Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Apa gondok
Létrehozva: 2012. augusztus 5. 11:26
Szinte végső elkeseredésemben indítom ezt a topicot, hátha valaki tud valami építő javaslatot tenni a problémám megoldására.
A problémám édesapámmal kapcsolatos, akivel nagyon nehéz kijönni. Anyukámmal élnek, én rég nem lakom velük. Sosem lehetett vele kijönni, mert ő az aki mindenkinél okosabb, mindenki más hülye és ez a jelző a legszalonképesebb verzió az összes általa használatos közül (a legvadabb fantáziátokra bízom a jelzők kitalálását...).
Szóval a mostani helyzet az, hogy nekem van egy féléves kislányom, akinek elvileg ő lehetne a példaképe, de totálisan az antipélda.
Ordítva káromkodik beszélgetésképpen, ráadásul a kertesházunk teraszán, ahol a szomszédaink is hallják az egész "beszélgetést". Szólok, hogy legyen szíves nem ordítani, különösen nem a trágárságokat, és a gyerek előtt meg majd végképp moderálja magát, nem szeretném ha ilyen lenne a gyerek szókincse.
Mindezt szépen, kúltúráltan kértük a párommal, bár nehéz az ő stílusát más, normális stílusban tükrözni, de mégis.
De nem érti meg.
A kérdés, miért? Amit a felnőttnek lehet, a gyereknek nem, meg úgyis hallja majd az oviban, meg itt ott.
A másik gond, hogy a stílusa bicskanyitogató és anyós-apóssal összeengedni egy veszélyzóna, étterembe már nem megyünk vele, mert a stílusa vállalhatatlan, barátai már rég nincsenek épp amiatt. Ja és a családban is (testvér, más rokonok) mindenkivel rosszban van, aki még elviseli, az csak édesanyámra való tekintettel teszi.
Én úgy érzem a tűréshatárom végén vagyok.
Próbáltam szép szóval, próbáltam erélyesebben, de 35 évem alatt egyszer jutottam el oda, hogy sírva-kiabálva kiosztottam (épp a babámat vártam).
De semmi sem segített, sehogy nem jut el az agyáig, szívéig, lelkivilágáig, hogy változtatnia kéne valamit.
Tudom, hogy a másik embert nem lehet megváltoztatni, csak magamat. Ezért próbáltam én változni, halkabban beszélni hozzá, türelmesnek lenni, elfogadónak lenni, de lepereg róla, a stílusa semmilyen hatásra nem változik.
Ha csak egy ismerős lenne, egyszerűen nem keresném a társaságát, de az apám.
Mit tudok még tenni, hogy valami változzon?
Lehet, hogy semmit nem tudtok javasolni, akkor is jó volt kiírni magamból...
Aki segiteni akar az nem keres kifogást.
De kifogást mindig mindenre lehet találni, ha az ember akar.
Sajnálom, hogy érintett vagy, de akkor tudod miről beszélek.
Épp ez a gondom, körülötte forgott az éket mindig: "jaj, ne szóljunk, csak ne legyen vita, meg mit fog szólni.
És éééén? Az én lelkivilágom? Az én érzéseim?
És még ennek ellenére is törekszem a harmóniára.
De nagyon elfáradtam...
A párom tegnap este (tegnap voltak itt) már mondta, hogy nem kell előtte szégyenkeznem a szüleim miatt, meg ne szomorkodjak.
De éjjel nem aludtam.
Konkrétan úgy hajnal 4-ig vergődtem, pedig 2 meditációt is meghallgattam, de arra sem tudtam elaludni.
És: sosem kérkedik a megszerzett tudásával.
Az az ember akit te itt leirtál és szégyelsz(édesapád) neki köszönheted nagyrészt, hogy felsőfokú angolod van pl. amivel most itt kérkedsz.
Ez a reakció is engem igazol-veled kapcsolatban.
Egy szerény másokkal törődő ember nem ezt az akciót és reakciót adjac vissza-mint te.
En is erintetet vagyok.
En a beszeljen anyukajaval helyzetet leirtam,mit is beszeljen vele,es hogy nem ez a megoldas,csak eppen anyuka kicsit ra lenne ebresztve,hogy o sem tuti amit muvelt eddig a sajat gyereke ellen brut apa melle allni!
" Mindig is ilyen volt."
Senki nem születik így. Legfeljebb te nem tudod az okát amiért ilyenné vált.
Távolságtartás és határozottság, ennyit tudsz tenni. Nem is tartozol ennél többel, még akkor se, ha beteg az apád. Mellesleg szerintem nem az, szimplán unintelligens.
Az ingerültsége nem fokozódó!
Mindig is ilyen volt.
És ha már itt tartunk, én nem hagytam magára.
Ha így lett volna, akkor már rég szóba sem állnék vele, rengeteg olyan dolgot fel tudnék sorolni, ami miatt más jó érzésű ember be sem tenné hozzá a lábát.
Visszamehetnék gyerekkoromig, de nem kell olyan messze menni.
De nem is akarok belemenni ebbe, mert nem önigazolást szeretnék, hogy jaj, én szegény szerencsétlen, nézzétek csak meg milyen suttyó volt velem, és nekem van igazam.
A topicot nem ezért nyitottam.
Javítani szeretnék a helyzeten, ha lehet, ha van építő ötlet, mert én kifogytam az öteletekből.
Semmi mást nem szeretnék, csak annyit, hogy amikor együtt van a család, akkor legyen némi harmónia.
