Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyi 2011

centicske
Létrehozva: 2010. december 28. 18:17

Sziasztok.

 

Már túl vagyunk a karácsonyi nagy zabáláson, de a szilveszteri még hátra van. 

 

Ki készül fogyizni január 1-től? És milyen módszerekkel?

 

 

  1. 2011. március 10. 10:531501.

    De sajnos, én is csak arra tudok gondolni, hogy az előzőekhez képest túl keveset eszem. Ahogy nagyjából átszámolom, hát nem mindig van meg az 1400 kcal, ami az alapanyagcserémhez kell, de egyszerűen nem kívánok ennél többet, mint amennyit eszem

     

    Nem értem, 2 hete még habzsoltam, egész nap csak ettem, most meg ezalatt az egy hét alatt, míg diétáztam, teljesen átálltam a kisebb adagra és nem is kívánom annyira a kaját.

    Persze a sütit azt zabálnám, nem is kell mondanom...

     

    Tök gáz, mert 3 hét múlva megyünk nyaralni és addig ezt a plusz kettőt legalább le akartam adni, de hát nem nagyon sikerül, az az igazság.

     

    Nem kapdosok be semmit, rendesen reggeli, ebéd, vacsora stb, van hogy négyszer eszem egy nap (persze nem este 8-10-kor), de mikor lefogytam, akkor is ezt csináltam, bár akkor több volt a szénhidrát azt hiszem.

     

    Nem tudom, mit csináljak, próbálkozom, aztán nehogymár ne tudjak lassan elkezdeni fogyni ilyen diéta meg torna mellett

     

    Írtátok ezeket a hold fázisokat, ki hisz benne, ki nem. Szerintem valami azért lehet benne

    De ahogy elnézem itt a lányokat, hogy ki mit kajál egy nap, van aki még nálam is kevesebbet, Pamutnyuszi például

     

    Mindenki 50 kiló itt, én meg

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1498)
    2011-03-09  21:48
  2. Torolt_felhasznalo_145670
    Torolt_felhasznalo_145670
    2011. március 10. 09:581500.

    Sziasztok!

     

    Súly:60.9 most itt stagnálgatok.Majd ha beindul jobban a mozgás talán lejjebb megy.Nem eszem sokat, abból nem tudok lefaragni.Ma itthon vagyok, elvégzem a dolgom és tornázni fogok. Vannak saját gyakorlataim, azt csinálgatom.

     

    r: kávé tejjel édesítő, 1szelet sajt, fél szelet barna kenyér ubi

    t: lidl-s magos diétás joghurt

    e: túrós tészta durum tésztából (kevés)

    u:zabkása

    v:gyümi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2011. március 10. 07:211499.

    Sziasztok!

     

    Nem voltam ezer éve...

    Nem tudom, mi van velem, rám nem hat a hold fogyó fázisa, mert én az elmúlt 1-2 hétben nem ettem, hanem zabáltam. Amikor hazajöttem edzésről, ügyesen és szabályosan megettem a túróval kikevert tejfölömet, vagy éppen a kefírbe keveret tonhalamat. És még büszke is voltam magamra.... 1-2 órán át.... mert akkor ettem még valami 'normál' kaját....

     

    Mérlegre nem mert állni. Egyébként is érzem, hogy fel vagyok fújódva, de semmi megoldást nem találtam még, hogy eltüntessem a lufit a hasamból.

     

    Közben persze mindenki dícsér, hogy milyen sokat fogytam, és tény, hogy még mindig rámjön a 36-os kosztüm, de tegnap a sok ülésnél már ki kellett gombolnom....

     

    Hétvégén elutazom, úgyhogy a konditerem is kilőve, legközelebb talán szerda este jutok el odáig. Mostanság idő hiányában a szaunát hanyagoltam, de mostantól próbálok menni minden edzés után, mert igencsak jót tett a cellulitisznek, és úgy egészében véve a bőrömnek.

     

    És mérsékelten, de elkezdtem szoliba is járni, a barnaság karcsúsít alapon Meg azért, mert nagyon tele van a lábam seprűvénákkal, kisebb hajszálerekkel, és remélem, hogy a barnaság csökkent rajtuk valamicskét, mert így nem szívesen veszek fel rövid nadrágot vagy szoknyát, csak olyat, ami térd alá ér (azt meg nem is kifejezetten szeretem).

