Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. december 7. 06:1173276.

    Zsuzsikám ! Valóban így van , különösen a gyógyszergyárak által szponzorált vizsgálatokban . Hozzánk már a a végső stádium, utánkövetés jutott .A mi családunkban ( gondolom mindenhol így van ) is különböző életszemlélet találkozik , hiszen a " betársuló " CSALÁDTAGOK MÁS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NŐTTEK FEL. Ez meglátszik életvitelükön is, és befolyásolja fiainkét is. De személyiségükben is különböznek. Fiatalabb fiam noha itt született, más életmódot választott volna magának , Mozgalmasabb, kevesebb munka , kevesebb befektetés , több haszon.... Így budapesti feleséget talált, és egészen máshogy élnek, mint mi. Színesebben , lazábban, és szerintem egészségtelenebbül. Én elfogadom, de Sándor (mint minden férfi ) úgy érzi egy igazság van a földön, amit ő talált meg. Érdekes , hogy unokám, aki Budán nőtt fel, jelezte, hogy önálló felnőtt életét inkább itt képzelné el. Örültem neki .

    előzmény:
    Zsumi45 (73268)
    2018-12-05  22:45
  2. 2018. december 7. 05:5873275.

    Klárám ! Nekem is volt egy kutyás izgalmam. Hozzánk szegődött -kirakott- paraszt kutyusunkat 3-4 év után elgázolta egy autó. Törést szenvedett , és ki is ficamodott az egyik hátsó lába. Elaltatni nem akartuk, akkori állatorvossal ketten megműtöttük egy kerti asztalon. Altatni nem tudtuk, de morfiummal és helyi érzéstelenítéssel sikerült viszonylag fájdalmatlanul megoldani a műtétet. Utána még 2 évig élt. Belső hasi sérülése is lehetett, mert bélelzáródásszerű betegségben pusztult el. Utolsó időben már csak tejet és párizsit evett . Jót nevetett egy betegem , amikor jött. Bobi ette a párizsit én pedig a zsíros kenyeret . Akkor még tehettem , mert 60 kiló voltam Utána volt még 2 pulink, egyiket autó ütötte el, másik valamilyen tüdőgyulladásszerű betegség miatt távozott. Azóta nem kell kutya nekem.

    előzmény:
    klára13 (73269)
    2018-12-05  23:13
  3. 2018. december 6. 07:0573274.

      Ertelek es becsulom a kiallasodat .


      A politikai propaganda zavar csak  , amivel elvonjak az emberek figyelmet a valos problemakrol . S kozben probalnak feszultseget szitani csoportok kozt .


    Europa azota  jo hely ,amiota egyhaz es allam kulonvalt .Pelda a vilagnak .


    Csak azert irtam ,amit irtam ,mert klara ajanlott egy sumer temaju cikket egy magyar ironotol . Erdeklodessel olvastam  a no blogjat es elkepedtem ,mikor egy osi arabokrol szolo posztjaban politikai propaganda szoveget talaltam a vegen . Erre irtam ,amit irtam . Maga a cikk is nagyon amator volt . Legalabbis Germanus Gyula hasonlo temaju  irasai utan .

    előzmény:
    szizsuzsóka (73272)
    2018-12-06  06:06
  4. 2018. december 6. 06:1873273.

    Ha egy népcsoport tömegestül megy egy másik élettérbe , két lehetősége van . Vagy saját életformáját akarja ráerőszakolni az ott élőkre, vagy maga alkalmazkodik. A magyarok először előbbit akarták , de rájöttek. hogy jobb, ha ők veszik fel azt az életformát, amelybe kerültek. Ezért lettek keresztények , és Szent István nagy érdeme, hogy ezt átlátta. Lehet, hogy akkor sok életet igényelt ez, de ha nem ez történt volna, az egész magyarság elveszett volna.Összefogtak volna ellenük a keresztény királyok , fejedelmek. A kereszténység indíttatástól nem hódító jellegű vallás.Az őskeresztények Krisztus példáját követve  saját életüket adták hitükért . A későbbi középkori vallási háborúk, villongások nem a hitről, hanem a hatalomról  , gazdagságról szóltak . A vallást csak felhasználták.

    előzmény:
    klára13 (73270)
    2018-12-05  23:37
  5. 2018. december 6. 06:0673272.

