Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kopasz nők

Baldhead
Létrehozva: 2005. november 19. 17:20

Sziasztok!

Azért indítom ezt a topicot, mert valami olyasmivel szembesültem, ami igazán elképeszt. Lehet, hogy perverz vagyok?

Van egy barátnőm, aki elég érdekes kapcsolatban él a férjével. Olyan furcsa az  a pasi, ha találkozunk, engem kitör tőle a frász, pedig kedves és figyelmes, de olyan erőt sugároz, amit nem tudok hová tenni. Hozzáteszem, engem nem vonz, csak valami különös, hipnotikus EREJE van.

Megfigyeltem, hogy néha - hülyéskedésnek tűnik, de sztm nem az - azt mondja a barátnőmnek, hogy elveri a fenekét, vagy megpofozza, de sztem ez komoly. Úgy érzem. A csaj nagyon megváltozott mióta vele van, olyan kis engedelmes lett, szinte alázatos, lesi a pasi minden gondolatát és a pasi parancsol neki! Olyan furcsa a légkör körülöttük!  És legutóbb... hát nem is tudom... Kicsit becsíptünk a barátnőmmel és a férje, amikor érte jött, azt mondta, hogy ezért nagyon meg fogja büntetni, úgy, hogy ne felejtse el, hogy mennyit ihat, de az is lehet, hogy nem iszik többé alkoholos italt. Alkoholos italt - ezt szó szerint így mondta.  Beleborsózott a hátam. És...legközelebb, mikor találkoztunk, a barátnőm feje át volt kötve egy kendővel, amit nem vett le, de egyszer félrecsúszott a fülénél és láttam, hogy kopasz. Teljesen halálra rémültem, mert arra gondoltam, hogy beteg, csak nem mondja. Na, nem akaorm húzni, de megkérdeztem, hogy mi van és azt mondta, hogy a férje a múltkori spiccességünk után, otthon levágta a haját és leborotválta a fejét. Büntetésből. Ő meg hagyta.

Hát, először teljesen kiakadtam, szóval se köpni, se nyelni nem tudtam. Aztán láttam, hogy a csaj mosolyog. Kínomban témát váltottam, de amikor elment órákig ezen gondolkodtam és a fenébe is engem ez a dolog nagyon felizgatott. Szexuálisan. Milyen lehet, ha így levágják valaki haját?

És az is kifúrja az oldalamat, hogy élhetnek ezek? Hallottam már amolyan alá- és fölérendelt kapcsolatról, és egyre rrősebb a gyanúm, hogy a barátnőmék így élnek. Meg merjem kérdezni? És miért izgat engem ennyire ez a kopaszranyírás dolog? Legszívesebben kiffagatnám, de nem merem.

Azóta elkezdtem turkálni a Netem és meglepve  látom, hogy mennyi nő nyíratja kopaszra a fejét. És szépek. És tele van történetekkel is. Ez valami fétis? Vagy megbolondultam? Tudom, hogy sosem merném kipróbálni, de...

Szóval volt már valaki közületek kopasz?

  1. 2007. március 20. 19:531076.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. március 13. 21:211075.
    Szia!
    Talán már meg is tetted?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1074)
    2007-03-13  08:19
  3. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. március 13. 08:191074.

    Hajrá !!! Vagyis haj le  

    Neked pedig "haircut" egy   a történetért  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1072)
    2007-03-12  19:08
  4. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. március 12. 19:091073.