     

    Szóval ez a helyzet most velem dióhéjban.

     

    - ezt az újaknak küldöm, és sok erőt, kitartást kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  4. 2011. március 9. 21:481498.

    Az nem lehet, hogy túl keveset eszel?  Hirtelen kezdtél nem keveset mozogni, az egyoldalú táplálkozás miatt meg bekapdosol ezt-azt, amit a szervezeted megkiván. 

    A 11 kilohoz meg gratulálok! Akkor milyen diétát tartottál?

    előzmény:
    adelinus (1493)
    2011-03-09  16:58
  5. 2011. március 9. 21:371497.

    nekem lehet, hogy ez fog bejönni

    Mi az amit pontosan csinálsz?

    Ehetnékem mindig menzes előtt pár nappal, és a ciklus felénél van. Bár, ha jobban belegondolok az épp egybeesik a növekvő Holddal! Mint most...Most is éhetnékem van, gyorsan iszok valamit, nehogy leveressek a konyhába. :)

    előzmény:
    *űrmanó* (1494)
    2011-03-09  18:48
  6. 2011. március 9. 21:281496.

    Reggel 58,2 kg.

    R: epres joghurt, 1 kifli

    E: 11-kor,  jó sok rakott krumpli szerűség: kruplit, hagymát, sárgarépát rétegeztem, leöntöttem tejszines-tojásos-lisztes kutyulékkal, a végén megszórtam reszelt sajttal

    U: 15,00 -2 mandarin

    V: rakott krumpli   - virslit akartam, de megették előlem a gyerekek :)

     

    Mozgás: súlyzózni és hasizmozni fogok

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1495)
    2011-03-09  21:15
  7. 2011. március 9. 21:151495.

    Szia!

    Február elején voltam 59,8 , akkor mondtam, hogy elég. Azóta csaknem 2 kilo ment le. Nem sietek, van időm. Másrészt meg még szoptatok. Igaz, már csak reggel, meg este, de akkor is! Átgondoltam mit csinálhatok rosszul, mitől hizok, meg stagnálok, meg hasonlók. Figyeltem magam napokon keresztül és hát rájöttem pár dologra, azokon próbálok változtatni. Először is megettem a gyerekek maradékát, ma már nem teszem. Vagy csak nagyon ritkán. :)  Aztán későn vacsoráztunk, olyan fél 7 körül. Ezt most áttettem 5 órára. Akkor jól bekajál mindenki. (fél 8-kor járnak aludni a gyerekek, még nem panaszkodtak éhségre). A 3. a torna, amit beiktattam. Igyekszem minden este valamicskét csinálni, taposok, farizmozok, vagy kazettázok. Ilyenek.

    Mennyiségben kevesebbet eszek, viszont mindent, amit eddig is. Eljön a stagnálás időszaka is, majd akkor kihagyom mondjuk a pékárukat.

     

    előzmény:
    Enke (1490)
    2011-03-09  10:37
  8. 2011. március 9. 18:481494.

    Én is úgy vagyok vele, hogy mindent elhiszek...

     

    De Hold fogyás-hízás ide-oda, hiszem, vagy nem hiszem, de 2 napja sokkal gyengébb az akaraterőm...

     

    Azért az esti 1 órás tornám megvolt, és este nem eszem!

     

    Az elmúlt 2 hétben viszont minden ok, volt, még a piros napok sem zavartak be sem a diétámba, sem a fogyásba...

     

    De úgy gondolom nem is az a lényeg, hogy milyen elvet követek, 2 hónap alatt 5 kilót fogytam, ennek nagyon örülök, és még 3-at szeretnék.

     

    Van aki a 90 naposra esküszik, van aki a Norbira, nekem lehet, hogy ez fog bejönni.

     

    A lényeg, az eredmény!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1489)
    2011-03-09  10:01
  9. 2011. március 9. 16:581493.

    Sziasztok!

     

    Néha megjelenek ilyen fogyis topikokban tanácsot kérni, mert én nem folyamatosan fogyózom, de muszáj megint írnom, mert el vagyok keseredve.

