Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. november 18. 14:4473101.

      Zsuzsa, én már soha, de soha nem megyek be kórházba. Bazsit megeskedtem, hogy adott esetben békén hagynak. És hogy Zsuzsut eltávozásom napján azonnal elaltatják. Zsófi felvetette, hogy elférne a tacsik között,de szó sem lehet róla. Láttam,hogy szegény öreg Tomi milyen számkivetett volt mellettük, Balázs folyton egrecírozta, maradjon a bejáratnál, miközben a kicsik mindenfelé rohangáltak, és Tomi sóvárogva elindult néha közéjük. Ezért felvittem magamhoz, jól érezte magát mellettem utolsó hónapjaiban. Hogy Zsuzsut üldözze, mert szőrös? Na, ne. Most is a függőágyukra a kertben, a "Muncusok" felmehetnek pihenni, de kutya, mármint Zsuzsu, nem.
      Zsuzsu kb 14 éves, eléggé megroggyant kutyuska. Velem nagyon jó élete van,hátralévő idejét úgyis azzal töltené, hogy rám vár. Nem lenne semmi értelme.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73100)
    2018-11-18  07:11
  2. 2018. november 18. 07:1173100.

    Klárám ! írtam egy szép hosszú hozzászólást, és elszállt .Szerencsére részben lemásoltam , remélem be tudom írni .


    Örülök új szerzeményednek. Nálunk is sok ablak van, de nem túl nagyok. Kiszámítottuk, mekkora kell a jó benapozáshoz. Úgy tűnik sikerült eltalálnunk. Világosak a szobák, de  nyáron nem túlzottan melegek. Hőszigetelt ablakok, csak két felületük van ,. Maga az ablaktábla gyorsan meg, csak a keretek, főleg a rések, amiket ki kell porszívózni, kigőzölni. Lehet, hogy nevetségesnek tűnik a résmániám, de nem ok nélkül. Előző lakásunk Pesten is, és a szolgálati lakásunk is régi volt. Ott úgy oldották meg a réseket, hogy sűrű festékkel festettek, így helyenként szinte eltűntek, máshol lerakódott és szinte belekövesedett a por. Ennek nagyon nehéz volt a tisztítása.A másik ok a résmániámnak, hogy a szúnyogháló és a keret között sok  Rovartetem van . Ez nem lenne baj, de ott ki is kelnek melegebb időben főleg legyek. Ha kigőzöl, ezt meg tudom akadályozni, elpusztítom a petéket, lárvákat .Nálunk sem kérdezi meg senki, kell-e segíteni. Azért én nem vagyok szívbajos , nehezebb dolgokhoz segítséget kérek a fiúktól.Tedd Te is, mert nekik is kényelmesebb egy kis segítség, mini a beteglátogatás a kórházban .Nekünk kell saját magunkra vigyázni

    előzmény:
    klára13 (73098)
    2018-11-17  17:19
  3. 2018. november 18. 00:3873099.

      A Da Vinci csatornán az alvászavarral foglalkoznak. Hát...azt látom, reménytelen vagyok. Sebaj. Van, ahogy van. És életemből kiiktattam a "kell"-t. Bárki megteheti, de nem baj, ha nem akarja. Nem kell. Mindenki éljen úgy, ahogy jó neki.  Hiszen most, életünk végén megtehetjük.
      Eszembe jutott, hogy egyik nagyon kedves növényem még kint van a teraszon. A  fekete szem. Kimentem érte, aztán találtam még négy másik, megóvni való cserepet. Behúzkodtam őket.
       Nagyon rosszul esik, hogy se fiam, se menyem soha meg nem kérdezte, és nem is kérdezi, van-e szükségem segítségre. Na, de ezt nem akarom ragozni. Pedig lehetne.
       Vissza a jó kedvbe! Behúztam a nagy cserepeket, és nagyon jó érzés töltött el, még az is jólesett, hogy szívem alig akart helyén maradni. És ekkor teljesítményemet megünnepelni - nem első volt, hiszen minden növényt egyedül hurcoltam be -, hozzám csatlakozott  Szent Hubertusz. Elővettem a stampedlit, amelyet amúgy régiségként őrzök, és elgyönyörködtem szépségében, s nagyon jólesett az itóka, amely amúgy egyáltalán nem kedvencem.
       Az egésznek Zsuzsu a nyertese. Átjárnak a szomszéd macskák, és fantasztikus illatnyomokat hagynak maguk után. Egyikük - mindig mosolyognom kell az ilyen leleményességen - párnának használta a tubarózsát. Kis botokat szúrtam le, na, legyen már annyira kényelmes!

    előzmény:
    klára13 (73098)
    2018-11-17  17:19
  4. 2018. november 17. 17:1973098.

