Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Progeszteron krém hatása

Torolt_felhasznalo_215749
Torolt_felhasznalo_215749
Létrehozva: 2009. november 12. 16:12

Sziasztok!

Az utóbbi hetekben sokszor volt szó ilyen-olyan fórumokon, médiában is akár egy „természetes” alapú progeszteron krémről, és annak hatásairól. Olyanok jelentkezését, várom, akik használták már, vagy használják a krémet. Szeretném, ha leírnátok a tapasztalataitokat a krémmel kapcsolatban. Akár negatív, akár pozitív. Ha esetleg van anyagotok a krémmel kapcsolatban, akár külföldi is, annak hatásmechanizmusával kapcsolatban, légyszi küldjetek elérést! Amit szeretnék még kérni viszont, hogy a reklámszövegektől, kíméljük egymást.És nem győzködésről szeretném ha szólna, hanem tapasztalatokról. Fogadjuk el, hogy minenkinek más a véleménye, tapasztalata. Szeretném, ha a topik nyilt maradhatna.

Szóval gyertek és meséljetek!

  1. Torolt_felhasznalo_427160
    Torolt_felhasznalo_427160
    2010. szeptember 20. 14:266251.

    jaj, annyit írtok, nem tudom visszaolvasni, csak nagy körvonalakban.

     

    Törpi,

    három ciccetek lesz ? + 1 kuty ? 

     

    Csillag,

    2009.júnustól 2*2mg avandiát szedtem, 2010. januárig, kb. ilyen szintre javultam mint a mostani helyzet, és szerintem azért csak ennyire mert volt egy hat hetes merckforminxr kitértő.

    2010. január-május avandamet 2.2mg/500.

    Na az odab@szott rendesen :-((

    Most májustól avandia2*4mg, most itt tartok, szerintem még biztos nem ürült ki teljesen az avandamet.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 14:226250.

    ja erre most feltették, a netre, de a műsorban nem volt. reggel még a neten sem volt fent.

    http://www.rtlklub.hu/xfaktor/video/101383

     

    E z nagyn szarul sikerült amúgy minek után reggel 8-tól vártunk étlen szomjan, és 6 kor kerültünk sorra este..... Bár a keresztes akkor agyondícsérte.

    De majd lesz a köv adásban gondolom, ahol k8i is esik. Itt átengedték simán,csak a maleknak nem tetszett annyira:) de az meg nincsen bevágva

    előzmény:
    Stella73 (6248)
    2010-09-20  14:16
  3. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 14:216249.

    Szerintem azért meg nem volt tojcsid. ja heló:)))

    :)

     

    előzmény:
    Csillagboris (6246)
    2010-09-20  14:07
  4. 2010. szeptember 20. 14:166248.

    Most tudtam meg a Facebookról, hogy egy ismerősöm is indult az X-faktorban, az első eresztésben volt és továbbjutott. A továbbiakról egyelőre nem tudok semmit.

     

     

    Közben eszembe jutott, hogy a legjobb barátnőm egészségügyis volt valaha, talán nővér....hátha tud vért venni. Már csak felszerelést kell hozzá szerezni, aztán megpróbálom rádumálni, hogy segítsen már rajtam, mert lassan tényleg csak a falcolás marad végső megoldás gyanánt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6245)
    2010-09-20  14:06
  5. 2010. szeptember 20. 14:076247.

    Dehogynem kéne, Dindis, ne viccelj már!!!!! Max. az ára miatt "illik" visszafogni magunkat, de nem azért, mert SÜTI!

     

    Törpi, én is örökké rosszul vagyok bűnözés után, szóval nem szoktam. Meg most 3. napja bűnözés nélkül is. Iszonyú hasfájásom van, mintha tőrrel döfködnék. Szerintem a peteérés, mert azon a tájékon fáj, és már az összes faszom kivan. Nem lehetne mesterséges klimaxot előidézni valahogy? Ez nekem már csak rosszabb lesz, és már nem sokáig tűröm, van egy olyan érzésem. Húgom csodalötyijétől is nem hogy jobban lennék.....igaz, a mellem mintha megnőtt volna picit, de ez meg nem is biztos, hogy feltétlenül jó, mert lehet, hogy még feljebb baszta a prolaktinomat, ahelyett, hogy levitte volna.

    előzmény:
    dindis (6243)
    2010-09-20  13:46
  6. 2010. szeptember 20. 14:076246.

    Sziasztok!

     

    Nyaffi: Nekem olyen fura recsegős hangot ad ki a térdem, már ha csak kezdek leguggolni, mintha porhanyósra darálnám a térdem, szóval nem csak úgy roppan egyet, hanem olyan félelmetesen, mintha reszelőzném a porcomat, blöáááá, szal félek bármivel jobban megterhelni. Régebben fájtak is, de akkor csináltam egy Proenzi kúrát, attól jobb lett, elmúlt, de ez a recsegés-reszelés is nagyon idegesít. Egyszer meg kéne nézetnem sportorvossal, vagy uh-vall, nem tom.

