Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2018. január 19. 19:5678401.

    Totyi! Örülök, hogy sikerült a felsőd, biztos, hogy az alsó is jó lesz, ha ilyen jó doktorra leltél. Egyébként meg jól kitoltál velem az ebéded említésével, mert én is nagyon szeretem, ráadásul igencsak éhes vagyok. Ma még csak egyszer ettem, kb. úgy 2 óra tájékán, melegszendvicset. Mivel délelőtt a várost jártam, majd elmentem bevásárolni, persze megint vettem egy csomó feldolgozni való húst, erre ráment a délutánom. Legfőképp a kocsonyahúsra, amit nagyon alaposan meg kellett tisztítani, így az evés, vagy főzés a háttérbe szorult. De ahogy olvastam a rántott velőt - hát, bizony most tudnék enni!


    Amikor szaniban vagyunk a Gyöngyivel, minden héten egy hidegvacsorás napon átmegyünk a szomszédban lévő étterembe, én ott ettem tavaly tavasszal utoljára rántottvelőt. Ha most rá gondolok, hogy milyen finom volt, most folyik a nyálam érte. Ott - nem tudom, hogy csinálták, de három darab, jókora gombóccá formálva rántották ki, természetesen nekem fele is bőségesen elég lett volna (persze kérhettem volna fél adagot is). 


    Úgy tűnik, hogy február 10-e táján Misuék haza utaznak, visszafelé felszedik a nővéremet, és itt lesz nálam pár napig. Erre az időre tervezem, hogy elmegyünk oda, és egészen biztos, hogy én rántottvelőt szeretnék enni.


    Valikám! Tudom, hogy milyen egyedül, nálam ez az állapot, amiről írsz, kb. tavaly nyáron jelentkezett, előtte igyekeztem mindent úgy csinálni, mint papa halála előtt. Az igaz, hogy ő az itthoni - kerti, benti - dolgokból sosem vette ki a részét, inkább  hívott embert, így nem volt tőlem idegen a mindennapok tennivalója. Mostanra azon kapom magam, hogy kissé alább hagyott a régi lelkesedésem. Én is hívok embert, de nem mindig jön, mikorra igéri. Aztán időnként eljutok arra az állapotra, hogy nem könyörgök senkinek, ott egye a fene, aztán lassanként nyilván megcsinálom magam. Hogy nem kérek senkitől segítséget, ez a közvetlen környezetemre is vonatkozik (olyan kunosan) hallgatok inkább, mert azt gondolom, hogy mindenki tudja, hogy mit kellene csinálni, miért is kellene erre felhívnom a figyelmet 1x, 2x, 3x. Akkor inkább hagyom annyiban és szomorkodom magamban. Megcsinálom és néha sajnálom magam.....

  2. 2018. január 19. 19:2178400.

    Szervusztok  Barátok!


    Nekem ma bosszús, egyben nevetős napom is volt.


    Igyekszem röviden elmondani, remélem sikerül: Még 1989. áprilisában egy közeli falu takarékszövetkezeténél nyitott betétkönyvemből fizettem ki életem első új autóját (Trabant). Akkor ez úgy működött, hogy az első harmadát azonnal, a maradék kettőt pedig akkor kellett utalni a MERKURNAK, amikor hosszú idő után értesítettek, hogy átveheted az ÚJ AUTÓDAT. Nekem ekkor ott maradt 210,- Ft-om a betétkönyvben. Mivel ennek maholnap 30 éve, már el is felejtettem. De! Most, jan. 10-én kaptam egy ajánlott levelet tőlük azzal, hogy: "A Pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény.....értelmében..... az ügyfél köteles a tudomásszerzéstől számított 5 napon belül értesíteni az ügyfél átvilágítás során megadott dadatokban, illetve a tényleges tulajdonos személyét érintően bekövetkezett változásról."


