Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2018. november 29. 13:5457626.

    Most egy négy kötetes könyvet olvasok, az első és negyedik könyv volt bent a könyvtárban. Egy kicsit méltatlankodom, hogy miért nem egyszerre adják ki a négy kötetet. Közben rájöttem, hogy így is jó, mert különböző emberek életéről szól, de mégis közük van egymáshoz. Remélem mire vissza megyek, bent lesz a két középső kötet. A könyv írója: LUCINDA RILEY, az első kötet címe A hét nővér.

    előzmény:
    Bagoly (57622)
    2018-11-28  18:57
  2. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 29. 05:1357625.

    No ezt nem is lattam a listan... fel fogom irni mert biztos ahogy irod, ez is nagyon jo.


    nem csak azert tetszik ahogy ir, mert jo storyk, hanem nagyon szepen ir. En a Winter Gardent "sirattam meg"... rettenetesen jol van megirva, leirva.. benne vagy a storyban.


    orulok hogy talaltal egy uj jo irot!

    előzmény:
    Bagoly (57624)
    2018-11-29  04:02
  3. 2018. november 29. 04:0257624.

    Befejeztem a masodik Kristi Hannah konyvet. Ha lehet, meg jobb volt, mint az elozo: szep volt. Megrikatott! Ja, a cime: Magic  Hour.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (57623)
    2018-11-29  03:20
  4. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 29. 03:2057623.

    no kerem ma a kotos szakkorbol hazajovet bementem a konyvtarba (egyebkent 10 perc sem kell ha itthonrol megyek) hogy utana nezzek mert lattam vannak ujabb konyvei Kristinnek.


    Talaltam is egyet , a Great Alone.... 2018-as, tehat "friss".


    kivancsi leszek ra, el is kezdtem, majd referalok hogy milyen.


    kozben a konyvtaros holgy irton kedves volt, es segitokesz. Vegigneztuk hogy melyiket nem olvastam meg tole, es bejegyezte nekem hogy ahogy bejonnek, emailen keresztul ertesitenek.


    Meg arra is figyelt, hogy ne egyszerre jojjon, beosztotta hogy 2 hetente szoljanak ide nekem. Nagyon megkoszontem a segitseget, mondta hogy nagyon szivesen, azert van itt. Kerdeztem tole hogy lett konyvtaros? Mindig megkerdem ha valakivel beszelgetek mondjuk 10-15 percet hogy miert csinalja es mi tette oda amit csinal.


    igen erdekes valaszokat kap am az ember.


    aztan mig kerezsgeltem, talaltam egy , azt hiszem igen erdekes lesz,


    Allison Pataki (igen magyar nez ha nezem!) The Accidental Empress


    ugy nezem a csaszari idokbol Sisi-rol lesz benne es persze a kora amiben elt ... majd ha elolvastam, megirom . 2015-bol.


    -----------


    no ez volt a mai "kalandom". :) .25


    nalatok mutatjak a hirek, vagy mint nalunk "nema csend" mi folyik a parizsi utcakon.??????


    Hallom 6 dollar egy gallon benzin. Nalunk most eppen lement. 1 gallon 1.99 lattam a sarkunkon. A baratnomeknel Califban tobb mint dollarral dragabb. A kocsi registario nekem (2 eves a kocsim) 75 dollar neki egy 10 eves + kocsira tobb mint 200....


    ja kerem... valakinek el kell latni az ingyeneloket. Azert felhaboritonak tartom hogy mikor tobb mint 100 ezer mar a hometalan, most itt van a rengeteg otthonat vesztett (tobb mint 50,00) akinek felegett mindene... es ezek a politikusok akarnak NYITOTT HATART.


    MINDET ELKULDENEM A SZAHARABA AFRIKAI IBOLYAT TERMELNI... ES A KASTELYAIKET KIADNAM A HOMETALANOKNAK!


     

    előzmény:
    Bagoly (57622)
    2018-11-28  18:57
  5. 2018. november 28. 18:5757622.

