Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2018. Április 27. 16:08130751.

    Azért "bántotta" a kocsit Balázs, mert miatta van az egész kellemetlen helyzet. Mert nem tudott ellen állni a csábításnak...és most Peti fogj elcsábítani Hannát. Én végig azt gondoltam, hogy Hanna majd Balázzsal fog elmenni. Hogy Balázs elé áll és azt mondja, itt hagyom ezt a romlott apámat, menjünk együtt egy szebb világba..és kéz a kézben elmennek. Persze még az is előfordulhat, hogy Balázs mégis Hanna elé áll és megvallja bűneit és kéri, menjenek el együtt Bécsbe, neki ott van ...na, mindene van, majd ott felkarolják a hajléktalanokat...vagy ott nincsenek is...jól elszaladt a fantáziám...

    előzmény:
    gerdamama (130750)
    2018-04-27  14:46
  2. 2018. Április 27. 14:46130750.

    "megérkezik Hedvig is, aki meglepődve veszi észre, hogy Gigiék ott állnak a kiságy mellett. Én arra gondoltam, hogy a megfelelő pillanatra várt, hogy magával vihesse."


    Tényleg nehéz megmagyarázni, mi a csudáért rakta össze Hedvig a kiságyat. Ha magával akarta volna vinni, könnyebb lett volna szétszerelt állapotban. Bár úgy se lehet könnyű egy kismamának elcipelni egy ágyat, de legalább a liftbe befért volna vele. Egy utolsó gesztus, hogy ne Ádámnak kelljen kínlódnia vele? Ebben sincs logika, hiszen ha ő lelép, akkor szerencsétlen Gigiéknek nem kell a kiságy. Direkt kitolás, hogy üsse meg őket a guta, ha meglátják? Ez nem vall Hedvigre, ha nem is túl szimpatikus (nekem), de azért nem ilyen szemét.


    Jó lenne, ha idővel kiderülne, hová ment. Még akkor is, ha tök mindegy, mert Gigi valami csoda folytán teherbe esik, és lesz a kiságynak lakója. Vagy örökbe fogadnak egy másik babát, mert időközben Ádám beleélte magát, hogy apuka lesz, és már nem tiltakozik az örökbefogadás ellen. Sőt, ő indítványozza.


    Nem hiszem, hogy Jolika nénihez ment Hedvig. Gigiék tudják a címet, ott nem tűnhet el a szemük elől. Talán Jolika néni tanácsára, netán közbenjárásával kibékült a szüleivel, és hazament. Lehet, hogy Hedvig link pasiját nem tűrték meg, de a lányukat és az születendő unokát szeretettel visszafogadják. Ez persze csak kitaláció, hiszen az ég világon semmit nem tudunk Hedvig múltjáról.



    "Balázs nagyon ideges, nem tudom, miért kezdte el rugdosni a saját autóját."


    Mert lusta elmenni a fittlaborba, hogy egy boxzsákon levezesse a mérgét. Pipás az apjára, mert az ilyen szemét. Pipás saját magára, mert tudja jól, hogy ugyanolyan szemét, mint az apja. Petire és Hannára is pipás lehet, mert azok most ott maradtak egymásnak, ő meg mehet a fenébe a szép piros autójával. Nyilván a hajléktalanokra is pipás, mert miattuk van az egész cirkusz. Felsoroltakat odaképzelheti az autógumi helyére, és azt rugdoshatja bátran. Kárt nem tesz benne, maximum megfájdul a lábacskája.


     

    előzmény:
    Jujoka (130747)
    2018-04-26  23:30
  3. 2018. Április 27. 14:38130749.

    Végre bekövetkezett az,amit már tudtunk. Hedvig meggondolja magát. Remélem nem hagyják ennyiben, beavatnak Hedvig titkába, miért került ilyen helyzetbe? Még bízom benne, hogy lesz még kapcsolat közöttük, Gigi megérti majd Hedvig döntését...és annyira bízom benne, hogy egyszer csak csoda történik és terhes lesz. Nem kell, hogy itt szülje meg a babát, miattam elutazhat akár a világ végére is,  vagy végre költözzön vissza a lakásába...csak legyen boldog végre. 

  4. 2018. Április 27. 06:20130748.