     

    Tavalyelőtt 11 kilót fogytam tornával+diétával, 2 kiló azóta ugrál fel-le, ha sok sütit eszem. Most megint híztam kettőt és azt le szeretném adni minimum, meg még pár kilót, de valahogy sehogy sem megy.

    Igaz, hogy még csak egy hete kezdtem el a diétát, de egy dekát nem fogytam.

    Minimalizáltam a szénhidrátot, ami nagyjából csak gyümölcs és zöldség.

    Már tényleg szinte csak fehérjén élek, oké tegnap becsúszott négy szelet tk kockakenyér, azt hiszem, az nem olyan nagy baj.

    Meg ma muszáj volt ennem két müzlit, mert majdnem éhen haltam, de az is Fittnesses volt, minimális cukorral.

     

    Már nem tudom, mit csináljak. Tornázom is, Rubint Réka+ellipszis tréner és mégsem, 8 nap alatt nem fogytam egy dekát sem, máskor meg két hét alatt leadtam a plusz két kilót.

     

    Mit csináljak még? Nem élek már máson, csak túrón, tejfölön meg tojáson, zöldségen+gyümölcsön, az is inkább narancs és azt sem viszem túlzásba, bár ettem most az elmúlt napokon is 1-1 banánt.

    Húha... nagy ügy.

    Vagy annyira kevés a szénhidrát, hogy azért??

    De nem akarok sokat enni, mert akkor meg azért nem fogyok.

     

    Valaki segítsen

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. március 9. 15:521492.

    Fogyi - Kondi, itt nézz körül, válogathatsz videókból, üsszeállíthatod magadnak azt, ami úgy gondolod, hogy jó.

     

    Ha sokat kell leadnod, akkor zsírégetés, ha kevesebbet, akkor lehet izomépítés is. 

    előzmény:
    liza.k (1491)
    2011-03-09  15:26
  11. 2011. március 9. 15:261491.
    kicsit beleolvasgattam, vajon va-e valami tuti tippetek így tavaszi fogyókúrára, de az a baj, hogy nekem ezek a diéták nem működnek... valami edzésprogramot nem tudtok???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  12. 2011. március 9. 10:371490.
    Xxxy Te ettől az étrendtől fogsz? Mennyit mozogsz mellette?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1487)
    2011-03-08  20:56
  13. 2011. március 9. 10:011489.

    Anno, a mindmegettén egy nő a hold fázisai szerint evett, ivott, fogyott, majd súlyttartott. Fogyásom dióhéjban volt a topik cime, ha jól emlékszem. Az elején szépen elmagyarázott mindent erről a módszerről. Én hittem neki. Mondjuk én mindent elhiszek....

    előzmény:
    *űrmanó* (1488)
    2011-03-08  21:22
  14. 2011. március 8. 21:221488.
    Azt hiszem holnaptól megpróbálok én sem hinni benne....
    előzmény:
    centicske (1486)
    2011-03-08  20:07
  15. 2011. március 8. 20:561487.

    IGEN'SZÉP virágot kaptam.  :) Gumósat....:)

     

    Ma jó kislány voltam, odafigyeltem.

    R: 1 vajas kifli, 3 deci kakaó stiviával "édesitve"

    T: kimaradt, de nem is voltam éhes

    E: 3 virsli - karikázva, sütve  + csalamádé

    U/V: tejbezabi fél liter tejből

     

    Mozgás: egyenlőre még semmi, de már kezdem érezni a combom a tegnap esti torna után, igy azt most pihentetem. Kilos súlyzóval karizmot erősitek majd. Csak előbb még netezek...(fontossági sorrend)  :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1481)
    2011-03-07  20:50
  16. 2011. március 8. 20:071486.
    Ürmanó, én nem hiszek ebben a holdas dologban.
    előzmény:
    *űrmanó* (1485)
    2011-03-08  18:35
  17. 2011. március 8. 18:351485.

    Sziasztok!

     

    Nem tudom van e köze a növekvő Holdnak ahhoz, hogy gyengült az akaraterőm...ebből következik, hogy többet ettem....

     

     

    előzmény:
    centicske (1484)
    2011-03-08  09:50
  18. 2011. március 8. 09:501484.
    Lányok, Boldog Nőnapot mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_145670
    Torolt_felhasznalo_145670
    2011. március 8. 09:361483.

    Köszi,te is ügyi vagy csak így tovább!

