Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hárman párban ?

Lucsia
Létrehozva: 2005. szeptember 29. 09:35
Sziasztok !

Lehet, hogy sokan meg fognak botránkozni, ha elolvassák ezt a levelet, de nem bánom, legyen. A kérdésem - kérésem a következő :
Én egy férjezett, két gyermekes családanya vagyok, családi életünk rendezettnek és boldognak mondható, eltekintve a kisebb, mindennapi problémáktól. Ami a szexuális életünket illeti, mindig a férjem volt a bátrabb, kezdeményezőbb, bennem mindig elég sok gátlás volt, amit neki sok türelemmel és kitartással sikerült oldania. Becsülöm őt ezért, mert sok férfi talán inkább más nő után nézett volna, ő viszont velem akarta elérni azt, hogy a szex változatosabb és izgatóbb legyen köztünk - hisz lassan 20 éve vagyunk házasok, és ennyi év után már nem árt bedobni új dolgokat, hogy ne laposodjon el az egész. Olyasmikre gondolok, mint pl. szexis fehérnemű, segédeszközök, fényképezés, és a hagyományos szexen kivül O/A is. És most a lényeg : a férjem leghőbb vágya egy ideje már, hogy engem egyszerre két férfi kényeztessen, ő + még valaki, akit én választok ki, számára ez rendkivül izgató lenne. Dolgozik is rajta már egy ideje, hirdetést adott fel az interneten, csatolt hozzá néhány fényképet is /arc nélkülieket/, és hát mit mondjak, rengeteg a jelentkező. Bevallom, a gondolat engem is izgat, de ahhoz már nagyon gyáva vagyok, hogy a valóságban ezt meg merjem tenni.
Arra kérek mindenkit, akinek van ilyen jellegű tapasztalata, ossza meg velem. Köszönöm. Lucsia


  1. 2005. szeptember 30. 17:31373.

    én azért tartom pozitívnak ilyen hozzászólók meg hirdetők nyilvános fórumi lehúzását, bármilyen bunkó vagy "álszent" módon történjen, mert sosem írják le a teljes igazságot, csak felszínt és valszeg a "modernség" meg sajátéletben való újítás hepi megnyilatkozása - és rosszul jöhet le másnak

    nyitott topikot huszonéves leány, nagylamúrban, páréve férjnél, gyereket terveznek. majd beütött a krach, ifjú férjecske közölte, hogy őmég nyitogatna, mer olykorán lekötötte magát. és leány ezt megis érti, ugyanakkor ugye őis lekötötte magát korán, mégsem ébredtek benne ilyen elkacsintó vágyak, és nekikeseredve, összezavarodva kérdezte tanácsként itten, mit tegyen.

    jön erre ugyi egy pali, ki mondja, hát őkis így élnek. és biztosítja, attól, hogy félrejár meg egyebek, még szereti nejét és gerjed is rá, és fordítva is ígyvan. és én ezt teljesen elis hiszem. csakhát féltörténet megint. mert azt nehezen hiszem el, hogy advan van jólműködő házasság, miben megvan becsülés, szeretés, hűség, jószex, és csakazér, mer gizike és gazsika átruccannak egy kávéra és elfecsegik, ők ígymegúgy élnek, alapjaiban rendül meg az addig felépített és megélt norma. mert tán tanácsotkérő leánynak se mindegy, hogy 15 évet már leélt 35-40 évesek házassága lett nyitott, miben ötéve alig van szex, vagy hatéve férj sárikát és katikát prütyköli irodában, nejnek meg úgyiscsak kéthavonta van igénye egyszexre, vagy éppen őtet meg zolika tartja karban páréve, és tán anno még őkis úgykezdték, hogy öt-tíz évig legalább csak egymásban és egymásért az emberek nagyon befolyásolhatóak, főleg fiatalok, szerelmesek és kétségbeesettek tán önnön nagyszerűség mellett pölö ilyen esetben megadathatnék fiatal leánynak is több út. és egy fiatal leány összetörve, zavarodva és kétségbeesve szintén nem az a kategória, ki önként és dalolva megy bele nyitott házasságba. persze ő élete, ő döntése, de legalább tanácsolók necsak önnön fantasztikusság szempontjából regéljék el történetüket

    lassan itten már ember magáról se hiszi el, hogy nemvolt még kecskével meg anyósával legalább futó szexuális afférja 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981747 (371)
    2005-09-30  16:56
  2. Torolt_felhasznalo_981747
    Torolt_felhasznalo_981747
    2005. szeptember 30. 16:58372.
    A megalkuváshoz még annyit, hogy sztem nem lehet a saját megalkuvásunk miatt a másikat okolni. A megalkuvás mindenkinek a saját gyávasága.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (370)
    2005-09-30  16:37
  3. Torolt_felhasznalo_981747
    Torolt_felhasznalo_981747
    2005. szeptember 30. 16:56371.

