Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
30-hoz közel, egyedül
Létrehozva: 2012. augusztus 17. 15:01
Sziasztok!
29 éves vagyok, nemrég ért véget egy hosszabb kapcsolatom, erről indítottam is itt pár hete egy fórumot.
Mivel előfordul, hogy esténként egyedül vagyok itthon, szívesen beszélgetnék szintén egyedülálló harminchoz közeli vagy harmincas nőkkel, ők hogyan élik meg azt, hogy még nem találták meg az igazit, vagy megtalálni vélték, de mégsem ő volt az?
Hogyan próbáltok újra ismerkedni, egyáltalán milyen esélyeket láttok arra, hogy menni fog?
Korábban már voltak ehhez hasonló fórumok, de egyik sem élő, úgyhogy gondoltam nyitok egy újat.
Egyébként magamról annyit, hogy egy intelligensnek és vonzónak tartott nő vagyok, önálló egzisztenciával. Nem tartom jelenleg sem a nagykést a csuklómhoz :), amiért jelenleg nincsen párkapcsolatom, sőt, elkezdtem élvezni az egyedüllétet és azt, hogy azt csinálok, amit csak akarok. Viszont van bennem egy egészséges félelem, amiért nem tudtam eddig megfelelni a társadalmi elvárásoknak (család, gyerek).
Szóval várom a sorstársakat.:)
Én pár napja kezdtem el úgy komolyabban gondolkodni azon, milyen társat is keresek, mik az igényeim és milyen biztosan ne legyen az illető, mert úgysem tudom tolerálni, esetleg csak ideig-óráig, vagy amíg a hormonok bekavarnak :D
Írod hogy olyat szeretnél aki nem hagy el, sztem mindenki erre vágyik :D Nem tudom létezik-e ilyen ember, az biztos hogy rengeteget kell dolgozni azon hogy megmaradjon a férfi a nő mellett-és fordítva, de a legfontosabb mégis sztem az, hogy megéri-e az illető a fáradságot.
Nekem a legfontosabb dolog az, hogy társasági ember legyen, mert én is ilyen vagyok, szeretek szórakozni, mindig menni valahova, az otthon ülős típusokat hosszú távon képtelen vagyok elviselni. Persze a másik véglet sem a legjobb :) Amúgy ezt a babázós időszakot is eléggé nehezen viselem mert annyira mennék bulizni, társaságba basszus, de nem tehetem meg még, majd pár hónap múlva már remélem lesz 1-2 alkalmam rá. Most hetente 1 kimenőm van, az is ilyen 3-4 óra :D
Aztán kell a humor, a műveltség, és tetszik ha egy férfi szereti a művészeteket, érdeklődő, nyitott. Ja és szeretem a spontán embereket is, pl ha hirtelen kitalálom autókázás közben, hogy hé, nem megyünk el valahova most, valami szép városba, megnézni, sétálni? Akkor csak összenézünk és megyünk is. A hűség...na ez majd akkor lesz érdekes, ha végre lesz egy 2 évnél hosszabb kapcsolatom :) Külsőre a lényeg hogy ne legyen dagadt, sportos testalkat tetszik, és a sötét haj/szem. Nagyjából ennyi :) Ja és ne legyen langaléta, mert én sem vagyok valami nagy :D
A megváltoztatós dolgokat én is utálom, viszont arra jöttem rá, hogy addig akarnak téged megváltoztatni, amíg nem tudod pontosan hogy mit is akarsz, és ez nem látszik rajtad. (sztem legalábbis)
ó, akkor nagyon friss az egész...
én nem tudom, mit keresek... megfogalmazni sem megy, nincsenek kifejezetten olyan tulajdonságok, amiket elvárok...
talán annyi, ne hagyjon el. Tetsszen külsöre, hajszin szemszin mindegy, legyen picit magasabb (ez nem nehéz, nem vagyok valami magas). Belsöre pedig vagy tetszik, vagy nem. Nincs lista. Ne akarjon nevelni vagy megváltoztatni, megteszem én azt magamtól is, eléggé alkalmazkodó tipus vagyok. És ne legyen fanatizálva semmi által (munka, testépités, haverok, politika, stb). Kb ennyi.
