Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ötletbörze tanítóknak
2007-12-27 11:161.
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
sziiasztok!!
Rég voltam de van rá okom..ezer a meló
a hétvégén túllettem az első 2napos kompetenciás képzésen...hááááááááááááááát...
kedden jön a mentorom is...lesz kérdésem sztem bőven
zárónak 6 hetes tanmenetet" kell írni, amit már nem így hívunk.
kaptunk néhány ötletet is,
kedden nyílt napunk lesz..úgyhogy megint van mire készülni.
szép hetet
Jaj, mielőtt Zsuzsinyka félreérti, nem a boszi undorító, hanem maga a szituáció.
Úgy elképzeltem egy ronda vénasszonyt egy szőrös bibircsókkal.......
Pfúúúúúúúúj, de undorító!
De nagyon tuti ötlet!
Bibircsóka
Jó, hogy nincs férfinap, miket találnál ki..........
Sikerült feltöltenem a közösbe . Én van előtte, nem tudtam a nevemet h kell odairni.
Brigi priviben küldtem neked én is , de a közösben ( a régiben ) jobban el tudod olvasni. Remélem segitettem egy kicsit.
Sziasztok !
Elég régenirtam nektek, de folyamatosan olvaslak benneteket.
Most küldenék egy oldalt , szerintem érdemes rá regisztrálni:
http://www.tanariotlettar.hu/
Nekem már küldtek 4 klassz dolgot megpróbálom feltenni a közösbe. Illetve megvolt nálunk az első témahét, a menetét feltöltöm, a végét még nem irtam meg, de szerintem ötletnek lehet használni. Klassz volt , szerették a gyerekek, de jól elfáradtunk. Egészséghét volt egyébként.
Hétfőtől szombatig megyek Kompetenciás továbbképzésre, lenyomok 60 órát egyből . Majd megirom a tapasztalatokat. Reggel 9 -től este 6-ig leszünk...az a jó h nem kell messzire menni, szomszéd városban lesz.
Ha feltöltöm ezt a pár dolgot az új közös jelszavát megkaphatom én is ?
Brigitakacs: küldtem privit, illetve a közösbe küldök projekteket.
Zsuzsinyka: hm, ez a bocsi! Azok a szemek!
Sziasztok!
A halloweenes játékok elmentek, de zenét hogy tudok legkönnyeben küldeni?
Sziasztok!
Sikerült megszereznem egy karácsonyi duett lemezt, ami kb. egy hete jelent meg. Megpróbálom elküldeni a közösbe.
Összeállítottam a jövő heti tökölős halloween játékait! Az egyik ez a boszi, amit rajzoltam és majd csukott szemmel kell felhelyezni a bibircsókját! (a bibircsók a boszi mellett van)
Feladatsort is küldöm!
Sziasztok!
És nem csak karácsonykor használható, hanem tavasszal virágként is nagyon mutatós, farsangkor egymás alá füzérbe kapcsozva...
Szeretnék segítséget kérni!!
Van vkinek kész projekt dokumentációja?
Szeretnék látni néhányat, mert nekem is kéne csinálnom kettőt ebben a félévben....de egyszerűen nulla ötlet jut eszembe.
köszönöm!
Ilyet szoktunk mi is csinálni, egyszerű és mutatós. Én az egészet tűzni szoktam (nem ragasztani) pici tűzőgéppel.
Érdekesnek tűnik a másik csillag is ezen az oldalon, amit belinkeltél.
És egy csomó karácsonyi kifestőt is találtam ott:
http://www.komplett-otthon.hu/karacsonyi-kifestok.ht ml
Nagyon jó a hópehely, és nem is tűnik a leírás alapján bonyolultnak.
A pasizós részt nem értem. De a hiba az én készülékemben lehet.
Sziasztok Lányok!
Csak kérdésem van, hogy nem lenne-e kedvetek a tök jó kis ötleteitek közül egyik-másikat megírni a blogomban? Dekorációs öteteleket, vagy bármi, ami szerintetek beleillene a blogba.
