Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50 felettiek hol vagytok?

Torolt_felhasznalo_528936
Torolt_felhasznalo_528936
Létrehozva: 2003. december 17. 15:55
ötven feletti friss nyugdijasok még jegyezve sem vagyunk sehol. Kétszeres nagymama vagyok. Témánk lenne.
  1. 2005. július 28. 09:51103826.
    KÖZLEMÉNY!
    Ma margicánknak van a születésnapja, nagyon sok boldogságot kivánunk neki!
    Nálunk eljes a zürzavar. Tegnap reggel fél héttől élután fél 4-ig autóba ültem kisebb megszakitásokkal, amire hazaétem a család kimeregetett az autóból. Csenin jönnek ki folyamatosan a pöttyök még mindig, szegény ebben a melegben izzad és még viszket is. Megszüntették az a jó kis rázókeveréket, most csak hintópor van rá.
    Még két nap aztán már lesz kicsivel több időm. Most éppen fő megint a következő hatalmas lábos baracklekvár. Majd jövök. Tehát nem vesztem el, csak ékicsit nyüzsimost az élet körülöttem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_636103 (103825)
     
  2. 2005. július 28. 09:26103825.
    Barátnőm lánya 6 éve él Dubai-től 20 km. -re. Ott egy évben 1 x ha esik az eső. 2 éves kislánya még nem is látott esőt, csak Magyarországon, amikor hazalátogattak, és havat szerettek volna látni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809081 (103824)
     
  3. 2005. július 28. 09:14103824.
    Vigasztaljon az a tudat hogy Afrikában mindig ilyen meleg van:))
    előzmény:
    *zsóka49* (103823)
     
  4. 2005. július 28. 09:03103823.
    Nálunk az ablakban már 35 fok van. . . . . . . . . . . . . . én nem ilyen "lovat" akartam. . . . . . . . . . . . . . :(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2005. július 28. 08:56103822.
    Sziasztok lányok! Nálunk is nagyon meleg lesz ma, már most 26 fok van a legmelegebb szobában, estére ez csak fokozódni fog. Szerencsére éjjel nagyon kellemes hüvös volt a levegö, jól lehetett aludni. Holnap már menni kellene dolgozni, de ezt hiszem még egy napot ráhúzok itthon, a nagy melegben úgyse nagyon menne a munka. A jövö héten majd legfeljebb túlórázok, az elörejelzések szerint enyhülni fog a kánikula.
    Vigyázzatok magatokra, aki teheti az ma lazsáljon a lehúzott redönyök mögött. . . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. július 28. 08:44103821.
    Vali mi van az ablakkal, oké a szomszéd biztositója????
    előzmény:
    precon (103819)
     
  7. 2005. július 28. 08:43103820.
    Nagyika!! Ha lesz kicsi időd, készitsd el a bemoldaladat, hogy a legfontosabbakat elolvashassuk és akkor nem fogunk kérdezgetni annyit. Ha akarod jelszóval le is védheted és azt csak anak adod oda akit Te jónak látsz, de lehet nyilt is, mint itt sokunknak mert hát a mi korunkban már nem sok t i t tk o l ni való akad
    előzmény:
    nagyika11 (103812)
     
  8. 2005. július 28. 08:40103819.
    Kellemes hétvégét. És most ne takarítással hanem pihenéssel töltsd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_648174 (103816)
     
  9. 2005. július 28. 08:38103818.
    Erikám, ha meg van a tegnapi nap felvétele küld el légyszives nekem is nagyon kiváncsi vagyok. Este már nem tudtam megnézni, mert nekem nincs az a progi letöltve amitvel megnézhettem volna.
    előzmény:
    ovics (103813)
     
  10. Torolt_felhasznalo_648174
    Torolt_felhasznalo_648174
    2005. július 28. 08:36103817.
    Bocs, nem volt egyértelmű: aput köszöntjük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_648174
    Torolt_felhasznalo_648174
    2005. július 28. 08:36103816.
    Sziasztok! Csak beköszönök. Mindjárt megyünk a belvárosba ügyeket intézni, utána anyuéknak felvisszük az eltenni való gyümölcsöt, meg megköszöntjük utólag a szülinapján, aztán hussss. . . Kővágóőrsre.
    Majd vasárnap este jövünk csak haza. Most a nagyobbik fiam lesz ügyeletben itthon csütörtökön-pénteken. Sok dolga nem lesz, csak a munkahelyéről belekukucskál a mail-boxunkba, hogy van-e valami, és ha van, akkor felhív bennünket, ill. esetleg az instrukcióink alapján megválaszolja a leveleket. Meg esetleg átszalad megnézni, hogy a nem internetes, valóságos postaládánkban van-e valami érdemleges a szokásos reklámszemeteken, ja, és a befizető csekkeket tartalmazó leveleken kívül.
    Mindenkit sokszor puszilok, bírjátok ki még ezt a pár nap hőgutát, vagy szökjetek meg valami vízpart mellé, mint mi. Hali!
    Éva
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. július 28. 08:31103815.
    Szia megváltozott a jelszód????????
    előzmény:
    Bolya50 (103805)
     