    Befejeztem a konyvet, nagyon jo volt, melegen ajanlom! Koszonhetem Houstonnak, aki ajanlotta az ironot, remelem meg tudom szerezni azt a koyvet is - pont az hianyzik a gyujtemenybol! De van tole mas, valogathatok. Majd ird meg, mit olvasol.

    előzmény:
    Kusza (57621)
    2018-11-28  08:30
  6. 2018. november 28. 08:3057621.

    Valika köszönöm az ajánlást, most néztem, van magyar nyelven is.

    előzmény:
    Bagoly (57620)
    2018-11-27  22:40
  7. 2018. november 27. 22:4057620.

    Na, elkezdtem a konyvet, eddig (a hetedik fejezetnel tartok); nagyon tetszik. Most pihenek egy kicsit. KUSZA, ha itt vagy, keresd a konyvtarban Kristin Hannah nevu ironot, erdemes! 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (57619)
    2018-11-27  20:37
  8. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 27. 20:3757619.

    nem szeretem a rendellenesseget - szeretem, ha minden siman, zokkenes nelkul megy.


    meg meg egy par millio aki ugy szeretne!


    az anyakkal kapcsolatban, szerintem nagyon buta emberek, elnezest, de nem tudok jobbat, Fel vannak biztatva, es hisznek a hazug


    csaloknak. Mert ha csak egy icipici esze lenne, tudhatna hogy eroszakkal nem fog tudni bejutni.


    ha en berugom valaki ajtajat, es mikor mar benn vagyok aztan kovetelem hogy no most mar tartsal el...


    GOOD LUCK!

    előzmény:
    Bagoly (57617)
    2018-11-27  18:30
  9. 2018. november 27. 20:3757618.

    Utana neztem az ajanlott konyvnek, termeszetesen nem talaltam, de jo kritikat olvastam  es az ironotol akad meg legalabb 10 masik. Kivalasztottam a Summer Island cimu regenyet, olvastad? Meg mit olvastal tole? Most eszem valami luncsot, hozok egy pohar bort es kenyelembe helyezve magam, nekiallok olvasni. Majd beszamolok rola.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (57615)
    2018-11-26  22:01
  10. 2018. november 27. 18:3057617.

    Az emlitett konyvnek majd utananezek, lehet, hogy hallottam rola, de nem figyeltem fel. 


    En is eszrevettem, hogy anyak feltucat gyerekkel probalkoznak atsurranni, mindig elcsodalkoztat, ha latom oket. micsoda borzalom keszitheti oket arra, hogy nekivagjanak az ismeretlennek? Bolond egy vilag van!


    En itt bosszankodom, napokig tarto eso volt es a garazs egyik reszen beszivargott a viz. Nagyon felbolygatott, nem szeretem a rendellenesseget - szeretem, ha minden siman, zokkenes nelkul megy. 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (57615)
    2018-11-26  22:01
  11. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 26. 22:1257616.

    kepzeld a konyvtaramban meg csak egyetlen konyve sincs :(


    megneztem az amazont, ott vannak hasznaltan is, olcson. de talaltam egyet ami beteszem a kepet...


    no mit szolsz..?

    előzmény:
    Bagoly (57614)
    2018-11-26  19:52
  12. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 26. 22:0157615.

    majd utana nezek a konyvtaramban van e tole. Mert az igazsag a legjobbakat az ember mindig ugy ismeri meg hogy valaki ajanlja.


    de ezt a Winter Garden-t probald megszerezni mert nagyon nagyon jo. Nem mondom el mirol szol, de megeri az idot elolvasni.


    a hataron mi folyik, tudod ugy vagyok vele, hogy nezem az embereket, persze legtobbje fiatal ferfi.. de az a par no aki ott van a kicsi gyerekevel... (az egyik nagyon panaszkodott , mutatta hogy amit kaptak enni, tortia meg mexicoi bab ... ez nem etel, otthon a diszkoknak adnak ilyet !!!)


    szoval nezem oket, tegnap ahogy megrohamoztak a keritest, dobaltak koveket , torott uveget... hogy aztan volt egy luk, egymast nyomkodtak at a keritesen, mig nem jott a konnygaz bomba, es nyomultak vissza...


