Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Beesett kutacs

ficánka25
Létrehozva: 2006. március 10. 11:21

Sziasztok!

Kislányom 3 hónapos és már kezdek túljutni a nincs elég tejem és éhezik a gyerek parán, de egyetlen dolog nem hagy nyugodni: a kis kutacsa gyakran szabad szemmel láthatóan is be van esve és gyakran a pulzálást is látom. A védőnő azt mondta egyszer hogy onnan fogom tudni h kevés a tejcsi h ez lesz és h ez kóros folyadékhiányra utal. Na most szépen gyarapszik, nem sír szopik között, van elég pisis-kakis pelenka, de a kutacsa?! Szóval szerintetek miért van beesve és tényleg kóros??? Hasonló tapasztalatok?? Köszi előre is, igyekszem lenni, most alszik a bébike, de nem lehet tudni h meddig

  1. 2006. március 10. 12:3126.

    Szió!

    Az én fiam már 16 hónapos, de neki is nagy és beesett kutacsa van. A nagy azt jelenti, hogy 4 ujjnyi volt újszülött és kiskorában, szerintem még mindig 2 és fél, 3 újjnyi. De már nem aggódom. A dokinénink mindig nézi, mert én is sokat aggódtam, hogy beesett, jobban is látszódik, mert kevés hajacskája van a mai napig. Volt egy időszak, amikor nem 1 csepp, hanem 2 csepp vigantolt kellett neki adni. Elvileg úgy tudom, hogy 2 éves koráig kéne összenőnie, szerintem ez nálunk tolódni fog.

    Én tuti a dokit kérdezném, a védőnők baromi nagy ostobaságokat tudnak mondani, tisztelet a kivételnek.

    Szerintem amíg gyarapszik, és tényleg van rendszeresen pisis pelus addig nem lehet nagy baj.

    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  2. 2006. március 10. 11:5525.

    köszönöm mindenkinek

    most mennem kell bömbi van majd még jelentkezem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. március 10. 11:4924.
    Szia!

    előttem szólóknak igazuk van.... a kiszárádás jele.......
    de ha rendesen szopik, hizik. elég koszos pelusa van egy nap..akkor nem TUD kiszáradni....
    ha tudod mérd meg a kutacsát, kb 1,5*1,5 cm nagyságú szokott ilyen korban lenni..... akkor van probléma ha láthatóan fél vagy 1 cm -rel látod besüppedni...és a gyerek arcán is látható a kiszáradás nyomai...

    szerintem a kisfiad teljesen egészséges..... de ha nagyon izgulsz mutasd meg védőnőnek!:-)

    ( egy csecsemős nővér!
    előzmény:
    h_ildikó (10)
    2006-03-10  11:38
  4. 2006. március 10. 11:4723.

    Akkor nincs gond.Alkatilag ilyen a kutacsa.Nekem a dokinéni mondta,hogy alkatilag lazább ennyi és kész.Nincs is semmi baja.

    Én is meg ilyedtem mert a lányomnak nem volt ilyen.

    Tök fölösleges két szopi között még plussz inni adni neki.Ráérsz majd nyáron akkor is csak akkor ha nagyon-nagyon meleg van.

    előzmény:
    ficánka25 (18)
    2006-03-10  11:44
  5. 2006. március 10. 11:4622.
    Köszi.
    előzmény:
    ficánka25 (16)
    2006-03-10  11:42
  6. Torolt_felhasznalo_948202
    Torolt_felhasznalo_948202
    2006. március 10. 11:4621.
    Szia!
    Elképzelhető, hogy valóban folyadékhiány lehet. Ez a fűtött szoba, séta közbeni beöltözés majd kimelegedés hatására is előfordulhat, nem csak nyári kánikulában. Véleményem szerint forralt-hűtött sima vízzel kínáld meg. Ha nem kap cumisüvegből semmit (tejcit, tápszert, semmit) akkor fontos, hogy inkább kanállal kínáld, vagy nálunk a cumisüvegek kupakja vált be, nehogy "rákapjon" a cumisüvegre. És valóban kínáld a cicivel, attól, hogy nem sír még lehet szomjas, nem minden baba jelzi azt egyértelműen...de a szervezet annál inkább!
    Ha nincs változás, feltétlen vidd orvoshoz, már csak a magad megnyugtatására is. A pulzálás oké, de a beesett kutacsot érdemes megnézni.
    Minden jót!
    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  7. 2006. március 10. 11:4520.
    Csak ha szomjas. Elárulok valamit: ha felhívod a dokit, két perc alatt megtudod, kell-e aggódnod, ha nem hívod fel, egész hétvégén tízpercenként fogod beparázva nézni a gyerkőc kutacsát!!!  Úgyhogy tényleg hívd fel, ha gond van, orvosolni lehessen időben. Ha meg nincs gond, legalább megnyugtat.
    előzmény:
    ficánka25 (12)
    2006-03-10  11:39
  8. 2006. március 10. 11:4519.
    Köszi:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_197080 (17)
    2006-03-10  11:43
  9. 2006. március 10. 11:4418.
    A pisivel nincs gond, minden pelenkát tök nehézen veszek ki alóla szopi előtt. és köszi
    előzmény:
    trixike73 (15)
    2006-03-10  11:42
  10. Torolt_felhasznalo_197080
    Torolt_felhasznalo_197080
    2006. március 10. 11:4317.

    Sziasztok!

