Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. január 20. 06:3470076.

    Igen Janka , minden sport másképp veszi igénybe a szervezete. Ez nem csak az ízületeknél, izmoknál mutatkozik meg, de a szívet, a vérkeringést is másképp teheli. Ezért lenne ideális, ha többféle sportot űznének az emberek. Ilyenkor a z általános erőnlét javulna. A versenyszerű sportnál azonos az igénybevétel ,, és ez fokozható egyénileg különböző mértékben . Az egyoldalú, azonos terhelés nem veszélytelen , no és a versenyekkel együtt járó stresszhelyzet sem . Ezért vannak a hirtelen halálok éppen a túl sikeres sportolóknál, akik pszichéjükkel elnyomják a testi jelzéseket . Az élet mindig a kiegyensúlyozottság felé " törekszik " .

    előzmény:
    csinomjank (70075)
    2018-01-19  06:13
  2. 2018. január 19. 06:1370075.

    Biztos van igazsag abban ,amit irsz . De minden sport mas  -maskent veszi igenybe a szervezetet . Mas egy maratoni verseny meg egy kalapacsvetes  vagy egy rovidtavu uszo szam . En lattam Katinkat eloben uszni 2 versenyen is . Azok a rovidtavok ,amiket o uszik nem teszik tonkre -az biztos .Nagyon konnyed volt -jelet nem lattam a kimerultsegnek .A ferje modszere pont azert uj es valt ki megdobbenest ,mert a hagyomanyos hajcsar  stilusu edzesek helyett -kompjuterrel elemezgetnek ,figyelik a sportolo etkezeset -izom -zsir aranyt stb .


    Nyilvan szeretnenek minel tobb penzt gyujteni - mert az idejuk lassan lejar . Elkepeszto ,hogy mennyi mindent elertek ilyen fiatalon!


     Nagy cirkusz a sport -az biztos . De  az emberben benne van a versengesi vagy .En is voltam futo versenyen egy-ketszer -es nagyon boldog voltam ,mikor nyertem . Aztan , megtapasztaltam a versenysport koruli visszassagokat is a megyei versenyen .Ott megalltam .Vegetert a sportoloi karrierem !


    Van baratnom ,aki 17 evet gimnasztikazott . A megyei valogatottban volt -alma, az olimpiai szereples nem valt valora -de irigylesre melto mozgasa es alakja van . Majd hatvan eves es naponta egy orat edz .Belso inditattasbol .Semmi kulonos celja nincs evvel -csak megszokta .


     


     


     

    előzmény:
    klára13 (70072)
    2018-01-18  20:50
  3. 2018. január 19. 03:5870074.

    Klárám ! Tudom , hogy ez nehéz , de még mindig jobb, mintha nincs barátod. Az én barátságaimat az idő és a távolság kikoptatta , Nincsenek közös élményeink, csak régi néha megkopott, fakult esetleg széppé nemesedett emlékeink .

    előzmény:
    klára13 (70069)
    2018-01-18  20:37
  4. 2018. január 19. 03:5470073.

    Igen Zsuzsikám , túlzottan kinyílt az olló.  Természetesen meg kell becsülni a vezetői képességet. Ez a versenyszférában nagyjából így is van A cégek azokat fizetik jobban  , akik rátermettebbek , nagyobb hasznot hoznak nekik.Nagyobb haszon után magasabb adót fizetnek, ha valaki alkalmatlan elküldik. Sajnos az állami cégeknél keveredik a politikai és gazdasági érdek. és ez nem feltétlenül hasznos.mert sok nem alkalmas , de megbízható ember kerül vezető pozícióba. No , de ez így volt a Kádár érában is Ott még avval is keveredett, hogy  lapáttal építettük a szocializmust,  miközben fejlettebb országokban hatalmas gépóriások működtek. No, de ennek vége , csak a politikai korrupció változatlan .

    előzmény:
    Zsumi945 (70067)
    2018-01-18  11:26
  5. 2018. január 18. 20:5070072.

      Janka, már kifejtettem itt véleményemet az u.n. élsportról, ami rommá használja a testet, ami teljességgel ellent mond a sport egykori jelszavának, miszerint ép testben ép lélek. Nem sportolók ők, hanem mutatványosok a hatalmas, világméretű cirkuszban, amelynek csúcspontja az olimpia. A nagy előadásokat, szereplőiket, persze, hogy meg kell fizetni.

    előzmény:
    csinomjank (70061)
    2018-01-17  20:56
  6. 2018. január 18. 20:4270071.