    Mivel azóta már a harmadik lakcímen lakom, fogalmam nincs, honnan tudták meg a már közel 20 éves - lakcímemet. A lényeg: a jelenleg fennálló betét összege (és itt nevettem el magam!): 671,- Ft. Rögtön arra gondoltam, hogy ezt a pénzt hogy is moshatnám tisztára, hacsak nem maradt a nadrágzsebbe, de helyette felhívtam a takarékszövetkezetet, hogy írok nekik egy hivatalos levelet az összes adatommal, amire csak szükségük van, csak ne kelljen elmennem 2 faluval odébb, inkább egy-egy adakozási akció keretében adják oda rászorulóknak.


    Na, ezt nem lehet, de itt helyben is elintézhetem, mivel összevonták a szövetkezeteket, így a városban 3 helyen is megoldhatom az adategyeztetést, na meg ki is vehetem a pénzt, ha akarom. El is indultam, nagyon bosszúsan (belváros), de zárás előtt még sikerült odaérnem (parkolóhely nincs..., keringés a városban, gyaloglás a helyszínre, stb.).


    Az adategyeztetést sikerült megoldani, a könyvet megszüntetni nem. Ezzel majd egyszer, még mielőtt én tartoznék a takarékszövetkezetnek a kezelési költségek ürügyén, személyesen el kell mennem abba a bizonyos faluba, ahol végleg lezárhatjuk ezt az ügyet.


    Ami felbosszantott az adategyeztetés kb. fél órát vett igénybe, kínomban már nevettem, majd az utolsó nyomtatvány aláírásakor majdnem elsírtam magam. A lényege az volt: van-e az Egyesült Államokban állampolgárságom, zöld kártyám, és még egy oldalnyi hasonló kérdés, amire felelni kellett, majd aláírni.

  3. 2018. január 19. 17:5978399.

    Szép estét Mindenkinek!


     


    Fogügyileg félidőben vagyok! Felső fent kész! Mintha mindig ez lett volna az enyém! Alsó - leszedve. Hát ez már kicsit problémásabb. Most fájdogál is a csiszolás után de ezen is van ideiglenes , remélem kibírom a véglegesig ami most csak 10 nap múlva lesz készen.Nagyon bízom benne , hogy az is jó lesz.


    Délután jött a fodrász is , bár nem nagy kedvem volt de legalább most a hajam is rendbe lett szedve.


    Itt esik az eső - vacak idő van.


    Mindenkinek további szép napot!

  4. 2018. január 19. 15:0978398.

    Sziasztok! Szép napot! Kellene, mert nálunk is borús,esős az időjárás.


    Ma itthon maradtunk egy rossz információ miatt.Olvastam az áramszolgáltató oldalán még múlt héten, hogy a városba hol és mikor várható áramszünet.A telepre ma volt meghirdetve.Én becsületesen szóltam a bérlőknek, még előtte fel is hívtam az ügyfélszolgálatot.Ott azt mondta a hölgy, hogy ami az oldalukon van úgy lesz.Erre ma reggel ír egy bérlő, hogy jó kiszúrtam a bérlőkkel,hiszen van áram.Ő tegnap megkérdezte, neki azt mondták, lesz áram.Így jártam.lehet kapok hideget-meleget.Soha többé nem fogok szólni ez ügyben.az asztalos műhelyből mindenki szabadságra ment.Mérges vagyok a szolgáltatóra,de feleslegesen már.


    Itthon maradtunk tehát.Nekem jó volt, mert eléggé görcsöl most a hasam.Nem szoktam szedni semmit, de ma már a 3.ik görcsöloldót kellett bevennem.Fejem is fáj.


    Fiatalok elmentek vidékre a nagymamához.Nagyon vártunk már a héten , hogy a bank utalja az eladóknak a lakás árát.Ez nem történt még meg, pedig ma telik le a 10 munkanap.Nagy izgalommal várják a fiatalok a fészekrakást.Piros hűtő, profi gáztűzhely már megvan.Most hozzák el a mamától a mosógépet.


