Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
Sziasztok!
Maci: Ha kreatív boltot is akartok nézni a talin, arra az IKEA+Árkád kombináció nem igazán alkalmas. A pesti Árkádban csak egy kicsi KeS Kreatív van, ha jól emlékszem, ott nincsen nagy. 23-a vasárnap, akkor csak a plázákban levők vannak nyitva, tehát pl a Mammutban a Hobbyművész, és pár Kreatív Hobby (WestEnd, Köki, Campona, Allee, Pólus). Metróval a Campona és a Pólus kivételével mind megközelíthető.
Banyoc@: Én meg pont múltkor mérgelődtem, mert az itteni (budaörsi) Auchanban most már jóval kisebb a választék a kreatív cuccokból, mint tavaly. A térlátásom meg a tájékozódó képességem egyébként nekem is rémes, de most már egész jól elboldogulok Pesten tömegközlekedéssel.
Eszterlili: Hát igen, a soltvadkerti cukrászda... talán az egész országban a legjobb. Ha nagy ritkán Kecskemét felé megyünk, mi is mindig megállunk ott.
Pizzás? Szeretem:-)
http://anapfenyillata.cafeblog.hu/2013/12/15/karacsonyi-ka paros/
itt van a kaparós készítésének leírása. Csak most tudtam jönni, sokmindent beütemeztem mára, elkellett velük készülnöm.
drága vagy:-)
ha javasolhatok valamit, amitől tartósabb lesz a sima körömlakk:
kezdetnek mindíg körömlakk lemosóval töröld át a körmeidet, az lehozza a zsírt, koszt, és jobb lesz a lakk tapadása
elvileg a legjobb, ha alul-felül átlátszót is kensz fel, de ha az nincs, a színt 2 rétegben használd
és a köröm élére is tegyél, az a hosszú körömnél még fontosabb, sokkal jobban mutat:-)
puszi
Egy kis nasi az esti filmnézéshez...
(tegnap csináltam, nagyobb mennyiség volt, de a fotóhoz közelharcot kellett vívnom, mert percek alatt elfogyott:-) )
Úgy döntöttem, hogy ma este forralt borral kúrálom magam, mert azt még nem próbáltam Olyan jó, hogy holnap nincs munka:-) (szerdáig még szabin vagyok)
Nagyon szép helyeken voltatok!!!
Londonka!:))) direkt Neked fotóztam le a körmeimet. Légyszíven ne nézd szigorú szakmai szemekkel, mert
1. nincsenek vágva csak évente kb 2-3 alkalommal
2 nincsenek manikűrözve
3 a lakkozás is úgy sikerül ahog (attól függ melyik szemüvegem van rajtam)
szóval nő mint a gaz és kész.
Ja és ami be volt repedve az már letörött, a jobb kezem középső ujjáról, úgyhogy eljött a körömvágás esedékessége.... Évi 1-2 aklommal van totális nyírás amikor az összeset egyforma rövidre majdnem totál levágom..
Ja és nagyon nehéz volt egyedül fél kézzel fotózni!:)
Jaj, nagyon aranyos a párod
Köszi az ötletet Shaphard
köszönöm szépen
úgy tűnik, azért némi változtatás lesz a terveinkben, no de sose történnek úgy a dolgok, ahogy elképzeljük
mesélni majd akkor fogok, ha minden végleges lesz, addig fölösleges
Örülök, hogy Ti ilyen szerencsésen jártatok a szemészeten. Én is sokáig jártam a Visonba, soha nem csalódtam.
1. kilátás a kupolából! (413 lépcső!!!!!!!)
2. Szent István megkoronázásának emlékére készült szobor. Állítólag azon a ponton volt az első Szent István által építtetett templom, ami később leégett.
bizony, így kell, rajtunk kell, először a fórum, aztán minden más
Húú bakker, akkor rengeteg darabot szedtél össze a kosárkába
Milyen szép körutatok volt. Én is szeretem azt a környéket, megyünk is november közepe, vége felé.
Esztergom:
1. a Bazilika
2. Az altemplomban kép a képben; merthogy Mindszenty József sírjánál áll II. János Pál Pápa.. és ez egy fotó.... ami ki van téve az emléktábla mellé.
3. Bazilika belülrőkl
4. az oltár.
Ez jó hír, hogy ilyen gyorsan tudna munkát találni. Sok sikert kívánok Nektek és kívánom, hogy minden az elképzelésetek szerint alakuljon!
cuki rénszarvasok
éééés a körmeid is szépek :-)))
1.Duna kanyarog:) Visegrád, a várból:)
2.-3 a fellegvár néhány része, van ami már csak rom
4. A vár alatt a Salamon torony bejárata.
Fakellékeket és egyéb gyönyörűségeket itt is találsz:
http://www.kosarbolt.hu/
Csak nehogy ott ragadj éjszakára, mert könnyen bele lehet felejtkezni Van mit nézegetni náluk
Most értem haza munkából, persze mi az első dolgom? Naná, hogy megnézni mi újság a fórumon.
Most csak így gyorsan ennyi, megyek elintézem teendőimet aztán jövök, sok lemaradásom van
banyocám
jól választottál :-)))
ééés ami még nagyon fontos: volt kettő RÉNSZARVAS IS!!:)
úgyhogy én gyorsan akitivzáltam magam, és ledumáltam a skacokkal az idei Mikulás és ajándékszállítási projektet:)))) szóval senki se izguljon, a Mikulás utaztatása le van zsírozva (almázva):))))
szerintem Villám és Táltos:))))
folytatás úgy tudom, hogy kb 40 mackó lakik ott, de eléggé el voltak bújva....
1. macik:)
2. maci
3-4 maci etetés:) ki voltak rakva hosszú nyelű fakanalak, arra lehetett mézet tenni és ezt lehetett bedugni a kerítésen át és így lehetett etetni a macikat:)
Egyébként csak kettő medve volt hajlandó enni, vagy nagyon jól voltak lakva a többiek, vagy baromi lusták voltak:)
néhány kép a hosszú hétvégéről:
A veresegyházi Medve otthonban nem csak macik laknak, hanem más állatok is. Általában kiöregedet cirkuszi állatok, vagy megunt házi kedvencek... vagy nem tudom.. merthogy vannak farkasok is.
A környezet nagyon szép, tiszta rendezett, nem ketrecben, hanem hatalmas nagy bekerített területen vannak elhelyezve az állatok, van bőven helyük henyélni, futni, játszani, elbújni stb. stb.
szerencsénk volt, mert amikor oda értünk nem esett az eső, már indultunk haza amikor elkezdett szemerkélni.
fotók:
1 farkasok -nehéz volt őket fotózni mert állandóan futkostak:)
2. mosómedve
3. ormányos medve
4. vadászgörény
Kedves fórum tagok!
Az ünnepek közeledtével aktuálissá válik az ajándék vásárlás.
Ha szeretitek az ásvány, csont és ezüst ékszereket...bolti ár alatt, természetesen, keressetek bizalommal. Ide sajnos, a képek nagy mérete miatt nem tudom feltölteni, de szívesen küldök emailben. Jelenleg tigris és macska szem, achát és lápisz lazuli nyaklánc érhető el, de várható charoit, és jáde is. A csont medálok észak-amerikai indián és lovas témában vannak. Függesztőjük 925 jelölésű ezüst.
Az ékszerek a Galéria Savaria honlapján is megtekinthetők.