     Bankár apja van, ő kezeli pénzügyeiket. A fiú feleségével nem más, mint pénzcsináló gép. Keményen dolgoznak a milliókért.

    előzmény:
    Zsumi945 (70068)
    2018-01-18  11:34
  7. 2018. január 18. 20:3970070.

      Tudok ezekről a dolgokról, aztán a hatalmas prémiumokról is.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70062)
    2018-01-18  04:38
  8. 2018. január 18. 20:3770069.

      Zsuzsa, persze, hogy hiányérzetem van Ilona miatt, talán még többre értékelem dolgait most, mint életében, de hát az élet rendje ez, hogy elmegyünk. Persze nem mindegy, hogyan és mikor, ő viszonylag szerencsés volt, megélt 72 évet,  és utolsó heteit hozzáértő kezek tették elviselhetővé. Nyugodt kábulatban töltötte őket.
      Nagyon szeretek álmodni vele. Illetve mindenkivel. Nekem az álmok igazi találkozások.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70064)
    2018-01-18  05:00
  9. 2018. január 18. 11:3470068.

    Nem tudjuk, hogy ez a főállása? Kétlem, hogy napi 8 órában folyamatosan edz . Úgy olvastam, hogy emellett számos jövedelem forrása és vállalkozása van. Nem vitatom, ha ennek valóban olyan eredménye lesz, mint amit eddig elért, akkor megérdemli. 


     


     

    előzmény:
    csinomjank (70061)
    2018-01-17  20:56
  10. 2018. január 18. 11:2670067.

    A verseny szférában a vezetőké talán még ennél is magasabb. A probléma a beosztott dolgozók- akik talán jobb szakemberek is- bérével van. Akár multi cégről, akár állami, vagy kisvállalkozásról beszélünk. 


    Az egészségügy, oktatás, szociális ellátás bér rendezésénél a kezdők bérét felhúzták egy magasabb minimumra ( minimálbér és a diplomások szakmai bérminimuma), ezzel megközelítik a 25 éve ott dolgozókét. Utóbbit már ki kellene gazdálkodja az adott munkahely, de a prémiumokat a vezetők megtartják maguknak. Nem általánosítok, de ezekről van hallomásom.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70062)
    2018-01-18  04:38
  11. 2018. január 18. 07:0370066.

    Ami felhaboritoan draga az a diagnosztikai muszer -amivel folyamatosan  lathatjuk mennyi a vercukrunk .


    A ferjem sokat tepelodott rajta -vegul megvette . Nem a muszer a draga - hanem a szenzor ,amit a karjan visel . Ha jol emlekszem 14 ezer ft es ketto hetig mukodik .


    Tehat havi 30 ezer ft  . Hatalmas uzlet !


     Akik hasznaljak mar azt mondjak ,ugy hozzaszoknak ,mint a mobil telefonokhoz -es az olyan emberek ,akik evtizedek ota betegek -panikba esnek , ha nincs rajtuk a szenzor . 


    Persze  eszveszejto elore lepes - barmikor tudni , hogy most hogy is allunk ...Jo , hogy halad a tudomany  -  a rossz az , hogy ebbol az ember millardok nem ereznek semmit ...

  12. 2018. január 18. 06:5170065.

    Nagyon sajnalom !   Ezek szerint a tulelesi ideje az elorejelzesek szerint alakult ! 


    Apukam is egy melegszivu ember volt . Neha almodok rola - mindig biztat,vigasztal . Halal utani hetekben azt almodtam , hogy ul a tv elott nassol es nevet " elhitted a remhireket , hogy meghaltam ?"  - nagyon rossz volt utana felebredni  es szembesulni a valosaggal .

    előzmény:
    klára13 (70058)
    2018-01-17  10:55
  13. 2018. január 18. 05:0070064.

    Szegény Ilona ! Szerencséje volt, hogy megrövidültek testi és lelki szenvedései ! Nyugodjon békében ! Klárám , Téged az vigasztaljon, hogy a szenvedéstől szabadult meg. Olyan sok ilyen szenvedő embert kísértem végig az úton, hogy ezt nyugodtan kimondhatom. Tehetetlen fájdalom a családnál, nálunk, akik kezelésében részt vettünk . Jó, hogy álmodsz róla, csökken a veszteség érzése .

    előzmény:
    klára13 (70058)
    2018-01-17  10:55
  14. 2018. január 18. 04:4370063.
  15. 2018. január 18. 04:3870062.