    Különös hajnal volt. A nő, akinek apró madarakból volt a kalapja, korán kelt. Soha nem szokott korán kelni. Most is csak azért, mert le akarta vágatni a haját. Soha nem szokta levágatni a haját. Megigazíttatni, begöndöríttetni, kiegyenesíttetni, fazonra csináltatni szokta, de levágatni soha. Ezért is kelt korán, hogy hajnali ötkor egyedül legyen a fodrásznál, aztán negyedhatkor egyedül jöjjön ki onnan, ne lássa senki, ne kérdezze meg senki, hogy miért, most az egyszer miért vágatja le a haját. A fodrász is korán kelt, és azon gondolkodott, hogy miért, miért ragaszkodott a nő, akinek apró madarakból volt a kalapja, a hajnali öt órához, hiszen ő mindig délelőtt tizenegyre, vagy délután ötre szokott jönni, attól függően, hogy az ebédre, vagy az esti programra akar bájosabb, tüneményesebb, elbűvölőbb, gyönyörűbb lenni. Ráadásul miért mondta azt, hogy le akarja vágatni a haját, miért nem azt mondta, amit szokott, hogy meg akarja igazíttatni, be akarja göndöríttetni, ki akarja egyenesíttetni, vagy fazonra akarja csináltatni. A nő, akinek apró madarakból volt a kalapja, pontosan érkezett. A táskájában egy kendőt is hozott. Leült a karfás székre, és azt mondta, fodrász úr, vágja le a hajamat, teljesen. Teljesen? Igen, teljesen. De hölgyem, hát mi lesz a göndör tincsecskékkel, a loknikkal, a... a... a... hát most mi lesz? Ne kérdezzen semmit fodrász úr, csak vágja le a hajamat, teljesen. A fodrász tehetetlenül ácsorgott, a keze céltalanul mozgott a levegőben, nem akarta ő, dehogy akarta, de a nő, akinek apró madarakból volt a kalapja, mélyen a szemébe nézett, és határozottan azt mondta, kérem, vágja le a hajamat, teljesen. De hát milyen rövidre, ez a kérdés volt az utolsó szalmaszál, ez csak egy félreértés lehet, hátha csak egy buta félreértés, és most valami elfogadható válasz következik, mondjuk az, hogy vállig érőre, vagy legyen, nem bánja ő, jajistenem, legyen modernül, franciásan, állig érő, fiús, de nem, a válasz nem ez volt, hanem az, hogy semmilyen rövidre, hanem teljesen. A fodrász csak némán tátogott, azt a szót, hogy kopaszra, nem merte kimondani, ezt a szót ő nem tudja kimondani, különösen nem a nőnek, akinek apró madarakból volt a kalapja, és akinek fényes, hosszú, engedékeny hajából annyi gyönyörű frizurát csinált már az évek alatt, nem, még ha ő ki is tudná mondani ezt a rettenetes szót, akkor sem lehetne, nem szabadna, ekkora tapintatlanságot ő nem követhet el. Húzta az időt az olló és a fésű gondos szemügyre vételével, a fehér vászon kiválasztásával és nyak köré kerítésével, a göndör tincsek és a loknik helyzetének, esésének, hosszának felmérésével, de ezt a végtelenségig nem lehet csinálni, egyszer úgyis eljön az a pillanat, amikor bele kell vágni, nem finoman, igazítva, segítve a hajnak abban, hogy megtalálja a helyes esést, az ideális kunkorodást és göndörödést, hanem vandál módon, a tövénél, tönkretéve azt, ami gyönyörű, meggyalázva azt, hogy gyönyörű.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. március 12. 19:081072.
    A fodrász még soha életében nem volt ennyire zavarban, még akkor sem, amikor tizenhat évesen találkára hívta a pék lányát vasárnap, a templom és az ebéd után, még akkor sem, amikor először megcsókolta a vén akácfa alatt a padon, pedig jártak arra mások is, de nem tehetett mást, tovább tényleg nem húzhatta az időt, hát belevágott. A tövénél. Az első vágás visszafordíthatatlan kárt csinált. Tudta ezt, és nem hagyta abba, csak vágta, csak vágta, közben folytak a könnyei, és azt mondogatta halkan, hogy ne féljen, kedves hölgy, hamarosan kinő ám, erősebb lesz, mint valaha, a molnár fiának is milyen nyeszlett volt a haja, aztán egyszer az apja levágatta egész rövidre, és hogy megerősödött, persze a magáé nem volt nyeszlett, sőt, ez volt a leggyönyörűbb haj, amit valaha láttam, ne féljen, hamar visszanő, egy-két hét, egy-két hónap, és olyan lesz, mint régen, sőt, még sokkal erősebb. A nő, akinek apró madarakból volt a kalapja, nem félt, és egyáltalán nem akarta, hogy újból kinőjön, nem akarta, hogy erősebb legyen, mint valaha, ő kopasz akart lenni, teljesen kopasz, és el akart menni, el ebből a városból, el a törött tükörtől, el, messzire, ahol nem tudja senki, hogy ő szép, és nem tudja senki, hogy a kövér úr megszöktetett egy férjes asszonyt, aki egy másik városban élt. Mire az olló végzett, mielőtt a borotvára került volna a sor, a nő teljesen meztelen volt. Persze rajta volt a fehér vászon, és rajta volt a sötétkék ruha, és alatta az alsóing, a fűző, a bugyogó, a harisnyatartó, a harisnya, a cipő, ez mind-mind rajta volt, de mégis meztelen volt, a haja nélkül teljesen meztelen, a fején azzal a rendetlenséggel, amit az olló már nem bírt eltüntetni, amit a borotva még nem tüntetett el. A fodrász megállt egy pillanatra, nézte a meztelen fejet, és elapadtak a könnyei. Itt már nem lehetett sírni, itt szeretni kellett, nézte a nő fejét, akinek apró madarakból volt a kalapja, és szerette. Szeretettel nyúlt a szappanért és a pamacsért, szeretettel fente meg a borotvát a szíjon, és szeretettel borotválta le a maradék rövidke hajat. Aztán lemosta langyos vízzel, még soha nem ért hozzá a feje bőréhez ott, ahol a haj szokott lenni, még soha senki nem ért, nem érhetett hozzá ott a bőréhez a tenyerével, mióta először kinőtt a haja. Ennyi intimitást eddig el sem tudott képzelni. Lassan mosta, óvatosan törölgette. A szabályos kopaszság megint felöltöztette a nőt, akinek apró madarakból volt a kalapja, felöltöztette, de egy egészen más ruhába, egy sokkal egyszerűbb, sokkal szellősebb ruhába, ami durva vászonból készült, durva fehér vászonból, olyanból, amilyeneket ő kerít a vendégek nyaka köré, mielőtt a munkájának nekilát. A nő, akinek apró madarakból volt a kalapja, megnézte magát a tükörben, kivette a táskájából a kendőt, a fejére csavarta, és föltette a kalapját. Kérem, ne mondja el senkinek, mondta, és pénzt nyújtott a fodrásznak, sok pénzt, a szokott ár ötszörösét. A fodrász tehetetlenül állt, nem tudta elfogadni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. március 9. 22:171071.

