Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeret, de mégsem..
Torolt_felhasznalo_350214
Létrehozva: 2006. július 4. 18:09
Sziasztok!
Többen, többféleképpen látjuk a dolgokat. Segítség és vélemény kellene.
A történet a következő:
Párom csaknem 6 év után egyszer csak sírva-zokogva közölte, hogy szeret, de egy ideje már nem érzi azt a szerelmet, mint korábban. Nem akar szakítani (még), azt mondja megérdemlünk még egy esélyt ennyi együtt töltött idő után, hátha sikerül rendbe hozni a kapcsolatot.
Teljes szabadságot adtam neki, nem láncsoltam le, s hosszú évek óta teljesen megbízom benne. Talán ezért is ért nagyon váratlanul a dolog, már terveztük a közös jövőt is...
Hagyjam menni? Tartsunk szünetet? Próbáljnuk meg együtt tenni valamit? De mit? Hogyan?
Szerintetek?
Én is ismerek olyan pasit, aki inkább besértődik és megnémul, minthogy megbeszéljen valamit, uram bocsá' elismerje, hogy nem volt igaza.
Kezdetben próbáltam erőltetni, hogy beszéljük meg, és mondja el őszintén ha valami baja van velem, én is elmondom ha nekem van bajom. Ilyenkor ki tudtam barkochbázni belőle, hogy mi a gond, de magától nem mondta el.
Később egyszer úgy határoztam, hogy az ő fegyverét fogom alkalmazni, és ha besértődik valamin, akkor elmondom, hogy én hogy látom a dolgokat (hogy legyen min rágódnia) és azután én se szólok hozzá. Baromi nehéz volt játszani a csendkirályt, de végül ő kezdeményezte, hogy beszéljük meg. És láss csodát, meg tudtuk beszélni!
"Én az öszinteségben és a tisztességben hiszek egy kapcsolatban."
Egyetértünk. Sőőőt, tovább mennék,én az összes emberi kapcsolatban ezeket tartom a legfontosabbnak.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen viharosan alakulnak most Nálatok a dolgok.
Véleményem szerint viszont, ha ezt megfelelően átbeszélve "túlélitek", akkor utána sokkal érettebb és jobb lesz a kapcsolatotok még annál is, mint az elején volt.
Vajon mi válthatta ki Belőle ezt a már-már gyerekesen csimpaszkodó magatartást?????
"vagy teljesen elutasítja a békülési szándékot, vagy lásd a jelenlegi helyzetet, egyszerűen lelép. Pedig megígérte, hogy ilyet soha nem tesz"
Huuuhhhh, most, hogy írod, emlékszem erre, h régen említetted, h párod hajlamos az effajta viselkedésre.
Tudod, számomra a legmeglepőbb, hogy az az önálló férfi, akinek sok hobbija volt, most nem akarja ezeket folytatni, csak itt lenni velem... Ez egy hülyeség. Nem ilyennek ismertem meg, éppen ebbe a kicsit karcos, önálló férfiba szerettem bele, akinek ezer színe van.
/Kivételesen
/ minden szavaddal egyetértek 
De azért ne bízd el magad
És ha még föl sem veszi a telefont, akkor ezt megbeszélni sem lehet.
Én meg már nem tudom, akarok-e neki erről bármit is mondani.
Minden idejét együtt akarná tölteni Veled?
Húúú, az egy idő után nagyon fullasztó, tényleg.
Vagy félreértettem valamit?
A sértődősséget nem igazán szeretem én sem, szóval megértem, h Neked sem tetszik ez a dolog.
Én azokkal az emberekkel tudok mit kezdeni, akikkel meg lehet beszélni őszintén a legkényesebb dolgokat is, még akkor is, ha nem értünk egyet esetleg valamiben.
Bevallom, nem nagyon akar összeállni a kép.
Amit az utóbbi hozzászólásodban írsz, hogy megmondtad, hogy néha egyedüllétre vágysz és ezen ő megsértődött, az egy megoldható dolog. Én mindkét felet tökre meg tudom érteni. Téged azért, mert én is vágyom néha néhány egyedül töltött órára, egy-egy délutánra. Őt azért, mert bármennyire is tudom, hogy szeret a párom és megbízom benne, szarul esne, ha így kijelentené, hogy néha szeretne egyedül (tehát nélkülem) lenni. Ilyen esetben olyan megoldást kell találni, amiben a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.
