Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nok Lapja vita az oktatásról

KerteszGabor
Létrehozva: 2008. március 6. 14:52

Szervusztok,

 

Ki a jó tanár? Hol a jó iskola? Van-e jó gyerek? Lehet, hogy naiv kérdések, de a Nők Lapja valódi vitát szeretne belőlük. Beszéljük meg, mi a helyzet a magyar oktatásban! Mi történik a hatévesekkel, mi változik meg bennük, mire eljutnak az érettségiig?

 

Első körben 10 kérdésben kérjük ki a véleményetek itt, a Nők Lapja Cafén. Ezek a kérdések elsősorban az alsó tagozatosokról szólnak, de később természetesen az idősebb gyerekekkel is foglalkozunk majd. Hozzászólásaitokat időről időre idézzük majd a nyomtatott lapban is.

Gondolkodjatok velünk!

 

1. Ti mivel magyaráznátok a magyar gyerekek rossz teljesítményét a nemzetközi felméréseken?


2. A túlfeszített tempó az oka az olvasásértési gondoknak?


3. Az alsó tagozatos gyerekek tényleg csak akkor teljesítenek jól, ha a szülők intenzíven segítik őket otthon?


4. Mivel magyarázzátok, hogy számos országban úrrá lettek az olvasásértési gondokon, miközben nálunk nem változott semmi?


5. Lehet-e ugyanúgy tanítani ma, mint tíz vagy húsz éve? Új gyerekek – régi módszerek?


6. Kiket és miért nem szeret a tanító néni? Milyen a „jó” gyerek?


7. Hány elsős legyen egy osztályban?


8. Hogyan lehet megnyerni a gyerekeket a tanulásnak?


9. Önállóak a mai alsósok? Mennyire? Vagy éppen fordítva, több törődést igényelnek, mint annak idején?


10.Támogatjátok, hogy minél több játékkal és beszélgetéssel tanuljon a gyermeketek, vagy azt nem gondolja tartós tudásnak?

 

Várjuk véleményeiteket, hozzászólásaitokat, bármelyik kérdésre vonatkozzék is az. Annyi lenne a kérésünk, hogy a kommenteket kezdjétek azzal a számmal, amelyik kérdésre válaszoltok.


Előre is köszönjük,

Kertész Gábor

Nők Lapja

  1. 2008. március 6. 15:4626.

    Vannak alkalmatlan tanárok, csak sajnos ezt ma nem szűrik már talán még felvételin sem (egyetemen végeztem, ott tuti nincs alkalmassági). Nekem is volt beszédhibás csoporttársam, aki tanári diplomát kapott, szerintem nem lett volna szabad.

    Én egy "kezelhetetlen" jelzővel ellátott 11.-es osztályt kaptam gyakorlatra. 1 hónapot harcoltunk egymással, belátták, hogy nem tudnak "kicsinálni", így szenzációsasn tudtunk együtt dolgozni az elkövetkezendő időkben. Órákra szivárogtak be a kollégák, mert nem hitték el, hogy valóban megyek velük valamire. A vizsgatanításom után az igazgató azt mondta: ha képes leszek nem tanítani, ő szögez rá a  katedrára. Ez 9 éve volt, egy percet sem tanítottam azóta, mert az iskolákban a végelgyengülésben eltávozó kolléga már évekkel ezelőtt beprotezsálta a lányát/unokáját/szomszédját stb. Baromi sok a tanár és belterjessé váltak az iskolák. Nem tudsz kívülről bekerülni, nem szempont a minőség...

     

    előzmény:
    hpiros (18)
    2008-03-06  15:35
  2. 2008. március 6. 15:4525.

    Ez is igaz.