    Ne haragudj , de nem értem. 

    Csak akkor jó barátnője valaki a másiknak ha a szexuális életét is betéve tudja az esetleges titkolt vágyaival karonöltve ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970451 (1069)
    2007-03-09  21:41
  7. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. március 9. 22:131070.

    A kopaszság vagy az alá-fölé rendeltségi viszonyra gondolsz ?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970451 (1068)
    2007-03-09  21:39
  8. Torolt_felhasznalo_970451
    Torolt_felhasznalo_970451
    2007. március 9. 21:411069.
    Az alá-fölé rendeltségi viszony meg nem átmeneti őrület, hanem életforma náluk.De komolyan igazi barátnőd, ha ennyire nem tudsz róla semmit?
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  9. Torolt_felhasznalo_970451
    Torolt_felhasznalo_970451
    2007. március 9. 21:391068.
    Szerintem nem olyan nagy dolog ez. Átmeneti őrület...
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  10. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. március 9. 18:571067.
    Hát elég gáz!!!!
    Nem akedvencem.
    Tegyél valamit ami feldob!!
    előzmény:
    Baldhead (1066)
    2007-03-09  18:53
  11. 2007. március 9. 18:531066.
    Ma amúgy se volt jó napom, de most már esküszöm végképp sikítófrászt kapok, mikor meglátom Korda Gyurit itt limuzinozni mikor én be akarok lépni az nlc-re.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_616399
    Torolt_felhasznalo_616399
    2007. március 8. 19:581065.
    Köszönjük a virágot és, hogy gondoltál ránk  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1062)
    2007-03-08  16:34
  13. 2007. március 8. 18:211064.
    Köszönjük!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1062)
    2007-03-08  16:34
  14. Torolt_felhasznalo_987424
    Torolt_felhasznalo_987424
    2007. március 8. 16:431063.
    Jaja Britney is megcsinálta, de ő tényleg normális? És jóáll neki?

    http://href.hu/x/2e8o
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. március 8. 16:341062.
    NŐnap alkalmából mindenkinek sok-sok szépet és jót kivánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. március 7. 06:511061.
    A kettő nagyon nem ugyanaz! Nehogy már depressziós legyél ilyen gyönyörű napsütésben!

    Ugorj neki magadnak a borotváddal és süttesd a fejed a napon! Britney is megcsinálta!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549543 (1060)
    2007-03-06  18:50
  17. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. március 6. 18:501060.
    Tavaszi fáradtság avagy depresszio. A képek azért jó hatással vannak!
    előzmény:
    Baldhead (1059)
    2007-03-06  18:22
  18. 2007. március 6. 18:221059.
    Hová lett mindenki?

