Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2022. július 2. 06:0981401.

    Igen az álmok nem hazudnak. Csak arról álmodhatunk, amivel találkoztunk. Ez még  akkor is igaz, hanem tudatosult a találkozás.Jendrassik professzor megálmodta az egyik hosszú ideig használt higanyos vízhajtó összetételét. Ezzel foglalkozott nappal, csak a sok egyéb inger, teendő elterelte a figyelmét.

    előzmény:
    klára* (81400)
    2022-07-01  23:22
  2. 2022. július 2. 06:0981402.

    Igen az álmok nem hazudnak. Csak arról álmodhatunk, amivel találkoztunk. Ez még  akkor is igaz, hanem tudatosult a találkozás.Jendrassik professzor megálmodta az egyik hosszú ideig használt higanyos vízhajtó összetételét. Ezzel foglalkozott nappal, csak a sok egyéb inger, teendő elterelte a figyelmét.

    előzmény:
    klára* (81400)
    2022-07-01  23:22
  3. 2022. július 2. 06:0981402.

    Igen az álmok nem hazudnak. Csak arról álmodhatunk, amivel találkoztunk. Ez még  akkor is igaz, hanem tudatosult a találkozás.Jendrassik professzor megálmodta az egyik hosszú ideig használt higanyos vízhajtó összetételét. Ezzel foglalkozott nappal, csak a sok egyéb inger, teendő elterelte a figyelmét.

    előzmény:
    klára* (81400)
    2022-07-01  23:22
  4. 2022. július 2. 06:1181404.

    Nagyon szeretem Tóth Árpád szelid verseit. 

    előzmény:
    klára* (81399)
    2022-07-01  21:28
  5. 2022. július 2. 12:1781405.

      Kigondoltam a saját megoldásomat. A Fészbukon nyitok egy topikot azonos címmel. Nyitott lesz, hogy bárki szólhasson, idegenek is, akiknek kedvük támad erre. Valószínűleg többnyire egyedül leszek, ami nem fog zavarni. Olyan spontán lesz, mint a mostani.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81404)
    2022-07-02  06:11
  6. 2022. július 2. 12:2081406.

     A tudattalan siet a tudat segítésére.

    előzmény:
    szizsuzsóka (81402)
    2022-07-02  06:09
  7. 2022. július 2. 15:2681407.

    Klára, majd jelentkezem ott is.

    előzmény:
    klára* (81405)
    2022-07-02  12:17
  8. 2022. július 2. 18:0781408.

    Nagyon szeretem az Esti sugárkoszorút.

    előzmény:
    klára* (81399)
    2022-07-01  21:28
  9. 2022. július 2. 18:1781409.

     Ja!   a vegyész nóta:  Éjjel az omnibusz tetején.... "Hat kis majom egymás farkát kergette, ez lett aztán majd a benzol képlete..." -No azért nem ezzel kellett a szerves kémiát "megalapítani". Legfeljebb a szerkezeti képlet elképzelése. Ma már nem egészen ezekkel a sematikus vonalakkal írják le, hanem pontokkal, amik az elektronok tartózkodási valószínűségét jelzik.


     

    előzmény:
    klára* (81400)
    2022-07-01  23:22
  10. 2022. július 2. 18:4181410.

     Ez jó lesz, Magdikám. Jó volna, ha nem szóródnánk szanaszét, mi néhányan. Janka is velünk maradna. 
      Hogyan bírod a hőséget? Tudom, a ház szigetelése sokat tesz, itthon is tapasztalom, de azért mégis túl nagy ez a meleg.

    előzmény:
    Kusza (81407)
    2022-07-02  15:26
  11. 2022. július 2. 18:5381411.

     Folyton változik minden. A minap tűnődtem azon, hohy az idő nem más, mint a változás. A dolgok egymásutánisága. Ha nem lenne mozgás, ha telje lenne a mozdulatlanság, akkor idő sem lenne. Ha ezt a töprengést folytatom, be kell cserepezni a fejemet, aztán összetörni rajta a cserepet. Gyermekkoromban így mondtuk.

    előzmény:
    Zsumi45 (81409)
    2022-07-02  18:17
  12. 2022. július 2. 19:2281412.

    Tedd meg . Csak a sok ismerős miatt legalábbis kevésbé lesz őszinte a beírások többsége -

    előzmény:
    klára* (81405)
    2022-07-02  12:17
  13. 2022. július 2. 21:0981413.

     Zsuzsóka, kiváncsivá tettél, nem emlékeztem, vajon miféle információk voltak érdemesek a  titkosságra a zárt topikban. Melyek lettek őszintébbek, mert nem akárki olvashatta őket? Nem találtam ilyet. Egészen hétköznapi történéseket olvastam. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (81412)
    2022-07-02  19:22
  14. 2022. július 3. 08:2081414.