Csak bátortalanul kérdeztem, hátha lenne kedvetek "duplán adminisztrálni' ;)
Üdv,
n.
Lányok! Képzeljétek, a tesóm szólt, hogy a közeli faluban lévő építők boltjában van 1250-ért ragasztópisztoly. Azonnal kocsiba pattantam és kimentem. Vettem is egyet. Így még olcsóbban jutottam hozzá. Annyira örülök neki!
Más:
Ma ezt csináltam délelőtt (igaz, most fejeztem be), s gondoltam megmutatom Neketek. Hat egyszerű A4-es papírból kivágott négyzetből készül (6 db) és rém egyszerű. A részeket összerakva 55cm az átmárője.
A leírás lelőhelye:
http://www.komplett-otthon.hu/index.php?tev=cikk&id=u9
Sziasztok!
Először is köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki tett fel nekem termésebábokról képet, nagyon nagy segítséget adtatok. Elkészítettem egy diómacit, egy dióegeret, tobozból dióból kukacot és cukkiniből autót. Le akartam fényképezni megmutatni, de elemproblémák miatt nem sikerült. Tegnap meg elkérte a tanár a fősulin. Ja, és 5-öst kaptam. Ez nektek is köszönhető.
Kaptam pénteken kölcsön a technikás kolléganőtől egy barkácskönyvet, azt szkennelem nektek, remélem ma végzek. Van benne egy kifejezetten karácsonyos rész, plusz húsvétos és gyöngyfűzés is. Eszembe is jutott, hogy míg nem volt a gyerkőc én sokat fűztem gyönygyöt, még vannak is maradék gyöngyeim, újra kellen csinálni.
Krea: végül jól alakult a péntek délután. Doktor bácsi volt szíves feljönni a suliba, így fél 3-ra itthon volt a párom. Elszaladtunk a városba,orvost lerendeztük, csizma nem volt, de gyűjtötünk tobozt, platánfa termését.
Saléna: nálunk olyan egészségesek, mint a makk. Szinte nincs is hiányzó. Legalábbis betegség miatt.
Szia Szabiagi: üdv közöttünk. Mindjárt nézem is az albumod.
Zsuzska: élvezettel olvaslak. Én is sokat jártam a mami-oviba, ami tényleg jobb, mint az igazi. Én még nyáron is folyton ott voltam. Igaz sokat jártunk a mezőre, de ő is próbált engem tanítani hímezni. Csak én antitálentumnak bizonyultam. Keresztszemezni tanultam alsóban napköziben, a világ egyik legjobb tanítónénijénél, akkor még tudtam is, de már elfelejtettem.
Mokka: egyik volt kolléganőmék is kompetenciáznak a sulijukban és pont így tépik a hajukat. Együttérzek és kitartást!
Zsuzsinyka: nagyon tuti az osztályotok. Jó tökölést a héten!
Rágica: jó hogy feltetted a narancsos csokilikör receptet. Én is szoktam ilyen magam sütötte, főzte dolgokat adni karácsonyra. Démétértől is lopikáltam már ötletet.
Angyallány: a mi monitorunk is halódik, a bal oldalon egy sávban már tiszta homályos minden. Remélem gyorsan meggyógyítják a monitorod. Jó vasalást, kreatívkodást és persze köszi a kincseket.
Sziasztok! Jó reggelt!
Sajnálom, hogy így jártál! A franc ebbe a modern technikába, hogy mindig van valami baj!
Na ez aztán FONALGRAFIKA!
Most szaladok, mert konyhaszolgálatos vagyok!
Sziasztok!
Mokka: na, a kincsekből most csak a kompetenciás 2.osztályos szövegértést tettem fel. Sajnos többere nem vagyok képes, mert annyira vibrál a monitorom, hogy már fáj a szemem. Amint meggyógyítják, akkor megy a többi is.