    Mivel kicsit megint elobbre kerult es a Jujoka altal betett link bevallt, megint meg tudom nezni meg aznap este. 


    Az rtlmost-tal befejeztem. 2 napja megneztem de valtozatatlan a helyzet sajnos. Otthon lehet szuperul mukodik, de itt nem. 


    Most akkor mi lesz a rozsaszin agyacskaval? 


     

  5. 2018. Április 26. 23:30130747.

    Lányok! Köszönöm szépen a tartalmakat, és az együttérzést. Julika értettem az első hozzászólásodat is. Mi is elcsomagoltuk annak idején a télen használt edényeket, valamint a nyáron használtakat is, persze itt nem a tányérokra-kanalakra, stb. gondolok, úgyhogy tudtam, miről van szó.


    Az esti videó.


    "Péter úgy dönt, kézbe veszi a szerkesztőség épületének az ügyét. Timi kezd belebonyolódni a hazugságaiba. Gigi fájdalmas fejleménnyel kénytelen szembenézni."


    Túl sok mindent nem tudok írni, de azért megpróbálom. Nem értettem, hogy Hanna miért hagyta ki azt a cikket, ami arról szólt, hogy a leendő új tulajdonos ki akarja dobni a szerkesztőséget abból a házból, amit megvásárol. Szerintem Hanna késve jön rá, hogy Balázs "rászedte", de lehet, hogy tévedek. Miután erre Hanna rájön, szakít végleg Balázzsal. Balázs teljesen el van keseredve. Peti és Balázs között is heves vita alakul ki emiatt. Balázs nagyon ideges, nem tudom, miért kezdte el rugdosni a saját autóját.


    Timi is valami nagy hazugságot rejteget. Nóra meg is akarja beszélni Miklóssal, hogy nem tetszik neki, hogy az iskola miértis nem küldött valamit, vagy miért nem hívta őket fel telefonon. Timi persze össze-vissza hazudozik, ami várható is volt azután, ahogy megjelent a szüleinél, a méreg drága tandíjat kérő iskolából. Aztán jött egy levél az iskolától, amit ő vett ki a levélszekrényből, majd hamisított egy másikat. Ez eredeti borítékot kinyitotta úgy, hogy gőz fölé tartotta, kivette belőle a levelet, majd összegyűrve a konyhaszekrényre dobta, (remélem ott is felejtette) helyette pedig betett egy saját maga által írt hamisítványt. A borítékot lezárta, és becsempészte a levélszekrénybe. Ezt Nóra meg is találta, és elmondta Timinek, aki pár szóban igazolni akarta saját magát, de Nóra gyanút fogott, és felhívta a levélben szereplő telefonszámot, ami természetesen nem volt jó. Na, akkor most megint van izgalom.  Remélem mielőbb kiderül az igazság.


    Gigi és Ádám nagyon boldogok, már elő is készítették a kiságyat a babának, de Hedvigen látszik, hogy meg fogja gondolni magát. Készül is rá nagyon, míg egyedül marad a lakásban, vagyis Ádám alszik, Gigi felkölti, és akkor veszi észre, az összeszerelt kiságyat. Meg is köszöni Ádámnak az összeszerelést, de Ádám csak néz, és mondja, hogy nem ő volt. Közben megérkezik Hedvig is, aki meglepődve veszi észre, hogy Gigiék ott állnak a kiságy mellett. Én arra gondoltam, hogy a megfelelő pillanatra várt, hogy magával vihesse. Gigi és Ádám elmennek vásárolni, és boldogan érnek haza. Gigi telerakná a kiságyat rózsaszín babaholmikkal, de közbe rátalálnak Hedvig búcsúlevelére. Gigi rettenetes sírásra fakad, Ádám is nagyon szomorú.


    Jó éjt Mindenkinek! 


     

  6. 2018. Április 26. 22:51130746.

    "Timi(ke) egyre szimpatikusabb "


    Hát, sose volt egy nagy jellem. Ráadásul engem az is zavar, hogy nem tudom eldönteni, hogy ebből az affektáló, nyafka leányzóból, aki teszi-veszi magát, nincs egy természetes mozdulata, pillantása sem, mennyi Timi karaktere, és mennyi az új színésznőé. Szép a pofija, de minden szava, mozdulata olyan erőltetett, hogy rossz nézni. Mert nem mindegy, hogy ilyen jól játssza az affektáló stb. Timit, vagy ő maga ilyen pocsék, mesterkélt, és se beszélni, se mozogni nem tud.