Hat Nagyon jo a tema,
En nem tudom mit mar melyik jo 7 evet egyutt voltam valakivel nagyon oregedtem mellette persze plusz kilokrol nem is beszelek.
Most ujra kezdjem az egeszet valakivel vagy csak elek eletem egyedull tovabb
Kedvesem!
Nem a társadalmi elvárásoknak kell megfelelni, hanem saját elvárásaidnak! Tudom, hogy nem könnyű erre válszolni + kérdéseket feltenni!...mégis azt mondom: kitartás, önbecsülés!
Kissé olyan érzésem volt a hozzászólásod után, mintha minket (kiket is?) egy külön állatfajhoz sorolnál. Szerintem mindenannyian más és más okok miatt vagyunk jelenleg egyedül (ez nem is feltétlen jelent szerintem magányt), így hozta az élet, így alakult, nyilván vannak hibáink, gondolom azért Te sem vagy tökéletes.
Csak azért sosem voltam senkivel egyébként, hogy ne legyek egyedül, ez azt hiszem nagy tévedés a részedről.
Jelenleg egyébként nem vágyom gyerekre, nem érzem magam felkészültnek rá, de gondolom ez még alakulni fog, mint ahogyan ma már jobban el tudom képzelni, mint 20 évesen.
szia,
micsoda történet!
szerintem nem ciki gyerekkel hazaköltözni a szülökhöz. én is a szüleimmel lakom...
a gyereknek jó a kert, ahol lehet futkározni és minél több emberrel érintkezik tartósan, annál jobb neki. plusz nagy segitség is a szüleid nagyon rendesek hogy felajánlották. a gyereknek hidd el ez a jobb meg te is többet tudsz pihenni.
a lakást meg nyugodtan add ki. minél több bevételed van, annál jobb.
most már a gyerek igényeit kell szem elött tartanod, nem a sajátodat. nekem egy éve ezt sulykolják. ami jó az anyának, nem biztos, hogy a gyereknek is jó és te most már felelös vagy érte. és a pasikról is annyit, hogy óvatosan. ne ereszd össze a gyerköccel túl hamar, csak ha már "biztos". de ez csak vélemény.
Szia,
Én azt gondolom, hogy ez nem igaz, az emberek szeretnek szenvedni, rágódni a múlton, kevesen nőnek föl egy igazi kapcsolathoz, szerintem. Aki nincs veled, vagy akit ilyen olyan oknál fogva elengedtél, az nem a te embered, aki a tiéd az visszajön. Tudom ezt sokan megcáfolják,de én már ebben hiszek. Az első hosszú kapcsolatomról is azt hittem, hogy nincs nála jobb, hogy én hülye elhagytam, aztán volt egy másik szerelmem, akiről azt hittem, hogy na ő az igazi, ő hozzámvaló, nem kellettem neki, aztán amikor újra találkoztunk 4 év után rájöttem, hogy mekkora hülye voltam, felruháztam olyan tulajdonságokkal, amilyen nincs is neki és már nem éreztem semmit, csak azt, hogy úristen én akkor szerelmes voltam ebbe a pasiba és hogy ez mekkora kivetítés volt. Jó esetben változik sokat az ember, és én úgy érzem most már, hogy aki tényleg akar, megtesz érted mindent, szeret és te is viszont az az igazi (ez tényleg ritkán van), nem az aki ilyen olyan oknál fogva elment, kidobtad, stb.
Szerintetek miért van az, hogy az emberek nagy részének volt ugyan nagy szerelme, mégsem azzal él együtt később? Miért mást vesz el/máshoz megy feleségül? Sokan szokták emlegetni, hogy a "nagy szerelmem", mégis elengedték valamiért.
Legutóbb édesanyámon döbbentem meg, aki felemlegette egy régi szerelmét, és azt mondta ő volt neki az igazi és mindig ő lesz, de csak később jött rá erre, akkor hagyta elmenni.
Itt alább is olvastam az egyik fórumozótól, hogy elengedte a nagy őt. Én is megcsináltam a magam hülyeségét ebből a szempontból. De vajon miért? Tippek?
Ha tudnám a választ akkor boldogabb lennék. De sajnos nem tudom. Órákat agyalok rajta, mind a mai napig.