    Marcsi, a szegedi lakás még megvan.A héten is nézték, tetszett, választ még nem kaptunk.Nem egyszerű, de el fog kelni.


    Kellemes hétvégét, jó sütést,főzést, unokázást kívánok!


     

    előzmény:
    totyogoka (78397)
    2018-01-18  11:13
  5. 2018. január 18. 11:1378397.

    Szép napot!


     


    Itt Angyalföldön süt a nap ezerrel, elolvadt a hó és annyira nincs is hideg. reggel korán neki láttam megfőztem a csirke pörköltet combból , hogy majd később c sinálok hozzá valamit ( tarhonyát vagy nokedlit stb) aztán ahogy lementem a sparba útközben van egy hentes aki éppen a kocsiból pakolta ki a friss árut és látom, hogy akkor veszi ki a friss velőt. Nem vettem sokat csak 30 dkg mert senki nem szereti rajtam kívül. Még szépen néztem a hentes úrra így le is hártyázta nekem. Most bepaníroztam és mindjárt ki is sütöm kis krumplival az lesz az én ebédem. Ezer éve nem ettem rántott velőt.


    Holnap meg fogdoki program lesz megint délelőtt. Hétvégén jön Kitty. Majd kitalálok valamit hogy mit süssünk a hétvégére.


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  6. 2018. január 18. 08:2578396.

    Sziasztok


    A hó elolvadt tegnap viszont jégpáncél volt az utakon.De nálunk szerencsére a közteresek már hajnalban sóztak.Nálunk megvolt a só és a homok isIgaz viszont hogy hókotrójuk csak egy van de az legalább dolgozik és mire kell elvégzi a munkát.


    Sok mindent én sem tudok mondani semmihez nincs kedvem várom a tavaszt .A héten nem mentem orvoshoz azt hiszem hogy még ha ilyen jeges havas lesz a jövő hét akkor hanyagolom.A beutalók három hónapig érvényesek


    Gittám sokszor felkelni sincs kedvem nemhogy bármit is csinálniSenki nem fogja megcsinálni helyettünk és csak mi kérhetjük magunkon számon 


    Marcsi egy ilyen fogdokit én is szívesen vennék


    Erzsike Danika és a tesója mindig olyan nevetős mosolygós remélem nem is érik őket olyan külső hatás az oviba hogy megváltozzanak.


    Rózsa kitartás mindjárt jön a jó idő és lemehetsz sétálni ha otthon nem jó a levegő 


    Mazsola ügyesek vagytok hogy kicsit magatokkal is törődtök.


    Manyuska kösz a kávét én azzal kezdem a napot


    Sorbet Erzsike merre vagy?????????????????

  7. 2018. január 18. 05:5778395.

    szervusztok


    Hoztam a finom kavet A korankelok jojjenek.


    Totyi


    Nalunk is hullott a ho de hala Istennek mar elolvadt nem szeretem a havat,nem takaritjak a jardakat felek az esestol.


     molly


    En meg nem gondolkodom a muteten  nem faj annyira,hetfotol bejarok egy privat kirhazba kezelesre ,kaptak egy uj gepet,sokan dicserik a betegek kozul,milyen jo hatasa van.

  8. 2018. január 17. 16:2578394.

    Sziasztok!


     


    Még mindig hamar sötétedik.  Most értem haza. egy jó kis előadáson voltam, Illetve a kerületi rendőrség bűnmegelőzési programján belül , amatőr színészekkel tarkítva , milyen hibákat követhetnek el az idősebb emberek és hogyan válhatnak a csalók áldozataivá. Utána egy helyes rendőrségi állományban lévő hölgy adott jó tanácsokat. Hasznosnak találtam az előadást persze ha az ember esze kezd elmenni akkor már másképpen látja ezeket a dolgokat.


    Mollyka! Mi március elején megyünk hétköznapokon Hévízre , de egy napra majd át szeretnénk menni Keszthelyre és Kehidára is.Most nem a Panorámába megyünk hanem egy apartman házba.