    Tanítottam én is 7-8 éveseket angolra, meg kell mondanom, nem sok értelmét láttam. Az angol helyesírással nem akartam őket összezavarni, nyelvtani fogalmakkal nem voltak tisztában, így csak kifejezéseket, szavakat tudtunk tanulni, mondókáztunk, ilyesmi. Utánozva tanulni,mintegy élőnyelvként heti 1-2 óra nem elég. Az ebben a korban csak arra jó, hogy néhány szót megtanuljon, be tudjon mutatkozni, köszön. De ezt később az első leckében ki szoktuk végezni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_763732 (22)
    2008-03-06  15:40
  3. 2008. március 6. 15:4124.
    Talán pont emiatt nem is tanított. A 2 hónapos gyakorlat alatt azért a többség el tudja dönteni, hogy valóban fekszik-e neki ez a pálya vagy sem.
    előzmény:
    hpiros (18)
    2008-03-06  15:35
  4. 2008. március 6. 15:4023.
    A Meiwner-módszer valóban jó ebből a szempontból. Bár ez leginkább egy gyengébb osztálynál jó. Legalábbis szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597100 (13)
    2008-03-06  15:32
  5. Torolt_felhasznalo_763732
    Torolt_felhasznalo_763732
    2008. március 6. 15:4022.
    Sziasztok.Biztosan a tanitási módszerekkel is gond van de ne felejtsük el azokat a szülőket sem akik a gyermeküket nem a számára megfelelő iskolába iratják és mindenféle FONTOS szakkörrel és külön órákkal töltik ki a gyerek délutánjait(eddzés zeneóra balett stb.).Mindenki szeretné ha a gyereke jó tanuló lenne és elérne valamit az életben,de ehhez hagyni kéne a élni is a gyereket.Feleslegesnek tartom idegen nyelvet tanítani olyat aki még a magyar nyelvvel sincs tisztába.Gondoljon csak bele mindenki hogy várja a munkaidő végét hogy haza menjen és pihenni tudjon.A gyereknek is van munkahelye.Talán ha nem hajszolnánk bele őket a mi álmaink megvalósításába jobb eredményeket is el lehetne érni velük.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 6. 15:3921.

    Elnézést, megpróbálom még egyszer bemásolni, hátha tagolja. (szerintem ne fogja)

     

    1. Rossz oktatási rendszer.2. A környezeti hatásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Stressz, otthoni hangulat, elgépiesedett világ (tévé, sz.gép), kevesebb meghitt pillanatok otthon anyával, apával, kevesebb olvasás a szülők részéről. A másik: manapság könyveket vásárolni nem olcsó mulatság, az emberek nagy hányada a megélhetésre koncentrál, nincs pénz a kultúrára, idő eljutni a könyvtárba. Persze, lehet hogy nincs összefüggés.
    Nagyon sok a tanulási nehézséggel küzdő kisgyermek, számuk egyre nő.  Sőt, egyre több az olyan kisgyerek, akik rendszeresen idegnyugtatókat szednek. Én ezt a nem megfelelő családi háttér rovására írom.3. A mai rendszerben sokat segíthet a szülő. Pedig nem ez lenne a cél. Ez a baj, hogy a szülőre támaszkodik az oktatás. Nem kéne!!!!4. Talán jobban lépést tudtak tartani a megváltozott igényekkel. Talán jobb a képzési struktúra mint itthon. Az egész oktatásügy szervezettebb, stb. Lehet tudni, hogy konkrétan melyek ezek az országok?5. Nem, nem lehet! A régi rendszer rossz. Sokkal játékosabban kell tanítani ma. Differenciáltabban. De ehhez nem 30-as osztálylétszám kellene. Én nem értek egyet az integrált tanítással. 6. Hogy milyen a jó gyerek? Ez nehéz kérdés. Nem feltétlenül az, aki 45 percet kukk nélkül végigül. Nem is tud. Szerintem rossz gyerek nincs, csak rosszul nevelt. Óriási a felelősség a mai világban a szülőkön, mivel egyre nehezebb a megélhetés, többet dolgoznak a felnőttek, kevesebb idő jut a gyerekekre. 7. Optimálisan? 15, max 20, a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek esetében 5-10 8. Játékkal, sok mozgással, az érdeklődés fenntartásával.9. Igen, elég önállóak. Persze az is kérdés, milyen területen. Egyedül  még nem tudnak tanulni. Ezt kellene nekik megtanítani. 10. Igen, nagyon is! Nem feltétlen a tárgyi tudás az elérendő cél az általános iskolában. Inkább a tanulási technikák, a szabadidő helyes eltöltésének mikéntje, a közösségi élet fejlesztése, a felelősségre nevelés, a különböző képességek fejlesztése, ezek legyenek a főbb célok, főleg alsóban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. március 6. 15:3820.
    Hozzád szívesen vinném a gyerekem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597100 (13)
    2008-03-06  15:32
  8. 2008. március 6. 15:3819.