    Nórának végre megjött az esze. Előbb is felvehette volna a telefont, már akkor mondtam, mikor minden előzetes bejelentés nélkül beállított Timi. Hogy ilyen felelőtlen nem lehet az iskola! (Hogy ráadásul ennyi pénzért, az eszembe se jutott.) Mindenképpen előre kellett volna a szülők hozzájárulását kérni, hogy útnak engedhessék.
    Tetszik, hogy ilyen apróságon bukik le a kisasszony. Hogy a borítékon rajta van az igazi telefonszám... Bár nehezen tudom elképzelni, hogy Nóra nem ismeri az iskola elérhetőségeit. Címét, e-mail címét, telefonszámát. A mai világban ilyen nincs. Mondjuk olyan sincs, hogy postán írják meg, hogy szabadságolják a gyereket, aztán majd csak odaér a levél valamikor.
    Semmi ötletem arra vonatkozóan, hogy mi derül ki a kis hölgyről. Semmi hihető. Ki nem rúghatták a szülők értesítése nélkül. Ha netán megszökött volna, akkor pedig keresnék ész nélkül, és már rég érdeklődtek volna Nóráéknál, hogy nem tudnak-e valamit.

    Talán hamisított egy levelet, hogy haldoklik valakije, engedjék haza sürgősen.

    előzmény:
    vorii (130745)
    2018-04-26  21:51
  7. 2018. Április 26. 21:51130745.

    Timi(ke) egyre szimpatikusabb 


    Kíváncsi vagyok, mi áll a levélben!? Joli néni bevállalta a kisbabát?


    Rossz nézni a Rózsát takaró leplet. Lehet, hogy egyszer csak azt mondják, hogy "nna és készen is van"??? 

  8. 2018. Április 26. 20:57130744.

    Bocs, azt hittem, a link birtokában már mindenki meg tudja nézni. Ezért nem írtam le, csak utaltam bizonyos részekre. Talán a kommentekből is pár dolgot ki lehet következtetni.
    Ami talán nem érthető: írtam, hogy pipás voltam Gizire, mert ráerőltette Gigire, hogy jósol neki. Ennek az volt az előzménye, hogy Gigi valami rosszat, nyomasztót álmodott. Már nem is emlékezett rá, hogy mi volt az, csak benne maradt a rossz érzés. Ezt mesélte Gizinek, aki szerint most rögtön, a kártya segítségével meg kell fejteni az álmot. Gigi gondoljon arra, ami a legfontosabb neki. Gigi a születendő kisbabára gondolt, Gizi pedig kiemelte a pakliból az Anubist ábrázoló lapot. Aki ugyebár a holtak birodalmának őrzője.


    A többit szerintem már kitaláltad: Hanna rájön, hogy Miklós akarja megvenni a házat, Vili bácsiék pedig ma reggel, ha fölébrednek, megtalálják az Ambrusról szóló cikket.


    Más szerintem nem volt.

    előzmény:
    Jujoka (130741)
    2018-04-26  18:06
  9. 2018. Április 26. 18:46130743.

    óóó...nem érthető. Magdi anyus anno gondosan elcsomagolt egy nagyon szép étkészletet...Bözsi nem szeretné használni, hogyan lehet ilyen gyönyörűségből paradicsomos krumplit, krumpli paprikást enni? De nincs más hátra a régi eltört, kicsomagolják a nagyon speciálisan, friss újságba csomagolt étkészletet. Gerdamama leírta ennek a csomagolásnak a módját...olyan "bonyolult"

    előzmény:
    BiriBiri (130742)
    2018-04-26  18:42
  10. 2018. Április 26. 18:42130742.

    Irulok, pirulok, te mindig olyan szépen leírtad a tartalmat és most te nem tudod, mi történt..vagy mi nem történt. Az a helyzet, hogy annyira ne maradandó alkotás a BK, hogy reggel gyakran azon gondolkodom, láttam én az este? 