  13. 2005. július 28. 08:28103814.
    Hű de sokat írtatok tegnap és már ma is, csak kapkodom a fejem.
    nagyika én is úgy csinálom már évek óta mint becs Évi de én turmikszolom és tejjel csinálom . Szia és örülök hogy be lépsz a nagyik táborába az unoka egy csoda a várakozás a nagyiknak szerintem hoszabb mint a szülőknek. Ügye totyi, gotika meg leva??????És a többiek akik végig izgulták a megszületésikg a kis pocaklakók jöttét.
    Totyi a lepke az csak vicc semmit nem csinál. De játéknak jó.
    Éva 51 jó nyaralást.
    katamid kérjük a képeket , vagy már fent is van?na mindjárt megnézem.
    Erika kérem küld el::::::::::
    Remélem ma mindenki nagyon vogyázz magára senki nem ugrabugrál feleslegesen. legyen szép napotok ma vízes teendőket válasszatok.
    előzmény:
    nagyika11 (103812)
     
  14. 2005. július 28. 08:25103813.
    Jó reggelt!
    Itt Kispesten már gatyarothasztó meleg van.
    mai napom:az egész lakás kitakaritása, ami nem kis teljesitmény lesz. Közben egyfolytában megy a mosógép. Szeretném elérni, hogy 5 percig üresnek lássam a szennyestartót. Késő délutám jó lenne még Érdre is kimenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. július 28. 08:12103812.
    Köszönöm szépen a tanácsokat, élni fogok velük. A jó pap is holtig tanul, én tőletek sokat fogok "ellesni"Vigyázzatok magatokra, estére mindenkit a gép elé várun!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. július 28. 08:09103811.
    Én soha nem rántom, be csak habarom, de nekem turmixolni is kell.
    előzmény:
    nagyika11 (103804)
     
  17. 2005. július 28. 08:08103810.
    Szép jóóóóóóóóóóóóó reggelt mindenkinek.

    2005. 07. 28. csütörtök

    KOS 03. 21. - 04. 20.
    Nincs a legjobb formában, ezért a stresszhelyzeteket különösen kerülnie kell. Ne fusson a pénz után, most nincs sok esélye arra, hogy utoléri. Az élet más értékeire fordítson több időt, például a kapcsolatokra.

    BIKA 04. 21. - 05. 20.
    Kitűzött céljától nem engedi magát eltéríteni. Egészen biztos, hogy előnyös helyzetből tud tárgyalni, akár szakmai, akár pénzügyi kérdésekről van szó. Szinte élvezi a felmerülő akadályokat, s szándékosan keresi a kihívásokat.

    IKREK 05. 21. - 06. 21.
    Ha csalódottnak érzi magát, csak magát okolhatja. Bizonyos jelekből messzemenő következtetéseket vont le, és közben elszakadt a realitásoktól. Szép szóval, meggyőzéssel bárkit maga köré állíthat.

    RÁK 06. 22. - 07. 22.
    Utolsó negyedben a Hold. "Mindent bele", ez legyen most a mottó, mind a karrierépítésben, mind a magánéletben. Ha a szakítást fontolgatja, most lépjen, mert nem elválás, hanem felszabadulásként éli meg.

    OROSZLÁN 07. 23. - 08. 23.
    A július végi fellendülés jól példázza, mire képes egy Oroszlán-jegyű, ha akar. Nincsenek gondjai, sőt munkája révén folyamatosan növekszik bevétele. Mivel a bankok körüludvarolják, ha kölcsönre van szüksége, azt is megkaphatja.

    SZŰZ 08. 24. - 09. 23.
    Romantikus vakációra most nem utazhat a szerelmével, abban viszont senki nem akadályozhatja meg, hogy pár órácskát együtt töltsenek. A szerelmeseknek mindegy, hogy hol vannak, ha valóban fontosak egymásnak.

    MÉRLEG 09. 24. - 10. 23.
    Most viszonozza egy Oroszlán-jegyűnek azt a szívességet, amit tőle kapott egykor. Összejövetelt szervez, ami úgy sikerül, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az általános elégedettség nagy örömmel tölti el Önt.

    SKORPIÓ 10. 24. - 11. 22.
    Elutazhat oda, ahová már régóta vágyott. Ha nem engedi ki a felgyülemlett feszültséget, könnyen túlhajtja magát. Július végén kerülje a pereskedést, és ne hagyja, hogy egy szomszédi viszony elmérgesedjen.

    NYILAS 11. 23. - 12. 21.
    A családja körében érezheti magát biztonságban, és a tőlük kapott bátorítással megszilárdíthatja jellemét. A gyerekek összekötik a házastársakat, ez azonban nem feltétlenül az a viszony, amelynek sok köze van a szerelemhez.