    Nincs recept és nincs jó megoldás sem, sztem mind egyedi.

    Igen, sok nő magalkuszik, de ha nem tenné, akkor pasinak kéne megalkudnia. És ha valaki, bárki megalkuszik, az már nem jó. Ott már elfojtás van, kielégítetlen vágyak, ösztönök, amik úgyis megkeresik a maguk kifelé vezető útját. Én ezért a legfontosabbnak az őszinteséget érzem, hogy meg tudják/merjék beszélni a vágyaikat a partnerek. Persze ez feltételez - a bizalmon, a szereteten, az egymás tiszteletén kívül - még egy a másikra való óriási fokú nyitottságot is, empátiát, belátást, önismeretet, stb.

    Én ezért vagyok mindig fenntartással  a maguk igazát hirdető erkölccsőszökkel szemben, mert nem látom a nyitottságukat. Merevek, elutasítók és bele sem gondolnak, hogy vajon mit érezhet a másik. Nincs bennük semmi empátia. Aki ilyen merev, azzal nem lehet őszintének sem lenni, mert az ember csak elutasítást kap. Megértésre sem képesek, főleg pedig megbocsátásra sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (370)
    2005-09-30  16:37
  4. 2005. szeptember 30. 16:37370.

    viták mindig érdekesek, főleg, ha kétember másként látja dolgokat speciel, hogy nyitottá fajult kérdés, engemet az érdekelt, vajon külsősök megbántását, félrevezetését hogylehet elkerülni, és vajon valóban közös vágyak alapján alakul így házasélet, vagy valaki megalkuszik, mer nemakarja felbontani frigyet. de a melléduma, pökhendiség nem éppen felelet meg érv, ilyenkor rossz természetemmel olynagyon nemtudok ellenállni iróniának 

    én pölö teljesen megérteném, hogy nekem mér lenne jó egy nyitott kapcsolat de azt nem tudom, páromnak, gyerekemnek, szeretőmnek miért lenne jó. és őszintén, túlsok nő kényszerül bele nagy megalkuvásokba kapcsolatokban, mert félnek (tán jogosanis, főleg idő előrehaladtával), hogy nemtalálnak mást. és ilyen témákban érdekel, hogy palik mennyire vannak tekintettel nőre, amúgy igazán, emberként, nőként, de valahogy erre sosincs felelet, csakhogy megbeszéltük közösen, meg milyenjókat hancúrozhat haverral meg énis másokkal. pedig azért házasság meg közös becsülés-tisztelet ennél többeket feltételezne már nem félredugásokkal kapcsolatban értem, hanem mindezen "nyitás" lezajlásában, mer nagyon összelehet törni ilyesmivel egy szerelmetes nő lelkét, akkoris, ha elfogadja. férfiak is nagyon megtudnak keseregni, mikor nő oly késztények elé állítja, van xy melletted, nemtudok mit tenni, ha menni akarsz, menj, ha nem, akkor tűrd. és sokan tűrik, node milyen árakon?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981747 (369)
    2005-09-30  16:26
  5. Torolt_felhasznalo_981747
    Torolt_felhasznalo_981747
    2005. szeptember 30. 16:26369.

    Ti aztán jócskán nem tudjátok kezelni, hogy eltérő a véleményetek. Mégis mit vártok ettől a vitától? Hogy majd a másik azt mondja, hogy bocsika, igazad van, mégiscsak én voltam a hülye, és hűség/hűtlenség mindenek felett?

    Sztem mindenkinek igaza van, aki a saját felfogásához megkeresi a hasonló párját. Én pölö a topicindító esetében nagy dolognak tartom, hogy olyan viszonyban vannak, hogy a meg tudják beszélni a vágyaikat. A legtöbb férfi/nő sokszor még maga előtt se ismeri el, hogy mire vágyik, nemhogy még mással is megossza.