      Zsuzsa, netán én voltam az a dilis, aki maga sem érti, mi ír? Könnyen el tudom képzelni.
        Óriási dolog történt!
        Felfedeztem az ablaktisztító robotot. Tudtam róla, de csak most érdekelt, ahogy másik nagy ablakom is elkészült, ami alig kisebb a keletre nézőnél. A közelmúltban a keletinek az alsó részét pillanatok alatt lehúzta Angyalka a hazulról hozott elemes ablaktisztítójával, ami beszívja a vizet és így sokkal jobban megy a munka.  Kerestem, hogy vásárolok hasonlót, nem kívánhatom, hogy sajátot használjon. És ráleltem az ablaktisztító robotra ismét. Persze olyan áron, hogy az már kifizethetetlen. Erre körülnéztem, angolból lefordíttattam működését is, és megnéztem, árulnak-e használtan. És találtam a Vaterán az eredeti ár harmadáért. Ott volt az is, hogy tehetek ajánlatot, tettem, így még olcsóbb lett.
       Bazsi kérdezte, le kell-e szedni az ablakszárnyakat, mert vízszintesen megy?
       Megtaláltam tehát működésének részletes leírását az Ebayon, mint mondtam, lefordíttattam. Nagyon különleges dolog, mint minden, ami újdonság. Függőlegesen megy, van biztosító hevedere is, mint a hegymászóknak. Ha bajban van, csipog, így kér segítséget. Áramszünet esetén másfél óráig könyörög segítségért, és csak ennyi idő után esik le.
        Amikor ránéztem ablakaimra, s láttam, már rájuk férne a tisztítás, elszörnyedtem a gondolatra, hogy meg kell kérnem Angyalkát, tisztítsa meg a sok négyzetméter üvegfelületet. Remélem, megoldottam e problémát. Majd beszámolok a tapasztalatomról.
      

    előzmény:
    szizsuzsóka (73093)
    2018-11-17  14:45
  5. 2018. november 17. 15:0273097.

    Marikám ! Gondoltam Rád ezekben a napokban . Nehéz időszak a temetésre várás, szorongással teli. Gondolom, sokan volta ismerősök, hiszen Téged sokan szeretnek. A meghívásokat fogadd el, akkor tudod meg, hogy szívből jöttek, vagy csak udvariasságból.Ha már melegben tudsz gépezni, gyere minél többet !!!!

    előzmény:
    jara (73088)
    2018-11-16  19:53
  6. 2018. november 17. 14:5873096.

      Marika, talán már meg is látogattad a mai nap folyamán közeli, kubai barátodat. Aki felvidít, mert ezek a kellemes emberek mindig vidámak. Zsófiéknak van egy kubai ismerősük, hát ő mindig tele van vidámsággal, kedvességgel. Folyton örül, a jó ég tudja, minek. De örül, és nagyon kellemes ember.
      Tetszik ez a költözés. Ha valaki mozdul, megmozdul nyomában a környezet. Mert hely támadt.
       Mosolyognom kell, ha arra gondolok, hogy amikor elmentem, majd Beni hamarosan felköltözni kíván. Persze apja majd útját állja - egy darabig. Ő az ónémethez ragaszkodik, amikor felvetettem, hogy akár el is adhatnánk, azt mondta, nem ez a családi bútor, édesanyám bútora, és maradnia kell. Nekem mindegy.
       Ettől még két másik szoba a fiú rendelkezésére állhat. Élni is fog vele, ahogy őt ismerem. A kiskamasz nagyon határozott és eltökélt a dolgaiban. Ami jó tulajdonság, és az is jó, hogy apja mederben tartja igényeit. Mert Zsófikám akár a csillagokat is imádott fiai lába elé tenné. Ezért jó, hogy van a fék.

    előzmény:
    jara (73088)
    2018-11-16  19:53
  7. 2018. november 17. 14:5773095.

