Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jó a fényképezőm, mi?
Egyébként én is az 5.15-öst nézegettem még, mert nekem is tetszenek a kissé vöröses mahagónis színek. De az szerintem már szinte fekete lenne, lehet maradok ennél. Nekem ez kicsit olyan mintha nem teljesen natúr lenne (lehet azért mert volt korábban mahagónis és most picit még áttűnik alatta). De szép. Na jólvan nem dícsérem már annyira, látjátok a képen úgyis.
Köszi!
Szerintem nem foltos. Amúgy élőben is ilyesmi sötét ez az 5-ös, szóval ha nem akarsz fekete közelében lévő sötétbarnát akkor inkább egyel világosabbal próbálkozz. De ezen felismerhető hogy sötétbarna, a 4-es már szinte fekete lenne. Nekem tetszik!
Az világosabb barna, mint az 5-ös:)
Egy árnyalattal.
:)) Jól átvertél De azért biztos nem olyan vészes:))
Ez az 5-ös színmélység nagyon bejön. Lehet kipróbálom én is. Néztem a régi excellence hajfestékeket, de nem tudtam most dönteni. Hol a vöröses arany tetszik, hol a sötétbarna, hol szőke.
Most egy konyak szín van fent a hajamon ez csak színező. Szép ez is a Schwarzkopf Country Colors bemosója. Most kímélnem kellett a hajam, tehát ammónia kizárva.
Találtam tegnap egy szőkítőt, vagy Wella, vagy nem emlékszem pontosan, arra is rá volt írva, hogy 100%-ig ammónia mentes. Gondolom akkor valami mással roncsol
Tud valaki erről?
tényleg szép.
Szerintetek a 6os barna mennyire lenne sötét?ez is tetszik...
És mindehol begodta? nem lett foltos?Hú, nagyon dögös szín:))
Tetszik és szép a fénye, látszik, hogy egészséges a hajad
ha az a probléma hoyg nem lesz egyszínü arra az a megoldáshogy ahol világosabb a hajad ott kevesebbet kell rajtahagyni ahol sötétebb ott többet. A hajtöveket kb 1 cm gyorsabban befogja mert az él . Szóval több fázisban kell felkenn ia festéket.
Sziasztok,
és ezt mivel lehetne elérni? :)
Egy ilyen szín mivel érhető el?
Loreal Excelle esetleg...van valami ilyesmi színe?
Szia,
És milyen is volt elötte? Mire tetted rá? Mert lehet azért nem lett egyöntetű, mert amire rátetted az sötét volt, és ugye festék nem tud festéket világosítani :)
Sziasztok!
Tegnap megtörtént a festés az Excell 10 5-ös barnájával. Egész jó lett. Majdnem befogta a töveit a hajamnak, minimálissal azért világosabb maradt, de összességében jó. A szín olyan mint oldalt a dobozon a színeredményeknél. Egész szépen csillog is, puhábbnak nem érzem mint eddig, de ez már szerintem azért van mert tönkretettem a sok vasalással, és ezen már semmi nem segít... Majd hozok képet is ha hozzájutok hogy lefotózzam, igyekszem minél előbb!
Másik fórumban megoszlik a vélemény, de aott van egy fotó, nagyon szép lett a lány haja.
De valyon egyenletesen fed a tövénél is és az ősz szálakat is befedi?
Tegnap láttam egy szintén 7-es árnyalatot, 7. nemtudommennyi:) Az mogyoróbarna. Annak van kis rezes, rany árnyalata. Szerintem az is nagyon szép
IGEN, mindegyiket lehet kapni:)
Nekem is van ősz sajna, ha nem is sok, de van:(
Végülis nekem mindegyik tetszett, voltak korszakaim. De ezzel kezdtem, ebben voltam az esküvőmön:))
Sziasztok,
Ezekről mi a véleményetek?