Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nincs peteérésem!!!

keret
Létrehozva: 2005. december 12. 11:27
Sziasztok!
Rengeteget jártam orvoshoz, mert nagyon csúnya lett a bőrőm a fogamzásgátló abbahagyása után. Senki semmit nem tudott mondani, én meg csak egyre ragyásabb lettem.
Végre találtam egy jó nőgyógyászt, aki ma reggel vizsgálatok után megállapította, hogy nincs peteérésem. Ezért vagyok ragyás. És miután gyereket is szeretnék 2-3 hónapja, ez is probléma lehet.
Megyek egy csomó hormonvizsgálatra, majd meglátjuk, mit mondanak az eredmények.
Arra lennék kíváncsi, van -e, vagy volt-e valaki közűletek hasonló helyzetben? Mennyire lesz nehét teherbe esnem?
A doki szerint még semmi pánik, előbb várjunk be minden eredményt, és most még nem is mondott semmit az esélyekről, kezelésekről.
De én a sírógörcs határán vagyok.
Tud valaki valamit mondani ???
  1. 2005. december 12. 13:4226.

    Aha! Már megijedtem, hogy csak ránézésre...

    A hormonvizsgálatból sokminden ki fog derülni! Egyébként az, hogy ebben a hónapban esetleg nincs pé-d, nem jelenti, hogy máskor sincs!  

    A hőmérést esetleg érdemes lenne... (bár én épp most hagytam abba)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (25)
    2005-12-12  13:37
  2. 2005. december 12. 13:3725.
    Ma reggel csinált hüvelyultrahangot és ott vannak a kis tüszők. Hőmérőzni nem hőmérőztem, mert nem tudtam, hogy gond lehet.
    előzmény:
    Angel37 (24)
    2005-12-12  13:33
  3. 2005. december 12. 13:3324.
    Egyébként a doki milyen vizsgálatra alapozta, hogy nincs pé-d? Ahogy most nézem, a hormonviszgálat csak most jön!  Vagy félrelátok vmit?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (22)
    2005-12-12  13:26
  4. 2005. december 12. 13:3123.

    SZia Keret!

    Az a baj, hogy sajnos rendszeres ciklus mellett is lehet, hogy nincs PÉ   Ez az ún. anovulációs ciklus. Ezért erőltettem én is a hormontükröt. Hőmérőzted magad?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (22)
    2005-12-12  13:26
  5. 2005. december 12. 13:2622.
    Szia! Az az érdekes, hogy a ciklusom nekem is tökéles volt, és most is az. Tul.képpen semmi jel nem utalt arra, hogy ne lenne peteérérsem.
    előzmény:
    Angel37 (20)
    2005-12-12  13:02
  6. 2005. december 12. 13:2121.

    Szia!

    Amíg nincsenek meg az eredmények addig feleseólegesen agódsz! Az sem tesz jót! Én 3 hónapig szedtem a costylbegitet (eddig írhatja fel a nőgyógyász). Peteérésem volt de mégsem lettem terhes. Ezért jelentkeztem a kaáli intézetbe(az orvosom is ezt javasolta). Az ottani orvosok tudják pontosan kinek milyen vizsgálat szükséges! Ha nem akar jönni a baba ajánlom neked is! Mi már lassan két éve próbálkozunk! Türelem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  7. 2005. december 12. 13:0220.

    Dalma,

    ne haragudj, hogy belepofázok, de a sárgatest hormon (=progeszteron) gyengesége elégtelen peteérésből következhet, mivel az érett tüsző helyén keletkezik a sárgatest, ami ezt a hormont termeli!

    Csak azért vagyok ilyen "okos", mert most voltam hormonvizsgálaton, és eléggé utánanéztem...

    Tényleg bocs, remélem a központban sikerül beállítani a hormonjaidat!

    Egyébként én 10 évig szedtem gyogyit, és se azalatt nem volt gondom, se azóta nem volt gond a ciklusommal, ebből a szempontból legalább a szerencsések közé tartozom.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297045 (8)
    2005-12-12  11:57
  8. Torolt_felhasznalo_959693
    Torolt_felhasznalo_959693
    2005. december 12. 13:0219.
    A húson kívül eszem mindent rendesen. Tejterméket is próbálok keveset. Szerintem nem olyan veszélyes. De rábeszélni nem akartam senkit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297045 (17)
    2005-12-12  12:42
  9. 2005. december 12. 12:4418.
    Én elkezdtem inni a cickafark-palástfű teakeveréket, ahogy abbahagytam. Ez rendszerezi a menstruációt, helyreállítja a kisiklott hormonháztartást.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_297045
    Torolt_felhasznalo_297045
    2005. december 12. 12:4217.
    az egyoldalú táplálkozás veszélyes ugye tudod?A nővérem egyik kolleganőjének megmondták vagy normálisan(hús-zöldség,gyümi stb)étkezik vagy nem lehet gyereke.Szóval csak óvatosan a húsmentes kajálással 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959693 (16)
    2005-12-12  12:35
  11. Torolt_felhasznalo_959693
    Torolt_felhasznalo_959693
    2005. december 12. 12:3516.
    Én még csak két hónapja hagytam abba a bogyót, 7 év után. Ahogy abbahagytam elkezdtem csinálni az Aviva tornát. Ez jó a hormonháztartás rendberakására. Nekem eddig a bőröm sem lett csúnya, bár szép az soha nem volt. De pl. én két hónapja húsmentesen táplálkozom. Szerintem csodákat képes tenni a bőrrel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  12. 2005. december 12. 12:2815.