    Gitta! Azért az is nagy szerencsém ebben a fogászkodásban, hogy még "bőven" van annyi saját amiből még ki lehet hozni valamit! Az implantátumot nem tudnám megfizetni. 


    Valika!  Ez annyira jellemző a hóhelyzetre amit leírtál! Tényleg így van


    Kincsike! Nagyon örülök, hogy a Danika önfeledten kacag ismét! Az ember szíve facsarodik ha látja hogy nincs minden rendben.


    Manyuska! Gondolom nálatok azért hidegebb van mint itt a városban. Itt nem nagyon marad meg a hó se mert tele vagyunk táv hő vezetékekkel és is melegíti a talajt.


    Rózsa! Jó unokázást! Beszéltem Pistivel, nem volt valami bőbeszédű, de Erzsinéni a körülményekhez képest jól van.


    Sorbet Erzsike! Nektek vajon jutott ebből a havazásból? Felétek megmaradt a hó?


    Mazsola! Mi ujság a lakás eladás körül? Vannak érdeklődők?


     


    Mindenkinek további szép napot!

  9. 2018. január 17. 11:0678393.

    előzmény:
    precon (78388)
    2018-01-16  19:44
  10. 2018. január 17. 11:0378392.

    Szia Totyika, megvan már a márciusi Hévízi időpontotok? 


     


    Gyorsan dolgozik a fogorvosod? Hamar elkészül a fogacskád?  


    Szerintem is gyalázatos, hogy elvették az OEP támogatást!!!


     


     

    előzmény:
    totyogoka (78387)
    2018-01-16  19:05
  11. 2018. január 17. 10:5378391.

    Szép napot kívánok mindenkinek! 


     


    Ibolyka 43  köszönöm kérdésed a férjem nagyon boldog, hogy rászánta magát a műtétre!


    Megküzdött a műtét utáni fájdalmakkal és végig csinálta a terápiát, hogy mozgásba hozza, erősítse  a lábát!


    2016 november 5-én volt a műtétje és 2017 áprilistól állt munkába! 


    Azt mondta újra végig csinálná, ha muszáj lenne minden fájdalom ellenére!


    Semmit nem adnak ingyen, mindenért küzdeni kell, de azóta nem fáj neki egyáltalán!


    Nyáron fára mászott, minden munkát el tud végezni!


    Szóval ha már valakinek annyira fáj a térde, hogy semmi kezelés gyógyszer nem használ,


    na akkor van itt a műtét ideje.


    Neki még bő két évet dolgoznia kell, nem mindegy milyenek a mindennapjai!


    Igen nem olyan mint a gerinc műtét! És igen hosszú a lábadozás,


    de mindez ott térül meg, hogy fájdalom nélkül éli az életét!


     


    Persze neked kell eldönteni, hogy a mostani állapotodat meddig bírod elviselni 


    Jó egészséget kívánok!  

    előzmény:
    Ibolyka43 (78385)
    2018-01-16  16:54
  12. 2018. január 16. 20:0478390.

    Szervusztok Barátok!


    Kincsike! Örömmel olvasom, Danikával nincs baj, legalábbis remélhetjük, hogy nem érte semmi nagyobb megrázkódtatás.


    Rózsa! Ha vége lenne ennek a topicnak, biztosan nem miattam következne be. Sajnos néha azon kapom magam, hogy én sem vagyok eléggé empatikus, vannak dolgok, amiken "felkapom a vizet", aztán nem jövök néhány napig. De ezért csak magamat lehet okolni és bevallom, kezdek tohonya lenni. Sok napom van, amikor nem nagyon érdekel semmi. Persze az igazsághoz tartozik az is, hogy sok olyan napom kezdődik azzal reggel, hogy alig aludtam, szédelegve ébredek eleve. Ezeken a napokon kb. délutánra térek magamhoz, olyankor meg igyekszem elvégezni az elmaradt dolgokat. Nem szoktam "dicsekedni" azzal, hogy vannak ilyen napjaim is - sajnos. Hogy mikor mim fáj, kb. azt is magamban tartom leginkább. 