    Miki nógatja Balázst, hogy győzze meg Hannát, menjen más székhelyre az újság. Peti nyert is egy pályázatot, amit csak ezen a helyrajzi  számon lehet felhasználni. Kínlódik a srác rendesen, míg végül kiböki, az apja venné meg a házat. Hanna perrel fenyegetőzik. fenyeget a másik díszpolgár jelölt, megírtak egy újság cikket amiben feltárják milyen eszközöket árulnak. 3 nap van arra, hogy Viliék meggondolják magukat és vissza vonják a jelölést. Ülnek, vagy bóbiskolnak a kanapén amikor hatalmas durranás hallatszik, a konyha szekrény szakad le , benne az étkészlet. Nincs más hátra elő kell venni Magdi anyus nagyon gondosan, akkor friss újságba csomagolta...és mit ad isten...egy leleplező cikk kerül elő, fényképpel, a zsaroló "díszpintyről. " Ennyire emlékszem


     

    előzmény:
    Jujoka (130741)
    2018-04-26  18:06
  11. 2018. Április 26. 18:06130741.

    Sziasztok Lányok!


    Ismét jelentkezem, mert nem vesztem el, csak a szokásos. Tegnap este jöttem volna pótolni a lemaradásomat, de este 10 után kevéssel elment a net, és a tévéadás, ma kicsit dél előtt pár perccel javították ki a hibát, akkor jött vissza. Sajnos(?) a tegnapi adást nem láttam, mert az ismétlést akartam megnézni, de addigra már bőven nem volt semmi sem. Szerencsére a telefon működött. Az RTL-moston nem tudom megnézni, mivel nincs hang, így csak mérgelődnék rajta, de semmi gond, Magdika már leírta, hogy az első részben semmi sem történt.  Gondolom a második részben történt semmi sem. Nos, ma rákapcsolok az RTLII-re, hogy megnézzem az ismétlést, hát..... a "Hagyjál főzni" ment helyette. Nem érdekes, majd ma megnézem, és kikövetkeztetem belőle a "történéseket".


    Nos ma este sem lesz ismétlés az RTLII-ön a foci miatt. Hát ez van.

  12. 2018. Április 26. 17:22130740.

    Hát igen, Julika, végül is Te vagy az oka mindennek! Te említetted meg Lux Elvirát, én meg jó szívvel írtam róla, ami eszembe jutott. Tény, hogy csak annyit kérdeztél, azt is zárójelben, hogy vajon él-e még. Biztosan nem ilyen hosszú válaszra számítottál.

    De hát szerintem is ez ennek a topiknak a szépsége, hogy mindenféléről beszélgetünk így barátok közt. Rettentően érdekes és fordulatos a BK, és fontos kitárgyalni Natasa új frizuráját, de legalább annyira érdekes, hogy merre jártunk, mit láttunk a moziban, kinek a gyereke, unokája produkált valamit, amivel büszkélkedni lehet. Vagy hogy valaki hogy vetődött arra a vidékre, ahol lakik... Én mindig szívesen olvasom az "offokat". Talán megengedhetjük magunknak tizenéves, összeszokott csapatként, hogy kicsit locsogjunk. Ha valakinek ez nem tetszik, hát a szívem megszakad, de majd túlteszem magam rajta.
    Veres Pál egy élő legenda volt, szerintem mindenki olvasta, sőt, idézett tőle. Fergeteges humora volt.

    előzmény:
    BiriBiri (130739)
    2018-04-26  16:48
  13. 2018. Április 26. 16:48130739.

    Ezt szeretem az anya topikomban is, ha valakinek eszébe jut valami, feldob egy "labdát" valaki biztos lecsapja, tovább görgetik a témát. Én Veres doktoron "nőttem fel", akkor voltam képzős és akkor élte az IM, az Ifjúsági Magazin a fénykorát. A kollégiumban esténk az emeletes ágyon elemeztük a tanácsait. 

    előzmény:
    gerdamama (130736)
    2018-04-26  14:23
  14. 2018. Április 26. 15:30130738.

    Ugord át nyugodtan!

    előzmény:
    Liventa (130737)
    2018-04-26  15:00
  15. 2018. Április 26. 15:00130737.