    BAK 12. 22. - 01. 20.
    Ma a Hold fogyatkozik, az utolsó negyedben jár, ne hagyja, hogy visszaéljenek jóindulatával és nagyvonalúságával. Fokozottan kell vigyáznia, hogy váratlan helyzetekben se legyen indulatos. A csillagok nem kedveznek a hatalmi törekvéseknek.

    VÍZÖNTŐ 01. 21. - 02. 19.
    Holdfogyatkozás van, legyen nagyon körültekintő! A becsvágy mellé nem árt egy kis diplomácia. Hangulata labilis. Elég egy apróság és máris kijön a sodrából vagy letargiába zuhan. Menjen társaságba, vagy olvasson szórakoztató könyvet.

    HALAK 02. 20. - 03. 20.
    Most valahogy képtelen reálisan mérlegelni a helyzetét, lehetőségeit. Az utolsó negyedben járó Hold energiafelhasználásra serkenti. Párkapcsolatában az egyenjogúság a jó kapcsolat legfontosabb feltét
    előzmény:
    Becsület (103809)
     
  18. 2005. július 28. 08:07103809.
    bocs Nagyika, elütöttem nem 3 hanem 2 kanál a liszt
    előzmény:
    Becsület (103807)
     
  19. 2005. július 28. 08:07103808.
    Sziasztok! Szép napot mindenkinek. Ma nagyon meleg lesz (bár én nem szolhatok semmit sem, a sok nyavajgásom miatt), mindenki vigyázzon magára, igyatok sok vizet és ne sétáljatok a tüző napon az aszfaltos uton!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2005. július 28. 08:06103807.
    Szia Nagyika!!!
    Én a sóska szószt a következhő képen csinálom:
    zsiradékon (én olajat használok) le dinsztelem a sóskát ugy hogy minden vizet elpoárologtatok róla és csak a zsiradék serceg, akkor - a sóska mennyiségétól függően (én 75 dg sóskát szuoktam venni ) 3nem tul pupozott evőkanálnyi lisztet szórok rá, jól elkeverem, és egy nagy doboz tejföllel felengedem, utána ha tul lsűrű lenne kicsi vizet teszek jozzá. Sózom, cukrozom és ha nem elég pikáns egy kis citrommnal izesitem. (a sóska pucolatlan állapotban 75 dkg)
    Apró kockára vágott krumplit sütök mellé és hát ki mivel szereti, husika vagy tojás a feltét. A Lányom üresen szereti a legjobban
    előzmény:
    nagyika11 (103804)
     
  21. 2005. július 28. 07:59103806.
    Szép napot mindenkinek. Itt É. Pesten kellemes hűvös van még egyenlőre. Most éppen huzatot csináltam mert aztán becsukok mindent és mire délután haza jövök nagyszerű hávös lesz a lakás.
    Pimpike minden nap valami uj viccet találok, Te egy kimerithetetlen vicc-gyár vagy!!!
    Lleiw, ha viharodnak néz ki az idő nem tanácsos medencébe fürdeni, mert nem csak a mosómedve ugorhat be melléd, de a villám imádja a vizből kiálló dolgokat, Teháét vigyázz!!!
    Gotika köszi a napinditőt, nagyon igaz amit irtál.
    Ancsikám a konyhai teendők ilyenkor nem a leg kellemesebb elfoglaltság,
    Totyika jó neked hogy hővös helyre mász dolgozni, azok a házak valóban jó vastag faluak.
    kkm42 gyere gyakrabban ha lehet olyan keveset vagy közöttünk, nem minmtha én egész nap itt ülnék, mert én is csak reggel meg este vagyok kicsit.
    Michelke, hol marad a már ismételten megszokott sok finomság igy reggel????? Remélem nem az egészségi állapotod miatt hagytál benünket kávé és virág nélkül
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. július 28. 07:57103805.
    Szia Nagyika! Persze hogy lehet én is mindig habarással csinálom és nagyon finom! Én általában minden főzeléket habarássl csinálom nem rántással, pont azért, amit irtál, hogy nagyon nehéz úgy.
    előzmény:
    nagyika11 (103804)
     
  23. 2005. július 28. 07:53103804.
    Jóreggelt fiatalság!Mindenkinek kellemes napot kivánok:)Ma szekrénypakolással tőltöm az időmet. valamit főznöm is kellene, de hogy mit? Tegnap sóskaszószt készítettem rántással. Igy a páromnak nehéz lett a gyomra. Lehet ezt az ételt habarással is csinálni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. július 28. 07:52103803.
    Sziasztok! Szép jó reggelt kivánok Mindenkinek! Debrecenben is süst már a napocska, szerintem ma is nagyon meleg lesz. Az útnak indulóknak jó utat, vigyázzon mindenki magára, igyatok sok folyadékot és legyen szép napotok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. július 28. 07:49103802.
    Erről jutott az eszembe, hogy nálunk is lehetne valami macskariasztót kitenni, mert a környék macskái nagyon szeretik a kertet használni WC-nek. Az nem is lenne gond mert összetakarítom de ahová pisilnek ott a nbövények kipusztulnak.
    előzmény:
    mandula2 (103779)
     

Címlap

top