    Ilyenkor még elmondhatnám pl. azt is, hogy ma ismét telehordtam a teraszon lévő fás ládát az általam frissen vágott fával, és potyoghatnának a könnyeim, miközben elpanaszolom, hogy mennyire esik jól a kétszer műtött derekamnak és a sokszor műtött hasamnak, de nem teszem. Nem teszem, mert ez az én bajom, semmiképp nem terhelhetek vele senkit. Ráadásul aránylag jól is bírtam. Ha leírom, hogy egy hét múlva kezdődik az egész előről, kit érdekel vajon? Mivel másról nem nagyon tudok beszámolni, nem sok érteme lenne, hogy szaporítsam itt a szót.


    Totyi! Lehet, Neked van igazad a fogorvossal kapcsolatban, ehhez csak annyit, amikor fizetnem kell, pont olyan, mint amikor a fogamat húznák. Mondhatnám, hogy én nem engedhetem meg magamnak, ami persze igaz, mégis megengedem és ennek is meg van a maga ára (minden téren: a lelkemben, a pénztárcámban, a következő hónapok kiadásaiban, stb.). Ezért is nem lett implantátum most a felsőm cseréjekor....., mert azt gondolom, amit Te.

    előzmény:
    totyogoka (78374)
    2018-01-15  10:32
  13. 2018. január 16. 19:4578389.

    örülök Erzsike hogy a kisfiú már nevetgél,megoldódnak a dolgok a gyerekeknél is szerencsére.

    előzmény:
    er54 (78386)
    2018-01-16  18:33
  14. 2018. január 16. 19:4478388.


    A hó mindig váratlanul érkezik. Főleg januárban, főleg a közútkezelőnek. Nyár óta erre készülnek mint a gyerekek de minden télen meglepődnek. Fehér, hideg, csúszik, mi a fasz... ez? Lehet, hogy ez a hó? Aztán elkezdik:
    - Hol van a só? 
    - Azt nem vettünk főnök mert volt homok.
    - Hol a homok? 
    - Mondom, csak volt. Eladtuk a Janinak amikor vakolta a házát.
    - Basszátok meg. Hol a sószóró? Majd megy üresen legalább látják, hogy mozgunk. 
    - Hát a telephelyen, de nem tud kijönni mert nincs gázolaj benne.
    - Hol a gázolaj? 
    - Hát kifolyt itt a földre a nyáron, aratáskor a nagy melegben oszt elpárolgott.
    - Akkor vigyetek lapátot
    - No, nem! Annak nyele van, még dolgozni kellene vele.
    - Söprű?
    - Azzal az anyósom jár a boltba. Különben is, majd elolvad egyszer.
    - Nem baj, akkor üljetek traktorra, oszt menjetek ki kaszálni, ne mondhassák, hogy nem csinálunk semmit.

  15. 2018. január 16. 19:0578387.

    Szép estét!


     


    Bekukkantottam mert reménykedtem, hogy Kincsike is be néz és hírt ad Danikáról. Nagyon drukkoltam a kis manónak, hogy rendbe jöjjön.Úgy látszik rendeződtek benne a szorongásos napok és már újra a régi. Ez a lényeg!


    Erzsike! Ez egy nagyon nagyon türelmes fogdoki és nagyon megértő tüneményes idős ember. Én nem nagyon tudtam vele beszélni mert ugye az én számban foglalatoskodott de Apussal beszéltek arról, hogy mennyire disznó dolog, hogy elvették az OEP támogatást a fogászati beavatkozásoktól és nagyon drága a hozzávaló alapanyag így sokan azért nem tudnak fogorvoshoz menni mert anyagilag nem tudják megoldani. Pedig ha nincs jó fog akkor nem tud az ember jól rágni és jönnek a járulékos betegségek.Szerintem nála egészen méltányosak az árak is, mert kb 10 éve csináltatta nála Apus és akkor is ugyan ennyibe került. Csak akkor még rendelt itt Pesten is. Most már csak a lakásán rendel Dunakeszin.Sajnos már Ő is elég idős nem tudni meddig praktizál.