    Német egyetemen (versenyben van az elit egyetem címért) tanulok, tanár szakon..... Az egyik szakomhoz nem biztosított az egyetem tanítási gyakorlathoz helyet. Megkaptam úgy a módszertan szigorlat jegyet, hogy EGYSZER SEM voltam iskolában és nem láttam egyetlen adott órát sem.  

     

    A kis magyar fősulimon sokkal jobb, teljesebb és értékesebb képzést kaptam. Ez is tény.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_174757 (5)
    2008-03-06  15:15
  9. 2008. március 6. 15:3518.

    ez igaz. tényleg azokra gondoltam.

    de volt egy tanító bácsi kollégám aki soha nem tanított, tudása biztos meg volt, emberként is nagyon jó volt, meg kollégának is szuper, de nem tudnám elképzelni 20 üvöltö gyerekkel, hogy azokat letudná-e csitítani.

    előzmény:
    Edina* (11)
    2008-03-06  15:31
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 6. 15:3417.
    Miért nem tagolta????????????????????????
    előzmény:
    shaloya (16)
    2008-03-06  15:34
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 6. 15:3416.
    Előrebocsátom, hogy nem mindegyik kérdésre tudok "érdemben" válaszolni.... Vannak nálam hozzáértőbbek is.1. Rossz oktatási rendszer.2. A környezeti hatásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Stressz, otthoni hangulat, elgépiesedett világ (tévé, sz.gép), kevesebb meghitt pillanatok otthon anyával, apával, kevesebb olvasás a szülők részéről. A másik: manapság könyveket vásárolni nem olcsó mulatság, az emberek nagy hányada a megélhetésre koncentrál, nincs pénz a kultúrára, idő eljutni a könyvtárba. Persze, lehet hogy nincs összefüggés.Nagyon sok a tanulási nehézséggel küzdő kisgyermek, számuk egyre nő. Sőt, egyre több az olyan kisgyerek, akik rendszeresen idegnyugtatókat szednek. Én ezt a nem megfelelő családi háttér rovására írom.3. A mai rendszerben sokat segíthet a szülő. Pedig nem ez lenne a cél. Ez a baj, hogy a szülőre támaszkodik az oktatás. Nem kéne!!!!4. Talán jobban lépést tudtak tartani a megváltozott igényekkel. Talán jobb a képzési struktúra mint itthon. Az egész oktatásügy szervezettebb, stb. Lehet tudni, hogy konkrétan melyek ezek az országok?5. Nem, nem lehet! A régi rendszer rossz. Sokkal játékosabban kell tanítani ma. Differenciáltabban. De ehhez nem 30-as osztálylétszám kellene. Én nem értek egyet az integrált tanítással.6. Hogy milyen a jó gyerek? Ez nehéz kérdés. Nem feltétlenül az, aki 45 percet kukk nélkül végigül. Nem is tud. Szerintem rossz gyerek nincs, csak rosszul nevelt. Óriási a felelősség a mai világban a szülőkön, mivel egyre nehezebb a megélhetés, többet dolgoznak a felnőttek, kevesebb idő jut a gyerekekre.7. Optimálisan? 15, max 20, a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek esetében 5-108. Játékkal, sok mozgással, az érdeklődés fenntartásával.9. Igen, elég önállóak. Persze az is kérdés, milyen területen. Egyedül még nem tudnak tanulni. Ezt kellene nekik megtanítani.10. Igen, nagyon is! Nem feltétlen a tárgyi tudás az elérendő cél az általános iskolában. Inkább a tanulási technikák, a szabadidő helyes eltöltésének mikéntje, a közösségi élet fejlesztése, a felelősségre nevelés, a különböző képességek fejlesztése, ezek legyenek a főbb célok, főleg alsóban.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  12. 2008. március 6. 15:3315.
    A tanítási gyakorlat szerintem is elegendő. Ahhoz is, hogy a friss diplomás tanító azt gondolja, hogy a tanítási gyakorlatokon szerzett tapasztalatok és a valós élet ugyanaz. Pedig ég és föld, Makó és Jeruzsálem. Valódi tapasztalatot csak a valódi tanítás során, a mélyvízben lehet szerezni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_174757 (5)
    2008-03-06  15:15
  13. 2008. március 6. 15:3214.

