Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nok Lapja vita az oktatásról

KerteszGabor
Létrehozva: 2008. március 6. 14:52

Szervusztok,

 

Ki a jó tanár? Hol a jó iskola? Van-e jó gyerek? Lehet, hogy naiv kérdések, de a Nők Lapja valódi vitát szeretne belőlük. Beszéljük meg, mi a helyzet a magyar oktatásban! Mi történik a hatévesekkel, mi változik meg bennük, mire eljutnak az érettségiig?

 

Első körben 10 kérdésben kérjük ki a véleményetek itt, a Nők Lapja Cafén. Ezek a kérdések elsősorban az alsó tagozatosokról szólnak, de később természetesen az idősebb gyerekekkel is foglalkozunk majd. Hozzászólásaitokat időről időre idézzük majd a nyomtatott lapban is.

Gondolkodjatok velünk!

 

1. Ti mivel magyaráznátok a magyar gyerekek rossz teljesítményét a nemzetközi felméréseken?


2. A túlfeszített tempó az oka az olvasásértési gondoknak?


3. Az alsó tagozatos gyerekek tényleg csak akkor teljesítenek jól, ha a szülők intenzíven segítik őket otthon?


4. Mivel magyarázzátok, hogy számos országban úrrá lettek az olvasásértési gondokon, miközben nálunk nem változott semmi?


5. Lehet-e ugyanúgy tanítani ma, mint tíz vagy húsz éve? Új gyerekek – régi módszerek?


6. Kiket és miért nem szeret a tanító néni? Milyen a „jó” gyerek?


7. Hány elsős legyen egy osztályban?


8. Hogyan lehet megnyerni a gyerekeket a tanulásnak?


9. Önállóak a mai alsósok? Mennyire? Vagy éppen fordítva, több törődést igényelnek, mint annak idején?


10.Támogatjátok, hogy minél több játékkal és beszélgetéssel tanuljon a gyermeketek, vagy azt nem gondolja tartós tudásnak?

 

Várjuk véleményeiteket, hozzászólásaitokat, bármelyik kérdésre vonatkozzék is az. Annyi lenne a kérésünk, hogy a kommenteket kezdjétek azzal a számmal, amelyik kérdésre válaszoltok.


Előre is köszönjük,

Kertész Gábor

Nők Lapja

  1. Torolt_felhasznalo_430645
    Torolt_felhasznalo_430645
    2008. Április 5. 09:40351.
    A felsőoktatásnak nem ez a topikja. Bocsi az off-ért.

    Remélem a diplomád megszerzéséig ilyen véleménnyel maradsz a magyar felsőoktatásról is! Nagyon sok magyar megy külföldre!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_500592 (349)
    2008-04-04  20:29
  2. 2008. Április 4. 21:08350.

    Sziasztok!

    Nekem 2 lányom van: az egyiknek szövegértési zavara van-most már- egy kislétszámú iskolában, a másik jótanuló egy erős iskolában.

    1. Nem tanítják meg őket tanulni! Most a felvételi előtt derült ki, hogy nagyobbik gyereknek is tudtam újat mondani a tanulástechnikáról.

    2. Lehetséges. 39 évesen el tudom mondani József Attila Altatóját, kisebbik-meg az összes osztálytársa- tavaly tanulta és már gondban voltak.

    3. Nagyobbikkal alig tanultam, a kicsivel rengeteget-mégis nehezen megy neki. Ami szerintem nagyon fontos, hogy bízzunk bennük: nem baj ha rossz jegyek becsúsznak (lesz az jobb is) és egy hármas is lehet ok az örömre! 

    4. Nem tudnak rugalmasan hozzáállni a problémákhoz, csak a teljesítmény a lényeg.

    5. Felgyorsult a gyerekek körül is a világ, szükséges a változás.

    6. Halad a többivel, nem lázad, nem marad le, nincs problémás szülői háttere, kész a leckéje, rendben van a felszerelése (nem dyslexiás-de ez csak az erős iskolának volt gond)

    7. Ide tényleg konkrét számot vársz? Nagy gyerek 36 fős osztállyal kezdte, 5.-ben 20,  7.-ben 14 gyerek maradt-így osztálybontás volt ami megviselte a gyerekeket.

    Kicsinek és társainak kell, hogy a tanító néni minden kérdést a dolgozatban elmagyarázzon. Az lett volna jó, ha az első két osztályt is itt végezhette vona, de nem tudták előre megmondani, hogy neki ez nem fog menni.

    8. Nem lehet. Tanulni nehéz, unalmas,kötelező. De tudni nagyon jó!

    9. Sokkal talpraesettebbek, bátrabbak, önállóbbak.

    10. Igen, játékkal is lehet tanulni. Gondoltátok volna, hogy a lányom nem szeret olvasni, de a Gazdálkodj Okosan játék kártyáit-még az enyémet is- szívesen felolvassa.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  3. Torolt_felhasznalo_500592
    Torolt_felhasznalo_500592
    2008. Április 4. 20:29349.