    szoval ugy elgondoltam, hogy tudom hogy BIZTATVA VANNAK, MEG HAZUDTAK NEKIK... de hogy mennyire BUTA EMBEREK... MERT KI AZ AKINEK ESZE VAN ES UGY GONDOLJA HOGY BETOROM AZ AJTOT ES BEOZONLOK A HAZBA, ES KOVETELEM HOGY ELLAS, ES JOL BANJ VELEM..


    azert gondold mar el, hogy ehhez nagy butasag kell am! Mert ha kicsi esze lenne, akkor tudna hogy azert az amerikai hadsereg mar csak erosebb mint ok... nagy baj lenne ha egy par ezer ember fegyver nelkul le tudna gyozni az USA rendoreit.


    en akiket ismerek mindenki hivatalosan jott, es KIVARTA A SORAT. Mi annak idejen 1 evet vartunk Becsben. Es senki nem adott lakast, meg ruhat meg kajat. Magunknak kellett keresni, dolgozni amig vartunk a sorunkra.


    Hat remelem Trump ki fogja tudni birni ami folyik ellene.. mert belul is meg kivul is SZERVEZKEDIK AZ ELLENSEG!!!!!


    no es mit szolsz a parizsiakhoz... azok is kezdenek felebredni a mely almukbol.


    Tudod mikor Magyarorszagon vegre megbukott a szovjet rendszer, az apukam meg elt, es azt mondta, sosem hittem volna hogy megelem a szocializmus megbukik.


    latod itt is ami folyik... most akarnak majd a fiatalok- akiket elhulyit az egyetemi oktatas, SZOCIALIZMUST.


    De majd mind a lanyom mindig mondja, ne izgulj anyukam,.... ami van ha nem tetszik, majd valtoztatnak rajta a "csendes tobbseg"


    most a liberalisoknak nagyon nagy a hangjuk... de majd ami nem mukodik CSAK IDO KERDESE.. HOGY A NEP VALTOZTAT RAJTA.


     


     


     

    előzmény:
    Bagoly (57614)
    2018-11-26  19:52
  13. 2018. november 26. 19:5257614.

    Ejnye, nem emlitettem! Pedig buszke vagyok ra, mert kanadai iro - nyugodjon bekeben. Timothy Findley. Az elso konyve, amit olvastam tole, az altalam 10 legjobb konyvek kozott van: Famous last words. A Headhunter is nagyon jo. Azt mondjak, ugy tudod meg, milyen jo egy iro, ha muveit tobbszor is elolvasod. 


    +7C van, kar, hogy nem sut a nap - mintha tavasz volna!


    Nalatok milyen nagy a felfodulas a hataron? Ezt a szegeny Trumpot meg az ág is huzza! Miota megvalasztottak, csak kigyot-bekat kiabalnak ra, meg az elodei hibait is a nyakaba akarjak varrni! Persze, a mi csinos vezetonk sem kulonb a Deakne vasznanal, mintha o lenne az elhivatott, hogy a vilag gondjait megoldja. Soporne inkabb itthon! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (57613)
    2018-11-25  23:52
  14. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 25. 23:5257613.

    ki az iro akire hivatkozol ??

    előzmény:
    Bagoly (57611)
    2018-11-25  21:46
  15. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 25. 23:4757612.

    a SiFi dolgokat en is ki nem allhatom, se konyvben sem filmen nem birom.


    valamilyen oknal fogva a jovo semmi mas mint pusztitas... :(((


    azhelyet hogy a modern technika egyre jobba tenne az emberek eletet, sajnos pusztitja. Es mar latjuk is. nem nehez elhinni.

    előzmény:
    Bagoly (57610)
    2018-11-25  21:36
  16. 2018. november 25. 21:4657611.

    En is eppen igy vagyok, ha rabukkanok egy jo irora, rogton meg akarom szerezni a tobbi konyvet, igy aztan az evek folyaman osszegyujtottem egy-egy sorozatot. Valamikor hajdanan kezembe kerult egy nagyon erdekes konyv, alig vartam, hogy az irotol mast is olvashassak. Hat mondhatom, ha ez akad utamba eloszor, soha tobbet nem talalkoztam volna vele, a konyv pocsek volt. De mivel az elso nagyon tetszett, adtam meg egy eselyt es nem bantam meg, azota 8 konyvet sikerult beszereznem, egyik jobb, mint a masik. 