    Most megyek dolgozni ,este benézek.

     

    r: magos kifli 2szelet sonka ubi és kávé tejjel

     

    Ja és lenyomtam 500 felülést,másra most nem jutott idő.

    Szép napot mindenkinek és BOLDOG NŐNAPOT!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1482)
    2011-03-08  08:11
  20. 2011. március 8. 08:111482.

    Szép napot mindenkinek!

    58 voltam kereken. Ma igyekszem jobban odafigyelni a kajákra, a hétvégére jó lenne az 57-et megkörnyékezni.

    Este egy kis netezgetés után rászántam magam a tornára, és olyan büszke voltam magamra, hogy megtettem. Jó érzéssel mentem aludni.

     

    Este megjegyeztem Apának, hogy nem kérünk a mai napon csokit. Persze azt is hozzátettem, hogy egy gumós növénykének nagyon örülnénk.... (a leányzó meg én)

    Vera

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1481)
    2011-03-07  20:50
  21. 2011. március 7. 20:501481.
    Gratulálok a minuszhoz! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145670 (1479)
    2011-03-07  08:21
  22. 2011. március 7. 20:481480.

    Sziasztok!

    A hétvége után 58, 2 vagyok. Nem örülök neki, de megyek tovább.

    Sajnos ma este megettem egy lekváros táskát, most mehetek letornázni. B.A.  Nyerj időt-re gondoltam.

    Megyek, mert még meggondolom magam!

    előzmény:
    centicske (1)
    2010-12-28  18:17
  23. Torolt_felhasznalo_145670
    Torolt_felhasznalo_145670
    2011. március 7. 08:211479.

    Jó reggelt!

     

    1.-e helyett ma mérlegeltem a piros betűs napok miatt.Nagyon boldog voltam,mert a kilengéseim miatt ugyebár visszaestem 61.7-re,de aztán új erőre kaptam és felkapcsoltam turbó fokozatra és ma reggel 60.8 voltam.Kicsit megkönnyebbültem,de folytatom.60 alá szeretnék menni.

     

     Mai kajáim:

     

    r: kávé tejjel+édesítő 1 db magos kifli

    t: gyümölcs

    e:  natur husi salátával

    u: puff. búza felvágott

    v: virsli 1 szelet német magos kenyér

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  24. 2011. március 6. 08:241478.

    Sziasztok!

    Hallottam Zöldikétől, hogy hiányoltatok :-)

    Hát tényleg eltűntem, de nem azért mert nem érdekel a fórum, egyszerűen néha túl sokmindent kell észben tartanom, túl sokmindennel kell foglalkoznom egyszerre és sajnos vannak még hullámvölgyeim is (nem a fogyókúa miatt, egész más dolog).

    Igyekszem tartani, vagy veszteni a súlyomból, de néha kegyetlenül lecsúszik egy-egy palacsinta, vagy vajas kenyér. Jelenleg 93 kiló vagyok, a magamnak kitűzött cél szerint március végére 89 kilónak kellene lennem, úgyhogy van mit dolgozni az ügyön.

    A blogomban továbbra is vezetek mindent, sőt csatlakoztam a Szigorú március programhoz is, így csajok együtt próbálunk bekeményníteni egy kicsit, mert februárban elszaladt velünk a ló... :-)

    A mozgással továbbra is hadilábon állok, de már voltam úszni a héten :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  25. 2011. március 5. 17:181477.
    Gratulálok, csak így tovább!
    előzmény:
    Kristanna (1476)
    2011-03-05  17:01
  26. 2011. március 5. 17:011476.

    Igen-igen-igen!!! :)

    Végre  simán tudtam venni 44-es nadrágot, nem kellett a 46-48-asok között keresgélnem... :) annyira de annyira boldog vagyok :) kicsit jól jön ez most nekem, annyi más sikertelenség után! :)

     

    egyébként bevittem két 44-eset is, és az egyik nagy volt,elállt a derekamtól, lötyögött, elől volt is egy kis "fütyim" :) legalábbis úgy állt, mintha lett volna  :) de a fekete rámkacsintott, és nem tudtam otthagyni :) 

    pedig egy hét alatt egy dekát nem fogytam, ugyanúgy kerek 90 kilón állt a mérleg nyelve :) de nem baj, ez kicsit felpörget, és segít, hogy a diétámat betartsam :) 

    azt hiszem, a 90 napot kicsit tovább fogom tartani...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  27. 2011. március 5. 09:431475.

