Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ritka de szép lánynevek

Consuela
Létrehozva: 2006. november 12. 19:49

Szeretném ha itt összegyűjtenénk különleges hangzású, nem elcsépelt, ritka, de szép lányneveket. Persze jöhet fiúnév is.

Nem olyanra gondolok, mint a Bodza és társai, tehát nem túl polgárpukkasztót, nem olyat amiről az ember első hallásra el sem tudja dönteni, hogy milyen nemű a név viselője, de mégis ritkát... értitek ugye.

  1. 2007. október 1. 10:581701.
    Fiúnévben most a Bercel tetszik, de emellett sztem szép még a Vendel, Elek, Ernő.
    előzmény:
    Zsanette (1700)
    2007-09-30  21:28
  2. 2007. szeptember 30. 21:281700.
    Nem tudom nekem nem szappanoperás de hát mindegy ha az lenne akkor is tetszene.
    Daniella-ként tetszik de nem adnám a gyerekemnek.
    A felsoroltjaid közül nekem csak az Ida tetszik lánynévben,mert nem tul hosszu és szép magyar név.
    A kedvenc fiú nevedet leirnád?!
    Én sok fiú nevet felsoroltam de mint irtam ha fiam lenne,én szivem szerint Milán-nak nevezném el.
    előzmény:
    *and* (1695)
    2007-09-29  15:21
  3. 2007. szeptember 30. 21:211699.
    Daniéla név is szerepelt már szappanoperában és igen Daniella-ként sokkal jobban tetszik.
    Amugy meg felesleges ezen vitatkoznunk,mert például az Erika stb nevek is szerepeltek de mégsem hivjuk öket szappanopera névnek.
    És ha láttál egy Liza nevű lányról sorozatot akkor ezek szerint te is nézzel ilyeneket.
    előzmény:
    Triszta (1690)
    2007-09-29  13:05
  4. Torolt_felhasznalo_904259
    Torolt_felhasznalo_904259
    2007. szeptember 30. 20:251698.

     

    de azért ez is olyan szappanopis, nem? 

    előzmény:
    Triszta (1697)
    2007-09-30  11:06
  5. 2007. szeptember 30. 11:061697.
    Helyesbítek: az Esztella tetszik.
    előzmény:
    Triszta (1696)
    2007-09-29  15:33
  6. 2007. szeptember 29. 15:331696.
    A Daniella, Gabriella, ...Bármiella nevekről a karamella jut eszembe, úgyhogy nem tecc.

    Bereniké
    előzmény:
    *and* (1695)
    2007-09-29  15:21
  7. 2007. szeptember 29. 15:211695.

    Liza nekem is a szappanopera jut eszembe, pedig egyet sem nézek Daniéla nekem nem tűnik "szappanosnak". Daniellaként nem tetszik?

    Noel aranyos név, meg visszafelé Leon, az is egy szép fiúnév. De csak más "gyerekén" tetszik, én nem adnám, nekem ezek túl divatos nevek. A régi hagyományos fiúneveket szeretem. 

    Lányon még nem is nagyon gondolkodtam, hogy mi tetszik igazán. Most a B-betűsek: Bereniké, Boróka, Bíborka. De az Ida is szép 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. szeptember 29. 13:251694.

    Sziasztok!

    Fiúnév: Noel - ha fiam lesz, biztos, hogy így fogják hívni.
    Kedvenc lánynevem nincs, viszont a párom ragaszkodik a Klaudiához.

    Szép napot!  

    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  9. 2007. szeptember 29. 13:201693.
    Fédra Szkilla

    Görög neves anyukák (apukák), gyülekezzetek!
    előzmény:
    Dagica (1691)
    2007-09-29  13:12
  10. 2007. szeptember 29. 13:171692.
    Furcsa, hogy a Daniélán akadtál ki, pedig szerintem a Glória sokkal "szappanosabb". Ettől függetlenül tényleg gyönyörű név, és úgy tűnik, egyre népszerűbb.
    előzmény:
    Zsanette (1689)
    2007-09-28  23:54
  11. 2007. szeptember 29. 13:121691.
    Az én kislányom neve: Fédra

    Görög név, az Athéni király feleségét hívták így. Színdarab is van a történetből, csak Phaedra írásmóddal.
    Én sem akartam elcsépelt nevet adni, ez egyszerű, mégis különleges. És nagyon illik hozzá.
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  12. 2007. szeptember 29. 13:051690.
    Milyen igazad van! A legutolsó szappanopera, amit néztem egy Liza nevű lányról szólt. Kösz, hogy eszembejuttattad!