    szerintem a tanításhoz, ahoz hogy valaki jól tudjon bánni a gyerekekkel, akit tiszteljenek és szeressenek, nem elég föiskolát végezni. vagy van hozzá adotság vagy nincs. nem elég a megszerzett tudás, ha azt nem tudja valaki megfellöen tovább adni.

     

    amúgy én nem csak a tanárok tanítok ellen vagyok, mert sok jó van köztük, ilyenkor egy elsös osztályban harc van ki kerüljön a tanárhoz.

     

    nagyon nagy baj a szülö is, mikor a gyerekbe eleve tiszteletlenséget nevel a tanárral szemben.

     

    nekünk még azt tanították hogy a tanárnak mindig igaza van.

     

    volt egy délutános tanárunk akit az egész osztály utált 4 évig. anyukám soha nem mondott róla rosszat. aztán mikor felnöttem mondta el mennyire utálta, de mivel ö tanár volt nekem tisztelnem kellett.

    előzmény:
    Szippancs (9)
    2008-03-06  15:26
  14. Torolt_felhasznalo_597100
    Torolt_felhasznalo_597100
    2008. március 6. 15:3213.

    2. Értőolvasás.

    Gond, hogy sajnos már első osztály félévére vagy bocs. karácsonyra olvasást szeretnének felmutatni szegény gyerekkel, pedig még akkor ismerkedik. Szerintem az elnyújtott írás-olvasás tanulással lehet eredményt felmutatni. ( tudom vannak kivételek, akik falják a betűket, de ÉRNI kell mindennek). A magyar Szótagoló nyelv, ezt is sajnos gyorsan átugorjuk, pedig mindennek az alapja (helyesírás) és a gyerekek nagyon szeretnek szótagolni, mondókázni, kiszámolózni.

    Igazából az első 2 év kizárólag ennek a jegyében kellene, hogy elteljen. Én Meixner-módszerrel tanítottam és LASSAN. Nagyon jó.

    3. Az otthoni segítség TÁMOgatás, főleg érzelmi legyen. Persze kisebb feladatokat végezhet otthon, de minimálisat. Egyedül az elején az olvasásra kell időt szentelni. Max. 10-15 perc.

    4. Nálunk semmi rugalmasság nincs a pedagógusok között. Néha pedig be kell látni fáradt a gyerek és jobb, ha most leállunk és pihenünk, játszunk stb. Sokan akkor is adagolják az anyagot. Szerintem néha bátran ki lehet " tépni" pár oldalt a könyvekből.

    5. Nem.

    6. Minden gyerekhez kell, hogy legyen egy kulcs. Nem mondom vannak nehéz esetek, itt az érzelmileg sérültekre ill. valamilyen problémával küzdőkre gondolok, de neki is van valahol "kulcsa".

    7. Ha már van hátrányos helyzetű vagy gyógyped. ellátást igénylő ill. tanulási nehézséggel küzdő, akkor nehéz számolni.

    Volt már 15 fős osztályom, ahol 1 gyerek ( alsós) rendszeresen akadályozta a gördülékeny tanulást, és volt 25 fős, ahol minden oké volt.( pedagógiai aszisztens kellene! DE ERRE pénz?)

    8. A gyerek adottságaihoz mérten tanul alsóban, ha folyamatosan motiváljuk. Szüksége van a szerető figyelemre.

    10. Játék, drámaped. MInden mennyiségben!!!CÉL egészségesebb önképpel rendelkező kisgyerek, akinek van hite önmagában!!!

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  15. 2008. március 6. 15:3212.