    Szeretnék hozzászólni, igaz, félig távolodtam csak el még az iskolapadtól (jelenleg egyetemista vagyok). Mindig is nagy szám volt, sosem titkoltam. A tanárokat tiszteltem mindaddig, amíg ők is engem. Sokan csak arról beszélnek, hogy a diákok ("kicsik", "nagyok") miért nem tudnak teljesíteni, miért ilyen a magatartásuk, miért tiszteletlenek stb..... Véleményem szerint a magyar oktatás (kivéve felsőoktatás, mivel azt nem kell bizonygatni, hogy világhírű, hisz hány külföldi választ "minket"). Voltak jó és voltak rossz tanáraim, mint általános-, mint középiskolában. Véleményem szerint sok tanár nem erre a pályára való. Nincs türelmük, nem tudnak fegyelmet tartani és még sorolhatnám. Ezáltal a gyerek sokszor mindent megengedhet magának, elkallódik, csökken a tantárgy felé irányuló érdeklődés. És erről nem mindig a diák tehet. Mert az, hogy a tanár nagyképűen bejön az osztályba, felolvassa a könyvből az anyagot, "ledarálja", aztán kimegy. Manapság akkora a kötelező anyag, és kevés az óraszám, hogy normális, körültekintően nem lehet megtanítani. És akkor jön a fellengzős duma a tanártól, hogy a "te trehányságod,hogy ennyi lett a dolgozatod." Hiába mondja a diák, hogy azért ennyi, mert nem érti, nem érdekli a tanárt. Szóval nem mindig a diákot kell hibáztatni a rossz teljesítményért.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. Április 4. 20:19348.

    szakmailag kifogástalan, és elk ötelezett pedagógus

     

    Ja...igen. Jó lenne viszomt, ha az ilyenek nem éhbérért dolgoznának. Illetve fordítva: Biztos több ilyen lenne, ha meg lenne a munkájuk fizetve.

    előzmény:
    ganymedenow (346)
    2008-04-04  18:19
  5. 2008. Április 4. 18:48347.
    Ki mondta , hogy nem változott semmi, a gyerekek azért nem tudnak olvasni irni számolni mert nemtanitják meg őket, én rászánnám az első 4- évet
    előzmény:
    ganymedenow (346)
    2008-04-04  18:19
  6. 2008. Április 4. 18:19346.

    1. Felesleges tantárgyak bevezetése, a lényeges tantárgyak óraszámának csökkentése. Szövegértési problémák, ill. feladatmegoldásnál gondolkodás nélküli, mechanikus megoldások...stb.

    2. Az olvasásértési gondoknak elsősorban a kevés olvasás az oka, 

    vagy a helytelen, gyermek számára  érthetetlen szöveg olvastatása, 

    pl. idegen szavak, bonyol ult körmondatok. 

    3. Határozott igen, de csak ha a szülő JÓ L segíti a gyereket. Ha ordibál 

    és türelmetlen, az nem seg ítség, sőt!! 

    4. Talán mert nálunk nem változott semmi??? I ll. csak az amin nem kellett 

    volna változtatni.

    5. Tíz va gy húsz éve a magyar oktatás messze földön híres volt, ma me g 

    lehet nézni. Szerintem igenis lehet. ( A technikai hátté r az egy másik kérdés, 

    itt nem erre gondoltam, hisz az óri ási segítség a pedagógusnak és a

     diáknak egyaránt.) 

    6. M inden gyerek más, ez egy értelmetlen kérdés. 

    7. Mi 32-en v oltunk, nem volt probléma. Az elmúlt évek tapasztalata azt m utatta, 

    hogy semmit sem javít, ha kevesebb a gyerek egy os ztályban. 

    8. Érdekességek, érdeklődés felkeltése saját kör nyezetéből vett példákkal, 

    szakmailag kifogástalan, és elk ötelezett pedagógus, röviden.

    9. Annyira önállóak mint rége n, viszont több veszélynek vannak kitéve, így 

    igen, több t örődést igényelnek, több kérdésük van a világról, több 

    mag yarázatra szorulnak.

    10. Ki tette fel ezt a kérdést? Persze hogy tám ogatom!!!! 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  7. Torolt_felhasznalo_313027
    Torolt_felhasznalo_313027
    2008. Április 3. 19:04345.

    igen,és érdekes módon az illető egy angliában tanult, angol emberke volt...ennyit a hozzáértéséről.

     

    amúgy, a fegyelmezésről: de ez függ a sulitól is, meg a gyerekektől is. a suli olyan volt,h. az összes máshova nem felvett gyereket oda vették fel (az én időmben még nem, akkor  még körzet szerint ment), és volt ott is olyan osztály, ahol semmi gond nem volt, meg olyan is, ahol a nevük megérdeklődéséig nem jutottam el az első órán.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_131132 (344)
    2008-04-03  14:20
  8. 2008. Április 3. 14:20344.

    fogalmunk nem volt, mit csinálunk egy osztálynyi tanulóval, akár felnőttek akár gyerekek

     

    Hát elég gáz... Valószínű emiatt nem tudtál fegyelmezni sem. A fegyelmezés ugyanis nagyon összetett dolog és sokszor a módszertani hiányosságokon bukik el az egész. Nekem kezdőként sem voltak olyan problémáim, amiket említettél.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313027 (339)
    2008-03-31  21:03
  9. Torolt_felhasznalo_430645
    Torolt_felhasznalo_430645
    2008. Április 3. 10:14343.

    Sziasztok!