    Sziasztok!

    Tegnap végre eljutottam spinningre 3 hét kihagyás után. Elég sokáig köhögtem az 1 hét betegszabim után is, ezért inkább kihagytam, nehogy kleszédüljek a bicikliről, helyette meg a céges konditermünkben mentem fel ellipszis trénerezni. De most angyon jó volt a spinning, várakozásaim ellenére nagyon jól bírtam. Imádom ezt a sportot! Van még vki itt, aki ezt műveli? 

     

    Más: 

    Jövő hétvégén városlátogatós kirándulásra megyek a hosszú hétévégén. 

    Már azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnám betartani a napi 5x-i étkezést, illetve pláne azt, hogy a fogyinak megfelelő kajákat egyek. Mert múltkor, amikor 2 napra felmentem Bp-re, rá kellett jönnöm, hogy a pékségekben, páyaudvari büféseknél, sőt sarki  kisboltokban sem tudtam olyan kaját venni, amit utazás közben meg tudnék enni, és nem lisztből és/vagy cukorból van. Talán a joghurt jutott eszembe, esetleg gyümölcs. Van vmi ötletetek?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  28. 2011. március 4. 09:361474.

    Jajjjjj a sortörésnél nem látszik, ha nem tettem közt... sorry...

     

    és üdv az újjonnan csatlakozóknak!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  29. 2011. március 4. 09:191473.

    Sziasztok!

     

    Látom nem csak nekem fájt a fejem tegnap... Képzeljétek, estére annyira szédültem, hogy alig tudtam egyenesen menni, teljesen legyengültem tőle... ma reggelre szerencsére csak a fejfájás és egy kis gyengeség maradt... remélem most már jobb lesz, az este én már fél kilenckor ki voltam ütve emiatt és ágybazuhantam...

     

    Mától kezdődik egy tornaverseny fogyisokanak - egy lány, azaz Martinelli szervezi a blogjában, ha valakit érdekel, szívesen csatlakozhat:

    Tornaverseny - a nap hőse

    A verseny mindenki számára önérdekű, mert talán titeket is motiválna, ha látnátok naponta, hogy mennyit mozognak a többiek

     

    Rosiene: akkor bocsika... de azért remélem kedves története van a te nickednek is

     

    xxxy: én még 1,5 éve Ausztriából az ottani teleshopból rendeltem azumba dvd-ket, de nem szállítottakMagyarországra, úgyhogy egy ismerősöm hozta haza nekem... nem tudom, hogy azóta változott-e ezen valami... ha vanilyen lehetőséged, akkor tudok e-mailcímet adni, ahol meg lehet rendelninémetül vagy angolul a 4 dvd is ezen a két nyelven van, választhatóan.

     

    Szép napot nektek és igen, most már nőni fog a hold hamarosan...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  30. 2011. március 4. 08:551472.

    Jó Reggelt!

    Köszönöm az üdvözlést! Ma reggel 58.6 kg-ot mértem

    62-ről indultam 53 kg a cél.

     

    Ma még a tisztítókúra utólsó napja van:

     

    R: tea, paradicsomlé, gyümölcs (alma, narancs)

    T:gyümölcs

    E: pároltzöldség kölessel

    U: reszeltrépa és alma

    V: sült zeller

     

    és sok-sok folyadék

     

    Ez a terv, remélem ezt a napot is sikerül betartanom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  31. 2011. március 4. 07:271471.

    Sziasztok lányok!

     

    Akkor holnaptól hízik a Hold?

     

    A fogyó Hold 2 hete alatt nekem -2 kilóm lett....remélem a következő 2 hétben nem jön vissza!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145670 (1470)
    2011-03-03  21:57
  32. Torolt_felhasznalo_145670
    Torolt_felhasznalo_145670
    2011. március 3. 21:571470.

    Sziasztok!

     

    Üdv az újaknak!Csak benézek,mert most jöttem munkából....

     

    r: kávé tejjel+édesítő,2 dl csokis shake

    t: 2db diabetikus szója szelet

    e: burgonya főzi+fasírt

    u: puff.kukorica pehely

    v: pár szelet fűszeres párizsi és 1 banán

     

    Jó éjt mindenkinek !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  33. 2011. március 3. 20:191469.