     

    Stella: Sajnos nincs eü-s ismerősöm, pedig olyan jó lenne néha...

     

    Törpi: Jaj, de édes cicók!!! Mindkettő gyönyörű, nekem a Garfield is tetszik nagyon!Nekem is dédelgetett álmon, hogy egyszer cicókkal foglalkozhatok, tenyésztem otthon stb... de sztem nekem csak álom marad. Párom uis nem bírja őket elviselni a lakásban, ez van sajnos.

    Jaj, most látom, hogy megvan a választott cic! Hűűű, de édes!!!!!

    Nagyon jó ez a családi kép!

     

    Megnéznéd a hőgörbimet, ha megkérlek? Szerinted miért adott a Ferti szaggatott vonalat a pé-re? (amúgy a 20. és  21. ciklusnapon éreztem ovus fájdalmat)

    Chippy: Grat. az eredményhez! Ezek szerint javulsz!Mióta szeded az Avandiát és mennyit szedsz egy nap?

    Dindis: Én is feloldozlak! Tegnap métereskalácsot sütöttem (hát nem egy pikk-pakk kész van süti), az egyik kedvencem , de persze csak egy szeletet ettem belőle....mert amúgy is kóstolgatni kellett a krémjét, tésztáját, hogy vajon jó lett-e.

    előzmény:
    Stella73 (6180)
    2010-09-20  08:26
  7. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 14:066245.
    ja és szombaton, meg a családi napon, jégkrém, reggeli és ebéd helyett fehér kenyérből szendvics. este, meg 2 csomag pattogatott popcorn az X alatt. képzeljétek nem vágták be egyáltalán a Jankát, csak az előzetseb, még a netre sem rakták fel, pedig továbbjutott. Az elődöntőben meg 5-sével lesznek a színpadon, azt már nem vághatják ki..... igaz onnan meg kisesett. azért nem adták be, mert közben szerződött a Megasztár stábbal:), és szombaton egy 8as formációban fogják a közönséget a versenyzőlk közti szünetben szórakoztatni. Énekelni és táncolni is fog. Ez volt az ára, hogy elengedjék és hogy szerződhessen a Tv2-vel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6244)
    2010-09-20  13:56
  8. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 13:566244.

    Dindis én feloldozlak. tegnap voltunk Anyumnál családi névnapokat, meg szüliket ünnepelni augusztusban volt egy csomó. nos a menüm: szőlő! előételnek, vagy 2 fürt Esküszom nem ettem vagy 3 éve. Én szeretem sajna. Majd bevezetésnek egy kis parikás csirke, de kaptam hozzá Tk nokedlik, eddig ok. De éhes voltam ezerrel, szal ettem egy kis afrikai harcsát kisütve majommézzel, főtt! krumplival... hm. majd jött a torta, Szamosból.... utána a Kv-t Vienettával ízesítettem:) hehe. Még mindig rosszul vagyok :)

    ja este hogy azért egyek is valamit, a nagy táblás milkából, amit a  párom kapott bevágtam vagy 2 sort.

    szal most böjtölök, de nemsokára mensizek, tán már holnap, szal a zabaroham magyarázható

    előzmény:
    dindis (6243)
    2010-09-20  13:46
  9. 2010. szeptember 20. 13:466243.

    Hali,

    Hexi,kiváncsi vagyok mit fogsz mondani a kezelésről,de tuti kell pár alkalom,hogy használjon,ma már elég jó kezelések vannak. Én tekercselem itthon néha,meg edzés előtt bekenem csípős krémmel az egész combomat ,sok csalán,nyírfa,zöld teát iszom ami mind salaktalanít,futok,spinnigelek,gugolok súlyokkal stb. De azért mégis van egy kis hepe hupa meg ez meg az ott a combomon,perzse mások azt mondják hülye vagyok,meg csak én látom,de hát ott van bakker. Ha marathont futnék heti 3x akkor se menne le már.Ha sokat futok ,fogyopk egy keveset de szétesik az arcom,fáradt és nyúzott lesz.Pont egy edzőtársam mondta,hogy 35 fölött vagy szép pofink marad vagy kis seggünk,a kettő együtt már sajna nem nagyon megy. Igaz,nálam főleg.Ha sovány vagyok alul akkor az arcom ráncosabb,nyúzottabb,ha kerekebb a seggem akkor pihentebb,szebb az arcom is.

    Ti "bűnöztettek " kajával mostanában? Oldozzatok fel ismét,rákaptam az álomsütikre.A rigó jancsira meg a somlóira. Igaz ,hogy kevesebb a kcal bennük minrót egy túró rudiban de talán akkor se kéne...:(

    előzmény:
    hexilein72 (6217)
    2010-09-20  10:29
  10. 2010. szeptember 20. 13:446242.
    Es en is *szivecskes*
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6240)
    2010-09-20  13:01
  11. 2010. szeptember 20. 13:196241.