    It egy kis kedvcsináló.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. március 4. 15:171058.
    El fogom olvasni a naplódat. Ki fogod adni? Biztos érdemes lenne, segíthetne másoknak, akik hasonló cipőben járnak.

    A Feng shuiról persze tudom, hogy nem gyógyítja a rákot, de abban biztos vagyok, hogy ha tisztul a környezetünk, attól a lelkünk is tisztul, a lelkünk pedig gyógyít bennünket.
    Nem merném bavállalni, hogy rendezkedjek nálad, épp mert szúrtam már el saját dolgomat is merő jószándékból.
    Az én kedvenc könyvem Terah Kathryn Collins könyve, a címe Feng Shui.

    Mindenestre ha már tudod melyik az egészség területe, akkor érdemes szétnézni rajta, hogy van-e ott valami, ami nem egészséges, pl. egy növény, vagy valami, ami nem működik. Redőny, bármilyen régi tárgy, repedt ablaküveg, penészedés, rongyos szőnyeg, stb.
    A rák miatt én megnézném azt is, hogy van-e ott valami amiből túl sok van, könyvek, akár a gyűjteményeket is, vagy olyan dologokat, amiket mások adtak és akikkel nem igazi őszinte a viszony, hanem amolyan muszáj. És vegyél bambuszt, egy szál is elég, tedd vízbe és tartsd ott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_961921 (1057)
    2007-03-03  22:41
  20. Torolt_felhasznalo_961921
    Torolt_felhasznalo_961921
    2007. március 3. 22:411057.
    Átjössz nekem segíteni átpakolni? Én benne vagyok, ártani biztos nem árt, max használ. És kapsz vmi sütit.  
    előzmény:
    Baldhead (1055)
    2007-03-03  19:23
  21. Torolt_felhasznalo_961921
    Torolt_felhasznalo_961921
    2007. március 3. 22:401056.

    A teljes, letisztult, végleges Ráknaplóm itt található: http://www.hunano.extra.hu/segits_kerlek/Raknaplo.html

    T ettem be még pár idézetet.

    De már kész, olvassátok, terjesszétek a hírét, minél több emberhez eljut, annál több embernek lesz hite. Hiszem. 

    Bözsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. március 3. 19:231055.
    Minden tiszteletem, hogy ezt ilyen hangulattal és lelkierővel bírod csinálni.
    Komolyan, nagyon szurkolok neked.
    Ha már voltál tünetmentes, akkor biztos van valami ami befolyásol pozitív vagy negatív irányba. Vagy ez attól függ, hogy milyen kemót kapsz?

    Azért nézd át a lakásotokban az egészség területét. Ismered a feng-shuit?
    Sokan azt mondják, hogy marhaság, de én tudom, hogy működik, már sokszor kipróbáltam, használom is. És különben is, néhány tárgyat átrakni nem árt, de ha használ, az csodálatos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_961921 (1054)
    2007-03-01  20:45
  23. Torolt_felhasznalo_961921
    Torolt_felhasznalo_961921
    2007. március 1. 20:451054.

    Hello!

    Rég voltam, bocsi.

    Igen, amint elkezd lelibegni néhány szál, azonnal visítok az uram után, ülök a kádba, és nyír.  

    Most jött a harmadik adag infúziós (vagyis a negyedig féle kem&oacute de előtte tablettás volt, szal most kb 2 cm a hajam. És még nem hullik. De amint kopi leszek, teszek nektek képet. Nekem tetszik a fejem olyankor!  

    Tavaly február közepe óta kemóznak, és még mindig áttétes vagyok már megint. Kétszer már voltam tünetmentes is. Nem egy egyszerű emberke vagyok. De legalább nem unatkozik mellettem a főorvos.  

    itt a topikom:

    http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?id=&forumid=107397 

    Bözsi

    előzmény:
    Baldhead (966)
    2007-01-31  16:13
  24. Torolt_felhasznalo_549543
    Torolt_felhasznalo_549543
    2007. február 28. 17:141053.
    Egyébként látod mennyi sok-sok segitő jó tanácsot kapsz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1048)
    2007-02-27  19:21
  25. 2007. február 27. 21:141052.
    Ha sokáig állsz a zuhany alatt és csorgatod a vizet, vagy ülsz a kádban és alámerülsz néha kis időre, akkor felpuhul, de nem akarok má' megin' párhuzamot vonni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616399 (1047)
    2007-02-27  19:18

Címlap

top