    Sziasztok!

     

    Üdv mindenkinek, látom újak is vannak. Mindenki bátran csatlakozhat. Itt van helye mindenkinek. 

     

    Hajrá lányok, le a kilókkal, kitartást. 

    előzmény:
    AnikoEdit (1468)
    2011-03-03  19:15
  34. 2011. március 3. 19:151468.

    Sziasztok!

     

    Gratulálok mindenkiek a fogyáshoz és a súlymegtartáshoz!

     

    Nekem január 03.-tól 9 kg-tól sikerült megszabadulnom.

    Nagyon örültem, mert két szoknyám rám jött, ami eddig csak várt a szekrényben és a nadrágjaimat le kell cserélnem, mert már nagyon lötyög rajtam. De persze tudom, hogy előttem még nagyon hosszú út van.

     

     

    A mai kaja: R 2 dl tej 2 ek zabpehellyel

                      E 2 dl zöldség leves (tészta nélkül)

                         1 dl lencsefőzelék 1 db virslivel

                      V 10 dkg túró (zsírszegény) 1 ek natúrjoghurttal, 2 szelet pufirizs

     

    Mozgás: 40 kerékpározás

     

    Kitartást és további sok sikert!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  35. 2011. március 3. 17:451467.

    Mára be is fejeztem az eszegetést.

    R: baracklekváros fehérjoghurt, 1 pufirizs

    T: tojásos gomba

    E: 3 gombás csiga

    U: Vienetta az Eszkimótól.....egy szelet soha sem elég... ezért ettem 3-at  (és valahogy mindig anyunak jutottak a szélesebb szeletek...

    V: nagy tányér savanyú, habart krumplileves

     

    Mozgás: még nem tudom. Ha más nem jön össze, akkor taposok megint egy keveset.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1466)
    2011-03-03  16:26
  36. 2011. március 3. 16:261466.

    57,7 voltam reggel. Jupi, jupi!

     

    A falunkban van zumba, de még nem voltam. Kicsit sokallom az árát. Azt, hogy DVD-n is megszerezhető, arról a héten olvastam először. Bár még üzletekben nem találkoztam vele. Ti hol vettétek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1464)
    2011-03-03  16:15
  37. 2011. március 3. 16:251465.

    Sziasztok!

     

    Mai eddigi menü a következő:

    - egy bögre kakaó

    - egy tea

    - egy kis csésze leves vm csirkés zöldséges

    - sóska fütt krumplival

     

    Ennyi. szerintem nem olyan sok, vacsi pedig még nem tudom mi lesz, valami kis könnyű...

    Este megyek pingpong-ozni, ott majd jól kiugrálom magam.

    Nagyon álmos vagyok, nem tudom, hogy az idő miatt vagy esetleg vm más...bár ma egész nap fájt a fejem...

     

    Remélem Nektek kellemesebb napotok volt!

     

    Jerry

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  38. 2011. március 3. 16:151464.

    Szia!

    Szerintem nem rossz ez a másfél kilo. Izmosodhattál, azért "csak" ennyi. Fogadok, hogy centiben látványosabb eredmények értél el.

    A kajához meg csak annyi, hogy ebédre egyél kedved szerint, viszont a vacsikkal vegyél vissza.

    előzmény:
    borsóhüvely (1462)
    2011-03-03  13:57
  39. 2011. március 3. 15:571463.

    Jaj, ezt nem tudtam! Nincs blogom sem. 

    Az én nickemnek más sztorija van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_739635 (1461)
    2011-03-03  10:13
  40. 2011. március 3. 13:571462.

     

    Sziasztok!

     

    Szeretnék csatlakozni, ha nem baj. Január óta próbálkozom leadni a kb 8 kg feleslegemet, több-kevesebb sikerrel.

     

    A sportolás része egész jól megy januárban minden héten 2x-3x minden héten mozogtunk a férjemmel korcsolya, síelés, fallabda. Az evés nehezebb, szeretek enni és a hízlaló kajákat különösen.

     

    Próbálok lassan és tartósan lefogyni, tehát életmódváltás a cél. Mivel febrár végéig csak kb 1,5 kg tól sikerült megszabadulnom, a héten csináltam egy tisztitó kúrát. 