    Jankám ! Azt hiszem vagy félreértetted amit írtam, vagy általánosságban válaszoltál, nem az én írásomra.A kereszténység mára levetkőzte az emberek társadalmi életébe történő betolakodást. Nem akarnak erőszakosan téríteni. Más dolog, hogy a politika esetleg magára ölti a a malasztos jelmezt. Ez nem azonos a kereszténységgel. Nem tudom milyen írónőről beszélsz??!!! Nekem a kereszténység a mostani és ll. János Pál pápa toleranciáját , példamutató életét jelenti. Itt nálunk is vannak ilyen példamutató keresztények, akik humánusak minden szenvedő emberrel szemben .


    Nyilván mi nem tudjuk , hogy fiatal emberek, családok konkrétan miért menekülnek el, hazájukból . Nem tudjuk mi várt volna rájuk , ha otthon maradnak. Az tény, hogy minden államnak meg kellene oldani azokat a konfliktusokat, mely miatt az állampolgárok elhagyják hazájukat. Az emberek saját kulturális környezetükben , saját életvitelükben érzik jól magukat. Ettől eltávolodva csak akkor, ha azonosulni tudnak az új életformával. Ezt látjuk a külföldön élő magyaroknál  is. Ez nem jelenti azt, hogy ha valamit sokat hangoztatnak, emberek előbb utóbb egyre többen elhiszik, hogy az igaz. De azért vannak gondolkodó emberek , akik saját elképzelésüket alkották meg az életről.


     

    előzmény:
    csinomjank (73267)
    2018-12-05  10:02
  6. 2018. december 6. 04:5073271.

     Ez egy igaz  . Es azt is hallottam , hogy  a magyarok keresztenyek voltak mar Istvan elott is csak nem romai katolikusok .


       Nem tudom , hogy igaz -e . Mindenesetre emberek voltak ,akiknek nem kellett volna meghalniuk .

    előzmény:
    klára13 (73270)
    2018-12-05  23:37
  7. 2018. december 5. 23:3773270.

     Janka, ehhez az egész témához, sajnos, nem értek. A hölgy, akivel most találkoztam először, a keresztényég hazánkba való meghonosításáról beszélt. Mondta, hogy István királynak a Vajk előtt is volt egy neve, elfeledtem, mi. És hogy volt egy nevelője, aki a kereszténység tűzzel-vassal való bevezetésére nevelte a herceget. Így történhetett meg, hogy nagyobb vérengzést csapott, több áldozatot szedett, mint az amerikaiak az indiánok körében. Hihetetlen volt a vérszomj és a könyörtelenség. Hiszen hittan órán is szó volt arról, hogy ólmot öntöttek Vazul fülébe, de gyerekként ezt fel sem fogtam.
     

    előzmény:
    csinomjank (73264)
    2018-12-05  05:44
  8. 2018. december 5. 23:1373269.

    Magdikám, a legkevésbé rólad feltételeztem volna, hogy megbetegszel.  Azt hittem, a sok séta fiaddal a jó levegőn, megvéd.


     Javulást kívánok!
      Nálam Zsuszuval van baj. Amíg jó idő volt, nyitva tartottam a bejárati ajtómat, és a is huncut jobban észre vette a kapu nyílását nálam, és huss! Nemcsak az elég gyér autóforgalom fenyegeti az utcán, hanem, hogy megőrül a szukáktól. Nekimegy a vele azonos nemű kutyának, ha az tízszer nagyobb nála, akkor is. Idejét pontosan nem tudom, de egy ilyesmi esetben a másik kutya arcon harapta, bal szeme megsérült. Nagyon. Mintha őt nem zavarná, ez a jó. Ha nincs fájdalma, bár ez nehezen elképzelhető. Ma ismét itt volt az orvos, és ismét kapott három injekciót. Ráadásul van másik baj is: jutalom rágcsákat adtam neki, s oly örömmel foglalkozott velük, hogy lelkiismeret furdalásom volt, hogy előbb nem gondoltam erre. Aztán ma azt láttam lenézve az erkélyről, hogy nem tud kakilni. Lementem vele a kertbe, hátha a mozgás segít, de nem segített. Jött tehát, mint a kisgyereknél, a beöntés. Ez valamit segített, de mintha nem oldotta volna meg a dolgot. Sokáig masszíroztam hasát. Későn este kiengedtem az utcára mozogni, és nagyon vidáman érkezett vissza. Reménykedem, hogy jól van. 
       Tamásék kiskutyája jól van? Hogy bánnak vele?

    előzmény:
    Kusza (73254)
    2018-12-03  19:28
  9. 2018. december 5. 22:4573268.

