esős, sáros idő van.Jó lenne egy kis napsütés.Tegnap még bolhapiacra menést terveztem....de mára lebeszéltem magam.


    Ildikém nagyon hasznos ajándékot kaptál ....jó szívvel hozták. Használd egészséggel és termékenyen.


    Sacikám ...szép ünneplést...finomakat készítesz mint mindig.


     


     


    Erika...kocogtatom a csigaházat....gyere ki...várunk !

  25. 2019. február 3. 12:43282427.

    Sziasztok!


    Én még nem is reagáltam Marika képére, pedig úgy elidőztem mellette, olyan helyesek.


    Az előbb itt volt a lányom, átsétáltak Zirával a nagy fekete kutyával. Dezsőt gyorsan "karanténba"..nagyon mérges volt..nem akart menni..azt hitte Dió jön..azzal meg már el vannak.


    Elég szédelgős napom van..a fejem is kótyagos..ez biztos az idő miatt.


    Tegnap olyan finom zöldség levest főztem..aztán éjjel nem aludtam! Volt benne karfiol, karalábé, zöldborsó a többi gezemicén kívül..ezek nekem "mérgek"


    Nahát Ildikó..milyen klassz ajándékot kaptál!!! Eddig hogy festettél? Nem állványon?


    Beszéltem a fiammal is délelőtt, még mindig szakad az eső náluk. Igaz ez a ciklonok ideje és a várost úgy építették..minden vizet elvezet le az óceánba. Én is láttam ..óriási trópusi vihar, eső ami térdig ért..ha elállt fél óra múlva száraz volt a város.


     


     

Címlap

top