     

    Jó kis csapat vagytok (nagyjából visszaolvastam), talán veletek könnyebb lesz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  41. 2011. március 3. 10:131461.
    Rosiene németűl mazsolát jelent... már korábban is akartam kérdezni, hogy onnét eredezteted-e a nickneved... meg van egy aranyos csajszi, aki kismazsi néven vezet fogyis blogot, azt hittem, te vagy az, bocsi ha tévedtem...
    előzmény:
    rosiene (1460)
    2011-03-03  08:07
  42. 2011. március 3. 08:071460.

    Ez a "mazsi?" honnan jött? nem értem...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_739635 (1457)
    2011-03-02  22:50
  43. 2011. március 3. 07:261459.

    Jó reggelt!

     

    Nem sértődöm ám meg olyan könnyen manócska csak éppen PMS-ben szenvedek, várom az ünnepnapokat, ilyenkor még hirtelenebb vagyok, mint máskor úgyhogy inkább én kérek bocsánatot - sorry mégegyszer! 

     

    Amúgy este ettem még 3 sparos fahéjascsigát meg egy fél pici piros mogyoróscsokit és ma végre könnyebb vagyok, mint az elmúlt héten bármikor csak épp szétmegy a fejem úgy fááááj....

     

    További szép napot mindenkinek, nálunk esett pár centi hó, totál szép fehér lett a táj

    előzmény:
    *űrmanó* (1458)
    2011-03-03  06:50
  44. 2011. március 3. 06:501458.

    Jajj, Zöldike!

     

    Nem akartalak én ezzel megbántani....de látod én is itt tudtam meg a mák magas kalória tartalmát!

     

    Egyetértek Veled, hogy mindent enni kell, csak keveset, én is ezt teszem, de odafigyelek a napi kalóriabevitelre is!

     

    De mégegyszer bocs, jó szándékkal írtam....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_739635 (1454)
    2011-03-02  21:33
  45. 2011. március 2. 22:501457.

    Szia Rosiene, (mazsi?)

     

    én hétfőn vettem elő a porosodó zumba dvd-ket, és 50 percet nyomattam, 20 perc flat abs és 30 perc a live-ból... másnap elég jó kis izomlázam volt a derekamnál kétoldalt hátul... de emelllet lenyomtam még 40 perc Rékát és 45 perc pilatest is, de gyanítom, hogy a zumba okozta az izomlázat - viszont ha lesz megint rá időm, újra beiktatom majd, mert tetszett, kár, hogy eddíg nem vettem elő, de valahogy most volt hozzá kedvem csak... kb így nézhettem ki, mert a lépéseket én sem tudom még rendesen, de ahogy  a live felvételen néztem, akik ott voltak, azok is csak kb-ra csinálták

    előzmény:
    rosiene (1456)
    2011-03-02  22:02
  46. 2011. március 2. 22:021456.

    Sziasztok!

     

    A mai menüm: 

    R: egy bögre kakaó (ennél több szokott lenni, de ma extrém helyzet volt)

    T: 1 körte

    E: minimális (nem volt 2 dl) hagyma krémleves, 1 rántott husi zöldsalátával

    U: fél bioboltban vett műzliszerűség (totál egészséges és nagyon finom!9

    V: 2 tojásnól rántotta, uborka

     

    Ma kipróbáltam a zumbát itthoni körülmények között. sajnos nem volt időm a lépéseket megtanító 1 órát megcsinálni, de e nélkül is eléggé követhető volt a 20 perc, amit megcsináltam. Tetszik, hogy nem érzed, hogy zsírt égetsz, hogy mennyire kemény munkát csinálsz, mégis jól átmozgat. A csípőm rég volt már ekkora mozgásban! Vki zumbázik errefelé? 

     

    Persze utána még súlyzóztam és hasaztam is. Szuper! 

     

    Többiek! Ti hova lettetek? Tmelinda? .... Gyertek, ne adjuk fel, kell a támogatás mindenkinek!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  47. 2011. március 2. 21:371455.

    A mai napom:

    R: áfonyás joghurt, 2 pufirizs

    T: fahéjas csiga

    E: pörkölt, krumpli, paradicsomszósz

    U: 1 körte,   pár kanál puding a gyerekekéből...