    Köszönöm Zsuzsám! 


    Bizony, nagyon fontos, hogy bizalommal legyünk egymás iránt azokban a kérdésekben is, amihez magunk nem értünk. Legtöbb ember lebecsüli a számára ismeretlen tudás fontosságát. Különösen, ha egyikőjük humán, a másik reál érdeklődésű. 


    A nagy elmék először nyitott szemmel vizsgálódnak, mielőtt feltétezéssel élnének. A kutatók egy része a teóriához keresi utólag a bizonyítékokat. Minden olyan adatot elvetnek, ami nem igazolja a feltételezésüket. Mi azt mondtuk: "csinálják a tudományt", hogy növeljék a publikációik számát.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73265)
    2018-12-05  06:02
  10. 2018. december 5. 10:0273267.

     Nezd - mar maga a kitetel , hogy kereszteny hazank nevetseges . A magyarok  hetven szazaleka nem tartozik  semmilyen  szervezett egyhazhoz . Es  nem is akar .  A franciak legalabb nem kepmutatoak . Ok azt hangoztatjak , hogy a szekularis allamot kell megvedeni .  Hogy allam es egyhaz ne fonodhasson egybe soha tobbe .Hogy a vallas maganugy legyen .es ezzel egyet is ertek .


      Bocsass meg nekem , de en  borzaszto naivnak tartom azt , aki elhisz barmit  abbol a propaganda szovegbol , hogy  kozel -keleti emberek meg akarjak szallni hazankat . Ez az irono is kozejuk tartozik es igy tortenelmi  ismeretei teljesen hiteltelenek szamomra .


    Teljesen nyilvanvalo  , hogy hazank ellensege nem kivulrol  tamad , hanem belulrol .  Teljesen egyetertek azzal , hogy a hazat meg kellene vedenunk !

    előzmény:
    szizsuzsóka (73266)
    2018-12-05  06:19
  11. 2018. december 5. 06:1973266.

    Jankám ! Nem ismerem a z említett írónő műveit ,de tudom, hogy a hazaszeretet és a segítőkészség, a más nézetek elfogadása a humanizmus alapja. Hazánkat szeretni annyit jelent, hogy igyekszem megismerni és megvédeni azokat a szellemi és anyagi értékeket, melyeket elődeink alkottak . Igyekszem megvédeni  népemet az erőszakos behatásoktól, melyek  ezeket az értékeket lerombolnák. De nem jelenti azt, hogy nem segítek a rászorulóknak. Itt is minden a mértéken múlik . Ebben a jelen helyzetben nekem a skandináv népek és svájciak viselkedése a legszimpatikusabb . A kölcsönösség a legfontosabb, hogy akin segítek ne gondolja, hogy neki ez már alapjoga , nem kell semmit tennie. Ne gondolja, hogy neki nem kell alkalmazkodnia. Igyekezzen a közösséghez alkalmazkodva élni, tiszteletben tartva a helyi szokásokat. A befogadók pedig ismerjék el, hogy más életvitelnek is lehet megalapozottsága, ha az családon belül történik , és nem zavarja a környezeét, nincs összeütközésben az ország törvényeivel, főleg erkölcséivel.

    előzmény:
    csinomjank (73264)
    2018-12-05  05:44
  12. 2018. december 5. 06:0273265.