    Klárám, valóban hétköznapi a levelezésünk a zárt topikban is. Node 2-300 ismerőssel (vagy számtalan ismeretlennel) nem tudatom mindazt amit a barátaimmal. Nem olvasol kommenteket a teljesen nyitott posztokhoz? Mire nem képesek azok, akik frusztrációikat ott vezetik le? Vagy tudatlanságaikat "vélemény" címszóval árasztják végtelen variációkban? 


    Az újonnan megnyitandó fórumot is valamiképp korlátozni kellene, aminek van lehetősége, de ahhoz kezelni is kell egy adminisztrátornak. Végtelen számú lehetőség van. Pl. az admin. döntheti el, mi kerül a nyilvánosság elé. 


    Én több zárt csoportnak vagyok tagja, ahol akár 100-nál több tag is van, azok témákhoz kötöttek. Pl. városok, gasztronómia, foglalkozások, családtagok, érdeklődési körök..... 

    előzmény:
    klára* (81413)
    2022-07-02  21:09
  15. 2022. július 3. 08:2181415.

    Ez kedves:  


    SZABÓ T. ANNA - BALATON



    egy magafeledt kisgyerek
    pocskolgatja a langy vizet
    nagy narancsvörös gömb lebeg
    fénykötelén a tó felett


    hullám se moccan áll a szél
    a láthatár opálfehér
    párától partig tart a tér
    az ég a vízzel összeér


    valami tágas nyugalom
    levegős öröm a tavon
    átdereng minden láthatón
    tárgytalanul és áradón


    *


    úszni (láthatár) úszni (könnyű fény)
    úszni (súlytalan) úszni (víz színén)
    úszni (nincs a part) úszni (alkonyul)
    úszni (messzeség) úszni (szótlanul)
  16. 2022. július 3. 12:4381416.

      Majd meglátjuk..

    előzmény:
    Zsumi45 (81414)
    2022-07-03  08:20
  17. 2022. július 3. 12:5381417.

     Aranyos versike. Választ kaptunk a gyermekek örök kérdésére: mit csinál a szél, amikor nem fúj?
     " hullám se moccan áll a szél"
     Megjegyzem: a hulla, akár, ha miénk is, elég ritkán moccan.

    előzmény:
    Zsumi45 (81415)
    2022-07-03  08:21
  18. 2022. július 3. 14:2681418.

     Zsuzsika, ugye nem sértődtél meg, hiszen nem te alkottad e gyöngyszemet. Kissé túlságosan hatottak rám, amikkel előzőleg, balettkarikatúrákkal, szórakoztam. 
      A versnek tényleg kedves hangulata van. Jó választás volt.

    előzmény:
    klára* (81417)
    2022-07-03  12:53
  19. 2022. július 3. 15:2381419.

    Klára, okot sem látok sértődésre, de nem is szoktam -talán még okkal sem- megsértődni.


    Ebben a katlanban ki sem merek mozdulni, pedig árnyékban, vízparton biztosan jobb lenne, de oda el is kellene jutni.

    előzmény:
    klára* (81418)
    2022-07-03  14:26
  20. 2022. július 3. 17:2181420.

      Kifiguráztam választásodat, ez nem volt túl szép tőlem. Bocsánat. 
      Hát, én nem tudom magamról, sértődékeny vagyok-e? Senki sem sérteget, fogalmam sincs, hogyan reagálnék. Azt sejtem, hogy nem túl jól. 
       A versikével tényleg nem akartalak bántani, jól érezted, csak humoroskodtam.
       Nem szabad kimenni a hőségbe. A langyos zuhany a leghatásosabb. És a langyos tea. A víz csak akkor segítene, szerintem, ha úszni lehet benne.

    előzmény:
    Zsumi45 (81419)
    2022-07-03  15:23
  21. 2022. július 3. 20:2581421.

    Azt nem egészen értem, miért kell a fb-on létrehozni egy topikot, hiszen már ott van az Álmodozok csoport. Már csak Janka hiányzik onnan. Csak sajnos, Klára nem nagyon ír oda.

  22. 2022. július 4. 04:1681422.

    Csodálatosan leírja azt az érzést , amit a Balaton szerelmesei átélnek . Egybeér minden a víz, a levegő , a táj és benne én. Néha fel tudom idézni ezeket az időket. Már csak emlék.


    Marad a baracklekvár főzés . Lassan elkezdem , amig még minden ablakot ki lehet nyitni.


     


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (81415)
    2022-07-03  08:21
  23. 2022. július 5. 06:2281423.

  24. 2022. július 5. 21:1281424.

    Nincs  nagyon idom  irni . Itthon  vagyok es rengeteg  a dolgom . Jol ertettem , hogy ma van az utolso  napja , hogy irhatok ? 


    Hat akkor  isten veled  nlc .hu  ! 


     Kar , hogy  igy alakult . Milyen  jo volt pedig sokaig .  Az  fb  mas jellegu .Nem potolja .

Címlap

top