    Köztes: negyed bundáskenyér a gyerekekéből...

    V: fokhagymás, kakukkfüves párolt gomba -- viszont ezt fél hét körül ettem (magamhoz képest későn)

     

    Mozgás: taposok kifulladásig....olyan 15 perc :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422036 (1452)
    2011-03-02  21:26
  48. 2011. március 2. 21:331454.

    Hááát.... űrmanócska

     

    tudod, én nem vagyok hajlandó éhezni és az a 15-20 szem lencse, ami a rizsbe volt keverve árpával meg még valamivel, meg az az 5 -6 szem olivabogyó biztos nem okoz két kiló plusszt pláne, hogy az egész nem volt sok kb. fél tányérnyi... és ehhez még én is szorgalmasan tornázom azonkívűl nem szeretek magyarázkodni, de én egészséges életmódot akarok inkább és azon keresztül fogyni, nem halálra éhezni magam.

     

    Ezért szerintem többet ér, ha abból eszek egy keveset, amit éppen megkívánok vagy amit éppen találok még otthon, mintha koplalnék napokig, utána meg zabarohamaim lennének.

    Így is odafigyelek arra, mit eszek és én is tudom, hogy némelyik dolog nem éppen diétás, amit megeszek, de most már nem 3500-4000kalóriát eszek naponta, mint mondjuk még tavaly. Soha nem kellett régen kalóriát számolnom, mert mindig gebe voltam a terhességeim előtt, ezért aztán le is döbbentem rendesen, amikor utánanéztem a dolgoknak, hogy mi mennyi kalóriát is tartalmaz...

     

    Mellesleg azzal a rengeteg kalóriával sem híztam, sőt egy teljes évig tartottam magas kalóriával, kevés mozgással is a súlyom. De az én célom az, hogy egészségesen fogyjak, mozgással, ésszel. Az, hogy most hó-rukk lefogyok, aztán meg lobog utánam a bőröm mint a győzelmi zászló és mehetek plasztikáztatni, az szerintem nem jó cél. Tavaly pl. jártam zsírbontásra és egész jól alakultam tőle, de amikor megértettem, hogy emellett is diétáznom kell keményen, hogy megmaradjon az elért eredmény és ráadásul egyetlen izmom sem lesz tőle, akkor taktikát váltottam és nem mentem többet. Én izmosra akarom fogyasztani magam, ahhoz viszont, hogy izmaim nőjjenek ennem is kell, különben nem tudnak kialakulni... erről többet az edzésmesternél olvashatsz pl. ő szépen elmagyarázza ezeket az összefüggéseket.

     

    Sorry, ha off lettem volna.... de az ember lánya - legalábbis én - nem élhet meg kizárólag nullakalóriás cuccokon... tudom én is, hogy még nem értem el azt az alacsonyabb kalórianívót, amit kellene, de nem is akarom hazavágni a jó anyagcserémet. Azt olvastam, ha az egyszer megtörténik huzamosabb idejű koplalás miatt, akkor utána 3!!!! hónapon keresztül raktároz a szervezetünk minden elérhetőt... Na én ezt messze el akarom kerülni. Inkább 3-4 hónapon kersztül fokozatosan térek át az egyre kevesebb napi kalóriabevitelre, mert akkor szinte fel sem tűnik a testednek a dolog, minthogy belekerüljek egy ördögi körbe a emiatt, ami fogyásból és zabarohamos visszajojzásból állna... És még 45 kilósan is akarok jókat enni és nem csak csorgatni a nyálam, ha mást enni látok. Ezt pedig csak úgy fogom elérni, ha az izmaim fogják megemelni az alapenergia-felhasználásom....

     

    Na, mennem kell vár a szauna, legyen szép estétek! és sorry mégegyszer a kirohanásért

    előzmény:
    *űrmanó* (1450)
    2011-03-02  19:18
  49. Torolt_felhasznalo_145670
    Torolt_felhasznalo_145670
    2011. március 2. 21:271453.
    Nincs nekem semmim se.....
    előzmény:
    centicske (1451)
    2011-03-02  19:28
  50. 2011. március 2. 21:261452.
    A kenyér nem mumus.
    előzmény:
    Enke (1447)
    2011-03-02  15:18

Címlap

top