Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeret, de mégsem..

Torolt_felhasznalo_350214
Torolt_felhasznalo_350214
Létrehozva: 2006. július 4. 18:09

Sziasztok!

Többen, többféleképpen látjuk a dolgokat. Segítség és vélemény kellene. 

A történet a következő:

Párom csaknem 6 év után egyszer csak sírva-zokogva közölte, hogy szeret, de egy ideje már nem érzi azt a szerelmet, mint korábban. Nem akar szakítani (még), azt mondja megérdemlünk még egy esélyt ennyi együtt töltött idő után, hátha sikerül rendbe hozni  a kapcsolatot.

Teljes szabadságot adtam neki, nem láncsoltam le, s hosszú évek óta teljesen megbízom benne. Talán ezért is ért nagyon váratlanul a dolog, már terveztük a közös jövőt is...

Hagyjam menni? Tartsunk szünetet? Próbáljnuk meg együtt tenni valamit? De mit? Hogyan?

Szerintetek?

  1. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 5. 15:0115176.
    Na most meg nekem is lelkiismeretfurdalásom van, hogy tanulás helyett msn-eztünk

    Biztos, hogy elrontottad? Tudod, szerencséd még lehet!
    előzmény:
    margarétra (15175)
    2008-01-05  13:41
  2. 2008. január 5. 13:4115175.
    Eddig semmi jel nem mutat arra, hogy ez egy jó év lenne...

    Valaki vegye már le az átkot a 2008-as évemről könyörgök! Ma asszem 2 vizsgámat sikerült totál elszúrnom... (Fejcsapkodós, v önostorozós smiley nincs! )
    előzmény:
    margarétra (15174)
    2008-01-04  18:29
  3. 2008. január 4. 18:2915174.
    Jaj, Jegi, jó lenne, de nem akarok lyukat beszélni a hasadba!

    Örülök, h írtál Besztinek, remélem hatásos lesz, és előkerül!

    Nahát, én a kínai horoszkóp szerint Patkány vagyok Bár nem hiszek a horoszkópban, de nem bánom, ha ez az én évem lesz többek között!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15171)
    2008-01-04  08:55
  4. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 4. 09:0815173.
    Grétike felhívjalak?   Aztán majd jól kibeszéled magadból!!!    Mi történt? Remélem nincs nagy baj! Stressz fogyókúra nem jó, árt a bőrödnek!
    előzmény:
    margarétra (15170)
    2008-01-03  23:33
  5. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 4. 09:0315172.

    Drágaság! Kiműveltem magam és 2008 a patkány éve lesz... a patkány - ahog yismerem - roppant határozott állat.. nos ez jót jelent! Másik részről pedig 2008 =2+0+0+8=10=1+0=1

    Az 1-es megújulást, újrakezdést jelent = a pasik megújulnak és meglátják a határozottság mögött a stöpszli, szeretni való, bújós és kedves és szupercsinos, okos, talpraesett Rebabyt!    

    Ezt persze magamr ai svonatkoztatom és erősen próbálok hinni benne, hogy a patkány és az újrakezdés valami jót hoz majd....

    Erről jut eszembe tavaly eg yismerősömmel beszélgettem és nagyon el volt keseredve, hogy egyedül van és nincs pasija és hiába próbálkozik, semmi nem jön össze, tényleg übergáz alakokkal hozta össze a sors... és azt mondta, hog ytanulmányozta a horoszkópját és aszerint általános szeptemberig nagyon rossz korszak van és után aszeptembertől olyan lesz a bolygóállás, hogy megtalálja az ideális pasit és lássatok csudát, tényleg megtalálta... Szóval humbuk vag ynem humbuk csak jó erősen hinni kell benne és magadban. Ez is titok, mint az múltkori utas hsz-em!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15164)
    2008-01-03  19:33
  6. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 4. 08:5515171.

    Jó reggelt Kispajtások!

    Chííí.. én is ezzel szoktam vígasztalni magam.. ami azt illeti engem amikor gyerek voltam sokat csúfoltak a stöpszliségem miatt... és nagyon utáltam pici lenni, aztán valahog ymégis megnőttem, most szerintem én sem vagyok az überstöpszli kategória, de azért mostmár jobban örülök ennek, mint ha langaléta lennék.....  