    A Márióhoz csak annyit, teljesen mindegy, hogy apa játékszenvedélyéből vagy anya kedvenc sorozatából eredeztetjük, sok ember tetszését nem nyerné el. Nyomós indok (olaszos vezetéknév) nélkül nem neveznék így senkit.

    A Daniélát D. Hernandeznek köszönhetően "fedeztem fel". Ő ugyan mexikói, de nem szappanopera, hanem táncos-koreográfus.
    előzmény:
    Zsanette (1688)
    2007-09-28  23:47
  13. 2007. szeptember 28. 23:541689.
    Ha ezen vitatkozunk akkor a Daniélát is lehet szappanoperanévnek nevezni.

    A Glória szerintem is szép név,
    amugy nekem még tetszik Ivett, Inez, Gerda, Alina, Norina, Zita, Kata és a Léna.
    De ha kislányom lesz, neki a Liza nevet szeretném adni.
    előzmény:
    Triszta (1684)
    2007-09-28  18:59
  14. 2007. szeptember 28. 23:471688.
    Igen nézek és szerintem az is nézzi aki tagadja.De soha nem választanék egy szappanoperanevet a gyerekemnek.És még mindig tartom azt az állitásomat hogy a Márió nem olyan név.Akkor már inkább a számitógépes játék jutna rola eszembe.
    előzmény:
    Triszta (1683)
    2007-09-28  18:48
  15. 2007. szeptember 28. 21:341687.

    Kamilla, Jázmin

    Barnabás, Botond, Ruben

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. szeptember 28. 19:341686.
    Ceglédbercel is van.

    Manapság divatos a helységnévből képzett utónév. Különösen azért mert régen a személynevekből lettek helynevek - így őrződött meg sok "ősmagyar" (török, szláv, stb.) név.
    előzmény:
    Pantufül (1685)
    2007-09-28  19:09
  17. 2007. szeptember 28. 19:091685.
    A Bercelt én helységnévként ismerem: Tiszabercel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. szeptember 28. 18:591684.
    Most főképpen a D, G és O betűsök. Pölö: Daniéla, Diána, Dina, Grácia, Gréta, Glória, Olívia, stb. (A Daniéla és Dina kakukktojás, mert az is kitétel, hogy 5-7 betűs legyen.)

    Az általad említettek közül tetszik a Melánia, az Alma és a Karina. (De csak más gyerekén )
    előzmény:
    Zsanette (1682)
    2007-09-28  17:36
  19. 2007. szeptember 28. 18:481683.
    Honnét tudod? Nézel szappanoperát?

    Úgy vettem észre, manapság, ha valaki meghall egy ilyen nevet (Márió, Márkó, Dzsúlió, Antónió, stb.), rögtön rásüti a szülőkre az előbbi vádat, avagy firtatni kezdi a kisebbséghez való tartozást. (Sokszor nem is alaptalanul.)
    előzmény:
    Zsanette (1681)
    2007-09-28  17:30
  20. 2007. szeptember 28. 17:361682.
    És lánynevekből melyek amik tetszenek?
    előzmény:
    Triszta (1676)
    2007-09-28  12:14
  21. 2007. szeptember 28. 17:301681.
    Szerintem a Márió nem egy szappanopera név.
    előzmény:
    Triszta (1677)
    2007-09-28  12:18
  22. 2007. szeptember 28. 13:131680.
    Tényleg rengeteg van belőlük. Lehet, hogy a régi tankönyveink (...mondókák, mesék) a felelősek a Bencék és Pannik túltengéséért?
    előzmény:
    *and* (1679)
    2007-09-28  12:26
  23. 2007. szeptember 28. 12:261679.
    Renátó Ezek az ó végűek nekem sem tetszenek.

    Bercel sztem aranyos (Berci) és felnőtt korában sem fura. Bencéből meg már elegem van, annyi van, hogy már számozni kéne őket.
    előzmény:
    Triszta (1677)
    2007-09-28  12:18
  24. 2007. szeptember 28. 12:191678.
    A Bercelt tuti, hogy tízből nyolc ember lebencézné...
    előzmény:
    *and* (1673)
    2007-09-27  20:11
  25. 2007. szeptember 28. 12:181677.
    Ha az ember ó-végű nevet ad a gyerekének (Márió ), rögtön megkapja, hogy szappanopera-függő.
    előzmény:
    Zsanette (1675)
    2007-09-28  11:08

Címlap

top