Viszont pár hozzászólással korábban meg azt írod, hogy nem tartod tisztességesnek veled szemben, és hogy képes lenne az érzelmeidbe taposni. Ez már ingoványosabb terep. Mert ugyebár nincs olyan ember, aki soha életében semmiben nem sumákolt egy kicsit sem. De nem mindegy, hogy az ÁFát nem fizeti be valaki amikor konyhabútort vesz, vagy hogy olyan emberek bizalmával él vissza akik közel állnak hozzá.
Azért egy őszinte beszélgetést megérne a kapcsolatotok, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. De ezzel nyilván nem mondtam újat.
Nem is az a baj, hogy gyanakodnék egy másik nőre vagy hasonló, és ha előre tudom, hogy dolga vagy haverok miatt kimarad, az nekem sem jelentene gondot.
A történet lényege, hogy arra kértem, néha hadd legyen egy kis időm amit egyedül tölthetek, hogy feltöltődhessek. Nem nagy ügy, csak zenét akarok hallgatni meg írni szeretnék, ilyesmik. Nekem erre szükségem van, neki talán nem. Erre ez volt a reakciója, meg az, hogy nagyjából elköltözött.
Amúgy én is temperamentumos vagyok, de csak akkor, ha nagyon kiborítanak, mert félek, hogy olyasmit mondok vagy teszek, amit később megbánok. De most meg azt bánom kicsit, hogy eddig voltam türelmes
Értem, amit írsz, mégis sok szempontból meglepő nekem.
Jó, tudom, h én hirtelenes vagyok, sokszor túlontúl is temperamentumos és nyílt, és kitárulkozó.
Én nem igazán tudok hónapokig küzdeni valamivel, valami ellen, árral szemben. És pont azért nem, mert az tényleg ahhoz vezet, amit írsz is, a legrosszabbhoz, a kihűléshez.
Munka miatt nem ment haza? (Bocs, nem akarok kíváncsiskodni, csak az én párom már volt, h néhányszor hajnalig dolgozott. Igazából nekem nem baj, ha kimarad egy éjjel munka, vagy haverok miatt. Csak az a fő, h szóljon, hogy tudjam, h ne várjam.)
Helyzetemben ezzel az a baj, hogy nem őt tartom a világ legtisztességesebb emberének, és ez sajnos nem olyan elhanyagolható mértékű probléma. A szerelem nem játék, a másik érzelmeibe taposással hatalmas rombolást lehet végezni, ezt nem szeretném megvárni, pedig most úgy érzem, képes rá.
Én sem elkeseredett vagyok, és hiába nem jött haza tegnap a párom, nem sírtam, és nem azért, mert elhatároztam, hogy hűűű de kemény leszek, hanem mert a sok hülyesége miatt amivel hónapról hónapra meg kellett küzdenem, sajnos kihűlt a fejem és lehet, hogy a szívem is. Nem voltam még sem ilyen helyzetben, sem ilyen állapotban. Nálam a párkapcsolati gondok mindig rengeteg sírással jártak, de most egész más dolgokon gondolkodom...
Csííí, drága, erre a hsz-edre egy bocsánatkéréssel kezdeném a válaszomat....
Épp tegnap tettem egy olyan megjegyzést Rád, hogy szerintem Te olyan ember vagy, aki nem nagyon mutatja ki a fájdalmait, kétségeit, mivel túl büszke vagy hozzá és ezáltal hajlamosak azt hinni a körülötted lévők, hogy Neked soha semmilyen problémád nincsen. Pedig olyan ember nem létezik, akinek minden tökéletes az életében. Viszont olyan emberek léteznek és a példaképeim, akik mindent megtesznek azért, h az adott helyzetükből kihozzák a legjobbat.
