Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. február 21. 11:1170401.

        Nagyon tőzeges földbe vetettem én is, mára az egész eltűnt. Majdnem, mert ott fekszenek a földön, összezsugorodva. Tragikus látvány. Sajnos ilyen vegyszerem nincs, ezért másik módszerhez folyamodom. Vagy beteszem a földet a sütőbe, vagy a mikróba. Mert másképpen semmi jóra sem számíthatok.
       Milyen nagyszerű, hogy csak úgy hirtelenjében előállítasz egy kézzel kötött pulóvert, ami amúgy szinte megfizethetetlen.
       Ezeknek a reklámoknak én sem dőlök be. Magam kárán tanultam, régebben megvettem csoda fogyasztótablettákat. Most ez a "turmix" nem ígér nagy dolgokat. De szép lassacskán csökkenek, és ez nekem így nagyon jó. Áttértem a nagyon drágáról a lényegesen olcsóbb TurboDiétára. Pontosan ugyanúgy szuperál ez is. Persze ezt az étrendet sem könnyű betartani, mert ugye a két ebéd között csak a lötty, se egy gyümölcs, semmi sem fogyasztható. De hát magamnak okoztam.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70397)
    2018-02-21  04:41
  2. 2018. február 21. 10:4570400.

    Klárám, életünk fájó emlékeit csendes belenyugvással tudomásul veszem, nem tehetünk mást. A fényképek között is szelektáltam. Péter betegsége idején készülteket elő sem veszem, anyukámról is a fiatal koriakat raktam ki.  Általában igyekszem a szépre, jóra emlékezni. 


    Nincs fényképező gépem, a gyerekek reszortja a fényképezés. Kérésemre általában Karácsonyra egy kis kollekciót papírra tétetnek, de zöme csak számítógépeinken marad meg-ha megmarad. Végre az esküvőről is vannak papír képek, így magammal vihetek néhányat -büszkélkedni.


    Magamról tudom, hogy mindenki a saját családjában szeret gyönyörködni, a kevesebb több, ha van is színlelt érdeklődés. "Hozzál fényképeket!", de a harmadiknál másról szól a csevej. ( ezt ly-nak gondoltam


    Olvasom-hallom, mekkora hó van az országban, itt most is olvad. Eső szemetel. 

    előzmény:
    klára13 (70389)
    2018-02-20  13:35
  3. 2018. február 21. 10:2570399.

    Zsuzsám, én azokat a "Eü. felvilágosító" cikkeket, ahol a megoldás valami egyetlen üdvözítő termékben rejlik, már el sem olvasom. Megnézem a cikk végét, s nem szánok időt rá tovább. Egyébként sem vagyok nagy tea fogyasztó, hátha még az íze sem finom! 


    Úgy látszik, most terjed mifelénk az influenza járvány méretűre, mert 4 ismerősöm is benne van. A ma esedékes torna csoport tagjai- telefonáltak, jelezzem, betegségüket. Ma reggel én is bedugult orral ébredtem, köhécselek, lehet, hogy én sem megyek.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (70398)
    2018-02-21  04:45
  4. 2018. február 21. 04:4570398.

    Nem szabad ilyen buta reklámoknak bedőlni. A beleinkben élő baktériumok a legfontosabb immunszabályozó rendszerünk. ha kipusztulnak antibiotikum szedés miatt pótolni kell, mert megbomlik az egyensúly a bélflórában .

    előzmény:
    klára13 (70393)
    2018-02-20  21:23
  5. 2018. február 21. 04:4170397.

    Klárám ! A kardigán itthoni használatra készül. sok látnivaló nem lesz. Teljesen sima kötés , mert buklés a fonal.


    A palántákat Dithane M45 nagy higitású oldatával locsoltam be. Csak virágföld és tőzeg keverékébe ültettem a magot, de az egyik kis cserépben ,sok kis palánta kókadozik, azért tette.  Sok maradék magunk volt itthon, ezért vetettem, paradicsom és paprika palántának. No és legényrózsát , és büdöskét . érdeklődéssel várom mim lesz kinn a szarkalábokkal.


     

    előzmény:
    klára13 (70388)
    2018-02-20  13:26
  6. 2018. február 20. 21:5170396.

      Maddaléna! Gondolkoztam, válaszolok egy nagy öniróniát, aztán csak ennyit mondtam magamnak: majd ha hűje leszek.
      Az aszpirinek között van egy vérhígító, amit az infarktus kivédésére ajánlanak. Talán ez tette tönkre gyomrodat?

    előzmény:
    Kusza (70395)
    2018-02-20  21:36
  7. 2018. február 20. 21:3670395.