    Okosabb lenne mindenkinek szétnéznie a saját házatáján és elgondolkdni, hogy vajon ismeri-e a saját vágyait, és ismeri-e a párja vágyait, vagy csak azt hiszi, hogy ismeri?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. szeptember 30. 16:22368.
    jajtehamis, hát azér egyhónap alatt teis itten lebzseltél százötvenet ezzel nikkel  kérjünk nlc-től jutalékot, mármegérte 
    előzmény:
    nőspasi (366)
    2005-09-30  16:09
  7. 2005. szeptember 30. 16:19367.

    okéj, legyen 32 szólás napi adag éshát igen, miketnemad gépírástudás akkor lennék beteg vagy csak nagyon ráérős, ha mindent elolvasnék. fölös, a "bekukk" általában bekukkantást jelent topikba, nem körömrágós átolvasást, kielemzést, agyonolvasást 

    nomiaz, ha elfogytak érvek, jön szidalmazás? mindig ez van olyuncsi volt már nevem, ittlétem, nemlétező (bár nemtudhat&oacute tapasztalatom, mijön még?

    ugyi milyen rendesen megválaszolgatom nemúgy mint te, ki nemmondja, hogy ő hozta fel témát asszonynál, "baráti beszélgetés" volt persze, node ugyi az hótkevés, énis szoktam állatboncolásról is beszélni, de nemmondtam családnak, hogy milenne, ha fölboncolnánk s megnéznénk és azzal se nagyon virítottál nagytapasztalatokkal ugyi, meg dobálózva 20-40 évekkel, hogy vajh' terád hányév házasság után tört rád nyithatnék de persze ezek lényegtelenek fő, hogy itten én jajdecúnya nikkel milyen sokidőt töltök. mer ha bárki rákérdez konkrétan, hogy mivolt hogyvolt, arra sosincs felelet, csak nagyáltalános baromságok, de az ömlesztve 

    előzmény:
    nőspasi (366)
    2005-09-30  16:09
  8. 2005. szeptember 30. 16:09366.

    Látom a matek sem az erősséged  

    851 topikhoz 10739 hozzászólás 11 hónap alatt....

    10-15 perc....aha persze

    Ja hogy Te csak írsz??? Nem olvasol??? Akkor már értem a hozzászólásaidat   .

    Mielőbbi gyógyulást!

    Ui.: De legalább őszinte vagy, legalábbis a neved alapján  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (365)
    2005-09-30  15:52
  9. 2005. szeptember 30. 15:52365.
    gyors számfejtést végeztem kedvedért, napi kábé 30-ra jön ki ittlétem. az, ha lassabban írok, kábé 10-15 perc. vonulok mentem vazze diliházba, mer télleg beteges ésmég recepteket se cserélek, mi szintén feketepont 
    előzmény:
    nőspasi (364)
    2005-09-30  15:47
  10. 2005. szeptember 30. 15:47364.
    ÁMEN.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (362)
    2005-09-30  15:45
  11. 2005. szeptember 30. 15:46363.
    maj levezetem nyitásokkal meg férfifórumban való észosztással, nemvadászva persze. nők ám pletyisek nagyon, még ilyen fórumonis de ezt tudhatnád sok pszihókönyvből 
    előzmény:
    nőspasi (361)
    2005-09-30  15:43
  12. 2005. szeptember 30. 15:45362.

    szakértő az te vagyol itten 

    nyitott házasságot, mi boldog, mérkéne bizonygatni női fórumon egy palinak? elűzni, elűzni, hát istenkém, ember akkor ír fórumon és oda, hová akar. kedves sorstárs (szintén hepiben és öntömjén) nyitottférj is elcsudálkozna, miket ír töktuti házasságról neje, demindegy. erre utaltam régebben, hol többszereplős házasság, semmit sem lehet biztosra venni, századannyira sem, mint esetleg cúnyán titkolt szeretővel játszott "zárt" frigyben. de ugye mindenki azt hisz, amit akar

    előzmény:
    nőspasi (360)
    2005-09-30  15:39
  13. 2005. szeptember 30. 15:43361.

    Nem vadászgatok priviben, de attól, hogy női fórum, miért ne mondthatná el egy pasi is a véleményét vagy hallgatná meg másokét? Nem értem.

    Épp a Te jelenséged nem normális a fórumon, hisz ilyen szinten ahogy Te  űzöd ezt, ez már betegség, függőség.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (359)
    2005-09-30  15:39
  14. 2005. szeptember 30. 15:39360.

    "mérnem olvasni seholse"

    Mer elűznétek egy másodperc alatt innen.  

