Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Köszönöm a nyelvleckét.Vannak szavak amiket nem ismertem.
Na, ezt nem értem. De mennem kell, nagyon éhes vagyok és vár rám az öszöm-iszom. Valamiféle tojásrántottát készítek tejfölös uborkasalátával, sok foghagymával. Zöldpaprikát is metélek bele, mert az a saláta lelke. Azt hiszem, a tojás alá pirítok egy kis szalonnát. Jóféle házi termékem van. Ez lesz az öszöm, az iszomra előveszek egy doboz sört. Desszertnek már sül az alma.
Hogy Beni akar-e cserediák lenni, ez a jövő zenéje. Majd, ha baráti köre efelé megy, akkor ő is.
Zsuzsika, nekem is nagyon tetszik az öszöm-iszom. Hogyan veszitek ki részeteket belőle?
Remélem sikerül áthoznom a teljesen körbe forgatható képet városomról. Ma kezdődik az általam nagyon nem kedvelt öszöm-iszom fesztiválok sora. Tény, hogy a város (újra) alapításának 300 éves évfordulója van, de ezzel épp maga a város tűnik el az ideiglenes díszletek és szeméthalmaz mögött. Hiába: "amíg veréb van..."
A Klauzál téren felépített születésnapi torta őszig a helyén marad.
https://viewer.hangar.com/360?productId=eY2wM1aj&fbclid=IwAR0gNuZAPksOgwwCyEJDBTC-9oeDXJRNFuZVTGPjNA6Jq3ytLjoeWdNx_Po
Csak egy a bóvliból, amit interaktív kiállítótérnek rendeztek be.
Klára, ez gyönyörű! Eredeti perzsa.
Felnő a gyermek, és a szülőnek is fel kell nőnie a felnőtt gyermekhez.
Zsófikám különlegesen gondos, szerető anya. Két közgazdasági diplomája volt már, amikor megszerezte a mérlegképes könyvelői képzettséget, alapított könyvelőcéget, hogy fiai iskolás korukban is vele lehessenek, napköziben és egyebekben ne neveljék őket.
Megértem őt, mert jól emlékszem, hogy amikor fiaim ennyi idősek voltak, el sem tudtam képzelni, hogy valaha távol élnek tőlem. Ezért építettünk viszonylag nagy házat, ahol három család bőven elférne. És most itt vagyunk, Bazsiék is, én is táncolhatunk úgy 400-400 négyzetméteren.
Egyszer beszéltünk róla, hogy az élet mindig más. Bizony, másképpen történik, de aztán megszokunk mindent.
Zsófikám szinte szimbiózisban élet a kicsi Benivel. Az hittük, a gyermek nagy ragaszkodásáról van szó, ami túlzó, szakemberhez fordultunk, és megtudtuk, hogy ezt a nagy összetartozást az anya teremti anélkül, hogy tudna róla. Nem akarom boncolgatni az ő gyermekkori helyzetét, ami a kulcsa volt a kialakult helyzetnek. De mert nem volt beteges a kölcsönös nagy szeretet, szépen kialakult minden. Beni nehezen fogadta el öccse érkezését, féltettük is a kicsit, Zsófi ismét szakemberhez fordult, aki azt tanácsolta, soha, egy pillanatra sem hagyja őket kettesben. És mint az életben minden, szépen elrendeződött ez is: Beni rajong Dodóért, Zsófi semmiben sem akadályozza Benit, Dodót, csak szőnyeget terít lábuk elé a lehetőségekből. Mindkét fiú remekül fejlődik, önállóak, magabiztosak.
Most egy küszöbhöz értünk, senki sem fog elbotlani. Szépen átlépik. Az életben a legtermészetesebben bekövetkező események is váratlanok tudnak lenni.
Igen, ez az, itt Usaban van hogy egy teljes evre jonnek, csak 16 evtol es az egesz iskolai evet itt jarjak ki, van aki tobb evet, van aki itt / is/ erettsegizik. Hatalmas elmeny fiunak, lanynak megtapasztalni mas orszag eletet, a filmekrol ismert gimis eveket, szoktam neha olvasgatni a youtubeon. Szinte mindegyik ugy megy haza hogy megerte! Hogy eltolteni egy amerikai tini gimnazista evet ugy mint a filmekben van/ furcsa de tenyleg igy van a valosagban is/, paratlan....