    Klára remélem nem maradsz le erről a csoda teáról!

    előzmény:
    klára13 (70393)
    2018-02-20  21:23
  8. 2018. február 20. 21:2570394.

      Na igen. 17 000:2= mennyi?

    előzmény:
    klára13 (70393)
    2018-02-20  21:23
  9. 2018. február 20. 21:2370393.

       Belebotlottam a FITO teába. Megtudtam, hogy eszméletlenül sok parazita él bennünk. Ez a tea midtől megszabadít. Elolvastam hát ismertetőjüket, amelyben többször hangsúlyozzák, hogy őket nem a pénzszerzés vágya hajtja, s azért nem adják oda gyógyszertáraknak terjeszteni a teát, mert rátennék hasznukat.
       Látom:
                 2 dkg 17 000 forintba kerül.
                 Most megvehető féláron: 5 500 Ft.
                 Kiszállítás 2000 Ft.  Már csak 10 db van.
      Belegondolni sem merek, mennyibe kerülne ez a csodatea, ha kínálói pénzéhesek lennének!

  10. 2018. február 20. 13:5670392.

     Bizony, térdig érő vízbe is belefulladhat egy kicsi gyermek. Emiatt temettettem be első kistavamat Beni érkezésekor. Zsófikám aztán okosabb volt. Nemes egyszerűséggel bekeríttette a tavat. Mert teknősökre vágyott. Akkor vettem neki kis medencét, kerítéshálót. Ronda kis pocsolya volt, de ő szerette. Aztán áttelepítettük az árnyékos helyről a napsütésbe, mert a teknőcöknek kellettek a meleg kövek. Mára véget ért a teknőcös korszak, savanyú földdel töltettem fel és áfonyabokrokat ültettem a medencébe. De rosszul érezték benne magukat. Erre nagy cserépbe tettem át őket, felhoztam. Teraszomon lehelték ki lelküket. Minden nem sikerülhet, igaz?

    előzmény:
    szizsuzsóka (70386)
    2018-02-20  05:46
  11. 2018. február 20. 13:4470391.

      Hus igazoltan van távol. Valamelyik trópusi szigeten vészeli át a hideg kanadai tél néhány hetét.

    előzmény:
    klára13 (70390)
    2018-02-20  13:41
  12. 2018. február 20. 13:4170390.

        Magdikám, remekül helytálltál! Nem aggódtad beteggé magadat.
        A vérhigítót injekcióban ismerem. A has bőre alá szúrják. Éppen ezért, mert a tabletta megviseli az emésztőrendszert. Sokan maguknak szúrják, könnyű megtanulni, másoknak valaki a környezetükből adja be. Nem kell hozzá egészségügyi végzettség.

    előzmény:
    Kusza (70387)
    2018-02-20  08:39
  13. 2018. február 20. 13:3570389.

      Zsuzsika, vajon az emlékezés napjának délutánján a mosoly, vagy a könny volt több?
      A sok-sok családi kép albumokban van? Hány kötetben? Nagyon jó szokásotok az együtt való fényképezkedés. Látom, most fényképezőgépeddel fotózol. Kinyomatod-e a képeket? Esetleg szakemberre bízod? A papírképekkel nem veheti fel a versenyt a komputerekben őrzöttek. Ez utóbbiak előbb-utóbb elenyésznek. Jön egy vírus vagy az új gép, és a fotóknak annyi.

    előzmény:
    Zsumi45 (70383)
    2018-02-19  21:43
  14. 2018. február 20. 13:2670388.

      Majd mutasd meg magadat az új kardigánodban, jó? Zsuzsa, mivel öntözöd a palántadőlés ellen a növényt? Mert nálam nagy a baj.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70385)
    2018-02-20  05:33
  15. 2018. február 20. 08:3970387.

    Köszönöm Klára! Most már én is leeresztettem, nagy feszültség volt rajtam. Igaz tegnap meg nekem kellett az orvoshoz menni. Vagy négy órán keresztül nagy fájdalmam volt, nem tudtam, hogy a gyomrommal vagy a májammal van baj. Beigazolódott, amire Gyurival gyanakodtunk, hogy az egyik gyógyszer, a vérhígító az oka. Kérdeztem az orvostól, hogy nem hagyhatnám abba a szedését, de sajnos nem. Írt fel gyomor kímélő tablettát. Hát nem bosszantó, a gyógyszert kell szedni a gyógyszer ellen.


    Csütörtökön megyek majd hasi ultrahangra.

    előzmény:
    klára13 (70381)
    2018-02-19  21:37
  16. 2018. február 20. 05:4670386.

