Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. február 19. 12:2270376.

     olyan feldult vagyok - artatlanul kinos helyzetbe keveredek ... nem tudom mit tegyek


     az egyik itt elo gazdag arab norokon mindenkeppen talalkozni akar velem - a ferjem mindenfele kifogast keresett eddig , hogymiert nem erek ra - mert szerinte csak pletyka alapanyagot keres unalmaban - nem baratsagot 


     de most ide telefonaltatott az egyik angolul beszelo menyevel  - es  en nem tudok hazudni  , hogy soha nem erek ra ...


     ugy hogy belegyeztem , hogy holnap elmegyunk egy etterembe reggelizni ...


    a ferjem teljesen fel van dulva ...


    attol retteg , hogy bejon a rokon es meglatja leamortizalodott lakasunkat  -  egyszeruen nincs ideje s ferjemnek arra , hogy megszervezzen egy  felujitast , butorcseret stb .  mert igaz ,ami igaz  raferne a lakasra egy ksi torodes ... de en nem hivhatok festot ,meg egyeb mestereket ...


     de en meg ugy vagyok vele - hogy nem engedem  be not  es kesz  ...es kivancsi vagyok , hogy mit akar tolem ennyire 


      talan azt akarja , hogy koltozzunk ossze ?  uresedes van a villajukban  ... vagy otletet akar adni arra nezve , hogy hol vegyunk lakast ... fogalmam sincs ...nemreg jartak gruziaban es torokorszagban .. ferjem szerint a nyaralas csak urugy volt - igazabol hazat neztek ... valahol lakni kell -a sogorom nemsokara nyugdijas ... itt minden rem draga  ... otthon a  haboru ki tudja meddig tart ...meg az is lehet , hogy valami hasznos informaciot ad ...

  2. 2018. február 19. 12:0870375.

    Hat volt nehany trauma az eletemben : kisgyerek voltam es beleugrottam a mely vizbe  -  evekig csak ugy tudtak a hajamat mosni , hogy apu lefogott ,anyu mosta -mert uvoltottem " segitseg megfulladok"


     volt egy jatszoteri balesetem is  -  sokaig nem tudtam talpra allni 


     de a legtraumatikusabb a terdfajasom volt - ahogy magamra hagytak vele ... mert az orvosok rendre azt mondtak , hogy csak a kistesom erkezese miatt "fajt" a labam ... de en evekig nem tudtam tole aludni .. . szerencsere elmult , ma mar tudom , hogy valami reumatikus fajdalom volt  es talan a rossz fogak okozhattak ... apu megsajnalt , o kelt fel hozzam rakott egy hidegvizes zsenkendot a terdemre es az jo volt ... de sok maganyos ejjelem volt , mikor nem tudvan aludni a fajdalomtol a rolon  levo foltokat nezegettem es kepzeltem bele dolgokat


    __________________________________________


      tudom , hogy a gyerekek iranti tulzott aggodalom forrasa az elfojtott buntudat , hogy nem vagyunk eleg jo szulok ...


    itt a kozel-keleten ez az anyai mentalitas sokszor nagyon eltulzott    ... es mint erenyt kezelik ...

    előzmény:
    klára13 (70351)
    2018-02-17  15:30
  3. 2018. február 19. 10:5170374.

    "Zsuzsanna napján megmondja a pacsirta, jön-e már a tavasz.
    Eleink úgy tartották, ha február 19-én, Zsuzsanna napján megszólal a pacsirta, az a tavasz közeledtét jelzi, ha viszont hallgat, "befagyott a szája", akkor még egy darabig hideg idő lesz."

    előzmény:
    jara (70373)
    2018-02-19  10:26
  4. 2018. február 19. 10:2670373.

    előzmény:
    jara (70371)
    2018-02-19  10:24
  5. 2018. február 19. 10:2570372.

    előzmény:
    jara (70371)
    2018-02-19  10:24
  6. 2018. február 19. 10:2470371.