    Rózsa! De hát ebben az autóban még Te se sokat ültél! A legtöbbször ő is ott ül melletted ( Ha csak ülne és nem beszélne közbe ) Nagyot nőttek a fiúk is, majd csak könnyebb lesz a Huginak is velük, bár az még odább lesz.


    Manyuska mi júniusba megyünk Hajdúszoboszlóra illetve márciusban Hévízre de Hévízen nem lesznek kezelések csak kis kirándulások pihenőkkel. Jól teszed ha a fájós lábaiddal nem mászkálsz a csúszós úton.


    További szép estét Mindenkinek!


     

    előzmény:
    er54 (78386)
    2018-01-16  18:33
  16. 2018. január 16. 18:3378386.

    szép estét mert  lassan  az  lesz 


    Nálunk  is van hó  bőven  tegnap  és  ma  is  ovi bölcsi után  szánkóztunk .


    Tegnap  ovo néni azzal fogadott  Danikának  jó  napja  volt  csak reggel pityergett  egy  kicsit aztán egész  nap  részt vett  mindenbe ,ma  is ugyanezt mondta   igy  már kicsit megnyugodtunk .Nálunk  is  jot  játszottunk ,otthon  is  biztos minden rendbe volt mert  hallottam   a nagy  kacagásokat  a falon  keresztül.


    Én 2003  ba  csináltattam a fogaim  kivehető és  rátehető a még akkor  megvolt  fogakra  ,a  mai  napig  semmi  baja .A baj  az  hogy  közbe  a még  meglevő  fogaim  letörtek  volt amelyik gyökérrel együtt  kijött  ,igy  már nagyon  laza   olykor  fájdalmas   mivel  sok  gyökér  benn  van .Ezek  kiszedéséhez  szájsebész kell ,Nem  egyszerű  sajnos  nyugdijból  csak  olyan  jöhet szóba  aki ad esetleg  részletfizetést no  meg  türelmes   megértő   velem  .De  ilyet  hol  találhatók  ? 


    Rozsa  akkor  unokázhatsz Te is  .


    Manyuska   itt  a -3   is  hidegnek  tünik  hu   a  -8   nem  semmi .


    Valika  Totyika  Molly  Gitta szeretettel  gondoltam  mindannyiotokra .


       


     


     

  17. 2018. január 16. 16:5478385.

    Molly


    Hogy van a ferjed terde a mutet utan?en nem tudom raszanni magam,sokbak nem sikerul,ez nem olyan  mint egy gerincmutet,hallotram,hogy hosszas a labadozas.


    Totyi


    En mar alig varom a tavaszt,hogy menjek furdore,az a nyugalom amit ott erzek nekem nagyon jo.


    Biztos ti is mentek majd

  18. 2018. január 16. 16:4978384.

    Szervusztok


    Nalunk hull a ho,pedig a reggel -8 fok volt,delre felmelegedett az ido es neki fogott havazni,nem szeretem,mert felek az esestol.


    Rozsa


    Igazad van,most telen nagyon keves a rendeles de nem baj,amugy sem szeretek sokat jarkalni ki


    Legyen szep estenk.

  19. 2018. január 16. 13:1678383.

    Kellemes délutánt!


    Nem megyek ki az utcára. Csúnya idő van.


    Vasaltam. Jöttem lazítani. A -kalitkát kitakarítottam. Megetettem a jószágot. Lehet, hogy egy kicsinykét elnyúlok, , vagy rejtvényezek.


    Valcsi! A házban is van mindig tenni való. Jó teszed, hogy nem mész sehova.