     

    Én egy olyan vki vagyok, aki a magyar oktatási rendszerbe soha nem fért bele. Mindig én voltam a fekete bárány. Tanultam külföldön is, alsóban is, felsőben is, és most egyetemen. Ezeket otthon is mind "kipróbáltam". Otthon csak azt kaptam, hogy ha vmiből jobb voltam, akkor le akartak vágni belőlem. Az angol tanáromat kijavítottam. Nem bunkón, nem megszégyeníteni akartam, hanem csak azt akartam, h helyesen tanuljanak a többiek is. Megbosszulta később egy mondvacsinált intővel. A biológia tanárom csak a könyvet magolta be. De nekem lettek volna további kérdéseim is. Ezért is ellenséges lett velem, mert rendszeresen olyan helyzetbe hoztam, hogy nem tudott válaszolni, és ezt az egész osztály előtt. Gyerekként naív voltam, és nem láttam át, hogy ezekkel csak magamnak ártok. Mindehhez még diákönkormányzatos is lettem, úgyhogy én lettem a lázadó feketebárány a suliban. Külföldön játékosan tanultunk. 15-30perc alatt megírtuk a házit, és utána a szabadban rohangálhattam. Anyukámék aggódtak, hogy mi lesz velem, ha  megint visszakerülök a magyar rendszerbe, ahol szigor, fegyelem, töménytelen házi van. Ezekkel mind nem volt gond. A tudásszintem is bőven elég volt a folytatáshoz a magyar rendszerben. Csak éppen a külföldön szerzett szárnyaimat próbálták lenyesni. Ahelyett, hogy inkább az osztálytársaimnak is segítettek volna abban, hogy szárnyaik legyenek.

     

    A külföldi iskolákban kreatívabban, játékosabban tanítanak, mint itthon. A nővéreim gyerekei most kisikolások, és néha elszörnyedek, hogy miket kell csinálniuk.

     

    A válaszaim:

    1. A magyarok még mindig a régi renoméból élnek, de fejleszteni nem fejlesztettek semmit az oktatásban. Pedig ahogy a világ változik, úgy kell az oktatásnak is változnia.

    (Egyetemi téma, de ugye azzal mindneki egyet ért, h az egyetemen sokkal pozitívabb, ha slideshow-val, képekkel, videókkal támasztják alá az előadást. Régen ez nem így volt, és talán nagyon sok egyetemen Magyarországon még most sem váltottak. Akkor miért gondoljuk azt, hogy az alsótagozatosoknál nem kellene fejleszteni a tanításimódszereken?) 

    2. Sztem az alapokat nagyon nagy odafigyeléssel kellene tanítani. Olvasás, írás, szövegértés. Ezek annyira alapvetőek, hogy ha csak ezekből állna az 1. + 2. osztály (és nem angol, ... stb.),  akkor sem biztos, hogy elég lenne.

    3. Azt senki ne várja el, hogy az otthoni támogatásra nincsen szükség. 6-7 éves gyereknek segíteni kell megtanulni TANULNI. Rengetegen szenvednek gimiben, egyetemen, de nem azért mert értelmi képességeiket meghaladja, hanem azért, mert nem tanultak meg tanulni. És a tanulás nem ér véget a suliban. Még külföldön is kaptunk házit. Lehet, hogy nem volt sok, de pont olyan feladatok voltak, amelyek elegek voltak a fejlődéshez. A szüleim pedig az első évet végigtanulták velem, majd fokozatosan elengedték a kezemet, hogy egyedül is menjen. De bármikor máskor is, ha nem értettem valamit, akkor segítettek. Ennek természetesnek kéne lennie...

    4.A "nálunk nem változott semmi"-t nem csak az olvasásértésre kell érteni, hanem a rendszerre!!! Máshol változtattak, változott hát az eredmény is!

    5. Nem lehet! Hogy lehetne?! Hiába szidjuk a TV-t pl. Mindnekinél van otthon, és mindenki nézi, a gyerekek is. És az, h 10éve is ez volt, az nem jelent semmit. Érdekes pl régi filmeket megnézni. Sokkal vontatottabbak, mint a mostaniak. Most már pörögnek az események. Ezzel kell felvenni a versenyt. Talán az alsótagozatosokra ez nem vonatkozik, de felsőben és gimiben pedig már a tananyag is változott. Pl. az én szüleim nem tanultak genetikát. Mi pedig igen. Ez egy nagyon egyértelmű példa, de rengeteg apróbb dolog is van. Sok kicsi pedig sokra megy!

    6. Csak a rossz tanítók nem szeretnek gyerekeket. Egy tanítónak kutya kötelessége minden gyerekkel ugyanúgy bánni, ugyanannyi figyelmet szentelni. Nincs jó v rossz gyerek, csak egyéniségek. Mindenkinek máshol vannak a gyengéi és ezekre kellene figyelnie. A tanítóknak az alsóban éppoly feladatuk megtanítani tanulni a gyerekeket, mint otthon a szülőknek. Együttesen kell dolgozniuk. De vajon hány iskolában már az elsőtől csak elvárás van, de tanítás csekély?

    7. Minél kevesebb. Én eltudnám képzelni, hogy alsóban több osztály indul, mint felsőben. 10-15 gyerekre jól lehet figyelni. 20nál többnél már nem lehet mindenkit ugyanúgy segíteni.

    8. A gyerekekben BENNE VAN az új megismerésének a vágya. Ezt nem szabad monoton, unalmas dolgokkal kiölni! Éppen hogy erre támaszkodva kellene tanítani őket. Újságokban is pl. ha a cím elég frappáns, az ember elolvassa a cikket, még ha unalmas is. Uh nem megnyerni kell őket, hanem megtartani!

    9. A gyerekek korábban érnek, de 10éves korukig biztosan sok törődést igényelnek. Ezek az alapvető emberi szükségletek nem változnak.