    Jaj, engem is fel szoktak lökni és annyira utálom, mert akkor miondig olyna védekező mechanizmus vesz erőt rajtam és kuporodok. Legutroljára a Szigeten inkább a tócsák között ugráltam, hogy nehogy eltapossanak a nagy, csúnya és ijesztő pasasok... utálom amikor csak vállakat és hónaljakat látok magam körül és mindegyik túl közel van hozzám...  

    Hmmm, írjunk Besztinek iwiw-en hogy kerüljön elő, mert topikharag lesz felé küldve...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15169)
    2008-01-03  22:10
  7. 2008. január 3. 23:3315170.
    Nahát, ez a Pisti... most már nem bánnám, ha ő is írna, hogy ne csak így egyoldalúan szidjuk!
    Ha megsértődött, hát tegye, de szerintem nem jogosan Csak komolyan venni azt a határidőt

    Ó, Gréti nem úgy tűnik, mintha okos lenne 2008-ban... piszkosul szerencsétlenül kezdődik az év, remélem, nem ilyen lesz a folytatás Viszont nem kell direktben fogyókúrázni, mert a stressztől maguktól mennek le a kilók, és múlik el az étvágy!

    Volver, tetszett ez a metrós beszólás! Meg Chili kamionos sztorija is! Csípem a vicces embereket!

    Bár én pici nem vagyok annyira, de engem jobban zavar, ha pasi lök fel. Mert úgy is fel lehet fogni, hogy a nő rivalizál, na de a pasi, az minden körülmények között legyen udvarias! (Jó, jó, felébredtem!! )

    Panni, Nektek hasonlóan szép folytatást kívánok! Ha már így beszélni tudtok róla, az nem rossz! De azért remélem, a barátod is megtanulja, hogy igenis a nők ezt szeretik hallani!
    előzmény:
    szerafino (15139)
    2008-01-01  14:15
  8. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 3. 22:1015169.
    És egy alacsonyabb nőnek nagyobb a férfiválaszték
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15167)
    2008-01-03  20:05
  9. Torolt_felhasznalo_286812
    Torolt_felhasznalo_286812
    2008. január 3. 20:3515168.
    Sziasztok!
    Végre ide tudtam ülni 3 nap után, és elolvasgatni a hozzászólásokat...
    Beszéltem a barátommal a szeretelek es témával kapcsoltaban, és annyit mondott, hogy nem az a fontos h kimondja ez h szeret vagy sem. Hanem az a legfontosabb, hogy érzem e hogy szeret... És olyan kő esett le a szívemről, el nem hiszitek...
    Remélem mindenkinek jól telt a Szilveszter, és Boldog lesz az Új Év!
    Puszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 3. 20:0515167.
       Na, szerencsére ezt még nem kaptam meg    amúgy az alacsonyságra mondta egyik kedves exem, hogy a  jóból keveset adnak.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15166)
    2008-01-03  19:50
  11. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 3. 19:5015166.
    Ha ez vigasztal, némely nő is simán fellökdös férfiakat

    Volt egy osztálytársam (lány), aki nagyon-nagyon alacsony volt, de tényleg, és még a hangja is olyan volt, mint egy rajzfilmfigurának
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15165)
    2008-01-03  19:35
  12. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 3. 19:3515165.

    Nekem csak akkor, mikor a csupa udvarias pasi fellök a metrón...  egyszer már valakit megkérdeztem, hogy láthatatlan vagyok -e, mert pl. ha szólt volna, akkor simán arrébb állok, de egyszerűbb volt odébblökni.

    Amúgy nekem csak akkor szoktak csodálkozni, mikor nem magassarkúban vagyok, meg egyébként valahogy minden osztályban/ társaságban/ munkahelyen megkaptam ezt a jelzőt, még annak ellenére is, hogy mindig voltak nálam alacsonyabbak  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15163)
    2008-01-03  19:28
  13. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 3. 19:3315164.