/Mondjuk én eddig inkább a nyavalygósabb, érzelgősebb emberek számát növeltem, idén elhatároztam, h ezen is változtatok./
Az adott problémádhoz pedig a Csimpi véleményével értek egyet. Egy kapcsolat nagyon-nagyon sok munkával jár. Egy kapcsolat nem csak kényelem és bódotttság, hanem kemény meló is. Legalábbis ha azt akarjuk, h hosszabb távon működjön a dolog. A párunk nem a hasonmásunk, hanem egy különálló, szabad másik ember, akivel bizony sokszor ütközhetünk véleménykülönbségekbe is akár. Persze azért alapvetően szükséges, h ne térjen el a "szereplők" társadalmi helyzete, kvalifikáltsága, világnézete, vérmérséklete homlokegyenest. De ezzel együtt is formáljuk egymást folyamatosan és szerintem ez tulajdonképpen jó.
Chili, a részletek ismerete nélkül (amiket elmondasz ha akarsz, nem kiváncsiskodok) csak annyit mondhatok, hogy fel a fejjel.
Szerintem az igazán jó kapcsolatokban, több évtizedes boldog házasságokban is előfordul, hogy egyik vagy másik félnek kétségei támadnak afelől, hogy jól választott-e. Hiszen mindig lehet találni szebbet, jobbat, okosabbat, gazdagabbat, megértőbbet (kívánt rész aláhúzandó
, mindenkinek vannak jó és rossz oldalai. Egy szerelem kialakulásakor nyilván egymás jobbik oldalát látjuk inkább, egy veszekedésnél meg a rosszabbik kerül előtérbe. De mindkét oldal ismerete szükséges ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, hogy társsul akarjuk-e a másikat egy életre vagy sem.
Sziasztok!
Mano! Ez jó, ezen én is nevettem hát igen kávégép,.. az élet öröme... még szerencsére kávét főzni tudok!
Olyan biztos voltam korábban, biztos abban, hogy egymásra találtunk, de egyre kevésbé érzem ezt. Nehéz erről bármit is írni vagy mondani...
Csak arra gondolok, hogy nem akarom még egyszer átélni a szerelem elvesztését, ugyanakkor rosszul választani sem akarok. És azt érzem, semmire sem mentem a nagy kedvességemmel meg korrektségemmel, mert ebből egy férfi nem ért, még akkor sem, ha állítólag értelmes.
Szia Jegi! Hú, most én vagyok az aki nagyon nagyon csak úgy megsimiznélek, és vigyorognék rád. Tudom sovány vígasz de ez is valami! Mindennek vannak rossz oldalai, de biztos van valami jó is. Mindig kell hogy legyen. Nálam pl. a kv gép meg a tej. :D Aminek tudok örülni, ezen kívül pillanatnyi álllapot szerint semmi más. Dehát most mi a f*szt csináljak?! Otthon ülni nem tudok.
Este topikkal álmodtam, vagyis arról hogy Bajbi írt valamit, reggeli trécs közben kérdeztem is hogy minek ír olyanokat, amiket más úgyse ért. Olyan hoztam is meg nem is...
És nem is írt semmi ilyesmit, de reggel megvoltam róla győződve. Most jan 1-ig visszaolvastam. És télleg nem írt semmit. Azthiszem menthetetlen vagyok...
Csimpi, nagyon aranyos vagy, bár még én is azok közé tartozom, akikkel nem találkoztál, de azért nagyon jól estek a soraid! Szeretjük a szerelmi vallomásokat!
Hja, és a bankszámlaküldésre én is bejelentkeznék!
Jeguc, mi történt? Mitől keseredtél így el?? Egyébként akárkikkel vagyunk körülvéve, érezhetjük azt, hogy hiába ez a sok ember, mégis egyedül vagyunk, mint a kisujjunk. Vagyis, bocsánat, ezt E/1-ben kéne írnom. Szóval én gyakran vagyok így, hogy körülöttem a család, a "barátok", de mégsincs akit felhívhatnék, ha tényleg van valami. De aztán mindig összeszedem magam, hogy örülni kell annak, ami van, a többit meg magamra kell bízni, és a helyzeteket egyedül megoldani és feldolgozni.
Jegicke, szeretnélek megvigasztalni, de amik eszembe jutottak most vigasztalásként, azokkal lehet, hogy csak felidegesítenélek. Sőt biztos, mert már próbálkoztam velük és nem arattam sikert vele a Nálad.
Hallottam egy dalt Forgács Gábor előadásában (ő szerezte a dalt), ami arról szól, hogy ne veszítsük el a humorunkat. Próbáltam megkeresni az interneten, de nem sikerült...
Tehát nagynéni lettél?
Gratulálok!