    Zsuzsikám !Dehogy zavaros , amit írtál. Sőt kristálytiszta logikája van .Természetesen a gondolatmenetedet meghatározza az a  munka, melynek korrekt elvégzéséhez szereztél tudást. Minden igazi szakember a gondolkodását átviszi civil életére is, mert nem lehet kétféleképpen gondolkodni.Ezért vagy Te és Sándor is lényegesen  precízebb, mert munkátok tárgya szót fogad , és nem beszél vissza, nem követelőzik. Az orvostudományban  a kutatásokban azért vezették be a kettős vak vizsgálatokat , hogy a szubjektív megítélés ne befolyásolja az eredményt. Ez a kutatás klinikai szakára vonatkozik elsősorban . ahol az orvos véleménye , hite befolyásolhatja a kutatás eredményét. Ez így van akkor,is ha a legtisztességesebb körülmények között zajlanak a vizsgálatok. Még jobban befolyásolhatja ezeket a körülményeket a társadalomtudományokban a kutató személye . Akkor is , ha csak tisztességes elkötelezettség mentén történnek, és nem hat rájuk a karriervágy, anyagi előrehaladás.


    Így érezhet barátságot , szeretetet egymás iránt két olyan ember is, aki tisztességesnek gondolja magát, és tiszteli a másik eltérő gondolkodását. Kér szubjektív életítélet is találkozhat egymással az élet kis szakaszában , kis vetületében , és hathat egymásra toleranciával , rokonszenvvel . Ez minden barátság alapja.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (73261)
    2018-12-04  09:19
  13. 2018. december 5. 05:4473264.

    Koszonom , Klara  ! De  Germanus Gyula utan kiabrandito  volt olvasni ennek a nonek a blogjat  az osi arab torzsekrol .


     Tele van  rasszimussal , napi politikai  uzenettel " Vedjuk meg kereszteny hazankat " 


     Ez nekem nem tudomanyos . Osszeollozott innen-onnan  - beletett ezt-azt - nagy magyarkodast - oszt egyetek vigyetek .


    Ezek utan  a summerokrol  irt dolgai sem hitelesek szamomra . Persze , lehet , hogy van benne igazsag , reszigazsag .


     Teged melyik resz fogott meg ? 


     De igazad van  , e nagyon szeretnek a summerokrol , a nyelvukrol tobbet tudni .  Eredetunkrol . Mar egyre olcsobb a DNS vizsgalat ,ami megmondja , hogy melyik foldrajzi teruletrol szarmazunk .   Te aldoznal ra penzt ? En kacerkodok a gondolattal , hogy ha lejjebb mennek egy bizonyos ar ala  megcsinaltatom .


    ____________


     


     Minap dobbenten olvastam  Elvis Presley -rol , akit mindenki feher embernek  konyvel el , hogy nem is annyira feher . Azt hivatalosan is elismerik , hogy egyik nagymamaja cseroke  indian volt . De kulonben ir meg skot osoket emlegetnek . Igazabol  egy olyan teruletrol szarmazik , ahol nagyon sok  az osi telepes , akik meg a nagy bevandorlas elott erkezhettek  . Hajotoreottek vagy a jo eg tudja hogyan vetodtek arra . A lenyeg az , hogy meg mielott kitort a rasszizmus arrafele  - ezek az emberek boldogan hazasodtak egymassal borszinnel nem torodve . Tipikusan kekszemu , egyeneshaju es   kozel-keleti  vagy  afrikai kinezetu  egyedek szulettek ezekbol a hazassagokbol . Kesobb elkulonultek a rabszolgatarto feherektol . Tobb mint ezer ember megcsinaltatta a DNS vizsgalatot es az derult ki , hogy anyai agon eszak-europaiak , apai agon  pedig szub-szaharai afrikaiak ...Ok maguk a csaladi legendak  nyoman  portugal , holland osoket emlgetnek . Szoval vannak , akik ugy gondoljak , hogy Elvis is kozuluk valo .


     


     

    előzmény:
    klára13 (73263)
    2018-12-04  21:34
  14. 2018. december 4. 21:3473263.

     Janka, ,minthogy tégedet érdekelnek e magyar nyelv és történelem leginkább, ezért jutottál eszembe, amikor  Marton Veronika előadását hallgattm, hogy vajon ismered-e? Már látom, sok könyvet írt és nagyon értelmes. Most hallottam róla elóször.

    előzmény:
    csinomjank (73249)
    2018-12-01  22:48
  15. 2018. december 4. 14:3373262.