    10. Én vagyok az élő példa arra, hogy a játékos tanulás igenis eredményes, és a gyerekkorom is megmaradt. 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  10. 2008. Április 2. 16:12342.

    1. Szerintem sok függ az oktatási módszerektől. Én még mindig a hagyományos módszer híve vagyok, két gyerekem is eszerint tanul és nincs ilyen probléma az iskolában.

    2. Ez szintén okt. módszer és nagyon sokat befolyásol a TV, internet... a gyerekek nem szeretnek olvasni. Sajnos ez jobb nem lesz! A mi időnkben még olvastunk, mert nem volt 50-60 magyar csatorna, internet... olvasással kötöttük le magunkat. A mai világban minden mással, de nem olvasással! Ez csak bővül!

    3. Ez gyerekfüggő! Én nem ültem a gyerekem mellett és nem is ülök!

    Akkor segítettem, ha láttam, hogy tényleg nem érti, de volt olyan, hogy láttam rajta,  nem érdekli, akkor azt mondtam: gondolkodj!

    Rákényszerült és érdekes meg tudta csinálni! 

    4. Talán tudnak a korral fejlődni oktatáügyben is. /Itt a tananyagra gondolok!/

    5. Szerintem a régi oktatásban sok jó volt, amiket meg kéne tartani, de a tananyagon változtatni kéne sok esetben. 

    6. Nem feltétlenül csak a jó tanuló gyerekeket, lehet egy gyengébb képességű gyereket is szeretni, ha a magatartásával nincs probléma.

    7. Lehet 35 gyerekkel is haladni és van olyan, hogy 15 gyerekkel sem tudnak mit kezdeni. Volt szerencsém megnézni régebben egy alapítványi iskolát és ledöbbenten néztem, hogy ki mit csinál oktatás alatt!!! 

    8. Ez függ a pedagógus személyétől, van akí úgy adja le az anyagot, hogy a gyerekek isszák a szavait, van olyan amikor unalmasan, szárazan, a gyerekek közben meg elalszanak.

    9. Nem igazán! Sokkal több mindennek vannak kitéve, mint mi annak idején. Ráadásul mi is jobban féltjük őket: viszem a táskát, mert nehéz, elkísérlek az iskolába, sőt kocsival már lassan az aulába is bemegyünk! Mi jobban rá voltunk kényszerülve az önállóságra! /Sok esetben a szülő tanul a gyerek helyett!/

    10. Ezt egy nagyon jó dolognak tartom!!! 

    Ui: A tananyag nagyon sok esetben elavult, sok olyan anyagot tanítanak amire egyáltalán nincs szükség, de van amivel viszont lehetne bővíteni. A kötelező olvasmányokat is lehetne a mai gyerekekhez kötni!

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  11. 2008. Április 2. 13:46341.
    Bocsánat,én csak erre tévedtem.Szép napot Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_204053
    Torolt_felhasznalo_204053
    2008. március 31. 21:17340.
    5.Biztos, hogy nem. A gyerekeket a TV és internet világában olyan kellemes ingerhalmaz éri, amihez képest a tanítás le van maradva.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  13. Torolt_felhasznalo_313027
    Torolt_felhasznalo_313027
    2008. március 31. 21:03339.

    kicsit sokára láttam ezt meg, de tökéletesen egyetértek! én otthon általánosban tanítottam angolt, frissidiplomásként (a diplomám megnevezése középiskolai tanár). vmi 25 órám volt egy héten, (akkor asszem 20 vagy 21 volt a kötelező)

    én voltam az egyetlen főállású angoltanár, rjtam kívül félállásban volt egy lány, aki még járt egyetemre.

    a következőképpen nézett ki a munkám: mivel speciális tanrendű suli volt, fél négykor végeztem (9 éves gyerekeknek tartottam délután 3 kor angolórát. sezerintetek mennyire figyeltek??)

    mivel nyelv, éjjel-nappal készültem, játékokat, feladatokat találtam ki, szabadidőm alig, órán arra szinte aig volt idő,h. tanítsak is, mert lépten-nyomon fegyelmezni kellett, elmondtam egy mondatot, vki jelentkezett, megkérdeztem, h. igen?, erre kérdezett vmi teljesen oda nem illő dolgot, pl. hogy mit ettem előző nap vacsorára.

    olt oylan,h. úgy kiabáltak szünetben,h. mikor beléptem a terembe csengetés után,közlték, h. még nem csöngettek.

    sokan közölték,h. nekik nincs kedvük csinálni a feladatot, nincs kedvük leírni a füzetbe a táblán szereplő 5 szót,otthon meg előadták,h. nem voltak fent a táblán a szavak! (nem mehet végig a tanár, és írja be 30 gyerek füzetébe az összes szót, mondatot).

     

    na és ezért kaptam összesen 50ezer forintot akkor. (2000-ben volt)

    na akkor ezek után szerintetek mennyire lesz lelkes az ember????

    bezzeg a kedves szülők,a zok teljesen tisztában votlak/vannak,h. mit hogyan is kéne csinálni. talán menjenek be....