    Ne parázz. Amit leírtál az teljesen normális. Ha kiszáradás szélén van a baba, egy az, hogy ordít, kettő, hogy rossz az izomtónus. A fiam (9,5 hós) párszor rámhozta a frászt ugyanilyen tünetekkel. Persze vígan játszott. De anyatejes lévén, a nyári 40 fokban mire gondol az ember. Ilyesztő a beesés, pláne ha még pulzál is, de a hajasbabás mamák ezt nem látják. A napi folyadékigény állítólag kg-ként 180 ml. Mi sosem mértük. Most sem iszik mást, csak az anyatejet reggel este, közben gyümölcs, fözelék, tejpép. Szoktam vízzel, teával, gyümölcslével kínálgatni, hátha, de nem kér. Ők tudják. Szóval ne aggódj.

    Üdv bvasko

    előzmény:
    *mini* (4)
    2006-03-10  11:33
  11. 2006. március 10. 11:4216.
    Most látom csak, sok boldog névnapot!!!
    előzmény:
    h_ildikó (10)
    2006-03-10  11:38
  12. 2006. március 10. 11:4215.

    Szia!

    Nekem 7 1/2 hónapos a kisfiam és neki ez volt a kutacsával.A gyerekorvos és a védőnő is azt mondta,hogy ha van elég pisis pelus akkor nem gond.Már nem a folyadékhiány jele a beesett kutacs.

    A fiam kb.5 hónapos korára meg is szünt.Nagyobb baj ha kitüremkedik és feszes a kutacsa.

    Szóval figyeld a pisis pelusok számát és ne aggódj!

    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. március 10. 11:4214.
    Mecsek teát adtam neki, ami egyébként is hasfájásra való, így mindkét dolog megoldódott. Biztos lesz, aki azt írja, hogy ne adj neki semmit a tejen kívül, más pedig azt, hogy adj... Szerintem megér egy telefont, hogy megkérdezd a gyerekorvost.
    előzmény:
    ficánka25 (3)
    2006-03-10  11:29
  14. 2006. március 10. 11:4213.
    Dr Spock szerint, a kiszáradás tünetei: 6-8 óra alatt nincs vizes pelenka, nincs könnye síráskor, szája száraz, kutacsa besüppedt, szeme aláárkolt.
    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  15. 2006. március 10. 11:3912.
    hát érzem h ott van és néha mélyebben érzem. Teát én sem adnék neki, de akkor két szopi között adjak pár korty forralt vízet?
    előzmény:
    h_ildikó (10)
    2006-03-10  11:38
  16. 2006. március 10. 11:3811.
    nagyjából semmit, sajna csak h alkati és genetikai dolog lehet h be van esve, de ha nem sír a szopik között és gyarapszik akkor szerinte nincs gond
    előzmény:
    fatimama (7)
    2006-03-10  11:34
  17. 2006. március 10. 11:3810.
    És biztos, hogy be van esve? Csak a pelenkából indulok ki... Alapesetben se tök sima. Ahhoz viszonyítsd, amilyen volt.
    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  18. 2006. március 10. 11:369.
    Gondolom nem csak védőnő látja a picit,így az orvos az,aki világosan elmondhatja mi is a teendő.Egyébként én is úgy emlékszem,kiszáradás első jele ilyen picinél,vagy láz.
    előzmény:
    ficánka25 (3)
    2006-03-10  11:29
  19. 2006. március 10. 11:358.
    Teát ne, akkor tényleg kevesebbet fog szopni, esetleg forralt, visszahűtött vizet.
    előzmény:
    ficánka25 (3)
    2006-03-10  11:29
  20. 2006. március 10. 11:347.
    Gyerekorvos mit mond? Én nem hagynám a védőnőt diagnosztizálni.
    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  21. 2006. március 10. 11:346.
    Lehet, hogy neki elég a tej, de a szervezetének nem. Próbáld meg sűrűbben szoptatni, akár kétóránként, akkor tejed is több lesz, és ő is elég folyadékhoz jut (vagy adj neki inni vizet), és ha nem rendeződik, akkor hívd fel a gyerekorvosotokat! Ne tudd, meg, én annak idején hányszor felhívtam! Volt, hogy azt mondta, vigyem be, de volt, amikor tök feleslegesen hívtam, de mindig rendes volt, és megnyugtatott.
    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  22. 2006. március 10. 11:335.
    Az folyadékhiányra utal tényleg, de azért nem ártana beszélned a védőnővel a pulzálás az normális, hogy látod.
    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  23. 2006. március 10. 11:334.

    Az enyem kilenc honapos, tiz kilo korul van, jo husban, egeszseges vidam,e leteros baba. Kutacs beesve es pulzal is. Na nem godor van a fejen, de siman lehet latni. O  a harmadik, sztem eddig azert nem lattam a tobbieknel mert nekik volt hajuk  

    sztem ezek a joakaro vedonenik neha feleslegesen ijesztegetik a kismamakat... ennyi errol a velemenyem.

    te latod a gyereked, csak eszrevenned ha folyadekhianyalenne nem??????

    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21
  24. 2006. március 10. 11:293.
    de akkor mit csináljak, ha jól van lakva és be van esve akkor nem szopik, teáztani vagy más folyadékot pedig nem akarok adni, mert akkor kevesebbet fog szopni, vagy adjak????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354444 (2)
    2006-03-10  11:26
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. március 10. 11:262.
    Szia! Én is úgy tudom, hogy ez folyadékhiányra utal. A kisfiamnál akkor volt hasonló, amikor valamiért nyűgösebb volt (hasfájás miatt) és nem akart annyit enni, mint egyébként. Folyadékpótlás után azonnal rendeződött a dolog. (mindig figyelem, a védőnő külön felhívta rá a figyelmet)
    előzmény:
    ficánka25 (1)
    2006-03-10  11:21

Címlap

top