    Szöget ütött a fejemben, vajon a lenti sztori mennyivel relevánsabb, mint az én -- kissé rövidebb -- kifogásolt "arab számos" történetkém volt 1-2 héttel korábban....?Persze sokkal érdekfeszítőbb.

  16. 2018. Április 26. 14:23130736.

    "hívnám a Lux Elvirát,  (talán meghalt?)"



    Meghalt már két éve. Ismertem személyesen, de nem mint szexológust, hanem mint az egyik legkedvesebb kollégám feleségét.
    A nevével már évekkel korábban találkoztam, mert volt egy állandó rovata a Nők Lapjában. A címére már nem emlékszem, de mindenféle lelki bajokkal lehetett hozzá fordulni, és ő válaszolt. Néha bosszantott a szerintem túlságosan egyszerű világlátása. Kb. ilyen stílusú üzenetváltásokra gondolok: "Veri az ura? Mondja meg neki, hogy ne verje! Mindent meg lehet beszélni."


    Aztán jött egy új kolléga. Kiemelkedő szakmai tudással, jó modorral, remek problémamegoldó képességgel, végtelen türelemmel. A leghülyébb munkatársakkal is szót tudott érteni, soha egyetlen szóval nem bántott meg senkit, soha nem volt az arcára írva, hogy hová kívánja a tökfejű vitapartnert. Mikor kiderült, hogy az ő felesége Lux Elvira, arra gondoltam, hát persze, hogy ilyen tanácsokat ad ez a nő, ha azt hiszi, minden pasas ilyen kultúrlény, mint a férje.


    Egyszer együtt üdültünk az NDK-ban két hétig, és persze egy asztaltársaságot képeztünk. Akkor derült ki, hogy Elvirának is remek humora van, és nagyon kellemes társalgó. Még nótáztunk is együtt. Valahonnan előkerült egy tangóharmonika, Elvira húzta-vonta-nyekergette, és mindketten kieresztettünk a hangunkat, ahogy a torkunkon kifért.
    Kisiskolás Gergő fiunk is velünk volt. Kitűnő ellátást kaptunk, de a reggelihez "Kohlerék" mindig hoztak egy citromot, a teába. Egyik nap elmulasztották (vagy elfogyott), Gergő csodálkozva kérdezte: citrom nincs? Talán azt hitte, ők a citromfelelősök. Kórusban mentegetőztünk négyen: mi, szülők a neveletlen gyerekünk miatt, ők meg azért, mert nem hoztak citromot.

    Sajnos már a kollégám is meghalt, talán három évvel a felesége előtt. Gyakran és szeretettel gondolok rájuk.


    (Bocsánat, hogy már megint beindult a mesélőkém. De húztam belőle egy csomót...)

    előzmény:
    BiriBiri (130733)
    2018-04-26  09:16
  17. 2018. Április 26. 13:12130735.

    Igen, az adózás rendben van, de ők nem is amiatt izgultak, hanem hogy kiderül, milyen termékeket árulnak. A vetélytárs ezzel tartja sakkban Vili bácsit, és ebből a szempontból tök mindegy, hogy az APEH talált-e hibát a könyvelésben vagy sem.


    "Magdi anyus jön...nem is tudom, hogy szellem formában vagy iker tesó formában tudja majd kifejteni áldásos tevékenységét. Egy nagy marhaság lesz..szerintem."


    A szellem formának jobban örülnék, azon legalább nevetni lehetne (talán...), és nem akarnák elhitetni velünk, hogy ez valóban megtörténik. A szellemeknél is kevésbé hiszek abban, hogy Magdi anyusnak volt egy ikertestvére, akiről a világon senki nem tudott, még maga Magdi anyus sem. Ezt elég nehéz lenne lenyomni a nézők torkán.


     

    előzmény:
    BiriBiri (130733)
    2018-04-26  09:16
  18. 2018. Április 26. 09:16130733.