    Zsumika, Isten éltessen sokáig, boldog névnapot kívánok.

  7. 2018. február 19. 10:0770370.

    Mivel Gyurinak ilyen hirtelen jött ez a baj, az autója ott maradt a kórház közelében, így azzal jött haza is tegnap. Kérdeztem, hogy nem volt-e nehéz vezetni, azt mondta egy kicsit.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70367)
    2018-02-19  05:34
  8. 2018. február 19. 10:0370369.

    Zsuzsa sok szeretettel köszöntelek a névnapodon, az Isten éltessen sokáig!

    előzmény:
    Zsumi45 (70364)
    2018-02-18  14:54
  9. 2018. február 19. 05:4470368.

    Hazajövetele után egy héttel már vezetett itt helyben . Ha együtt megyünk csak ő vezet. A legjámborabb fér is kibirhatatlan az anyósülésen . Ő pedig nem a türelem mintapéldánya. Annyira nem szeretek vezetni, hogy ne hagynám rá . Apukám kocsiját egyszer sem próbáltam meg vezetni, nem érdekelt .

    előzmény:
    klára13 (70362)
    2018-02-18  13:27
  10. 2018. február 19. 05:3470367.

    Örülök Veled Magdikám ! Gyurinak, rövidesen gyógyulást kívánok, Te pedig nyugodj meg rövidesen minden a régi kerékvágásban megy


     

    előzmény:
    Kusza (70365)
    2018-02-18  16:52
  11. 2018. február 19. 05:3070366.

    Zsuzsám ! Ez a kicsapongás régen rutin volt. Sok ilyen előadást készítettem még itthon maradásom után .Most egy régit vettem elő. Azt hiszem már újakat nem készítek. Tegnap láttam egy előadást a tévében az öregedésről és a telomérekről. Ez nekem is megvan , majd talán késő ősszel még elviszem és lassan abbahagyom . Régebben 3-4 előadást tartottam a nyugdíjasoknak. Akik nem interneteztek , azoknak új volt, de gyakorlati összefoglalás ma fiatalabbaknak is. Sajnos az interneten sok áltudományos információ is terjed, és azok gyakran jobban , mert szenzációsak .

    előzmény:
    Zsumi45 (70360)
    2018-02-18  09:12
  12. 2018. február 18. 16:5270365.

    Nagy örömömre, ma hazaengedték Gyuri fiamat a kórházból.

  13. 2018. február 18. 14:5470364.

    Klárám, a délutánom csendes emlékezéssel telik. 1984. febr.18-én esküdtünk Péterrel, s 20 évvel később, 2004.02.25.-én aludt el örökre. Az évfordulón már nem tudtunk együtt ünnepelni, bár mellette voltam.Béke van szívemben, mert megbeszélek vele most is mindent.


    A délelőttöm aktívan telt, megsütöttem életem első csöröge fánkját, amit ugyan jövő farsangra kért Tündi, de amit ma megehetsz...Még melegen el is vittem, de nem mertem megölelni, kicsit fájt reggel a torkom. A fánk steril volt, hiszen a forró olaj nem hagy életben bacikat. 


    Nincs rám szükség, szerencsére férje kivett egy hét szabadságot. ( Úgy tervezem, még holnap is elugrom, mert brokkoli krém levest készítek, abban sok a vas.

    előzmény:
    klára13 (70361)
    2018-02-18  12:57
  14. 2018. február 18. 13:3770363.

      A hóvirág és a téltemető puszija. Nagyon bájos felvétel.
      Nálatok mi újság van, Marika? Egy skorpió sem mart meg?
      Itt tökéletes a csend. Este megyünk Bazsival bevásárolni. Ilyenkor elkészítem a listát, és lehetőleg nem térek el tőle. Valami kis virágot is tervezek, saját örömre. Az Auchannak itt nálunk nagyon jó a kertészeti részlege.
      Mondtad, hogy ami nálam kikelt,az valószínűleg fekete petúnia. Azóta eszembe jutott, hogy igen. Sajnos, hatalmába kerítette a palántavész. Aligha marad belőle.

    előzmény:
    jara (70358)
    2018-02-17  23:06
  15. 2018. február 18. 13:2770362.