De ha nincs ötlet, akkor azt hiszem a ritkított találkozások lesz a megolás.
Ha másra nem az én mentál higiénémre.
Persze lesz névnap, szülinap, karácsony stb.
Ha beteg lesz, vagy gondjaik lesznek, tőlem segítséget kapnak, a szüleim, ők hoztak világra, ennyi tisztelet és gondoskodás jár nekik.
De én nem mehetek rá erre, a kislányomnak kiegyensúlyozott családra van szüksége.
ééééééééééééés????? Ki a f.szt érdekel, hogy lelkibeteg? Oldja meg, a gyereke is az lett az apjától!!(Elnézést, érintett vagyok én is. )
T. indító! NINCS rá megoldás. NEM fog változni. Kerüld el. Én is azt teszem. Orvoshoz menni nem fog. Tehát mi a megoldás?A nagy büdös semmi. Minden más tanács felesleges. Ülj le, beszélj vele, beszélj anyukáddal....ugyan....ezt csak az tanácsolja, akinek hakvány lila ibolyája sincs a helyzetedről.
Köszönöm az ajánlásodat, de sajnos nem beszélek angolul, és a net-es filmezésben még ovis vagyok:DD
" Erdekes modon /learned optimism / tanult optimizmus munkait kevesebben ismerik "
Látod nem is ismerem a művet-mégis ösztönösen alkalmazom-ez a csoda:DD
Ha vetted volna a fáradságot, nem ezt az egy mondatot irtad volna le.
Van olyan dolog, ami az egyik embernek "bagatell", a másik pedig belebetegszik.
Semmi nem biztos en ennyi ev kutato egyetemi oktato munkaja es gyakorlata utan sem mondok semmit neten biztosra Amit ajanlhatok
Martin Seligman: The new era of positive psychology
FILMED FEB 2004 • POSTED JUL 2008 • TED2004
http://www.ted.com/talks/lang/en/martin_seligman_on_the_ state_of_psychology.html
http://www.ted.com/search?q=Martin+Seligman
valahol van magyar feliratozasos anyaga is
Erdekes modon /learned optimism / tanult optimizmus munkait kevesebben ismerik
" Az is lehet hogy betegseg kinozza es a fokozodo ingerult viselkedes allapotjelzo."
100000% hogy lelkibeteg a férfi és rejti.
Szívemből szóltál.
Én a gyerekemnek a legjobbat akarom, és nem akarom magam sajnáltatni, de nem mondhatom, hogy bolog gyerekkorom volt.
Engem sem védett meg senki, (anyukám sem, gyengeségből adódóan).
Lelki volt a kínzás, de ez talán még rosszabb, mint a testi.
Én olyan Anya szeretnék lenni, és igyeksze is az lenni, aki megvédi a gyerekét (nem elzárja a valóság elől) és a jó irányba szeretném terelni.
Nem fogom tiltani a nagyszüleitől, és nem is fogom ellenük hangolni, sőt a gyerek előtt nem is fogunk véleményt alkotni róluk a párommal.
De én szépen kértem, hogy tartsa tiszteletben a mi nevelési szándékainkat, de erre nem az volt a válasz, hogy OK, ahogy te gondolod, hanem:
Jaj, mi baja lesz? Úgyis hallja máshol... és a korábban írtak.
Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt.
És azt hiszem ez nem is csak a gyerekről szól, hanem rólam is.
Engem zavar, lehúz a trágár üvöltözés, ami állítólag beszélgetés.
Nem érzem jó magam tőle, én nem így kommunikálok. Pedig a véleméynemet én is mindig megmondom, csak elfogadom a másét is.
Hááát igen, sajnos az emberek legnagyobb problémája abban rejlik, hogy beszélgetnek a problémáról-és ülnek a babérjaikon-nem tesznek semmit.
Igy a probléma még probléma marad és csak rosszabbodik.
Lehet mutogatni, csak szerintem felesleges. Ahhoz, hogy idáig jusson egy ember, nem "kevés" kellett és nem egyik pillanatról a másikra következett be.
"A betegeket nem magukra hagyjuk, hanem felemeljük, segítünk nekik, és addig nem engedjük el a kezüket míg meg nem gyógyultak teljesen. Családtag esetében hatványozottan igaz ez.
Gyáva és jellemtelen az az ember, aki egy bajban lévőt magára hagy. "
ezt nem eppen Te irtad?
Aki csak elnezi,hogy mas a veszteb rohanjon,az eppen hogy nem segit gyogyulni neki! Legalabb onmagadnak ne mondanal ellent!!!
Topicindito irta,mar beszelt errol ezerszer anyukajaval.
De nem,igy sincs igazad. Egy csalad az apa-anya-gyerekek. es a szulonek kotelessege a gyerekei fejlodesere odafigyelni,es a leheto legjobbet adni nekik ezen a teren. Es emiatt ha az egyik szulo ugy latja,a masik eppen ez ellen tesz,akkor szolni neki,hogy ez nem jo a gyereknek-vagyis vedeni kell a gyereket a leirt brut viselkedesi formatol. Es ha brut szulo nem hajlando eszbe kapni,segitseget sem kerni,hogy kevesbe legyen brut,meg belatni sme,hogy problema az o brutsege,csak folytatni tovabb brut viselkedest,akkor nem kell mellette maradni,mert az csakis karos lehet a gyerekekere nezve!!!!!