Az amerikai gyerekek ugyanugy szeretnek menni mas orszagba tapasztalatra. Angolul tudoknak 2 link errol...
https://www.youtube.com/watch?v=SglFR2AELuE
https://www.youtube.com/watch?v=15Z1WCIFPNE
A gimnázium 11. évfolyamában mindkét unokám részt vett cserediák programban, amikor csak a kiutazás volt csoportos. Köln közelében , egy ottani középiskola volt a partner. Ott már német családoknál töltöttek két hetet, s következő évben jött hozzájuk a német kislány. A családokra volt bízva, milyen programokat szerveztek a gyerekeknek. Hatalmas élmény volt mindkettőnek.
En tokeletesen megertem Benit, inkabb a szuloket nem ertem hogy nem ertik meg.
Ez a fiu mar nem kisgyerek tobbe, 18 eves, ez felnott, ez ferfi, minden tekintetben, akkor is ha meg iskolas, nincs kedve muzeumokba jarni, nezni a latnivalokat amit a szulok keresgetnek ossze, valoszinu hogy mast nezne meg ami erdekli es legfokeppen sajat korosztalyaval. A testvere kicsi, mit lehet egy 10 evessel beszelgetni, plane olyan dolgokrol ami foglalkoztatja es ebben a korban boven van toprengeni valo s jovorol meg masrol is.
Az meg hogy osszezarva egy lakokocsiban, mindig a csaladdal, az mar nem olyan nagy szam mint amikor kicsi volt, nagy szam az lenne ha a barataival utazna.
A szuloket is ertem hogy szeretik a kolkot, jo erzes maguk korul tudni, hisznek a szoros csaladi kor fogalmaban, jo is ez de a gyerek felnott, el kell fogadni ha valamit nem akar.
Megfigyelesem hogy mindegy tini 15-17 kozott tavolodik a szuleitol, ki latvanyosan, ki eszrevetlenebbul, van aki szeliden, van aki tele van okoskodassal sot meg cirkuszolni is hajlando ha akadalyozzak de szinte minden gyerek 20-21 eves kora utan szivarog vissza a csaladja korebe, tartja fontosnak oket.
Ezt a jelenseget mikor kerdeztem egyszer egy amerikai baratnom, jol megmagyarazta a sajat peldajaval, alaposan kifejtette es mondta hogy nezzek csak korul, ez normalis, o 18 evesen elhuzott otthonrol, jo ha unnepeken lattak,sokszor akkor sem, dolgozott de kozben egyetemre is jart de orult ha nem latta az akadalyozo/ mint jellemezte/ csaladjat, elege volt beloluk, egyebkent egy kicsit icipicit hiszterikus szemely is volt. Azt mondta hogy 22 eves kora korul kapta magat azon hogy telefonalgat a szuleinek, hetente tobbszor is, mar nem csak egy hello hanem elbeszelget a napi dolgokrol es kezdenek hianyozni.... hogy anyu baratno mar nem ellenseg aki mindenbe beleszol...Azt is mondta hogy szerinte ez normalis, ki igy, ki ugy szakad le a szuleirol. Azt is mondta hogy szerencses az a gyerek akinek nem kell leszakadni mert a szulok elfogadjak hogy felnott lett a maga kis 17-18 evevel es hagyjak elni...
Be kellett volna fizetni Benit amig a csalad utazik valami fiatalok tarsasutazasra ha van ilyen.
Nagy elmeny lett volna neki.
Egyebkent mar akartam kerdezni hogy mivel Beni tanulja a nemetet, miert nem kulditek Nemetorszagba a nyari honapokra affele cseregyerek fele programba, nincs az az iskola aminel ugy felszedne sietve a nemetet mint hogy egy csaladnal lakna. Olyan csaladhoz ahol hasonlo koru fiu van.