    Zsuzsikám ! Azt hiszem a november az egyik leggyilkosabb hónap. A köddel, nyirkos idővel megviseli a betegeket. Apukám is novemberben halt mg, 24-én lesz 59 éve . Nagyon szépek lehetnek az árvácskáid. 1 nekem is kinyílt és még nyílnak a rózsáim.


    Ma volt itt a kerti segítségem .Ma nem hajtott úgy, mint 2 hete.Főztem gulyást és sütöttem palacsintát .Kivágott és ásott egy bokrot, és átlapátolta a komposztot, rétegezett trágyával. Jó kerti földem lesz jövőre virágaimnak.

    előzmény:
    Zsumi45 (73092)
    2018-11-17  13:09
  8. 2018. november 17. 14:4973094.

    bocsánat ..értettem

    előzmény:
    szizsuzsóka (73093)
    2018-11-17  14:45
  9. 2018. november 17. 14:4573093.

    Érdekes írásokat olvastam,nem értetem összefüggését a mi beszélgetéseinkkel.Kiderült,hogy régi hozzászólások kerültek elő.Érdekes gondolatok, de néha az volt az érzésem , hogy írója sem érti teljesen , nem csak én.

  10. 2018. november 17. 13:0973092.

    Magdikám, szomorú ez a napján is, de amíg mi élünk, velünk vannak gondolatban. Sokszor belém villan, milyen hipp-hopp megoldaná az épp fellépő nehézségeket! A napokban a szerszámos dobozban keresgéltem, beszélgetve: vajon melyikkel tudnék elvágni egy drótot... 


    Hogy van az epeköved? Nyugalomban? Változtattál a főzési szokásokon? A sok séta a természetben még az emésztésnek is jót tesz!


    Délelőtt csináltattam egy csokrot, őszi lomb dekorációval, indulok a temetőbe. Legalább az árvácskát is meglocsolom, az erkélyen nagyon szép már, szinte kibuggyan a ládából, annyira megszaporodott. Most a temetőit is sütheti a nap, a nyáron kidöntötte a vihar mellőle a hatalmas fenyőt.


    Legyen kellemes a hétvégéd Magdika!

    előzmény:
    Kusza (73091)
    2018-11-17  12:31
  11. 2018. november 17. 12:3173091.

    Zsuzsa a férjem is pont 14 éve halt meg, ő akkor volt 79 éves.

    előzmény:
    Zsumi45 (73090)
    2018-11-17  09:33
  12. 2018. november 17. 09:3373090.

    Marikám, mindig szeretettel várunk, ha csak egy bővített mondat erejéig is, oszd meg velünk gondolataidat! Ha javasolhatom, fogadd nyitott szívvel az emberek közeledését, túlságosan ne mérlegelj. Az udvariasság is szép gesztus, aztán kiderül, milyen érzés van mögötte. Merj kilépni!


    Péterem ma lenne 79 éves, s már 14 éve távozott, súlyos betegségének árnyas éveit lassan feledem. Betegsége idején készült fényképeket elcsomagoltam, s így magamat is ifjabb kori közös képeinken látom. Jó látni.


    Fel fogsz épülni újra, teljes erődben, egészségedben! 

    előzmény:
    jara (73088)
    2018-11-16  19:53
  13. 2018. november 17. 08:2673089.

    Marika túl vagy egy nehéz napon, a temetésen, tudom ezután is nagyon nehéz, de próbálj a jóra, szépre emlékezni. Az ilyen hirtelen elmenés a hozzátartozóknak nagyon nehéz. Tudom magamról, mert az édesanyám, és az öcsém is ilyen hirtelen távozott. De ez még mindig jobb, mint ahogy a lányom férje van, már elmúlt 21 éve, hogy nem tudja mi van körülötte. Persze sokat szenved, mert sokféle betegség elkapta már, de a szíve erős, és mindent kibír. A hozzátartozóknak viszont iszonyú ezt végig nézni.

    előzmény:
    jara (73088)
    2018-11-16  19:53
  14. 2018. november 16. 19:5373088.

    Szervusztok. Békességben elbúcsúztunk.  Megkezdem a "csak a szépre emlékezem" utat. Igen Klára, sokat alszom. Nappal is. Törődnek velem, amint olvasom Ti is. Nagyon köszönöm.