    Klárám ! Nem olyan magas fizetés ez az állam pénzéből.Nem ismerjük, de utána lehet nézni, mennyi a posta, a Máv, a Pks 2 osztályvezetőink fizetése . Elalélsz, he meglátod !!

    előzmény:
    klára13 (70059)
    2018-01-17  11:05
  16. 2018. január 17. 20:5670061.

     a vilag legjobb uszoedzoje ! 


      mennyi fizetest tartanal elfogadhatonak ? mert vilagviszonylatban ez egy szereny szam . kapjon magyar atlagbert ?


    en egyszeruen nem tudom felfogni -hogy mi van ebben felhaborito .. .


    az felhaborito ,hogy milyen alacsonyak a fizetesek otthon ,hogy ,mekkora a korrupcio !


    de egy ember ,aki feltalalt egy uj edzesmodszert ,sikert sikerre halmozott vilagelso lett - miert ne kerhetne nemzetkozi szinvonalu fizetest ...


    biztos vagyok benne ,hogy nem ez taszitja a romlasba az orszagot !!!

    előzmény:
    klára13 (70059)
    2018-01-17  11:05
  17. 2018. január 17. 18:1370060.

       Amiben kerestem a süteményt, az a kedvenc szakácskönyvem. Nagy lelkesedéssel főztem belőle, amikor a fiúk kicsik voltak. Az a fajta főzőasszony voltam, aki grammra betartja a recept előírásait. Gondolkodtam ezen, és úgy ítéltem meg, hogy fantáziátlanságom lehet oka.
       Na, egyszer nagyon nekikészültem egy különlegesség elkészítésének, húsféle volt és  tíznél többféle alkotórésze volt. Nagyon munkaigényes volt, úgy emlékszem, aztán izgatottan vártam az eredményt. És... láss csodát, egészen szokásos, semmiféle különlegességet nem mutató kolbászkák lettek az eredmények. A füstöletlen húsoskolbász. Igazán nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Amúgy finom volt.
       Általában egyszer szerettem mindent főzni. Na nem mindent, mert mondjuk a rakott krumplit és társait gyakran, csak a különlegességekkel voltam így. Vendégeknek is mindig olyat főztem, amit  korábban sosem. Minthogy, mint mondtam, nagyon betartottam a recept előírásait, mindig sikeres volt a munkám. Nagyot néztem, amikor Zsófikám a vendégeknek szánt ételt előtte egyszer elkészítette, hogy lássuk, finom-e?
        

    előzmény:
    szizsuzsóka (70055)
    2018-01-17  06:05
  18. 2018. január 17. 11:0570059.

      Hogy mekkora fizetés ez? Édes Janka, engedd meg, hogy megjegezzem: nem külföldön kapja ezt az összeget.

    előzmény:
    csinomjank (70057)
    2018-01-17  07:39
  19. 2018. január 17. 10:5570058.

       Igen, Magdikám, Ilona ment el nagyon váratlanul és nagyon gyorsan. De most valahogy jobban együtt vagyunk, mint régen. Annyira tisztán érzem minden mozdulatát, érintését, jobban, mint éltében. Nagyon meleg, szeretetre méltó ember volt. Gyakran álmodom vele, és olyan az, mintha a valóságban találkoznánk. Persze szívem azért megszakad miatta.

    előzmény:
    Kusza (70054)
    2018-01-16  13:28
  20. 2018. január 17. 07:3970057.

    Shane Tusup nagyon sokat tett  mar le az asztalra . En nem izgulok .  5 ezer dollar nem olyan nagy fizetes nyugati szemmel . Megerdemli .

    előzmény:
    klára13 (70053)
    2018-01-16  11:41
  21. 2018. január 17. 07:3570056.

     Ami az emberi kapcsolatokat illeti engem nagyon meglepett sok minden - ahogy rajuk talaltam : 1 . a kisgyerekkori pajtasaimra , szomszed. kislanyokra ratalalva azt vettem eszre , hogy van bennunk , a sorsunkban valami kozos . Mintha a gyerekkor valamire predesztinalna .


    3 lany szult majdnem ugyanakkor ,mikor en a kisfiamat ... alapithatnank egy klubbot ( ketto het intervallumban )


    2 lany lett angoltanar  1 lany beszel jol angul es franciaul is ( ez az en generaciomban ritkasag )


    1 lanynak van arab ferje 


    1 lanynak van epitesz ferje 


    ezek  se nem tanari , se nem epitesz csaladbol szarmazo lanyok / hanem videki tisztek gyerekei ...es mikor terhes lettem a kisfiammal  a fenti 3 lany anyukajaval almodtam -mind terhes volt es vidam - s azt kerdeztem magamtol , hogy en miert nem tudok soha felhotlenul orulni a terhessegnek ...


     szoval az az erzesem , hogy sok mindent nem ert meg a tudomany az emberi kapcsolatok temakoreben meg , hogy a mult hogy hat rank stb .