     


     


     


     


     


     


     


     


    9

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (57608)
    2018-11-25  20:24
  17. 2018. november 25. 21:3657610.

    Eppen most fejeztem be Feszty Arpadne Jokai Roza: Akik elmentek. Erdekes konyv, nem eppen eletrajz, inkabb emlekezesek. A tortenelmi konyveket en is szeretem, persze, ha nincsenek tulzottan kiszinezve, mert manapsag mar nem lehet elhinni semmit. A fantasztikus (SF) ki nem allhatom, de inkabb azt olvasom, mint a romantikus regenyeket. 16 eves korommal befejeztem oket. 

    előzmény:
    Kusza (57607)
    2018-11-25  20:02
  18. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 25. 20:3157609.

    no meg egy eszembe jutott


    Ken Follet : The Century Trilogy


    egy egy konyv 900+ oldal, de nagyon jo..


    a masik szinten tole Eye of the Needle


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (57608)
    2018-11-25  20:24
  19. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2018. november 25. 20:2457608.

    miutan nem tudom milyen fajta konyveket szeretsz, de ha egy nagyon szepen megirt regenyt szeretnel ezt tudom ajanlani.


    tobb konyve is van, jok, de azt hiszem ez  a legjobb


    WINTER GARDEN from Kristin Hannah.


    altalaban ha talalok egy jot egy "uj" irotol akit nem ismerek, es tetszik, utana probalom vegigolvasni amiket irt.


    sok kedvenc irom van. Egy masik, sajnos mar meghalt, minden konyve nagyon jo


    Belva Plain.


    szinten modern irono


    Barbara Delinszky ...nagyon szeretem minden konyvet.


     


     

    előzmény:
    Kusza (57605)
    2018-11-25  14:35
  20. 2018. november 25. 20:0257607.

    Inkább a történelmi, vagy az életrajzi könyveket szeretem. A krimikért nem vagyok oda, a fantasztikus regényeket sem szeretem.

    előzmény:
    Bagoly (57606)
    2018-11-25  18:22
  21. 2018. november 25. 18:2257606.

    Igen, csipoprotezis, nem jutott eszembe a neve. Allitolag gyakori, foleg ferfiaknal. 


    Valoban sokat olvasok - valaszthatok: konyvek, vagy porszivozas. Neha fozok valamit, mert ugye, nem elhet az ember csak igével, habar szamtalanszor megfogadtam, kiprobalom a fenyevest. Meg mosogatnom sem kell.


     Ha magyar konyveket ohajtok, akkor elo kell szednem valamit a gyujtemenyembol, vagy ha szerencsem van, talalok a MEK-nel. Altalaban jo angol regnyekbol valogathatok az interneten, ha szereted a detektiv torteneteket, a konyvtarban bizonyosan ott van magyarul is Michael Connelli, mar majdnem az osszes konyvet olvastam. Egyik kedvenc ironom Ausztraliabol: M. C. Beaton, mindenfele nyelvre leforditottak, nezz utana.  Janet Evanovits szinten elterjedt, izgalmas, fordulatos es humoros, attol fuggetlenul. hogy gyilkossaggal van fuszerezve. Jo vadaszatot kivanok! 


     

    előzmény:
    Kusza (57605)
    2018-11-25  14:35
  22. 2018. november 25. 14:3557605.

    Hát nem mondom, jó sokat kellett várni Rád, míg válaszoltál. Olyan jó könyveid vannak, hogy inkább olvasol? Ajánlhatnál valamit, mert ritkán fogok ki olyanokat, ami leköt. Úgy lenne jó, ha előtte böngésznék az olvasók vélemény közt, és vinnék egy listát a könyvtárba. Igaz már volt így, de ritkán van olyan, hogy bent van, vagy megvan egyáltalán a könyvtárban.


    A rokonodnak, gondolom, csípőprotézist ültettek be, a férjemnek is volt ilyen műtétje. Utána jobban tudott menni, és kevésbé fájt.


