Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Nekem decemberben volt abortuszom. Azt gondoltam, ha majd eltelik egy kis idő, talán kevésbé fog fájni, de sajnos épp ellenkezőleg, egyre többet gondolok rá. Nem igazán vádolom magam, a párom, akivel csak laza kapcsolatban voltunk, nagyon ellenezte, hogy megtartsuk, szörnyű dolgokat mondott nekem, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, többek között azt, hogy gyűlölné a gyereket. Három évig amolyan szex és más semmi kapcsolat volt közöttünk, sajnos csak megszakítással védekeztünk, és terhesség lett a vége. Rengeteget gondolkodtam azon, megtartsam- e a gyereket, anyagi akadály éppen nem lett volna, a szüleim segítettek volna, egyedülm is talán ment volna valahogy.
28 éves vagyok, el tudtam volna már képzelni egy gyereket. Igyekeztem minden érvet pro és kontra átgondolni, két hetem volt rá. A párom bejelentette, hogy egyáltalán nem támogatna, felejtsem el őt, ha megtartom, valamint kiderült, hogy drogozik néha. Ez utóbbi miatt nagyon megijedtem, ha beteg gyereket egyedül nevelek, biztosan rámegy az életem. Arról álmodtam mint mindenki más, hogy szerelembe, boldog kapcsolatba szülök majd gyereket. Végül azért döntöttem az abortusz mellett, mert féltem attól, hogy beteg lesz a baba, egyébként nem tudtam volna magam rászánni. A párom mellettem volt a kórházban, de azóta szóba sem áll velem, pedig talán ha beszélnénk róla, mindkettőnknek könnyebb lenne. Nem vádolom magam, ami történt, inkább az ő lelkén szárad, ő még átgondolni sem akarta a helyzetet, csak az abortuszt hajtogatta. Azt mondta nekem, hogy ő is fél attól, hogy beteg gyereke születik. Minden nap eszembe jut, mi lett volna, ha másképp döntök, mi lett volna, ha bevállalom. Nincs bűntudatom, de nagyon szomorú vagyok, sokat sírok...
Megkérdeztem azóta több orvost is, mekkora esély volt rá, hogy beteg gyerek születik ilyen apától, nagyon vegyes válaszokat kaptam. Volt olyan orvos, aki azt mondta, nem lett volna semmi gond, más orvos egyenesen felelőtlenségnek tartja, ha valaki így vállal gyereket, mert gyakori a rendellenesség. Már nem is tudom, hogy mit gondoljak. Fel kellene dolgoznom ami történt és továbblépnem, de úgy érzem, ez addig nem sikerülhet, amíg nem születik babám. Volt közületek valaki hasonló helyzetben? Rendbe lehet jönni lelkileg egy abortusz után?
Szia!
Nem olvastam a többi hozzászólást, de szerintem pszichológus tudna segíteni.
Kedves fórumlátogatók! Éva vagyok, negyedéves szülésznő szakos hallgató. Abortusz-férfipartner nézőpontja címmel írom a szakdolgozatomat, amiben azt kutatom, hogyan érinti a férfiakat a terhesség-megszakítás. Ebben szeretném azoknak a férfiaknak a segítségét kérni, akinek a párjának volt terhesség-megszakítása. A következő linken elérhető a kérdőívem. Nagyon rövid, mindössze pár percet vesz igénybe a kitöltése, természetesen névtelenül.
http://kerdoivem.hu/kerdoiv/276787109/
Segítségüket előre is köszönöm!
Azt sem tudtam hogy ezt Magyarorszagon szabad, itt csak akkor ha a gyerek valami iszonyatos fejlodesi rendellenessegben szenved akkor szuntetik meg a terhesseget.
Nyugi, Magyarországon is így van. Csak itt vannak emberek, akiknek nehéz a mondat második felét is végigolvasni.
Elnézést, kissé offtopik leszek, de nagyon fontos!
Egy nagyon kedves barátnőm olyan betegségben szenved, illetve olyan gyógyszereken él, amelyek mellett 99% hogy nem lehet neki egészséges gyereke, és gondos védekezés ellenére, életében először, immár 40 felett mégis teherbe esett.
Neki keresek gondos, lelkiismeretes, kíméletes orvost!
Nagyon ki van akadva, képzelhetitek...
Kérek mindenkit, akinek van ilyen dokiról tudomása, tapasztalata, írja meg nekem itt vagy méginkább priviben!!!!
Hálás köszönet!!!!!!!! -- Lódarázs
Köszönöm, elismerésedet, Babocza!
Egyet értek Veled, hogy valamiképpen az ügyet fel kell dolgozni, a módszerekről persze lehet különböző véleményünk.
"Ha muszáj rajta filóznod, akkor képzeld el megnyugtatásodra, hogy egy beteg és kínokkal teli élet létrejöttét akadályoztad meg."-na számomra te viszed ma a pálmát.
Felnőtt ember, hogy mondhat ilyen ökörséget. Ez számomra kb annyit tesz, hogy hazudj magadnak paraszt mert attól könnyebb lesz az életed. Ez csupán önámítás.