     

     

    ja,és még vmit az angol oktatáshoz: a) most végre a múlt héten végig angolórán voltam. és volt verselemezés, szóval az marhaság,h. nem értik az angolok, jmiért kell verset elemezni. sőt, érettségi követelmény....

    b) nekem a módszertantanárom az egyetemen angol volt. elkezdte egy magyar nő, tök jól tanította, aztán 3 hét múlva megbetegedett,berakták az angolt. nos, kérdés? hogy tanítasz külföldieket, akiknek nem ismered a nyelvét. mondtunk ötleteket. ez nem jó, az se jó, egyik se jó. ötletet nem adott. eltelt a félév,és pontosan annyit tudtunk, mint mikor beültünk. Ezt az angol oktatásban nevelkedett embertől. egy szimpla óratervet nem tudtunk megcsinálni, annyit ért a félév, fogalmunk nem volt, mit csinálunk egy osztálynyi tanulóval, akár felnőttek akár gyerekek. pedig ez lett volna az egyik legfontosabb tárgy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978835 (42)
    2008-03-06  16:50
  14. 2008. március 29. 21:56338.
    Ja, a 6. kerdeshez hozza szolnek: a kerdes feltevese mar magaban foglal vmi olyat aminek nem szabadna kerdesnek lenni. Egy tanar nem szelektalhat hogy "ot szeretem, ot nem". Vannak nehezebben kezelheto gyerekek. De mindig hamar kibukik hogy azert mindig van a hatterben komoly problema, elhanyagoltsag, bantalmazotsag, es meg sok minden amit senki nem szeretne a maga gyermekenek. Hat akkor meg en is utalkozzam tanarkent? Nem vezetne jora, meg tobb ellenallast szul...en szemely szerint a szemebe megmondom az adott gyereknek hogy ez es ez nem tetszik, a maga nyelven megfogalmazva. Aztan megkerem hogy oldjuk meg magunk kozott, van mindenkinek eleg baja...Neki is, igazgatonak is, nekem is, szuloknek is... eddig meg mindig mukodott, nem tudok egyikukre sem igazan haraggal gondolni, max percekig fustolgok... de tartosan nem szabadna egy gyereket sem negativan megkulonboztetni... szerintem...de sokszor mondtak mar hogy idealista  vagyok
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  15. 2008. március 29. 21:49337.

    Sziasztok!

     

    Haaat, olvasgatok es gondolkozom....mert valahogy lfordult a vilag...jomagam tanar vagyok, bar nem tanito neni... de hat ugye ahol az alapok nincsennek, ott tovabb epitkezni sem igen lehet... Csaladom tobb tagja tanito nenikent kezdte a palyat es ugy ment nyugdijba is... de hat bevallom, elkepednek es hitetlenkednek mikor meselek. Arrol hogy milyen most tanitani. Nekik felfoghatatlan a mai diakok es szulok hozzaallasa. En imadom a tanitvanyaimat, ezt erzik, tudjak, sot hangoztatom is hogy szeretem oket. De azert naponta elkeseredek... Erdektelenseg...Manapsag minden ora ugy kezdodik hogy "Menjunk haza". Fuggetlenul attol hogy hanyadik ora es melyik tanarral...bar hozza teszem, van ahonnan haza is mennek, csak ugy, kerdes nelkul...

     

    A tanarveres ugye egyenesen remes nekem... nem beszelve arrol mikor kihozzak hogy a tanar a hibas...nem egy helyen meg a teveben is hallottam ilyen megnyilatkozasokat... Nos, en viszonylag fiatal vagyok, de 9. eve vagyok a palyan. Mikor elkezdtem, nem egy elit iskolaban kezdtem tanitani, sot, kifejezetten nehez terepen. Melyviz de legalabb edzodtem, eldolt hogy birom majd es ehhez alakult a tanari szemelyisegem..mert bizony nem ugy szuletunk hogy bennunk van minden hozzavalo... de kerem szepen, gondoljuk at azoknak a helyzetet akik 20-30 eve vannak a palyan... az esteben pl a fizika tanar sem 25 evesnek tunt... megszoktak a tiszteletet amely ovezte oket minden teren. bementek az osztalyba es tanitottak. Most meg? Megverik oket, lekopik, telefonalnak, kimennek ora kozben... ennyi ev utan lehet-e megszokni ekkora valtozast? En oket nagyon sajnalom...nem biztos hogy nekem menne... Ennyit az eroszakrol, hozzaallasrol...es nem mintha a szuloket erdekelne...nem egy gyerektol hallom hogy "penzert minden megveheto, majd apam elintezi"...erre nehez mit reagalni... meg nekem is, pedig engem szeretnek es nem szoktak 'szivatni'.

     

    Az olvasas zavarrol egy apro erdekesseg...Manapsag dyslexias gyermekek fejlesztesenel igen gyakran hasznalt fejleszto konyv a Lexi sorozat. Ha megnezzuk ki az aki a modszert fejlesztette, es mondjuk kutatunk emlekeinkben es eloassuk a Maci olvas sorozatot, amibol pl az en generaciom tanult, akkor azt latjuk, uaz a nev. Magyaran: ma a fejleszto pedagogia az, ami regen az alap volt... No comment... lehet ezert nem volt anno annyi problema...mindenkire rabizom hogy mit gondol errol.

     

    Erdekes a vita, koszonom hogy hozzaszolhattam es elnezest az ekezetek hianya miatt...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_205704
    Torolt_felhasznalo_205704
    2008. március 29. 20:00336.

    Sziasztok!

     

    Kecskeméten jár a fiam első osztályba.Szerintem a város egyik legjobb iskolájába.Sportsuli és már elsőben lehet tagozatot választani.