Ti is fogadhatnatok valakit szinten annyi idore. Nezzetek meg a youtube-on hogy hogy velekednek a fiatalok errol a cserediak lehetosegrol, szinte mind imadja. Sokat tanulnak, tagul a latokoruk, magabiztosabbak....
Nem o volt az ,aki kicsikent sem akart az ovival vagy a sulival kirandulni menni ?
Lehet , hogy osszekeverem valaki massal .
hatha nem -akkor nem .
En nem csinalnek ebbol dramat - te felugyeled majd - igaz ?
Az en gyerekeim imadnak utazni . Meg akkor is , ha az apjuk kicsit sajat szempontjai szerint allitja ossze az utat .
De azert jobb volna , ha elmenne . Sok szep kozos emlek forrasa lehet egy ilyen ut .
Hatha nem eroltetik ,akkor meggondolja magat .
Klárám, én is megértem Benit. Egy középiskolás gyerek, bármilyen csodás látnivalókat is ígérnek a szülők, a vakációt már nem velük és kisöccsével képzeli el. Talán az összezártság okként megjelölése mögött ez is megjelenhet. A korábban említett tény, hogy manapság mindenfelé viszik-hozzák a szülők őket, visszafogja őket az önállóságtól, megfosztja attól a sikerélménytől, hogy saját korosztályukban tapasztalják meg képességeiket. Nem elég kihívás a tanulás terén teljesíteni, az ÉLET hívó szava is munkál.
Unokáim 18 évesen gyakran utaztak városon kívülre, szülők nélkül, s nemcsak tanári kísérettel, rokonokhoz, barátnőkhöz. Egy év múlva már felnőtt jelen sem volt a vakációzó diákcsoporttal. Akkor már lányok-fiúk vegyesen.
Leánykám érettségi ajándéka barátnőjével egy IBUSZ társasutazás volt, körút Itáliába. Jómagam gimnazistaként Cseh-Lengyel körúton vettem részt egyetemista unokanővéremmel (Express társasutazáson).
Most nagyon furcsa helyzet állt elő családunkban.
Mint a reklámokból tudjátok, Bazsiék egyik vállalkozása a lakóautó kiadás. Szinte egész télen állnak, aztán az idényben gurulak.
Bazsi rajong értük, boldogan dolgozik velük. Meglepődtem, amikor hallottam, hogy majd' megszakad szíve állandóan, hogy mindenki viszi őket, csak ő nem. Ezért aztán Beiktattak most nyáron egy kéthetes európai körutat. Ez tavaly is megvolt. Télen egyszer sielni mentek eggyel három napra. És most beütött a mennykő: 18. életévét taposó Benikénk bejelentette, nem hajlandó részt venni az utazásban. Mert utálja. Rossz neki ilyen szorosan összezárva lenni a többiekkel.
Na, most áll a bál. Anyja sír. Apja szidja, hogy önző és egyebek, neki gazdag tárháza van az ilyen megbélyegző szavakból. Szegény Beni felmenekült hozzám, kipanaszkodni magát és megbeszélni a helyzetet. Úgy gondoltam, egyetértésem van segítségére. Ami nem esik nehezemre, mert engemet is hiába hívogat Bazsikám, hogy akárhova elmehetünk, ami nekem tetszik, hát belegondolva ebbe az összezártsága, kilel a hideg. Megértem tehát Benikémet. Akinek most az iskolában is sok feladata van, sorra írják a témazárókat, és beérik a heti öt német különóra gyümölcse is: küszöbön van az alapfokú nyelvvizsga.
Délután leballagok hozzájuk, hogy csitítsam a helyzetet. Mindenkire jó hatással van, ha kipanaszkodhatja magát, és én jó hallgatóság vagyok. Vénségemre leszoktam az okoskodásról. Leviszem a Rejtett dimenziók könyvet, esetleg segítségükre lesz. Ha beleolvasnak, talán megértik Benikémet. Hogy nem hálátlan, csak éppen súlyosabban esik nála a latba a kényelmetlenség, az összezártság, mint az élmény maga.