    Marcsi! De jó, hogy nem fáj a csiszolt fogad!


    A Marci azt mesélgeti, hogy Ő még egyáltalán nem is  ült az autóban. Azt elfelejtette, hogy pl. Dunafüredre is levitette magát. 3.5 órát ültem kint az autóban - rejtvényeztem - ameddig a kocsmában hangoskodott a "haverjaival". Ercsibe is elvitette magát, gumicserére. Mondván, hogy a Haverja megcsinálja. Ugyan annyit fizettünk, mint ha itt, Pesten vittem volna el. Nem beszélve az üzemanyagról, ami elment. Vissza felé - ismét - be kellett vinnem a Dunafüred-i kocsmába. Arról nem is beszélve, hányszor vittem orvoshoz. Amit tagad.


    Szerdán este megyek Tökölre. Csütörtökön viszik a Kristófot orvoshoz. Bálinttal leszek otthon. Tömegközlekedni fogok. Nem vállalom a csúszós utat autóval.


    Pénteken - talán ideér - az Andris felgyorsítja a gépem.


    Kincsike! Mindenki várja a beszámolót, hogy áll Danika lelkivilága!?!?!


    Mindenki hiányzik, aki nincs itt! Szeretettel gondolok rájuk is.


     

    előzmény:
    totyogoka (78382)
    2018-01-16  09:41
  20. 2018. január 16. 09:4178382.

    Sziasztok!


     


    Itt is esik a hó már minden hófehér. Még örülni i s tudtam volna ennek karácsonykor. Most nem annyira mert ugyan még nem voltam kint de gondolom, hogy csúsznak az utak és nem annyira kellemes ilyenkor közlekedni. Pedig el kell mennem mert van intézni valóm mára is. 


    Valika! Ez az ideiglenes fogsor nekem nagyon bevált, nem mozog nem fáj alatta sem a lecsiszolt rész sem. Péntekig lesz csak ez akkorra elkészül a végleges. Sajnos igazad van az SZTK.-ban már ugyan úgy fizetni kell mindenért csak időben sokkal lassabban haladnak.


    Kincsike! Olyan aranyosak a szánkózó fiúk. Nagyon remélem, hogy Danika már jól van és nem nyomja semmi a kicsi lelkét.Sokszor nem is gondolnánk, hogy mennyire érzékenyek is tudnak lenni. lehet hogy az ovis társaktól hallott valamit ami félre érthető volt . 


    Rózsa! Használd is ki a kocsi előnyeit ha már itt áll. gyorsabb kényelmesebb és ez is szempont. De most vigyázz mert a hóban nehezebben a közlekedés.


    Mindenkinek további szép napot kívánok!

  21. 2018. január 16. 08:4378381.

    Gittám jó sokáig volt a fogad használható nagyon ritka az ilyen.Sajna az ingyenes és az SZTK fogpótlás már évek óta nincs.Majdnem ugyan annyiba kerül mintha privát mennél a fogászatra.

    előzmény:
    dundori (78372)
    2018-01-14  11:55
  22. 2018. január 16. 08:4178380.

    Rózsa ügyes vagy az autózással így ki tudsz mozdulni

    előzmény:
    rozsaanyu (78376)
    2018-01-15  18:36
  23. 2018. január 16. 08:3978379.

    Marcsi azért vigyáz az ideglenes fogaidra nagyon tud fájniörülök hogy jó dokit fogtál ki.

    előzmény:
    totyogoka (78374)
    2018-01-15  10:32
  24. 2018. január 16. 08:3678378.

    Erzsike van valami változás az oviban?

    előzmény:
    er54 (78375)
    2018-01-15  12:42
  25. 2018. január 16. 08:3578377.

    Sziasztok szép napot.


    Felénk hull a hó.Ma biztos hogy ki sem mozdulok a doki várhatSzép fehér minden,a hótakarítás lesz a feladatom


    Mindenkinek vidám napot kevés gondot .

Címlap

top