Látom hogy Facen ismerkedik másokkal. Minden barátom, ismerősöm azt mondja hogy bolond, nincs rá logikus magyarázat. De ez engem nem vigasztal.
28 éves vagyok, tenger sok dolgot láttam, tapasztaltam a világból. Sokfelé jártam, több nyelven beszélek. Mások azt mondják talpraesett nő vagyok.
Ő a sötét oldalon jár, 2 teljesen különböző világ találkozott. Hullócsillagok voltunk, és mára már csak a csendes esték maradtak.
Lenne más jelentkező az Ő helyére, de nem kell senki. Volt olyan, hogy a boltban láttam egy férfit, összemosolyogtunk, majd a parkolóban utólért és meghívott kávézni. Talán ha más körülmények között találkozunk kapott volna egy esélyt. Szerencsés vagyok, sosem kellett keresnem a férfiakat. Mindig megtaláltak. Most is, de amíg nem vagyok Rajta túl, addig nem lenne fair futtatni velük a köröket. Leszek még szerelmes, de soha egyikőjüket sem fogom annyira szeretni, mint Őt.
Addig azonban marad a munka, és nem megyek az osztálytalálkozó közelébe sem
És hogy hol lehet ismerkedni? Az internet katasztrófa, tele van bolondokkal, házas(de miattad elválnék) fickókkal. Szórakozóhelyen sem a legtutibb dolog. A barátok "vanegyfacérbarátombemutatlakneki" akcióiról ne is beszéljünk. Ezek a randik szoktak oltári kínosan sikerülni. Olykor barátságok is rámehetnek.
Igen, ha valaki azt mondja egy másfél évvel ezelőtt, hogy ez fog velem történni, minimum körberöhögöm...A felesége semmit sem tud. A drágalátós apukával tavaly nyáron ismerkedtem össze a Balatonon, ott dolgoztam szezonban, ő meg vendégként járt le a munkahelyemre, és így kezdődött. Eddig még nem vertem ki a balhét, de gondolkodom rajta hogy mit is kéne tennem. Most a mellett vagyok, hogy ha találnék egy normális férfit, aki elfogadja és szereti a fiamat, akkor nem jobb lenne-e úgy, mint pereskedni egy olyan alakkal aki egyáltalán nem kíváncsi a saját gyerekére és felszívódott. A baba az én nevemen van egyébként.
A családom mellettem van és segítenek ahogy tudnak, nagyon hálás vagyok nekik.
Most azt fontolgatom, hogy egy időre visszaköltözök a szüleimhez a babával, anyagi okokból, plusz egy kertes házban mégis jobban érzi magát a gyerek is, anyuék is ezt szeretnék, ők vetették fel az ötletet, a lakást meg kiadnám albérlőknek. (attól mondjuk tartok, mert lehet hallani hogy lelakják stb). Csak 28 évesen kicsit cikinek érzem megint a szüleimmel lakni. Na szóval most itt tartok, az apával nem tudom mit csináljak
ez a lakatparty egészen felkeltette az érdeklődésemet, elnéztem hát az oldalukra és mit láttam? Van olyan, hogy csoki este :))))) Ez az én világom, ha pasit nem is, de finom csokit legalább találok :D
Az önbizalom megingása nálam utoljára tizenéves koromban fordult elő.Akkor tapadtam,próbálgattam mit tudok,és természetes volt hogy koppantam.Mára eljutottam odáig,hogy némi beszélgetés után el tudom dönteni egy férfiről,hogy mit lehet tőle várni,milyen ember,milyen társ lenne.Egy lépéssel mindig előrébb jártam.
Úgy tűnik,az előző kapcsoltodban a megalkuvást összekeverted a teljes elfogadással.Hogy ez máskor ne történjen meg,arra figyelj hogy a megalkuvás érzésénél az van benned,hogy hát ezt és ezt el tudom fogadni,képes lennék vele így élni.Az elfogadásnál viszont csak azt érzed,hogy neked az jó ahogyan él,amilyen,ne változzon semmit.
Semmilyen életkorban nem szabad megalkudni,hiszen van olyan ember,aki csak hozzád tartozik,nem?Én azt látom,hogy pontosan amiatt vagytok magányosak,akár kapcsolatban is,mert nem akartok egyedül maradni.De olyan embert találtok magatok mellé,akivel nem illetek össze,csiszolódni kellene.