Hát, fura helyzet ez. Magamnak is birkóznom kell vele, hiszen számtalan összetevője van. Amiben biztos vagyok, hogy helytelen lenne Benit belekényszeríteni e remek utazásba. Ilyenkor városokat néznek, múzeumokba járnak, Zsófikám kikutat mindent, ami a kisfiúk hasznára van. És persze ő maga is élvezi az utat. Nagyon is. Azt hiszem, utazónak is születni kell.
Nagyon érdekes ez a vers.
Életem során három emberrel találkoztam, akinek beszéde olyan volt, mint a dobszó. Egyikük anyósom volt, nagyon meg kellett gndolni, szólok-e hozzá, mert magától képes volt hallgatni, de a legártatlanabb kérdés óriási zsilipet nyitott ki nála, s ömlött, hömpölygött belőle a szó. Másik városban tanultam, és ő feljárt anyámhoz megpiheni, ha Sopronba felutazott falujából. Szegény kis anyucikámra rázúdította véget nem érő dobpergését, s ő elkínzottan szokta mondani neki: Elvi, most egy volt, kicsit maradjunk csendben, jó?
A másik a hölgy volt, akiről Kisfaludy Stróbl Zsigmond szabadságszobrunkat mintázta a pálmaággal.
Harmadik egy titkárnő volt. Értelmes teremtés, tudott csendben lenni is.
Zsuzsika, a topik arra van, hogy mindnyájan annyit fecsegjünk, amennyi jólesik. Így lett az emlékek - a közelmúlt történelmének - gazdag tárháza.
Zsuzsám! Így tömören,kiragadva a rosszat, több generáción át, riasztó. Az akkori gyerekek -a képen -talán megerősödtek a felmenőik példáján. Nem hiszem, hogy kivételes magyar sors volt ez a XX. században. Talpraállt mindenki!
Visszatekintve bennem nem a szomorúság, hanem az erőforrás tudata él. Az az értékrend, amin mi nevelődtünk. Mindegyikünk családos, 1-4 gyermekkel, s számát sem tudom hirtelen, talán összesen 30 unokánk van, 2 dédunokával. Tudunk egymásról! Vannak símább és göröngyösebb életutak, de sosem volt munka nélkül senki. Gyerekeink, unokáink között orvosok, gyógyszerész, mérnökök, matematikus "zseni" és mezőgazdasából élők- mindeféle szakma előfordul. Van 7 gyermekes anyuka aki 3. után már nem ment vissza "dolgozni", tanyára költöztek, ott boldogulnak. Az ő gyerekeik között is van orvostanhallgatótól vegyészig mindeféle, legkisebb még óvodás.
Nekem viszont meg kéne szívlelnem ennyi fecsegés helyett: :-)
Kérés az öregséghez
Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
Taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.
Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
Hangoskodóból halkíts hallgatagra.
Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
Ritkán hallassam hangom, mint a holló
A közlékenység kútját tömd be bennem,
Karthauzi legyek a cella- csendben.
Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
Folyók a torkolatnál csendesednek.
Ments meg a zuhatag- szájú emberektől,
Könyvekbe plántált szó- rengetegektől.
Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
Egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,
A túlsó partot látó révülésben
A „Készen vagy?”- ra ezt felelni:- Készen.
Árily Lajos
Magdika, együtt érzek Veled és a családdal!
Valóban ritkulnak a családi találkozások a korral. Mi is tapasztaljuk. A régi fényképeket rendszereztem minap, s amíg kerti partikon, nyaralásokkor készültek régebben képek a 7 unokatestvérről, utóbb már csak szüleink, vagy házastársaink temetésekor. Közülünk 79 éves a legidősebb. A kerek évfordulókon azért elég sokan összejöttünk eddig. Remélem még sokat születésnapot ünnepelhetünk együtt.