    Na, ezt én is kezdem így érezni. :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6240)
    2010-09-20  13:01
  12. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 13:016240.
    persze majd csinálok. lassan ti is a családom lesztek:)
    előzmény:
    Stella73 (6239)
    2010-09-20  12:55
  13. 2010. szeptember 20. 12:556239.

    Törpi, kérünk fotókat! Legalább képzeletben hadd dögönyözzek én is!

    Pasim megmutatta a képeket, amiket legutóbb csinált a haverja, mikor voltak repülni. Velük volt még egy csaj is, aki elvitte a kutyáját. Hát eszméletlen a blöki, azt is úgy meggyúrogatnám.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6238)
    2010-09-20  12:43
  14. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 12:436238.
    na ja lélekben igen. Régi vágyam teljesülhet ezzel a kis jövevénnyel:) legalább van egy kis örömöm:)
    előzmény:
    Stella73 (6237)
    2010-09-20  12:38
  15. 2010. szeptember 20. 12:386237.
    Törpi, olyan vagy, mint egy kisgyerek! :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6236)
    2010-09-20  12:22
  16. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 12:226236.

    na ez milyen duma már Nyaffi:)

    jaj, csajok mikor lesz már este???:))))))))))))))))))))) akarok dögönyözni. Meg izgulok, hogy hogy fogják fogadni....

    előzmény:
    hexilein72 (6235)
    2010-09-20  12:09
  17. 2010. szeptember 20. 12:096235.

    Marha kivi vagyok ra (tekercseles), meg csak jot olvastam rola, remelem, nalam is bevalik. Majd holnap beszamolok ;-)

     

    Hihi, szegeny pasid :-DDD

    előzmény:
    Nyafficica (6231)
    2010-09-20  11:29
  18. 2010. szeptember 20. 11:516234.

    Ez mekkora duma!!!!

    :D

    előzmény:
    Nyafficica (6233)
    2010-09-20  11:41
  19. 2010. szeptember 20. 11:416233.
    Ha már szex off, most hivott pasi, azt mondta, már csapágyas a csuklója.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6224)
    2010-09-20  11:13
  20. 2010. szeptember 20. 11:306232.
    Lehet, hogy akkor sem fogja megcsalni a köntöst.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6228)
    2010-09-20  11:25
  21. 2010. szeptember 20. 11:296231.

    Szokták csinálni, még a lány kutyik is...

     

    Végre jó idő van, most mostam hajat, nekem is gáz, egyenletesen hullik, de oldalt és fejtetőn sokkal jobban látszik.

    Jól bepacsmagoltam ilzsuval.

     

    Jó lehet a tekercselés Hexi.

     

    Van aki fahéjas zsirégető cuccal csinálja, és a fahéj ha rákerül a bőrre, akkor sokaknál allergén és úgy jár, mint Törpi.

    De ez a gyógynövényes szerintem nem olyan, ez valami speckó lehet.

     

    Jajj, de jó, hogy süt a nap, elmegyek én is futni egyet, egész hétvégén punnyadtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (6228)
    2010-09-20  11:25
  22. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 11:296230.
    Nálunjk Zsömi nincsen kigolyózva, bár neki a felesége volt béndzsa, és ezért nem lettek kis zsömik, pedig jó lenne. Amúgy ős sem szexel magában. Nyaffi meg egy szexgép, de kicsit a szopihiányból maradt vissza neki szerintem, túl kicsi volt, és annak idején, még nem szexelt a takaróval csak szopoizta, meg gyúrta. Aztán kb 4 hósan már szexelt:)
    előzmény:
    hexilein72 (6229)
    2010-09-20  11:27
  23. 2010. szeptember 20. 11:276229.
    Ez total erdekes. A mi volt kutyink (Maltai Selyemkutya) sose szexelt magaban, pedig nem is volt kigolyozva. Ecccer volt felesege, összehozutuk egy Havanese lannyal, na akkor egyböl tudta, mi a teendö. Lett is 7 hofeher pihepuha gomboc kiskutya :-)))
    előzmény:
    Nyafficica (6226)
    2010-09-20  11:22
  24. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 20. 11:256228.
    Hát ez az! De tényleg jófej! és hűséges a köntöshöz:). kivi vagyok, ha Pihe ivarzik majd, mit csinál.... szerintem valahol el van neki rejtve valami a firfiasságából, mert amúgy ez nem normális elvileg:) Amúgy tényleg gyönyörű cica lett, és óriási.
    előzmény:
    Stella73 (6225)
    2010-09-20  11:21
  25. 2010. szeptember 20. 11:246227.
    A kutyátok fekete özvegy lehetett előző életében.
    előzmény:
    Nyafficica (6226)
    2010-09-20  11:22

Címlap

top