       Férjed annyira jól van, hogy vezetni képes autót? Nálatok, gondolom, marad a hó. Mert itt lejjebb nagyon olvadozik a napsütésben.  Budapesten valószínűleg egészen eltűnt. A nagyváros mindig melegebb a szmogtakaró jóvoltából 3-4 fokkal. Talán többel.
       Jól sikerült az ünneplés?

    előzmény:
    szizsuzsóka (70359)
    2018-02-18  06:25
  16. 2018. február 18. 12:5770361.

      Kellemes vasárnap délutánt kívánok!
      Neked csendes napod van, Zsuzsika? Se nem mész, se nem jönnek? Ha így lenne, jó pihenést kívánok, békés, lelkismeret-furdalás nélküli szundikálást!

    előzmény:
    Zsumi45 (70360)
    2018-02-18  09:12
  17. 2018. február 18. 09:1270360.

    Gratulálok, Zsuzsa a sikeres szakmai "kicsapongásodhoz"! Hallgatóságod bizonyára hálás volt, hogy megvilágítottad  számukra egy esetleges problémájuk hátterét. Akik eddig nem ismertek, megismerhették a nagybetűs Doktornénit és kreatív unokáját.


    Ma pedig teljes családi kör részesedik szorgos kezed által a Nagymama finomságaiban! Az ünnepelteket szeretettel köszöntöm! Ugye azért ők is kiveszik a részüket, kímélve Téged, a lebonyolításban?


    Vidám ünneplést!


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (70359)
    2018-02-18  06:25
  18. 2018. február 18. 06:2570359.

    Szervusztok ! Örömmel olvasgatom gondolataitokat . Ma jönnek távoli fiamék, (Újbudán laknak ) , délután átmegyünk a szomszédba, mert 3 unokámnak és menyemnek van a névnapja . Sacher tortát kértek, mert az a kedvenc . Nem sokára megyek főzni, fogy időben végezzek .A tegnapi előadás az alvásról elég jól sikerült. A vetítést Ákos unokám segítette az ő gépével. Szép vasárnapot kívánok Mindannyiótoknak.


     

  19. 2018. február 17. 23:0670358.

    Mai gyöngyszem. Fotó: Amberg Anna

  20. 2018. február 17. 20:5470357.

       Szegény kislányod. Gondolom, ugyan olyan hősies elszántsággal viseli a megpróbáltatásokat, mint édesanyja.
       De miért bevallani való, ha valaki délután szundít egyet? Na,ha ez bűn, akkor elkárhozom! Mindig alszom, ha elálmosodom, a napszaktól függetlenül.
       Mi, ikertestvéremmel, a háború kellős közepébe születtünk. Futkároztak le velünk a bombázásokkor a pincébe, mígnem jött a szőnyegbombázás, és otthon nélkül maradtunk. Így kezdődött életem legszebb 11 esztendeje. Falun  töltött gyermekkorom.

    előzmény:
    Zsumi45 (70354)
    2018-02-17  18:38
  21. 2018. február 17. 20:4570356.

    Szervusztok!


    Tegnap késő este műtötték meg Gyurit. Már 10 óra is elmúlt, mikor írt a fészen, hogy most kezd magához térni. Ma délután meglátogattuk  barátnőjével mentem, már kint ült a fiú a folyosón. Csodálkoztam, hogy nem volt vágás, 3 helyen van leragasztva. Nem tudtam, hogy ezt is olyan szívással csinálják már. A körülményekhez képest, jól van, fáj még, de hát ez természetes. Délelőtt panaszkodott, hogy megörül az éhségtől, persze, mert már harmadik napja nem evett. De délben már küldte nagy örömmel a képet az ebédről, nem sokára a kinyalt tányért. Valamilyen levest kapott, és krumpli pürét töltelékkel.