    Nem mindenkinek van ám türelme sokáig hallgatni itt a "szakértőket"  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (358)
    2005-09-30  15:31
  15. 2005. szeptember 30. 15:39359.
    szerintem sokkal normálabb jelenség nő egy női fórumon gyakorta, mint egy nőspasié, ki nyitott házasságát élteti nőkközött, priviben meg vadászgat 
    előzmény:
    nőspasi (355)
    2005-09-30  15:25
  16. 2005. szeptember 30. 15:31358.
    hát furamódon itt is nőket olvasni, mint ebben topikban is, hogy férjük ezt meg azt szeretne, micsinájjon, mer szereti, fél, ésatöbbi. gondolom, azér nyitott házasságok teljesen egyszerre kitörő vágyakból indultak mérnem olvasni seholse, hogy asszony tegnap azzal állított haza, hozzunk még két palit az ágyba természetesen csak újítás meg izgalom miatt drágám 
    előzmény:
    *ilice (354)
    2005-09-30  15:25
  17. 2005. szeptember 30. 15:29357.
    A férfiak racionálisabbak..külön tudják választanai a szexet a szerelemtől.Mi nők,legalábbis legtöbb nő érzelemből képes egy pasival a szexre...ha érzelem nélkül történik az egész sz@r..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (353)
    2005-09-30  15:23
  18. 2005. szeptember 30. 15:28356.
    mégis (gondolám egy házasság alapján) te állítod, hogy törvényszerű a folyamatos hűtlenség, a kikívánkozás, és ennek az lehet csak ellenszere, hogy nyissuk ki házasságot, akkor megoldódik a problema és elavult ez az intézmény, mit megintcsak gondolám, nem százötvenedszerre próbálsz, és ha más azt mondja, jé, nálam működik normálul ez az izé, hűség meg nem nyitás dolog, az úgyis tönkremegy. háppersze, könnyebb azt mondani, mindegyik szar biztosan, csak nemlátni bele, mer enyim is azzá vált volna, ha nemnyitok 
    előzmény:
    nőspasi (355)
    2005-09-30  15:25
  19. 2005. szeptember 30. 15:25355.

    "ne általánosítsuk a kizárólag te házasságodra szabódó megfelelő nyitást az összes házasságnak minden megoldására"

    Senkinek nem mondtam, hogy úgy éljen mint én vagy bármit is úgy csináljon.

    Te nagyon szerencsés vagy, hogy minden témában elmerültél kellőképpen (gondolom az állatboncolásban is) és "szakértőként" jelen vagy mindenhol   

    Tudom-tudom...csak "bekukkantasz 1-2 topikba" 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (340)
    2005-09-30  14:57
  20. 2005. szeptember 30. 15:25354.

    Igen a férfiak ha szeretik az asszonyukat nem tudják elviselni,ha a nőnek kapcsolata van és akkor sem,ha nem szerelmesek már.A nők részéről pedig embere válogatja... 

    De ha érdektelenség van,hogy mindegy ki hová megy és mit csinál az a "kapcsolat,házasság" nem ér semmit sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (353)
    2005-09-30  15:23
  21. 2005. szeptember 30. 15:23353.
    én nemhinném, hogy érzések változnának egymás felé, csak azért, mert megegyeztek félrejárás szabadságában. ha meg valaki érdektelen ennyire másik felé, hogy az szemernyi rosszérzést sem szül, az önmagáért beszél. persze nyitottházasságban élők ezt a feltétlen és önzetlen szerelemmel magyarázzák, miben az számít csak igazán, hogy a másiknak jó legyen de mér mindig csak palik szájából meg billentyűzetéből lehet ezt hallani? mer én nőtől is hallottam már, hogy "elmúlt" féltékenysége férje iránt, de az attól volt, mer füligszerelmes lett szeretőjébe, és azkötötte le minden érzékét és gondolatát 
    előzmény:
    *ilice (351)
    2005-09-30  15:18
  22. 2005. szeptember 30. 15:20352.
    A topicinditó hová lett?Érdekelne miként döntött...remélem nem a férje akarata szerint.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. szeptember 30. 15:18351.
    Egy ismerősömék kinjukban próbálkoznak nyitott házasságban élni...nem megy.Féltékenység,jelenetek..csak rosszabb minden mintha elválnának.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (349)
    2005-09-30  15:16
  24. 2005. szeptember 30. 15:17350.
    hihihihihihi mink ezt nem érthetjük, mert reábólintva az már nem mással fekvés, sőt másdolgokban való kitartás és összetartás fölülírja ezeket 
    előzmény:
    Csobán (348)
    2005-09-30  15:15
  25. 2005. szeptember 30. 15:16349.

    énis tartalomról írtam (lásd aids meg pedofília), tán tenem érted 

    egyébként egész nyitottházassági macera engem ócsó mlm-re emlékeztet, mikor "baráti" házaspárok hirdetik fennen, hogy milyenjó, meg mennyire működik, nincs-e kedv aztán legtöbb embernek nemtérül meg ugyi befektetés (akár szószerint  ), dehát ugyi ammá saját felelősség 

    előzmény:
    nőspasi (346)
    2005-09-30  15:11

Címlap

top