Igen , nagyon gazdag a magyar nyelv . Az angol elég szegényes, ezért különböző kifejezésekkel tudatják, pontosítják mondandójukat. Második unokámmal jártunk együtt angolórára . Én csak a tanulásért a demencia elleni küzdelem egyik leghatásosabb eszköze a nyelvtanulás. Igazán megszeretni nem tudtam ezt a nyelvet. Nekem a latin volt a kedvencem , nagy kár , hogy holt nyelv lett .Pontos, szabályozott. Voltaképp az európai nyelvek alapja.
Tegnap találkozón voltunk, férjem volt évfolyamtársaival. Ők 1956-ban érettségiztek. A 3 érettségitó osztály negyede mindjárt disszidált.Az eltelt 60 évben sokan végleg eltávoztak, többen mozgásképtelenek, de a 3 osztályból van egy kb 20 fős társaság, akik évnte 3-4x találkozunk. Én tiszteletbeli tag vagyok, mert több találkozó volt nálunk a kertben . Sajnos az eső beszorított bennünket házba , de kellemesen telt az idő.
Beszélgetésünk közben derült ki, hogy van közöttünk egy szupernagyi. Kis őszhajú hölgy , elmondta 26 unokája van .
Több házasságból. ? kérdeztem. Nem-válaszolt . 7 gyerekem van . Így könnyű - mondtam , és jót nevettünk butaságomon. Könnyű 7 gyereket felnevelni.
Egyik gyerekének is 7 gyermeke van . Hát minden tiszteletem az övé 
Szep tablo, az ember nem is gondolna hogy mi mindenen mentek keresztul a rajta szereplo emberek. A nagyszuleid melegszivu segitokesz emberek lehettek hogy a szarnyaik ala vettek a csaladot.
Szegeny anyukad, neki lehetett a legrosszabb az osszes kozott, alig lehet meg elkepzelni is hogy hogy tudtak tulelni ezeket a dolgokat, meg olvasni is borzaszto.
Olvastam itt a neten nagyon szomoru eleteket a haboru alatt, utana, de nem tudom hogy nem-e ez volt a legszomorubb, de igazan....
Az előbb jöttünk meg, falun voltunk egy temetésen. Az unokatestvérem férje halt meg, augusztusban lett volna 90 éves, szép kort ért meg, viszonylag egészségesen. A felesége már 7 éve meghalt, de őt is most helyezték a sírba. A temetés után, egy étterembe jött össze a rokonság, jót beszélgettünk, kár, hogy csak ilyen alkalomkor találkozunk.
Zsuzsika, ez tényleg szívmelengető!
Büszkeségre ad okot. Korábban azt hittem, anyanyelvünk az egyik leggazdagabb a világon, messze lepipálja pl (olvasd: pölö) az angolt. Aztán megtudtam, hogy dehogy! Nem baj, így is szép , így is izgalmas.
Szeretek játszani gondolatban a szavakkal. Kisded módon, nem úgy, mint a nagy szakértők, engemet szórakoztat így is. Szívesen keresem, hogy egy-egy alapszóból mennyi származék létezik. Óriási leleménynek vagyok ilyenkor tanúja.
Hogy ne fázzunk annyira:
Nyelvlecke – hogy miért is a világ leggazdagabb nyelveinek egyike a magyar? :D :D
Vegyünk egy konkrét esetet : azt amikor a róka “mozgásban van” – a magyar nagyon sokszínűen, nagyon sokféleképpen képes kifejezni, tesz árnyalatokat a mozgás szándékának, irányának, milyenségének, hangulatának, megfelelően.