  22. 2018. február 17. 20:3970355.

       Magdiám, jól feladod nekünk a rejtvényt, hogy nem jelentkezel.
       Közben megtaláltalak. A fészbukon. 
       Na, jól vagyunk! Nem történt más, csak tojt a fejünkre. Gyuri jól van, ő is jól van.

    előzmény:
    Kusza (70334)
    2018-02-16  21:14
  23. 2018. február 17. 18:3870354.

    Mivel délben születtem, nekem oroszlán az aszcendensem. Tündikém elég komplikáltan jött a világra, s én végül már aludtam, így nem tudom, hány órakor  került napvilágra. Mintha még nem lett volna világos, de nagyon csúnya viharos-esős éjszaka volt. Éjfélkor már azt hittük mindjárt itt lesz, de másképp alakult.


    Bevallom,délután kicsit ledőltem. Napok óta keveset aludtam, mindig éjjel 2.-kor jutottak eszembe a legfontosabb dolgok.Ma már haza is engedték Tündöskémet.(Csütörtökön műtötték).Férje a jövő hétre szabadságot vett ki.


      Újabban a gyógyító és az ápoló részlegeket igyekeznek kettéválasztani, szerintem helyesen. Aki vállalja, hogy otthon ápolják a hozzátartozók, beadja magának a trombózis elleni szurit, nem lázas, nincsenek szövődményei, azt hazaengedik. Természetesen a zárójelentésen mindezt feltüntetve. Továbbiakban a háziorvosára van bízva. Majd csak a varratszedésre kell visszamenjen. Így a várólisták is csökkentek.


    Aki idős, egyedül él, vagy nem tud az állapota miatt hazamenni, azt áthelyezik  átmenetileg ( max. 3 hétre) rehabilitációs, vagy ápolási osztályra. No nem tudom, ez előírás-e, de ezt tapasztaltuk az elmúlt években.


    Ma készítettem 5 adag jó kis tejfeles csirkepaprikást (combból), tarhonyával, s némi desszert kíséretében elvittem a gyerekeknek. Épp akkor ért haza mindenki.(Zita a barátjával Zalaegerszegről, ahol szalagavatón voltak.) Tündivel is akkor ért haza a "zura". Azonmód el is tüntették. Igaz, hogy már elmúlt Farsang, de holnapra még a csőröge fánkot beígértem. ( a szalagos időben elkészült).


    Legyen jó hangulatú az estétek, és a holnapi nap!

    előzmény:
    klára13 (70353)
    2018-02-17  16:11
  24. 2018. február 17. 16:1170353.

      Zsuzsika, te tényleg bika vagy. Mint Zsófim. Nálunk Bazsi kettő, de igazán az!
      Volt egyszer itt a neten egy táblázat, abból ki lehetett számolni az aszcendenst. Csak kb tudom születésem időpontját, és az jött ki, hogy skorpió. Nem tudom pontosan. De el tudtam hinni, mert nagyon rossz tulajdonságom, hogy sajnos - szerencsére csak néha - megmarom a másikat. Igyekszem ezt nem tenni.

    előzmény:
    Zsumi45 (70352)
    2018-02-17  15:54
  25. 2018. február 17. 15:5470352.

    Hű micsoda feladvány! Marika, az a kérdés, hány éves a kapitány? 


    Nálunk is van mindenféle jegyben született. Skorpió volt Péter, Zita is az. Érzékenyek, hatalmas szeretet, hirtelen elillanó mélységes harag. No, de az aszcendens árnyalja tovább a képet. Dorka le sem tagadhatja, hogy oroszlán. Vejem nyilas. A nászasszonyom tipikus mérleg, igazi diplomata. Magam a földhözragadt bika. Kislányom ikrek, de pl. rá kevésbé illőnek érzem mint unokahúgomra, aki tipikusan kettő. 

    előzmény:
    jara (70343)
    2018-02-16  23:08

Címlap

top