    Én lazább vagyok, illetve voltam, de férjem és családja zizegése és az életem tapasztalata miatt  szorongósabb lettem. Igyekszem úgy leplezni, hogy ne legyek ezzel családom terhére. De azért nem árt a figyelem. Zsófi unokám 3 éves lehetett, a kert felső végében voltunk, néztük az utcai forgalmat . Zsófi eltűnt, 1-2 perc múlva kezdtem keresni, kiderült, hogy lement a medencéhez , és már a lépcsőn állt. A kisebb medence volt akkor még, de belefulladt volna, ha sikerül egyedül bemásznia. Levontuk az óvatossági szabályokat. Évekig nem engedtük őket egyedül fürödni, kinn ültünk olvastunk, csak "ügyeletet " tartottunk. ( no azért Sándor néha beleütötte orrát a történtekbe, én kevésbé )

    előzmény:
    klára13 (70351)
    2018-02-17  15:30
  17. 2018. február 20. 05:3370385.

    Tegnap öröm ért . Kötöttem magamnak egy kardigánt, valami maradék szürke fonalból, de kevés lett., ezért kombinálni akartam . Nem igazán sikerült, de keresgélés közben találtam még egy motringot. Vak tyúk is talál szemet !Búnak kis a palántáim, be kell locsolnom palántadőlés ellen mielőtt széttűzdeljük.

  18. 2018. február 20. 05:2370384.

    Köszönöm Klara ! Nyári Zsuzsi vagyok, egy nappal előtted, d e jókívánság télen is jólesik !


     

    előzmény:
    klára13 (70382)
    2018-02-19  21:39
  19. 2018. február 19. 21:4370383.

    Köszönöm szépen Klárám! 


    Azt mondtad, szabad fáradtnak lenni: most az vagyok. Szép és mozgalmas volt a mai nap, jó éjszakát! 

    előzmény:
    klára13 (70382)
    2018-02-19  21:39
  20. 2018. február 19. 21:3970382.

                                   Zsuzsikáinknak sok békés, örömteli évet kívánok!

    előzmény:
    Zsumi45 (70379)
    2018-02-19  16:41
  21. 2018. február 19. 21:3770381.

      Magdikám, örülök, hogy ilyen gyorsan és könnyen túl vagytok az ügyön. Gratulálok!

    előzmény:
    Kusza (70370)
    2018-02-19  10:07
  22. 2018. február 19. 16:4670380.

    Köszönöm szépen Marikám! Itt biztosan nem fagyott be a pacsirták csőre, gyönyörűen sütött a Nap. Hogy kedvük volt -e dalolni? remélem! 


    Unoka nővéreim mind telefonon hívtak, de Olgi a férjével hamarosan személyesen is eljön. Délelőtt sütöttem szilva lekváros kiflit, de gyorsan összedobtam egy gesztenye pürét is. ... Már úgy enném. 


    Félig ebédeltem , mert vittem a gyerekeknek is, azután összekaptam magamat és a lakást...

    előzmény:
    jara (70371)
    2018-02-19  10:24
  23. 2018. február 19. 16:4170379.

    Köszönöm szépen Magdika! Gyurinak mielőbbi teljes gyógyulást! 


    Látom a kislányomon, mennyire jó hatással van rá az otthoni környezet, nyugalom. 

    előzmény:
    Kusza (70369)
    2018-02-19  10:03
  24. 2018. február 19. 12:4170378.

    O szegeny  Nemeth Lehel ! Hogy tehettek ezt vele ! Es vegul  boldog ember lett kulhonban ? En ezt a szamot a csinibaba cimu filmbol ismerem .


    _________________________


     A tanfolyam nem a design -reszre oszpontosit  -hanem a marketingre  .... ugy kb elore tudom , hogy mit mondanak : tervezzunk tobb papirarut ,mert abban van a penz  - figyeljuk a trendeket  es szolgaljuk ki  es probaljunk betorni az amerikai eskuvoi piacra - mert abban orult sok penz van  ...


    ezzel az a baj , hogy en se hazassag parti -se eskuvo parti nem vagyok ...

    előzmény:
    klára13 (70344)
    2018-02-16  23:13
  25. 2018. február 19. 12:3170377.

    klara  - nekem is skorpio a kisero jegyem ...


     engem mindenki aranyos , joindulatu  szemelynek ismer , mert nem tudjak , hogy a lelkem melyen egy skorpio  befolyasa alatt vagyok -  ha valaki nagyon megbant ,annak tudok nagyon rosszat kivanni... cselekedni nem szoktam bosszubol -csak kivanni  ... de van , hogy mar azt sem merem ,mert annyira hatnak az atkaim 

    előzmény:
    klára13 (70353)
    2018-02-17  16:11

Címlap

top