    6.Minket nem szeret a tanárnéni.Nem tudja elfogadni,hogy a gyerekem nem a "tejbetök,csak ülök és nem mozgok"tipusba sorolható be.Mivel a fiúk vannak idén többségben állandóan panaszkodik-elsős osztályban,ahol még épp nyiladoznak a gyerkőcök-milyen rosszak a gyerekek és mennyire nem fogadnak szót stb...Én nem tudom ,de ha egy elsőst nem tudnak"megfogni",akkor az állítólag több éve tanító pedagógus miért nem képzi magát???Hiszen nem kamasz,kezelhetetlen gyerekekről van szó.Szörnyű mindig így menni suliba egy gyereknek,hogy tudja nem szereti a tanárnéni.Átiratásról szó sem lehet,mert nincs hely a jobb sulikban.A kisfiam szeret tanulni,de így elveszítheti a kedvét ha nem kap dícséretet soha.

    7.Szerintem nagy az osztálylétszám-általában mindenhol,mert megkérdeztem.Átlag 28-30!Ez a most "divatos"összevonjuk az ovikat,sulikat-nak köszönhető.Nállunk 4 osztály indult volna,de 1!!!! gyerek híjján nem kapták meg az engedélyt.Így lett ekkora az osztály.Talán 20 gyerek, az a maximum akikkel minőségi munkát lehet elérni,és figyelni is lehet mindenkire.

    8.A gyerekekben itt nagyon hamar kialakítják a "skatulya"rendszert-amit én nagyon elítélek.Nekem az a véleményem nem szabad őket szidni, csak dícsérni.Magatartást osztályoznak!!!napi szinten állat motivumokkal.Nem hiszem,hogy elsőben feltétlen ezzel is stresszelni kellene egy 6-7 esetleg 8 évest."Ma te csak ... kapsz-ami 1 es,mert ezt meg ezt nem jól csináltál.És ha holap is így viselkedsz esélyed sincs jobbat kapni.Ma nem javíthatsz!!Milyen élmény ez egy kisembernek ,aki esetleg még szeret is iskolába járni????Így megy ez napról-napra.Nem az lenne a dolga a pedagógusnak megtanítsa olvasni,számolni?!Itt az 1 !!!!hónap után fejlesztő pedagógushoz küldték azokat akik szótagokat tudtak olvasni,nem pedig úgy ahogy azt elvárták.-Ez egy roma kislány volt,pedig nem buta.Őt sem dícsérik meg soha.

    10.Sok játék kell még nekik,hiszen nincsenek a napi 4-5 órára felkészülve.A 40-45 perc pedig sok gyereknek kínszenvedés.Nem sok az a nebuló,aki nyugodtan a fenekén tud maradni ennyi ideig.Ha van játék,vagy torna közben-egy kis felállás,nyújtózkodás,ujjtorna-mindjárt jobban tudnak figyelni.Azt hiszem van valami mondás a játék és a tanulás között.Jó lenne ha végre ezt figyelembe venné valaki.

     

    Ezek persze kis észrevételek egy "vidéki" suli életéből.Remélem hozzájárultam valamelyest a munkátokhoz.Sok sikert kívánok!

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  17. 2008. március 28. 07:31335.

    En is örülök, hogy kijövünk, a gyerekek (a lanyom meg ovodas) meg plane,ök mar rögtön itt maradnanak. De ennek a jelentös resze nehany magyar pedagogus hozzallasanak köszönhetö. Ezt a 148. szamu (vagy 146) hozzaszolasban le is irtam, micsoda bajt tud okozni egy szülö a gyerekenek, ha olyan pedagogus kezebe kerül a gyerek, aki rossz neven veszi, ha a szülö szeretne együttmüködni egy problema megoldasaban. Szoval az a helyzet, hogy a gyereknek nem csak azert tetszett az iskola itt Nemetorszagban (a keleti felen!), mert sokkal jobban felszerelt, baratsagos es max. 20-an vannak egy osztalyban, hanem mert ilyen pedagogusi hoozallast meg nem tapasztalt. Egyebkent nem csak az igazgatoval talalkoztunk, hanem az iskola bejarasa közben talalkoztunk meg az igazgatohelyettessel es az informatika tanarral is, akik mind normalisan szoltak hozza, kezet fogtak vele es mind elmondta, hogy remelik, hogy jol fogja magat erezni.

    Egyebkent nem akarom idealizalni a helyzetet, itt is adodhatnak problemak, de szerintem ha lesz ilyen, sokkal egyszerübben lehet megoldani, valahogy targyszerübben kezelik a dolgokat, nem szemelyeben erzi magat megsertve senki, ha valamiröl mas a velemenyed, mint neki.

    Most megyek, mert meg az oviba is be kell iratkozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954006 (334)
    2008-03-27  18:07
  18. Torolt_felhasznalo_954006
    Torolt_felhasznalo_954006
    2008. március 27. 18:07334.

    Köszönöm Szaszo 71 az egyetértést.

    Jól látod te is.

    És írigyellek, amiért kinnt fogtok élni.

    Én is ki mennék a lányommal.

     

    Amit még hozzáfűznék a témához, a szűlők.

    Csak említést tettem arról, hogy a szűlők hozzáállása is fontos.

    Tisztelet a kivételnek, de nagyon sok a ""hülye"" szűlő.

    És szerintem a gyerek teljesítménye, boldogulása nagy mértékben függ az anyuka ill apuka életfelfogásától is.

     

    Mondok egy példát:  Nálunk a szűlői értekezleten állandó téma  a gyerekek késése. Persze ők már nagy gyerekek. De könyörgöm, ha a szűlői értekezletre is maga a szűlő is elkésik--a fél társaság--akkor mit várok a gyerekétől? Ugyanazt  mutatja, ugyan azt látja.