Egyedül a gyerek szülésről lehet lecsúszni,semmi másról nem.
És msot írok neked olyasmit,amin el fogsz hűlni.
Ha megtalálod azt az embert,akivel kölcsönösen boldoggá tudjátok tenni egymást,onnan a gyerek nem hiányzik.
Persze, minden pozitív sztori felvidít, örülök így ismeretlenül is a boldogságodnak. :)
Valamiért tényleg úgy van, hogy amikor nem agyalsz és keresgélsz intenzíven, akkor jön valaki. De ideáig el kell jutni. Szerintem én még nem vagyok ott, hiszen most vetettem bele magam az ismerkedésbe, mármint azzal, hogy eljárok itthonról, hogy regisztráltam társkeresőn stb. Azért görcsölni nem görcsölök, ha éppen nem ír senki, akkor nem ír, ha úgy jövök haza, hogy nem toppant be a nagy ő, akkor nem toppant be.
Nálam most az a helyzet, hogy mivel a munkám a felsőoktatáshoz köt, nyáron nagyon keveset dolgozom, így sok az időm. A nyár azonban lassan véget ér, és szeptembertől rengeteg munka lesz, úgyhogy akkor már időm sem lesz agyalni. Mindenki irigyel, hogy van időm pihenni jelenleg, de én már alig várom, hogy beinduljon a félév. :)
Ami tényleg fontos, hogy légy vidám és pozitív. Mondom ezt én, bár én sem vagyok mindig az. De való igaz, hogy a férfiak nem szeretik, ha valaki negatív. Meg úgy általában az emberek sem.
A másik fontos, hogy ne görcsöljünk rá a dologra, meg kell találni a jót az egyedüllétben. Ezek számomra nem mennek egyik napról a másikra, de rajta vagyok az ügyön. :) Most néha nagyon jó, néha nagyon nem.
Nem mondtam újat, csak csupa közhelyet, de a közhelyek gyakran igaznak bizonyulnak.
A család nálam is érezteti. Nem olyan intenzíven, de azért vannak beszólások.
Mi volt a gond az előző kapcsolatban?
Nekem is akkor jönnek a negatív gondolataim elő, amikor este egyedül vagyok itthon. Nem igazán nézek tévét, de ilyenkor bekapcsolom, hogy legalább teljes csönd ne legyen.
Nekem szeptemberben lenne osztálytalálkozóm, de úgy döntöttem, hogy nem megyek rá el, mert dettó ugyanez a helyzet. Már lassan mindenki családos, a karrier meg semmit sem jelent egy ilyen közegben.
Ha elhagynak, akkor szerintem nem meglepő, hogy az ember lánya meginog, és az önbizalma lezuhan.
Bár a másik fórumon azt írtam, hogy ő lehetne az igaz, amit akkor úgy is gondoltam, ma már tudom, hogy csak megalkuvás lett volna hosszú távon, úgyhogy tényleg így kellett történnie.
Biztosan sok az ilyen megalkuvós kapcsolat, ami valószínűleg azért is van, mert nagy a rizikója annak, ha valaki ebben a korban egyedül marad. Hiszen nem látunk a jövőbe. Lehet, hogy valami sokkal jobb vár ránk, de az is lehet, hogy kifutunk az időből és a végén egyedül maradunk. Valaki bevállalja ezt a rizikót, valaki nem. Persze sok olyan kapcsolat is lehet, ami nem a megalkuvásról szól, hanem valóban jól döntöttek, megtalálták egymást a felek. Meg biztosan az is előfordul, hogy valaki nem vállalja be a rizikót, aztán pár év múlva mégis egyedül marad, mert elválik. Nehéz ügy.
Netes ismerkedés. Nem a legjobb mód, de ha az ember lánya nem veszi túl komolyan, ez is egy lehetőség. Mondjuk én most, mint pár hozzászólással előbb írtam, beleestem abba a hibába, hogy valakit komolyabban gondolok, edig nagyobb annak az esélye, hogy csalódás lesz a vége. De most majd ezt is jól megtanulom. :)