A több száz ige közül vegyünk most egy jó maroknyit:
somfordál, sompolyog, oson, bóklászik, csámborog, settenkedik, sétafikál, sétál, seretepertél, slisszol, slattyog, csalinkázik, becserkész, megközelít, besurran, elinal, eliszkol, aláesik, odaevickél,
visszaérkezik, aláevickél, aláfarol, mögé, vagy odafészkelődik, visszafurakszik, megfutamodik, elfüstöl, keresztülgázol, végiggrasszál, felgyorsít, utánahág, belehajszol, hancúrozik, áthalad, tovahasít, hengeredik, eléje hentereg,
férkőzik, körüljár, kerülget, kóricál, elkotródik, követ, közelít, kujtorog, poroszkál, portyázik, rajtol, tovarejtőzik, odamerészkedik, lódul, mozdul, nyargal, nyomul, ődöng, őgyeleg, oldalaz, oldalog, kúszik, lassít, mögé óvakodik, lendül, lépdel, lépeget, lódul, lohol, spurizik, surran, sürög, szalad, elszelel, felszívódik,
szökell, szökken, lehuppan, belehúz, mögé igazodik, leimbolyog, utánairamodik, átiszkol, végig kajtárkodik, szembekanyarodok, takarodik, tágul, támad, döcög, dülöngél, előz, utánaered, távozik, tekeredik, tekereg, ténfereg, betör, ugrik, üldöz, utolér, űz, verekszik, elviharzik, felkaptat, felkepeszt, fölékerül, tovakóborol, koslat, kóricál, bekóvályog, közelít, lábal, nekilendül, visszalép, lófrál,
alámerül, felpattan, lepottyan, préselődik, rajtol, odarejtőzik, mellérogy, hazarobog, megrohamoz, átruccan, tovasuhan, belésüpped, rászabadul, szédeleg, elszelel, szökell, eltágul, eltaknyol, rátámad, visz, vonszol, baktat, bandukol, barangol, lődörög, mászkál,
elrohan, rohamoz, elrugaszkodik, biceg, battyog, menekül lopódzik, bitangol, bolyong, botladozik, bucskázik, csámpáz, császkál, csatangol, csörtet, csúszik, cammog, cikázik, vagy éppen lopakodik – hogy csak éppen egy pár igét megemlítsünk róka koma tyúkhús utáni bolyongásairól. :D :D
Zsuzsám, a mi családunk többszörösen megszenvedte a történelem válságos időszakait. Nagyszüleim 4 kisgyermekkel (anyukám 2 évesen )1921-ban egy ideig vagonlakóként tudtak magyar állampolgárok maradni. (Mindenük odaveszett a Dévidéken). Egy vasúti tiszti keresetből álltak talpra, s a 3 nagyot taníttatták (orvos, tanítók), s házat is vettek, de jött a gazdasági válság, világháború. Anyukám a 4 polgári után varrni tanult, de az önállósodásra nem volt a családnak tőkéje. Nagykorúságát elérve Bp.-re ment, ahol diétetikát tanult, majd oktatóként alkalmazta az akkori Népjóléti minisztérium. Férjhez ment, letelepedtek Miskolcon. Már velem volt várandós (44 -őszén), amikor az ottani kórházi szolgálati lakásból kibombázták őket. Bp.-en az apai nagyszüleimnél húzódtak meg (akiknek lakását rövidesen szintén szétbombázták), de elérkezett addigra oda is a front, s az Úllői úti klinikák alagsorába szorult le a család. Ott fagyoskodtak, éheztek, még ágy sem volt, csak priccs. Apám 2 rokonát a szemük láttára ölte meg egy repesz. Anyukám szerint őbenne csak én tartottam a lelket, a hasára szorított kispárna alatt. Apám lelkileg összeomlott, s ezzel vége is lett a közös életüknek. Évekkel később elváltak, de engem nem is látott, csak egyszer.
Anyukám amint feljöhettek és indult vonat (lázasan, sokízületi gyulladásban) haza utazott Makóra és ott szült meg, de mindketten életveszélyes állapotban voltunk. Nagyszüleim minket is befogadtak- előzőleg a háború alatt minden gyermekük, s az addig született unokák is ott találtak menedéket. Nem részletezem, de volt köztük nyugatra elhurcolt-s onnan a semmire visszatért 3 gyermekes család, egyedül évekre oda menekített pici unoka és a délvidéki vérengzés elől gyalog, babakocsival hazatérő lányuk is. Volt, hogy a 3 szobás ház 11 embernek adott otthont, s Nagymama a semmiből etette őket. S közben hazavártak 2 vőt is a szovjet hadifogságból.