    Pontosítanom kell a fogalmazásomat: Kémiai analízis= egy anyag alkotóinak pontos minőségi és mennyiségi meghatározása.


    Mielőtt még bárki lélek analízisre gondolna. 

    előzmény:
    Zsumi45 (73261)
    2018-12-04  09:19
  16. 2018. december 4. 09:1973261.

    Zsuzsám, a tárgy körüljárásával ugyanezt szerettem volna röviden megfogalmazni.Nem ugyanazt fogalmaztuk meg?  Ha elmozdítom, már változtattam rajta. Befolyásoltam-szubjektíve. A fény másképp világítja meg.


    Nekem a különféle kutatások eredményeinek értékelésekor merülnek fel kétségeim, amikor pl. a közlemények az eredményt a vizsgált halmaz %-ában adják meg. (pl. gyógyszer hatékonyság, vagy bármi, amit ember csoportokon vizsgálnak). Tudom, vannak referencia csoportok, a "vakpróba"...


    Sokáig dolgoztam analitikusként, tudom, hogy alig van olyan halmaz (az élettelen világban!) ahol egy változó függvényében objektíven lehet megvizsgálni a változást. Mindig vannak kísérő körülmények, sok a változó! Hát még az élővilágban, embercsoportban! Pl. dohányzók? és még mi mindenben különböznek egymástól ezen csoport tagjai? Képtelenség minden más eltérést kiszűrni. Ez nagyon egyszerű példa, de pl. a pszichológiai kutatások, stb. Ezzel nem mondom, hogy a nagyszámú vizsgált egyed alapján ne lehetne megállapítani, hogy hatékony-e a beavatkozás, de minden kutatás elég alapos?


    A fazekas nem készít statisztikát, mégis ki tudja választani a megfelelő anyagot, ha kellő gyakorlata van. Mégis szükség van a vegyészre,(és a sok sok összetevő számszerű elemzésére) ha a kerámiák széles választékához keres nyersanyagot.(Mert annyira sok a számszerűsithető változó: pl. formázhatóság, száríthatóság, égetési követelmény, s akkor még a küllemről, esztétikumról , selejt %-ról nem is beszéltem)


    Volt olyan főnökünk, aki azzal poénkodott, hogy a laboráns lányok havi ciklusát hol tüntettem fel az eredmény kiértékelésekor?


    És akkor hol van még a politika? Ezért én azzal igazán nem foglalkozom, nem a média, hanem személyes tapasztalataim befolyásolnak. Sokféle ember között mozgok.(Igaz, hogy főleg idősebb korosztályban)


    Szóval ilyen gondolatsor mondatja velem, minden az én megítélésemen múlik, csak a saját tudásom, saját szememmel látottak alapján ítélek, tehát az ítéletem szubjektív.(Persze sok-sok tényező befolyásol minden véleményt).Objektívvé tehető?


    Tudom ez zavarosnak tűnik annak aki más gondolatmenet mentén halad.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73258)
    2018-12-04  06:48
  17. 2018. december 4. 07:0273260.

    Tegnap a tetőtérben csináltunk nagytakarítást. Előzőleg már lemostuk az ajtókat ablakokat, most csak az ágyak elhúzása, alaposabb áttörlés , a szőnyegek kétoldali porszívózása történt. Ház ezt csak félév múlva ismételjük így meg .


    Vasárna 5 unoka itt volt ebédelni.Nem voltak sokáig az egyetemisták, mert mentek haza tanulni. 

  18. 2018. december 4. 06:5873259.

    Magdika ! Pár nap teljes pihenő, tea , vitaminok, és hamar meggyógyulsz !


    Mielőbbi gyógyulást  kívánok !

    előzmény:
    Kusza (73254)
    2018-12-03  19:28
  19. 2018. december 4. 06:4873258.

    Sz én hibiszkuszom minden levelét ledobta. Van egy kis bimbó és tőből új levélkezdemények bújnak ki. Kitettem a lépcsők fordulójába, ott hűvös van .