    Ma beköltöztetett fiam a nagylakásba, így nem kell fűtenem, vagy fáznom ha számítógépezni akarok. Még nem tudom, hogy többet fogok-e jönni, mert nem csak ettől függött. Magamban is rendet kell raknom, ahhoz pedig ki kell mennem az emberek közé. Nagyon sok meghívást kaptam, bár átgondolom mennyi belőle az udvariasságból fakadó.

  15. 2018. november 16. 15:1873087.

      Pontosan így vagyok én is, Zsuzsika. Lelkesen kezdem használni, aztán egy pillanat alatt elfeledkezem róla.
       Marikára szintén sokat gondolok. Remélem, most kialussza magát, aztán beleveti magát az unokás hétköznapokban. Férje pedig, mint ő is írta, vele van. Szívében, lelkében.
      Most édes burgonyát tisztítottam, megsütni készülök. Aztán egy részéből avokádós salátát készítek. Mindjárt sütöm az ehhez szánt mennyiséget, és mellé teszem a bundás sajtot. Azt csak a mélyhűtőből halászom ki. Olaj nélkül is finom.

    előzmény:
    Zsumi45 (73083)
    2018-11-16  09:15
  16. 2018. november 16. 14:2573086.

    Nekem is még kinn vannak a muskátlik a bejáratnál.Hétfőn mosunk ajtókat, ablakokat, utána hoznám be az egyik üres szobába . Ezek fűtatlenek, de úgy 15 fok körüli hőmérséklet van bennük a központi fűtés csöveitől. 

    előzmény:
    Zsumi45 (73083)
    2018-11-16  09:15
  17. 2018. november 16. 14:2273085.

    Klárám ! nem tudom potosan , de 10 , vagy 11 sapkát és sálat kötöttem, melyeket Anitának küdök el. Bízom emberségében, hogy olyanhoz kerül, aki tényleg rászorult. Ebből tudtam volna egyet küldeni.Persze ehhez pontos lakcím kell . Karácysaonyi emailes képeslapot természetesen nem küldök idegennek.


    Holnap jön a fiú , átlapátolja a komposztot, és beássa a trágyát a ribizlibokrok mellé . Mivel nagyon rendesen dolgozik és egyedül él, gondoltam , adok neki prémiumként gulyáslevest .

    előzmény:
    klára13 (73078)
    2018-11-15  14:24
  18. 2018. november 16. 09:1873084.

    Beszéltem telefonon Jara-Marikával. Egyelőre nem üzemelt a számítógépe, remélem hamarosan tud jelentkezni. Várjuk szeretettel. 


     

  19. 2018. november 16. 09:1573083.

    Klárám, nekem is van műkönnyem, de elég hanyagul viszonyulok mindenféle ön-kezeléshez. Rendszerint 1-2 használat után minden kence és csepp feledésbe merül, mire aztán lejár a szavatossága, megromlik...


    Keskeny belső ablakpárkányokra csak pici cserepeket tudok tenni, de hűvösebb pont egyáltalán nincs lakásomban.A fűtéscsövek is az ablak alatt mennek. "Direkt fűtésre" még nem volt szükség a lakásomban, a csövek és a Nap gondoskodik a 23-26 fokról. A kis szellőző kamraszekrényt is megszüntette elődöm, így csak a hűtőszekrényben tudok bármi ételt, nyersanyagot tárolni. Első évben próbálkoztam az erkélyen, kis szekrénykével, de a Nap ott sem kímélte. Fagyos éjszakákon viszont kevés volt a több rétegű papír, plédek alkotta szigetelés.


    Egyelőre az erkélyen a fal mellé letettem a muskátlis ládákat, elláttam hőmérővel, s reggelente figyelem: Ha mínuszt látnék elküldöm a ládákat a gyerekekkel. .Napkelte előtt 7 fok volt ma, de 9 órára már 15- árnyékolva. ( féltetőt húztam fölé vékony asztallappal) Lám mire jó, hogy őrizem a kacatokat.


    Az árvácska 3 hét alatt teljesen betöltötte a ládákat, gyönyörű dús virágzatú.


     

    előzmény:
    klára13 (73067)
    2018-11-13  22:17
  20. 2018. november 16. 08:5573082.