Közben nagyapámat kényszer nyugdíjazták, gyerekeit is megbélyegezték. Anyukám felépülve állásért folyamodott volt munkáltatójához, s 1 év várakozás után kapta a lehetőséget a vándoréletre ami a megyehatárok és -székhelyek újra alakulásakor ért véget. Ott kapott munkát, de önálló otthonunk csak a másodszori férjhez mentele után lett. Engem 14 éves koromban tudtak magukhoz venni. 2 év után viszont nagyszüleimet is vittük magunkkal. A házat kisajátították, lakótelep lett a gyönyörű kert helyén.
Közben testvérei is újra felépítették egzisztenciájukat, visszatérhettek a kirabolt otthonaikba, a hadifoglyok csonttá soványodva-átvészelve a fertőzéseket-hazatértek. Az a fantasztikus , hogy ennyi megpróbáltatás után is igen hosszú életet éltek. Az unokák a nyarakat később is együtt töltötték, amíg a nagyszülők egészsége bírta, s amíg mind középiskolások nem lettünk. Tartjuk máig a szoros kapcsolatot. 1960-ban a képen a nagyszülők aranylakodalmakor.
Ugye milyen eseménydús családi tabló? Bocsánat ha hosszan válaszoltam kérdésedre.
Nem tudják az emberek, hogy milyen nagy csoda az csecsemőhalálozás csökkentése. 200 ezrelék körül volt még a háború után, amikor én végeztem 18 ezrelék körül ,ez mostanra 4-5 ezrelékre csökkent . A meghalt csecsemők nagy része az első 8 napban megy el, vagy koraszülött volt, vagy fejlődési rendellenességgel született. Ebben nagy szerepe volt a védőoltásoknak , mert akkor a kisbabák nagy része fertőző betegségben halt meg. Mikor ide jöttem a faluba volt olyan néni, aki 21 gyermeket szült , éés a sírjánál két fia siratta el.
Elég sokat dolgozom és is koromhoz képest . Sajnos balesetben minkét térdem megsérült, bal bokám eltörött. Így a sok váltakozó túlterhelés megártott a lábfejemnek. Én is sokáig tornásztam, úsztam eveztem , de ezt abba kellett hagynom, mikor eljöttünk a Balatonról. A mai napig az ellazulás csodálatos emléke az, hogy ringok a csónakban fekve, eltűnök, a víz, az és része vagyok ....
Zsuzsikám ! Nagyon szép gyermekkorod volt. Az a sok szeretet, amit kaptál bőségesen kárpótolt a testi fájdalmakért. Én nem dicsekedhetem ilyesmivel.A háború alatt születtem, s bár felénk semmi harc nem volt, a sok szorongás rányomta a bélyegét családunk életére. Nagybátyám tbc-t kapott a fronton, nagyapám meghalt Aradon, nagyanyám átjött hozzánk és fiához, aki addigra már kórházba került. Öcsém 1945 januárban született. Nyáron állítólag vérhast kaptam , melyet pár hónapos kisöcsém elkapott. Engem hibáztattak érte, pedig 3 felnőtt nő volt a családban otthon. Bódi bácsi meggyógyította. Valószínűleg azért lettem orvos, mert hatott rám az sok szeretet, megbecsülés , amit kapott családunktól.
Ez illetve ilyesmi sarkallta kislány unokámat is, hogy ezt a rögös pályát válassza. Mikor elsős volt, , szolfézs után átjött a rendelőbe délután és én vittem haza. Ő a nővér szobájában rajzolgatott. Képei évekig ott voltak a rendelőm csempéjére ragasztva .Azt mondta, hogy az a sok kedves ember, az szeretet és tisztelet, melyet irántam éreztek az emberek hatott rá. Ez a szép operettkép maradt meg benne. Remélem nem ég ki sok frusztráció miatt , mely rá vár . Most még fokozottabban , mint az én koromban, mert az emberek elégedetlensége a végvári harcosokon csapódik le. Ez a szerencsésebb lelki alkatúaknál flegmaságban nyilvánul meg, a szerencsélenebbek kiégnek .