    2. Mindenképp nagyon feszített a tempó a kicsiknél, főleg az 1. osztályban az olvasás és írástanulás során. A tanmenet gyakorlatilag "megköveteli", hogy naponta új betűt tanuljanak a kicsik, gyakorlásra minimális idő jut, még akkor is, ha maga a betűtanulás zökkenőmentes. Nem is szólva arról az esetről, ha valami nehézség támad egy-egy betű elsajátításánek folyamán.

    3. A szülői segítség nagyon fontos, de vannak olyan gyerekek is akik minimális otthoni segítséggel is kiválló eredményeket érnek el.

    5. Teljesen ugyanúgy tanítani nem lehet most, mint 15-20 évvel ezelőtt, de a jól hasznosítható módszereket mindenképp meg kellene hagyni.

    7. Egy elsős osztályba max. 20 gyereket tennék. 

    8. Egy kisgyerek minden iránt érdeklődő és rendkívül fogékony. Ezt az érdeklődést kell folyamatosan fenntartani/megtartani.

    9. A mai alsósoknál kettősség figyelhető meg. Némely dolgokban rendkívül önállóak, sok dologban viszont a nagyobb önállóság várható el tőlük, mint amit mutatnak. Általában ez "otthonról hozott" nevelés kérdése. Sokszor észrevehető, hogy lelkileg igényelnek inkább nagyobb odafigyelést. Nagyon sok gyerek "magányos". 

    10. Játékkal, beszélgetéssel észrevétlenül szerezhető meg a tudás. Általában az ily módon megszerzett tudás tartósabb, könnyebben előhívható.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  16. 2008. március 6. 15:3111.

    Ez nem igaz.

    Olvasni a tanító tanítja meg a gyereket, aki 4 év főiskola alatt sokal-sokkal több gyakorlaton vesz részt.

    Amiről te beszélsz, az a  tudományegyetemek kiegészítő tanár szakja, de ott is CSAK a vidéki gyakorlat két hét, a tanítási gyakorlat maga egy év, amiben hospitálás és önálló tanítás is van.

     

    előzmény:
    hpiros (2)
    2008-03-06  15:07
  17. 2008. március 6. 15:3010.
    A másik meg, hogy minden osztály, minden gyerek más. Ami az egyik osztálynál bevált, az ne biztos, hogy a másiknál is befog. A gyakorlatvezetőm egy rendkívül jó tanító. Mégis annyi minden újat kellett kitalálnia ezzel az osztállyal. Akkor ezek szerint ne "kísérletezzen", újítson, hanem "erőszakolja" meg a gyerekeket a
     másik osztállyal bevált dolgokkal? Ezzel a te gyerekednek lenne rossz.
    előzmény:
    hpiros (8)
    2008-03-06  15:24
  18. 2008. március 6. 15:269.
    Attól, akinek 3 éves volt a főiskola?
    előzmény:
    hpiros (8)
    2008-03-06  15:24
  19. 2008. március 6. 15:248.
    Csak ne az én gyerekemen. Régen voltak segéd tanítók. azt elfognadnám hogy mondjuk egy évet a tanító mellet legyen segéd tanító aki akkor lesi el a praktikákat és nem a mélyvizben ahol hagyja megfulladni a gyerekeket. és ha az egy év végére a tanító úgy látja hogy képes lenne egyedül is a minöségi tanításra akkor kapja meg a kis papírját.
    előzmény:
    Szippancs (6)
    2008-03-06  15:18
  20. 2008. március 6. 15:227.

    Pontosan ez a probléma.

    Meg ismerek olyan tanító nénit akit a kisváros többsége utál, még a diploma a kezében sem volt de már osztályt kapott. A szülök nagyrészre halkan siránkozott, aztán türtek, mert nem akarták hogy a gyereknek baja legyen. a fiatal asszony azért kapott állást mert az igazgató néni igen szerette ha nyalnak neki, na neki megy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_174757 (5)
    2008-03-06  15:15
  21. 2008. március 6. 15:186.

    Én tanítóként végeztem, de azt nem mondanám, hogy kevés volt a gyakorlat. Minden héten mentünk csoportos tanítási gyakorlatra, plusz voltak kötelező tanítási gyakorlatok is. Az utolsó pedig 2 hónapos volt.