    Zsuzsikám ! Valóban a szemlélő helyzete befolyásolja azt, hogyan látja a világot . De ez nem jelenti , hogy nincs objektív valóság. A szkeptikus, vagy gondolkodó ember megpróbálja több oldalról megvizsgálni a világnak az a kis szeletét, mely közvetlenül , vagy közvetetten befolyásolja életét . Az már személyiségtől függ , mekkora ez a szelet. A többség egy általa hitelesnek gondolt ember, vagy irányzat véleményét fogadja el , gyakran gondolkodás nélkül. A média az embereket úgy próbálja befolyásolni, hogy az általa képviselt látásmódot hangsúlyozza . Ezért vezéregyéniségek a média birtokolásával kísérelik befolyásukat fokozni. Vannak emberek , akikre ez kevéssé hat, ők azt is megpróbálják figyelembe venni,. hogy általa tisztelt , okosnak és tisztességesnek tartott emberek hogyan látják a dolgot ( vagy ha szakmájához közeli, saját maga próbál utánanézni )Ha a hengert  oldalról nézem a kört ellipszisnek  látom  . Csak akkor látom az általad leírt módon a tárgy vetületét , ha nem mozdítom el, ( nem szabad elmozdítani?)  De attól a henger henger marad . Ezt tapasztaltam gyermek koromban is , a rákosi korszakban .Az iskolában kört kellett látnunk, gyönyörű fényes kört, otthon megtudtuk, hogy bizony  a henger sok embert eltaposott, életét kioltotta , családok életét tette pokollá.Az én gondolkodásomat is befolyásolta ez a szomorú tapasztalat. Rád talán azért hatott kevésbé, mert fiatalabb voltál, és nagyszüleid szeretete megóvott ettől.

    előzmény:
    Zsumi45 (73256)
    2018-12-03  21:00
  20. 2018. december 3. 21:0373257.

    Teljes gyógyulást mielőbb, Magdika! 

    előzmény:
    Kusza (73254)
    2018-12-03  19:28
  21. 2018. december 3. 21:0073256.

    Klára, nem fogalmaztam világosan. Szeretem társítani a saját tapasztalataimmal a szentenciákat, mondásokat, szállóigéket, s mások ugyanazokkal szkeptikusok. "Nem úgy van az!..."


    Találtam ezt a beszédes ábrát: Adott egy henger, szemből négyzetnek látszik, oldalról körnek. Más szemszögből mást és mást mutat. Így mondhatjuk, a valós képhez körül kell járni a dolgokat. Sosem szabad általánosítani, nincs objektív valóság, minden az én látószögemből valamilyen, tehát szubjektív a megítélés.


    Kedvenc mottóm: "Táncolni kell Uram, a zene majdcsak megjön valahonnan." (Zorba a görög)


    Egyik hibiszkuszom most virágzik, a másik a nyáron tette. Ez ilyen sokszoknyás, a régi szimpla.

    előzmény:
    klára13 (73255)
    2018-12-03  19:42
  22. 2018. december 3. 19:4273255.

      Konkrétan mire jutottál, Zsuzsika? Engem nagyon érdekelne.
      A hibiszkusz  leveleit, néha jót tesz vele, mert szeretnek ezen a növényen  megtelepedni a takácsatkák. Növeszt újakat. Nincs szüksége téli pihenőre.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (73252)
    2018-12-03  14:12
  23. 2018. december 3. 19:2873254.

    Klára mostanában nem taposok, mert elkapott az influenza, lázam is volt. Ma már jobban vagyok, nem ráz a hideg, csak keveset köhögök. Az epém most nyugiban van, de azért kop kop.

    előzmény:
    klára13 (73253)
    2018-12-03  19:12
  24. 2018. december 3. 19:1273253.

      Magdia, megyen-e a taposás?
      Mit művel az epéd?
     


     

    előzmény:
    Kusza (73250)
    2018-12-03  08:31
  25. 2018. december 3. 14:1273252.

    Elmélkedtem, agyaltam azon, mit mondanak nekünk manapság a filozófusoktól, tudósoktól, íróktól fennmaradt idézetek, már-már közhellyé vált bölcseletek. Mit a népi közmondások?  Néha ráérezünk egyre- ez most jól jött, mások ezt azonnal opponálják.  


    Végül is igazuk van, más szemszögből látják.

Címlap

top