    hello!

    nekem a ragyák több, mint fél év (inkább 8-9 hónap) után múltak el, a peteéréssel nem tudom mi a helyzet, mert még sosem próbáltam teherbe esni

    egy nőgyógyász egyszer azt mondta, normális dolog, ha hosszú időn át szedek tablettát, hogy leáll a peteérés, de azt nagyon egyszerűen gyógyszeres kezeléssel újra lehet indítani...

    Nyugi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  13. 2005. december 12. 12:2114.
    A hormonok kiürüléséhez jópár hónap kell.
    előzmény:
    lucika_ (9)
    2005-12-12  12:00
  14. 2005. december 12. 12:0913.

    Az FLP-nek is van vmi csodaszere erre, vmi méhpempő vagy milyen tabletta. Én már annyiféle ilyen csodabogyót beszedtem, hogy a nevére nem is emlékszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  15. Torolt_felhasznalo_635120
    Torolt_felhasznalo_635120
    2005. december 12. 12:0312.
    Valszeg a fogamzásgátló állította be neki a hormonális egyensúlyt és fél év után ürült ki a szervezetésből egészen.
    előzmény:
    lucika_ (9)
    2005-12-12  12:00
  16. Torolt_felhasznalo_635120
    Torolt_felhasznalo_635120
    2005. december 12. 12:0111.
    A hormonvizsgálat az nagyon jó. Mármint hogy megcsinálják. Valszeg a hormonháztartásod van felborulva, de ezt gyógyszerrel helyre lehet rakni. Van olyan gyogyi is (Clostylbegit- esetleg keress rá, van topik is), amivel kimondottan a peteérést serkentik.
    A hormonális gondokat viszonylag hamar rendbe lehet tenni, sokkal több esélyed van a teherbeesésre, mint mondjuk olyasvalakinek akinek van peteérése, de el van záródva a petevezetéke. Fel a fejjel!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (5)
    2005-12-12  11:51
  17. 2005. december 12. 12:0010.
    Szia, írtam privit!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  18. 2005. december 12. 12:009.

    De azt nem értem, hogy megvonod magad a fog.gátlótól, amit szedtél pár évig rendszeresen, és hogy lehet, hogy csak fél évre rá "bolondul" meg a szervezet??

    Próbáltatok már gyógyteát inni, menstruáció beállítására??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_297045
    Torolt_felhasznalo_297045
    2005. december 12. 11:578.
    Amikor elöször hagytam abba a bogyót nekem is fél évre rá borult fel a hormonháztartásom.De nekem nem a peteérés miatt hanem a sárgatest hormon miatt..(hát legalábbis a petefészkemet rendbenlévőnek találta a doki).Most járok egy bio -egészségközpontba ahol megpróbáljuk beállítani a hormonszintemet.A dokiktól elment a kedvem az elmúlt  3 év alatt...Mindenesetre megint abbahagytam a bogyót...és  32.napra mensiztem.Hát ..régen is így volt 
    előzmény:
    lucika_ (6)
    2005-12-12  11:53
  20. 2005. december 12. 11:567.

    Szia. Ne izgulj, van módszer! Gyógyszer is, esetleg injekció is. A nőgyógyászod biztos fogja mondani mi a teendő.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  21. 2005. december 12. 11:536.

    Jó sokára jöttek a ragyák. Sokaknak pár hét után kijöttek. Ittál méregtelenítő teát? Az kihajtja a felesleges cuccokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (4)
    2005-12-12  11:49
  22. 2005. december 12. 11:515.
    Köszi!
    Ez megnyugató, de mégis olyan rossz, hogy nem tudok erről az egészről semmit!!
    előzmény:
    zsizzsik (2)
    2005-12-12  11:39
  23. 2005. december 12. 11:494.
    Szia!
    Nekem votl már gondom a bőrömmel, ezért is fájlalom úgy a dolgot,mert ezelőtt 5 évvel rájöhettek volna a dokik, hogy nincs peteérésem, már rég lenne valami megoldás!
    Nekem a libidómmal sose volt gondom! Legalább ennyi!!
    Amúgy fél év múlva jöttek a ragyák.
    előzmény:
    lucika_ (3)
    2005-12-12  11:47
  24. 2005. december 12. 11:473.

    És fogamzásgátló előtt milyen volt az arcod?

    Hadd kérdezzem már meg, abbahagytad a fogamzásgátlót, mennyi idő után tér vissza a libidó? És abbahagyás mennyi időre jöttek elő a ragyák?

    Én 2 hete hagytam abba, de a libidóvisszatérést még nem tapasztaltam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_635120
    Torolt_felhasznalo_635120
    2005. december 12. 11:392.
    Könnyen orvosolható dolog, ne pánikolj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27

Címlap

top