     Más: Több szűlő magába sem szállva hangoztatja hogy ő sosem látja a gyereke ellenőrzőjét. Könyörgöm. Hát erről ki tehet? A pedagógus, vagy a gyerek? Nem , nem, nem. ŐŐŐ maga.

     

    Egyébként csendben megjegyzem, hogy azt amit te csináltál, hogy utána jársz, bemész, érdeklődsz, könyvet szerzel, ismerkedsz azzal a közeggel ahová a szemed fénye járni fog, --szóval azt  10 szűlőből  5 teszi meg. A másik 5 belesz@rik, nem foglalkozna ilyen dolgokkal.

    Szomorú, de így van.

    A gyermekeink teljesítménye minket is tükröz.

    Én igenis büszke vagyok magamra és persze a lányomra is hogy jó gyerek, jó tanuló, nem csinál semmi hülyeséget, és nagyon jó a kapcsolatunk a viszonyunk egymással.

    És azt mondom, ezt magamnak köszönhetem, és persze a soha el nem felejtett első tanító néninknek. Kifogtuk... Az iskola legjobb tanára volt a mienk az első 4 évben. Ami a legfontosabb. Szerintem. Az alapok.Azért lett olyan a gyermekem, akire büszke lehetek.

    De ha megkérdeznék, te foglalkoztál vele? Persze. Rengeteget. Az első 3-4 évben a kolleganőim szerint túlzásba vittem a foglalkozást. Szerintem, nem. Az első években nagyon oda kell figyelni rájuk. Aztán később, fokozatosan le lehet válni.A tanulásra és az iskolai dolgokra gondolok most. De később sem lehet magára hagyni a gyereket, csak  csendesebben a háttérből kell figyelni és az uton terelgetni. Ha magára hagyod mint sok-sok szűlő teszi, csak úgyfog felnőni, mint a gomba az erdőben.

    És az is biztos, hogy a mai gyerekeknek sokkal nehezebb, mint nekünk volt. Gondolom mindenki tudja miért.

    További jó eszmecserét kívánok mindenkinek.

     

     

     

    előzmény:
    szaszo71 (333)
    2008-03-27  14:15
  19. 2008. március 27. 14:15333.

    Szerintem az első és legfontosabb:  A pedagógusok és a szűlők hozzáállása. Amíg nagyon sok olyan tanár ill. tanító van a pályán, aki nem oda való, és amíg a szűlők életfelfogása olyan mint most, addig nem fog sokat változni a jelenlegi helyzet. Sajnos.

    Utána jön csak az összes többi feltétel, mint a kis létszám, vagy az oktatás módja.

    A mi korunkban még tiszteltük a tanárokat, a felnőtteket. Akkor is tisztában voltunk a jogainkkal csak nem éltünk vissza vele.

    Ma nem tisztelik a pedagógusokat a gyerekek, a diákok.

    Mintavétel. Otthon mit lát a gyerek? Azt fogja leutánozni.

    Könyöklés, a másik földbe döngelése,eltaposása bármi áron, csak nekem jobb legyen. A felnőttek világa most ez. Akkor mit várunk attól a generációtól akiknek ezt mutatjuk. És persze fontos megemlíteni, hogy nagyon sok tanár nem tanárnak való. Hiába tudja nagyon jól azt a szakot, témát, tantárgyat, ha nem tudja átadni.Nem tudja megtanítani, nem rendelkezik megfelelő pszhihológiával. 

    Tapasztalatból beszélek, 18 éves érettségi előtt álló lányom van.

    Elkeserítő a helyzet az oktatásban.

    Ja és még egy: Ha rossz a gyerek, szálljunk magunkba, mi szűlők, tanárok, hogy miért? Mert nem a gyerek a hibás sosem.

    Továbbá fontos megemlíteni, hogy a lényeget kellene csak tanítani.

    Nem kellene behatóan tanulni a fekete hátú rovarokról és arról, hogy az USA mely területein van vasérc. Felesleges. Szétforgácsolódnak a sok felesleges tananyagtól, a lényeget kellene megtanítani, de azt nagyon jól úgy mint nekünk, hogy még 20-30 év múlva is emlékezünk rá.

    Igen, a túlfeszített tempó az oka, annak hogy gyengén teljesítenek a gyerekeink. Igen, játékosan de komolyan kellene tanítani.

    Itt most mindenki stresszes, a pedagógus és a diák is.

    Így nagyon nehéz tanítani. Emiatt az ország ill az oktatás vezetői is felelősek. Egy kiegyensúlyozott országban, és családban a gyerek sokkal jobban teljesít(ene).

    Mindenkinek üdvözlet.

    idézet:
    krisztina70 (325)
    2008-03-25 20:03:31

    "Egy kiegyensúlyozott országban, és családban a gyerek sokkal jobban teljesít(ene)."