    Én arra gondoltam, hogy Viliék tisztességesen leadóztak a termék árusítás után, ezért nincs mit félni. Az, hogy ciki ilyet árulni? hívnám a Lux Elvirát,  (talán meghalt?)vagy Hevesi Krisztát, látjátok, ilyen tájékozott vagyok szexológus ügybenírjon egy cikket az ilyen  termékek védelmében...mert olvastam tőlük ilyesmit. Persze ez csak kósza gondolat volt, nincs szükség ilyesmire hiszen az öregúr lebukik. Jó, hogy leírtad, mit is láttak az újságon. Sajnos nekem műteni kell a szememet, hályog van rajta és meszesedés. Magdi anyus jön...nem is tudom, hogy szellem formában vagy iker tesó formában tudja majd kifejteni áldásos tevékenységét. Egy nagy marhaság lesz..szerintem. 

    előzmény:
    gerdamama (130724)
    2018-04-25  18:31
  19. 2018. Április 26. 08:47130732.

    https://www.rtlmost.hu/baratok-kozt-p_7360


    Ha valaki nem tudta megnézni, itt a link. Remélem, mindenkinél működik.



    A sok dögunalom után tegnap végre egy "szellemes" részt láthattunk. Magdi anyus szelleme produkálta magát. Nem bánnám, ha tényleges kísértet formájában nem is jelenne meg, de biztosan meg fog, mert F. Zsóka nem az a rejtőzködő típus. Ki se bírná, ha csak emlegetnék, és nem villoghatna teljes szépségében.


    Egy kicsit sokallottam, hogy mennyit áradoztak az akkurátus, csodálatos, alapos, egyedülálló tányércsomagolási technikájáról. Basszus, fogok egy újságlapot, ráteszem a tányért, ráhajtom két oldalról, aztán alul-fölül alá, és kész. Nem tart annyi ideig megcsinálni, mint leírni. Persze utólag már világos, a nézők szájába kellett rágni, hogy Magdusnak köszönhető, hogy megtalálják a kerületi lap azon számát, amelyiken ott virít Ambrus úr képe, a Sikkasztás az idősotthonban című cikk mellett. A dátumot nem tudtam elolvasni, de mindegy is. Mindenképpen hihetetlen, hogy erről a történetről az önkormányzatnál sem tudtak, és Attila se tudta kideríteni. 
    Jókora robbajjal járt a kredenc leszakadása. Mindig elcsodálkozom, hogy a szüntelenül leselkedő és fülelő szomszédok sosem látnak-hallanak semmit, amit kellene. Laciék se rohantak, hogy mi történt, kell-e segíteni valamit, mentőt, hullaszállítót hívni.


    Ha már a holtaknál tartunk: nagyon pipás voltam Gizire, hogy ráerőszakolta Gigire a kártyajóslást. Persze Gigire is, hogy hagyta magát. Az Anubiszt ábrázoló kártyalapon meg elcsodálkoztam, azt hittem, cigánykártyából szoktak jósolni.
    Remélem, nem hal meg senki, bár azt régóta sejtjük, hogy a baba-üggyel nem lesz minden rendben. De inkább úgy, hogy a terv "hal meg", mert Hedvig végül nem adja Ádáméknak a kislányát.

  20. 2018. Április 26. 08:29130731.

    Hogyan képesek az emberek századszorra is meglepődni ugyanazon? Balázs egy tál lencséért is bárkit elárulna, bebizonyította nem egyszer. Hannának is.
    Az a vicces (?), hogy Balázs is szinte felnőttként került elő valahonnan, mégis pont olyan, mint az apja. Én meg rendületlenül hiszek a nevelés erejében. Nem a direkt "nevelés", hanem a példamutatás, az együtt töltött idő erejében. Persze más a BK, más az élet.

    előzmény:
    vorii (130729)
    2018-04-25  21:37
  21. 2018. Április 25. 21:39130730.

    Persze sikeresen lekéstem, mert pont negyedórával előbb kezdődött, mint eddig...

  22. 2018. Április 25. 21:37130729.

    "Komolyan -  elárultál egy hülye autó miatt?"


    Hát bizony Balázs "igazi" Berényi... 

  23. 2018. Április 25. 21:15130728.

    Lement az első rész, egy nagy semmi volt!

  24. 2018. Április 25. 19:48130727.

     Épp a minap meséltem a lányomnak, hogy ezekben a bájos amerikai női regényekben, ha főznek, akkor az ügyetlenebbek kész-paradicsommártásos spagettit csinálnak, az ügyesebbek pedig ugyanezt húsgombóccal 

    előzmény:
    gerdamama (130725)
    2018-04-25  18:41

Címlap

top