    Minden héten rengeteg óravázlat, óratervezet. De úgyis akkor tanulja meg az ember a praktikákat, ha kap egy saját osztályt.  

    előzmény:
    hpiros (2)
    2008-03-06  15:07
  22. Torolt_felhasznalo_174757
    Torolt_felhasznalo_174757
    2008. március 6. 15:155.

    Jó, mondjuk ez most így hülyeség, mert pont az alsótagozatos tanítót nem érínti az, amit írtam.

     

    De tény, hogy Németországban 2 év gyakorlat kell a tanári diplomához. Nálunk meg akár el is lehet lógni a tanítási gyakorlatot...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_174757 (4)
    2008-03-06  15:11
  23. Torolt_felhasznalo_174757
    Torolt_felhasznalo_174757
    2008. március 6. 15:114.
    Én nem azt mondanám, hogy rosszak a tanárok/tanítók, hanem hogy nem megfelelő képzéssel rendelkeznek. Mert a tanítóképző és a tanárképző között óriási szakadék tátong - miközben már nemcsak a 8+4-es rendszerben tanulnak a gyerekek, hanem 4+8-ban, 6+6-ban. Erre még nincs felkészülve a magyar felsőoktatás. Szerintem.
    előzmény:
    hpiros (2)
    2008-03-06  15:07
  24. 2008. március 6. 15:093.

    1, Ezek átlagszámok. Vannak mögötte nagyon jó teljesítményű kis zsenik és gyenge tanulók. Ahogy olvastam és tapasztalom is, a magyar oktatással főleg az a baj, hogy nem képes elsimítani az otthonról hozott különbségeket, sőt, inkább ráerősít sokszor.

    2.-4.: Előrebocsátom, a saját kisfiam még csak 3,5 éves, de van egy, az olvasási módszertan miatt ál-dyslexiás öcsém (szóképolvasás eredménye), és több barátnőm, akiknek alsó tagozatos gyermeke van. Véleményem szerint gyakran olyan módszereket erőltetünk itthon, amit egyszerűen nem a magyar nyelvre lett kitalálva. A jó öreg szótagolós olvasásnak számos előnye van: biztos olvasási készség, jó helyesírás, miért kell a bevált módszert sutba dobni?! Emellett tényleg meglepő dolgokat próbálnak megtaníttatni már a kicsi gyerekekkel is, olyasmit, amit ráérnének később megtanulni.

    7. Sztem 15-20 ideális. Nem is értem, miért kell rögtön iskolákat bezárni azért, mert csökken a gyereklétszám. (Persze, persze, pénzhiány, de az átképzés, munkanélkülisegély nem kerül pénzbe?!) Inkább örülni kellene, hogy több figyelem juthat egy-egy gyerekre a kisebb osztálylétszámokmiatt.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52
  25. 2008. március 6. 15:072.

    Szerintem a legnagyobb baj, hogy egy tanárnak elég 2 hetes gyakrolat hogy megkapja a tanári képzetségét. ismerek nagyon sok olyan diplomást aki végzetsége szerint taníthatna de képtelen még normálisan emberekkel is komunikálni. 

    aztán a párjuk a szülök, mikor hallom a szomszédtol mikor a gyerek 3-t visz haza hogy "az a szemét Józsi már megint ilyen szar jegyet adott, biztos nem szeret téged" . ha a szülö otthon nem nevel a gyerekbe tiszteteletet a tanárnak nagyon nehéz.

     

    szóval sok a rossz tanár és sok a tiszteletlen, félrenevelt gyeremek.

    jó lenne ha egy tanárnak tisztelete lenne az iskolák meg válogathatnának az igen jó tanárok között.

     

    nem érti a gyerek amit olvas mert mindig szépen kell olvasnia. egy nyelv anulásnál is az a lényeg elöször hogy megértsük és értessük magunkat aztán lehet finomítni.

     

    olyan tudást kéne a gyerekeknek adni ami meg marad, nem a mennyiségre a minöségre kellene törekedni.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-03-06  14:52

Címlap

top