    Ezzel tökeletesen egyetertek. Ma delelötti tapasztalatomat irnam le: Ferjem szeptember ota Nemetorszagban dolgozik, a csaladdal nyaron fogunk utanajönni. Most ezt a hetet itt töltjük, hogy elintezzük a szükseges dolgokat a jövö tanevkezdeshez. Fiam most 4. osztalyos, itt fog 5.-be menni. Nemetül epp hogy csak egy kicsit beszel. Ma reggel felhivtam az iskola igazgatojat, aki 11-kor fogadott bennünket, több, mint masfel orat csak a gyerekkel foglakozott, körbevezette az iskolan, minden kerdesünkre valaszolt, reszletesen elmondta, hogy miert ne aggodjak a nyelvtudas hianya miatt, hogy fogjak fokozatosan integralni. (Hozzatennem, a varos 8 ezer lakosu, tehat nem egy nemet metropolisz, ahol nagyon sok a külföldi.) Vegül kertem egy 5. osztalyos matek meg nemet könyvet, hogy nagyjabol lassuk, mire kell szamitani. Ami a matek könyvben van, azt nalunk mar 3. osztalyban tanuljak. A nemet könyvnek a cime pedig: Praxis Sprache - Sprechen, schreiben, lesen - ez annyit tesz, mint Nyelv a gyakorlatban - beszed, iras, olvasas. Ez nem a külföldieknek, hanem a nemet gyerekeknek szolo 5. osztalyos könyv. Egy magyar ältalanos iskolaban pedig ebben a korban mar a görög klasszikusokkal nyuzzak a gyerekeket, hogy 8.-ra vegigerjenek a teljes magyar- es vilagirodalmon, hogy aztan a közepiskolaban elölröl kezdhessek az egeszet.

    Szoval a mai tapasztalatom alapjan a magyar oktatasban a tananyagon is van mit atgondolni, de a tanar-gyerek viszonyon is, jobban partnerkent kellene kezelni a gyerekeket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954006 (325)
    2008-03-25  20:03
  20. 2008. március 27. 13:21332.
    Lásd a megvert tanár példát na meg az igazgatói hozzászolást
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  21. 2008. március 27. 12:54331.
    Szóról szóra egyetértek rnelli hozzászólásával. Általános iskolában az alapokat kellene elsajátítani és begyakorolni, azaz készség szintre fejleszteni,nem pedig mindig új ,nem korosztálynak megfelelő ismeretekkel tömni a nebulók fejét. Nem íróasztal mellett kellene kitalálni a tantervi anyagot. Miért nem kérdezik meg a pedagógusokat, hogy ők mit gondolnak erről ? Illetve miért nem veszik figyelembe javaslataikat ?
    előzmény:
    rnelli (323)
    2008-03-25  13:39
  22. 2008. március 26. 21:11330.

    Szia,

     

    2.

    Az én lányom 2. osztályba jár, egy budai iskola 30 fős osztályába. Sok a jó tanuló, és a jó képességű gyerek, a tanító pedig a szó legjobb értelmében vett pedagógus.

     

    Ennek ellenére az első verstanulásnál döbbenten hallgattam a többi szülő érdeklődését arra vonatkozóan, hogy a gyerekem hogy tanulja meg a verset. Még a kérdést serm értettem. Mondtam, hogy elolvassa néhányszor, és tudja............

    Ezt viszont a többi szülő nem értette. Még a kitűnő tanuló gyerekek egy része is csak úgy tudta megtanulni a kívülről megtanulandó verset, hogy a szülő felolvasta, mivel a gyerek hiába olvasta, nem értette, így megtanulni sem tudta. Igazából  a mai napig értetlenül állok ez előtt a fura információ előtt.

    Én nem érzem a tempót túlfeszítettnek, a pedagógus kifejezetten figyel a gyerekekre a magas osztálylétszám ellenére is.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  23. 2008. március 26. 13:00329.

    Nem tom jelenleg milyen a Waldorf iskolák, óvodák időbeosztása. A barátaink gyerekei odajártak, viszont oda olyan szülők kellenek, akiknek nagyon rugalmas a munkaidejük, vagy nem dolgoznak. Ráadásul Waldorf elég kevés helyen van, úgyhogy nem kevés utazással jár naponta.

    Annak idején mikor a lányom született nekem is nagyon tetszett a Waldorf iskolatípus, de később beláttam, hogy ennek a megvalósításához nagyon kevés az esélyünk. És persze rájöttem, hogy a lányom nagyon alkalmazkodó gyerek, jól veszi az átlag magyar oktatási intézmények akadályait.

     

    előzmény:
    őskomcsi (326)
    2008-03-25  23:30
  24. Torolt_felhasznalo_224517
    Torolt_felhasznalo_224517
    2008. március 26. 09:04328.

    Kislányom most lett első osztályos. Nagyon szereti az iskolát, igaz néha egyszerre akar beszélni a tanítójával, de a többi kislány is az osztályában.

     

    Szerintem még az óvódában kezdődik a gyerekek oktatása, mivel végig tudtam követni, hogyan fejlődik, a többi gyermekkel együtt, hogyan figyel rájuk az óvó néni, majd most a tanító néni. Szerecsére csak 13-an vannak, mivel falun lakunk, ez is sok, de még így tud mindenkivel foglalkozni a tanár, de a közeli nagyvárosban 30 és mégtöbb létszámu osztályok vannak, és szerintem így nem jut idő a gyerekekre. A szülők igazából nem tudnak mást tenni, csak leellenőrzik a leckét, ha nem érti meg órán a gyermek, akkor már nem tud mit csinálni. Hiába próbálja elmagyarázni. 

     

    Tehát szerintem alapvető probléma az oktatással, hogy egyre kevesebb az osztály, és egyre több az osztálylétszám. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. március 25. 23:30327.
    „Egy ország teljesítőképességét az határozza meg, milyen mértékben képes kibontakoztatni az egyénekben rejlő erőket” (Eric Hoffer)
    előzmény:
    őskomcsi (326)
    2008-03-25  23:30

Címlap

top