Normális, hogy fáj neki a dolog és fájni is kell mert ez a legnormálisabb emberi viszonyulás a történtekhez.
Na meg nők 100ezrei kényszerülnek ilyen vagy olyan ok miatt erre a lépésre. Mind hazudjon magának?
Csak a gyáva ember hazudik.
azért ez nem egy egetrengető válság, hogy ne lehessen túlélni.
Megértelek, kedves Pálné, hogy néhány héttel előbb másként gondolkodtál, hogy a műtét megváltoztatott.
Nézd, ennek a zigótának ez volt a sorsa. Még csak nem is Te idézted elő rövid életét, mert a dolgok mindig úgy történnek, ahogy történniük kell. Persze, van beleszólásunk dolgainkba, azonban meggyőződésem, hogy beleszólásunk belesimul az előre elrendeltbe.
Azt éljük, amit gondolunk. Ha most átadod magadat az önmarcangolásnak, akkor nagyon bele fogod lovalni magadat, és nehezen tudsz majd kikeveredni belőle. Elrotod életed egy szakaszát. Mire jó ez? Mindenkinek rossz, aki környezetedben él, de legrosszabb saját magadnak. Érdemes ragaszkodnod korábbi meggyőződésedhez: azt tetted, amit tenned kellett. Ha muszáj rajta filóznod, akkor képzeld el megnyugtatásodra, hogy egy beteg és kínokkal teli élet létrejöttét akadályoztad meg. Hiszen ki tudja?
Nem hiszem, hogy jogos lenne másokra háborognod, hiszen magad csinálod az otrombábbnál ortombább topiktémákat.
A motanihoz meg csak annyit, hogy a dátumok már eleve tesznek egyfajta kérdőjelet a megnyilvánulásia mellé, na de ugye hol jelenidőben beszélsz, hol a múltl, hol a jövőről, így aztán nem csoda, hogy senki nem képes kiigazodni az írásaidon.
Itthon is csak akkor ajánlják fel a szülőknek a szomorú lehetőséget, ha valami nagyon súlyos betegsége van a magzatnak.
Nem vesznek el 12 hetesnél idősebbet, kivéve, ha 14 év alatti az "anyuka". Láttam ilyent....és pont akkor, amikor elvesztettem egyet, ehhez mérten idegesített a copfos, röhincsélő gyerek, akinél 20-21hetes (!) terhességet szakítottak meg.
Azt meg hogy mennyi idős volt a topikindító állítólagos terhessége, mint látod, tőle tudjuk.
Azt nem tudtam hogy ilyen idos terhessegrol van szo
Az szerintem mar teljesen mas lapra tartozik az mar tenyleg egy gyerek ami ki van fejlodve. Azt sem tudtam hogy ezt Magyarorszagon szabad, itt csak akkor ha a gyerek valami iszonyatos fejlodesi rendellenessegben szenved akkor szuntetik meg a terhesseget.
Amugy szerintem 12 hetesnel idosebbet mar nem vesznek el, nem is helyes ha ilyet csinalnak.
Ugy tudtam valami 8 hetes terhessegrol volt szo.
Amugy boldog ujevet neked!
bocs az offert
on
Egyetértek veled, főleg abban: amikor más megoldás nincs.
De van egy határ, amit a természet és a törvény is megszab. 18 hetes magzatnál már nem abortuszról beszélünk és csak akkor veszik el, ha olyan súlyos betegsége van, hogy ez a kegyelmesebb megoldás. Nagyon nehezen hiszem el, hogy valaki, aki elmúlt 40, már 3 gyermeke van, az ezt nem tudja és leírja hogy " És akkor még lehet abira menni? Bár az már olyan nagy baba, biztos fájni fog, nem" A fenébe is, hát fájjon!
(hogy lehet becézni az abortuszt...?)
igy van, azert vagyunk itt hogy beszelgessunk, nem azert hogy mindenben egyetertsunk
vikomama:
en is ugy gondolom hogy a megelozes a fontos, de ha mar bekovetkezett a helyzet ez is egy lehetseges megoldas a szememben, ha nem is a leg kivanatosabbak koze tartozik.
Ezt nem először mondják...tényleg realista vagyok
És azt is tudom hogy vitákat vált ki azért is kerülöm általában az ilyen jellegű témákat. Hajlamos vagyok felhúzni magam pedig nem az én dolgom nem kéne foglalkoznom vele de mégis.
Igazából marha nagy kettősség ez: sajnálom is azokat akik abortuszra kényszerülnek(?) meg nem is. Biztosan van olyan helyzet amikor nincs más megoldás. ÉN mégis azt vallom hogy valahogy meg lehet ezt ELŐZNI. Tehát én a megelőzésre helyezem a hangsúlyt nem arra hogyha már megvan akkor mindenképp tartsa meg. Ez is badarság lenne.
De énszerintem aki tényleg felelősségteljesen védekezik és itt nem a megszakításos szexre stb gondolok az vajmi kevés eséllyel esik teherbe.
Persze tudom vannak kivételek de azt ne mondja már senki hogy aki a kórházakban van az MIND kivétel. A gyógyszergyártók pesszárium spriálgyártók csődje lenne!!!