    ___________________________


     leltar legjobb baratnoimrol


     1 . akivel legtobbet jatszottunk gyerekkoromban   -  evenkent elmondja 2 -3 szor a fb -on mennyire orul nekem ,aztan magarol szinte semmit sem mesel ... tobb ,mint 30 eve  nem talalkoztunk


    2 .  altalanos iskolaban osztalytarsam volt - nem szeretett - irigy volt , csufolkodo - aztan felnott korunkban rajottunk mennyi kozos van bennunk -es mai napig jo baratnok vagyunk ..telefon csak mert , skype sajnos nem mukodik most latogatasok - meg anyaink is olykor felhivjak egymast -sose gondoltam volna  sulis koromban , hogy egyszer igy lesz ...


    3.  egy volt munkatars es tanitvany is ...  rendkivul muvelt , kellemes beszelgeto tars  -diplomatikus - nincs diplomaja , de olvasottabb ,mint sok diplomahalmozo ... mennyire hianyoznak a kapucsinok melletti diskurzusok ... nincs skype :( 


     

    előzmény:
    klára13 (70052)
    2018-01-16  11:34
  22. 2018. január 17. 06:0570055.

    Nekem egy harmincas évekből származó régi szakácskönyvem van . No és hozzá 20-30 új, és Magyar Konyha sok példánya.Régen sokat lapozgattam őket, elképzeltem a z étel ízét, néhányat meg is főztem .Akkor gyorsabb, energikusabb voltam , és volt miért igyekeznem.,. Növekvő gyermekek, sok mozgás, elégettük az energiát. Most ketten vagyunk , nem tudok annyit mozogni, nagy a súlyom," vastag " lettem . Nem lenne baj, ha lábaim nem tiltakoznának a túlsúly ellen. Most kis terítőt horgolok. és befejezem menyemnek a pulcsit. Elkezdtem a gobelint is-. Emlék lesz kisebb fiamnak 50. születésnapjára. Az még 2 év, de nem tudom , hogy akkor milyen állapotban leszek. Nálam ténylgeg érvényes a mondás "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra "

    előzmény:
    klára13 (70049)
    2018-01-15  17:22
  23. 2018. január 16. 13:2870054.

    Klára gondolom, az Ilona barátnőd halhatott. Biztosan nagyon megviselt, mert szerettétek egymást.

    előzmény:
    klára13 (70052)
    2018-01-16  11:34
  24. 2018. január 16. 11:4170053.

      Most itt izgulok, hogy ez az ámerikai idomárgyerek - Sén, vagy mi nevű - megkapja-e továbbra is a havi 1 000 000 forintos fizetését?

  25. 2018. január 16. 11:3470052.

       Ahogy mondod, nagyon logikus a süteménnyel kapcsolatos felvetésed. Hüh, de cirkalmas lett a mondat!
       Mindehhez hozzájárul, hogy tényleg nagyon sok munkával lehet előállítani, kell bele sűrűre lepárolt kávé, darált dió, és a jó ég tudja, mi minden. És nem is annyira finom, inkább csak a legenda illata lengi körül (jól megaszontam), hogy állítólag valaki valaha valamiféle versenyt nyert vele. 
        Nagyon jó az a kötés és hímzés! Valaha én is kötöttem, fiaimnak, sőt egy pulóvert apjuknak is, de nekem ehhez nem volt türelmem. Akkor lendült nagyot az ügy, amikor valahonnét megismertem egy olyan kötésmintát, vagy módszert, ami hihetetlenül szapora volt. Vagy két centit nőtt minden sorral, és nagyon egyszerű volt. Mára elfeledtem az egészet.
         Néha én is elmerengek egykori barátnőimen, vajon mi van velük? Nem találok meg senkit a fészbukon, illetve néhány érdektelent, de hát úgysem történt más, mind mindannyiunkkal. Családot alapítottunk, dolgoztunk stb. Nincs új a Nap alatt.
       A napokban olvasgattam egy könyvecskét efféle témáról, nagyon igaznak találtam, amit mindannyian tudunk, de talán meg nem fogalmazzuk: csak azok a kapcsolatok maradnak meg, amelyekbe jelentős energiát fektetünk. Másképpen elenyésznek. Zsuzsánna nagy mestere ennek. Csodálatosan csinálja.
         Zsófi anyukájának semmiféle gyakorlata sincs injekció beadásában. Valószínűleg valaha volt, de az nagyon régen volt. És amúgy is elzárkózik mindenféle orvosi tevékenységtől, belefáradhatott. Hát, ezt meg lehet érteni.

    előzmény:
    szizsuzsóka (70050)
    2018-01-16  05:32

Címlap

top