    Mi is voltunk Szlovákiában a fiammal nem olyan rég. Nem oda készültünk, csak úgy átugrottunk, mivel most már nem kell útlevél, csak úgy simán át lehet menni. Rimaszombaton voltunk, még ott nem jártam, régen Kassára mentünk. Egy kicsit nosztalgiáztunk, halsalátát, meg egy pár apróságot vettünk. Különben semmi sem olcsóbb, mint nálunk. Régen Kassán szereztem be a gyerekeimnek a jó kis puha bőrcipőket.

    előzmény:
    Bagoly (57603)
    2018-11-25  00:47
  23. 2018. november 25. 01:0557604.

    Hát keremalassan, a kedves kis mosomedvek nem is olyan kicsik, s nem szeretnek szembetalalkozni veluk! Igen, allandoan penzbe kerulnek, most par eve aztan kitalaltak olyan szemeteskannat, amit eddig meg nem sikerult kinyitniuk. Azert nem eheznek. Lattam a TV-ben szivelyes oregasszony estenkent kiallt az udvarra es hivta oket vacsorazni! Ossszejott vagy 10. Gondolom a szomszedok mennyire orvendeztek. Nehany evvel ezelott rendszeresen lattam a kornyekunkon, peldaul tobbszor megfigyeltem, hogy az egyik ablakom elott levo nagy fan jarnak-kelnek, az egesz csalad. Nagyon aranyosak voltak, elol maszott az anyjuk, aztan negy  kicsi libasorban. Egeszen addig tetszettek, amig eszrevettem, hogy becsurog az eso. Kihivattam az erdekelteket es kiderult, hogy a haztetom alatt laknak. Bezzeg nem voltak tobbe aranyosak! Szitkozodtam, csunya szavakat hasznaltam az egesz nemzedekukre, s vegul sikerult kitelepiteni oket. Nyugtaval dicserem a napot, de azota nem lattam hirmondojukat sem. Neha, elvetve egy arva mokus szaladgal, de nem a hazamnal.

    előzmény:
    nidda (57601)
    2018-10-28  18:35
  24. 2018. november 25. 00:4757603.

    Hát itt vagyok, kedves Kusza, koszonom az erdeklodesedet. Igen, jol vagyok, aminek nagyon orulok, mert ugyebar ebben a korban a legfontosabb az egeszseg. Nem sokat teszek-veszek, nagyon faradtnak erzem magam, de sohsem voltam valami szorgos ember. Otthonrol nem jo hirt kaptam, legkedvesebb unokahugom (Dia anyja( meghalt es ez napokon keresztul elszomoritott, 6 evvel fiatalabb volt nalam. 


    Kulonben az elet folyik tovabb, amint illik, egyik vejemnek csipôpotlasa volt (ne kerdezd - en sem tudom pontosan mit jelent); annyit tudok, nagy fajdalmai  voltak, mire vegre kapott beutalast es ket nap utan szepen kitessekeltek a korhazbol, most jol van, mar autot vezethet es dolgozik. Legifjabb unokam nejevel es 2 baratjaval Szlovakiaba ment, nagyon jol ereztek magukat, azert nem Magyarorszagot valasztottak, mert itt jobb arat kaptak. Remek idejuk volt, sok sört ittak, finom eteleket ettek. Legkozelebb szeretnenek Magyar foldre menni! 


    En szorgalmasan olvasgatok, minden este lekeveskor. Jelen pillanatban Gery Birken: Code 15 cimu izgalmas konyve van soron. (aztan panaszkodom, hogy nem tudok aludni)!


    Hát igy halad az eletem. Most jol kibeszeltem magam! Ma eleg kellemes ido volt, ugy tudom 3C, de ket nappal ezelott -13 volt, mindenki jajveszekelt, csak en nem, mert nekem nem kellett elhagynom meleg lakasomat, haha!!! Igaz, hogy eloszedtem anyamtol rammaradt kis pehelypaplant, s csak az orromat dugtam ki, ugyanis nem futok a haloszobaban. Lefekves elott viszont ittam forraltbort! (megsem tudtam aludni)!


    Mindenkit, aki idetevedt, szivelyesen udvozlok, vigyazzatok magatokra!


     

  25. 2018. október 28. 19:2857602.

    Valika hiányzol! Jól vagy?

Címlap

top