Rágica: nem tudom, hogy lehet-e fonalgrafikára használni. Néztem a képeket, de nagyon ismeretlen ez nekem. Meg kellene kérdezni a kitevőjétől.
A recepted nem off, hiszen a karácsonyi készülődéshez ez is kell. Ha mársért nem, a hangulat javítására.
Linzy: köszi! Most mozgósítok mindenkit, aki OBI közelben lakik a családból, hogy szerezzen be egyet. Még nem tudtam a sajátomat visszaszerezni, és nagyon nagy szükségem lenne rá!
Ma valószínű nem leszek többet, mert a szemem nem bírja a vibrációt. Addig kreatívkodok, befejezem a vasalást...
Legyen nagyon szép napotok!
Sziasztok!
Most láttam az obi katalógusában ragasztópisztolyt patronnal 1499 Ft-ért. Nekem ilyen van és nagy hasznát vettem, mikor termésbábokat készítttünk. Remélem tudtam ezzel valakinek segíteni.
Most nem tudom OFF leszek-e?!
De talán belefér.
Egy ötlet, és tanítóknak! Igaz, karácsonnyal és egy kis "élvezéssel" kapcsolatos.
Délután olyan finomságos, narancsos csokilikőrt csináltam, hogy ihaj!
Nem szeretem az alkoholos dolgokat, de a finom, édes, nyalakodós itókákat különleges alkalmakkor szívesen megiszom.
Ajánlom nektek is.
Én a kedves ismerősöknek, rokonoknak kis apróságokkal töltött csomagokat szoktam ajándékozni karácsonykor. Sütik, lekvárok, itókák. Még abba is belefér.
NARANCS SZIRUP/ Démétér
5 db nagy narancs héját vékonyan, krumpli hámozóval levágom, hideg vízben felteszem főni, majd ha felforrt: leöntöm róla. Ezt még egyszer megismétlem. (Mostanában olvastam: ettől kimegy a maradék keserű íze is a narancshéjnak.) Ezután a narancshéjakra csavarom a narancsok levét, két bögre cukrot és egy bögre vizet öntök rá, és lassú tűzön másfél-két óra alatt sűrű, édes, narancsízű, sötétborostyán szirupot főzök belőle. Gyönyörű és illatos, de ragad, mint a veszedelem.
Narancsos csokoládélikőr/ Démétér
Narancs szirupot készítek a fentiek szerint, de elég lesz két narancsból. (2 narancs keserűtlenített héja, leve, egy bögre cukor, fél bögre víz.)
Egy bögrényi tejszínben feloldok 3 db, 10 dkg-os jó minőségű, 70%-os narancsos étcsokoládét. Habverővel folyamatosan simára keverem. Közben egy edénykében 3 púpozott evőkanál holland kakaót kevés tej hozzáadásával simára keverek, és a tejszínes csokoládékrémhez adom, folyamatos melegítés mellett. Kaphat szép lassan még egy bögre tejszínt, de mindig kevergessük. Ha elég forró, szép lassan csorgassuk bele a narancsszirupot, és keverjük el egészen simára. Ha összeállt, kapcsoljuk le a lángot és adjunk hozzá két deci erős, sötét rumot. Már mehet is üvegekbe. Valami mámorító az illata, és a narancs egy világos, fényes narancsszínt kever a sötét csokoládészínhez, úgyhogy látványnak sem utolsó.
rágica:
1 bögre narancs szirupot tettem hozzá, és enyhítésként még 1 bögre cukor + 1 bögre víből főzött szirupnak a felét.
Bocsánat, ha nagyon OFF voltam!
(De nekem vannak ilyen ötleteim is. Igaz nem az enyémek, de ha már megszereztem, nem tudom titokban tartani. )
Köszönöm!
Én sem találom olyan egyszerűnek, bár bizonyára gyakorlással más a helyzet. De azért ovisok?!