    Hát persze!  

    Talán az új évben ez nem lesz annyira "lrettentő tulajdonság" 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15159)
    2008-01-03  08:30
  14. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 3. 19:2815163.
    Egyébként, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon fel sem szokott tűnni, hogy pici vagyok. Néha meg is lepődök, ha valaki mondja
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15162)
    2008-01-03  19:18
  15. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 3. 19:1815162.

       Beszti, most már aztán kerüljél elő!    

    Jegikém, addig járok lapossarkúban, úgy már én is pincuri vagyok  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15161)
    2008-01-03  18:26
  16. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 3. 18:2615161.
    Iwiw-en járt ma, tehát valószínűleg semmi baja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15158)
    2008-01-03  08:29
  17. Torolt_felhasznalo_261967
    Torolt_felhasznalo_261967
    2008. január 3. 10:4015160.

    És milyen jól sikerült, annak ellenére, hogy ilyen hirtelen döntés volt...

    Boldogságos vagyok: ha minden jól megy, egy héten belül a nevemen lesz a lakás. És akkor lakberendezés ezerrel...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15158)
    2008-01-03  08:29
  18. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 3. 08:3015159.
    Volver drága! Tudod, fő a határozottság!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15158)
    2008-01-03  08:29
  19. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 3. 08:2915158.

    Jó reggelt! Sziasztok!

    Én nem jósolok, csak maradok a biztosnál, főleg, ha magamról van szó.    Szóval a stöpszliben nem csalódhatok, az tuti, hacsak nem kezdek el 10 cm-es sarkakon imbolyogni mostantól....   Csak azt sajnálom, hogy a kis stöpszlitársam, nem bújik elő gyorsan! Tud valaki valamit Besztiről? Remélem jól van!

    tali! Tudjátok én bármikor, bárhol és még olyan is lehet, mint ez a legutóbi volt Bajbival és Manóval, hogy gyakorlatilag szilveszter délelőttjén dőlt el, hogy együtt töltjük... Szeretem az ilyen hirtelen jött jó megoldásokat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15154)
    2008-01-02  18:28
  20. Torolt_felhasznalo_261967
    Torolt_felhasznalo_261967
    2008. január 3. 08:0515157.

    Volver drága, eszembe sem jutott, hogy nekem szól... elsőre én sem örültem a Bika általános horoszkópnak, de aztán láttam a szerelmi horoszkópot, és az már tetszett...  

    Tali, hm... okké!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15150)
    2008-01-02  18:00
  21. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 2. 18:5115156.
    Köszi, megmondom őszintén, még nem kerestem, de szólok mindenképp .. és köszönöm még 1x!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15153)
    2008-01-02  18:24
  22. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 2. 18:4615155.
    Viszont elolvastam az itteni nlc-s januári horoszkópot, az mondjuk bejöhetne, az alapok megvannak hozzá  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15154)
    2008-01-02  18:28
  23. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 2. 18:2815154.
    És magadnak mit jósolsz?

    Jegi: 2008-ban is stöpszli Na jó, inkább legyen: 2008-ban kellemes csalódások érik az élet több területén is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15143)
    2008-01-02  09:55
  24. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 2. 18:2415153.
    Hehe, képzeljétek, párom egyik haverja autót akar venni, és Olaszországban talált olyat, amit keres. Ma beugrott, hogy az ő számáról hívjam fel a kereskedőt, mert ő nem tud vele olaszul beszélni. Mondom neki, gyere be, ne kinn a hidegben telefonáljunk, erre azt mondja, jó jó, de olyan nagyon nem akarok, csak az ajtóig, mert kamionnal jöttem és elfoglalom az egész utcát



    Jut eszembe, Volver kedves, szólj majd, hogy találtál-e olyan kencét, amit írtam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 2. 18:1515152.
    Húúú Bajbi, ha bejön a kosnak szóló horoszkóp, év végén kapsz tőle ajándékba valamit, isten bizony Épp azt írja, amire vágyom (meg a szintén kos párom is)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261967 (15142)
    2008-01-02  09:25

Címlap

top