    Zsuzsám, alátámasztandó, hogy mekkora kereslet van a műszaki szakemberek iránt: Unokám még félúton van a mérnöki diploma felé, de már a nyári munkahelye most is folyamatosan ellátja megbízásokkal. Remélem marad ideje a tanulásra, de nagy kedvvel készíti szabad idejében a számítógépes tervrajzokat. 


    Kitaláltuk, hogy olyan ételeket készítek nekik, amit hidegen is el lehet fogyasztani, s egész napos távollétükben dobozból falatozhatnak. pl. fűszeres natúr csirkemell falatkák különféle sült zöldségekkel, salátával, vagy fasírt gombóckák hasonló körettel.   Sajnos olyan az órarendjük, hogy hazamenni nincs idejük, a különféle étkező helyek nem túl egészséges ételeket kínálnak, drágán. 


    Az este 2x2 adaggal leptem meg őket. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (73075)
    2018-11-14  13:48
  21. 2018. november 15. 23:3073081.

      Janka, gondolod, hogy a háború iriggyé teszi az embereket?
      Fiamék mesélték, hogy vendégségben voltak, nagyon kitett magáért a vendéglátó pár, irtó finomakat készített a feleség, és mindketten lerobbant melegítőben voltak. Bazsiék persze kiöltözötten érkeztek. Na, ez más eset volt, mint a ti esetetek.
      Régebbi sztori: megláttam az egyik üzletben, hogy melegítőnadrágokat, isteni vastag, meleg darabokat, nagyon leáraztak, kiárusítanak. Nagyon olcsók voltak, menten vásároltam magamnak 3 darabot. Áldom eszemet, ma is egyik van rajtam. Na, mondtam Bazsiéknak a remek alkalmat, s hogy szívesen veszek nekik is, mire nevetésben törtek ki. Mert, mondták, megfogadták, amikor kapcsolatuk komolyra fordult, hogy soha nem hordanak lógófenekű, ócska holmit odahaza. Mindig törekednek csinosan mutatkozni egymás előtt. És ezt a mai napig betartják. Hogy mi fiaim apjával hogy voltunk, erre már nem emlékszem. Jó dolog a felejtés. Bár nekem az utóbbi időben kissé túlságosan jól megy. Az előbb csuktam be az ablakot, amit vagy két és fél órája kitártam szellőztetni, s hogy egyre jobban fáztam, nem értettem. "Legalább jól kiszellőzött", nyugtattam meg magam.

    előzmény:
    csinomjank (73074)
    2018-11-14  11:17
  22. 2018. november 15. 23:0573080.

      Marika, bárki megörül a te szép képeslapodnak. Bár nem tudom, mire jó nekik. Talán gyűjti valaki?

    előzmény:
    margaret3711 (73079)
    2018-11-15  17:08
  23. 2018. november 15. 17:0873079.

    Kedves Klara!


     Emailt valtottam,megkaptam a nevet es a cimet.Szivesen kuldok karacsonyi kepeslapot.


    Udvozlet mindenkinek.

    előzmény:
    klára13 (73078)
    2018-11-15  14:24
  24. 2018. november 15. 14:2473078.

     Zsuzsa, kevésbé vagyok ártatlan gondolkodású nálad.
     Olvasva a szívlágyító sorokat, a Karácsony nem rest előfutárát, gondoltam, aki ilyen ügyes, hogy megtalál topikokat, az nyilván ott van a fészbukon, láthassuk, igazi ember ő, tehát a szerencsétlenek is igaziak.
      Őt azonban nem lehet megtalálni.
      S miért ez a nagy elkülönülés? Neve előtt is, hogy a család messzi ismerőse? Elaltatni igyekszik a gyanút, hogy netán saját hasznára gyűjtöget?
       Igaz is, nekem is van szegény messzi ismerősöm, úgy három millió. Ha mindenki küld ezer forintocskát, vagy amennyit tud, majd elosztom a rászorulók között.
       Közeleg a Karácsony, elő a bukszákkal! Jöhet ajándék is. bár a pénz hasznosabb.

    előzmény:
    szizsuzsóka (73077)
    2018-11-15  08:06
  25. 2018. november 15. 08:0673077.

    Képeslapot nem küldök, de valami kiesebb ajándékot szívesen. Tudnom kellene,mennyi idős a beteg gyermek,  fiú, vagy lány ? Küldenék egy sapkát , sálat és valami édességet

    előzmény:
    tavaszizapor (73073)
    2018-11-14  09:43

Címlap

top