Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

ŐRJITŐ APHTA!!!

Torolt_felhasznalo_987154
Torolt_felhasznalo_987154
Létrehozva: 2005. szeptember 18. 14:11

Sziasztok!

Van e közöttetek olyan, aki ezzel a betegséggel szokott küzdeni?

Remélem ez a neve annak az apró fehér pöttynek, ami a szájban keletkezik, rettentően tud fájni, főleg étkezéskor!

Szeretném megkérdezni Tőletek, hogy valaki tud-e rá esetleg valami gyógymódot.

Ugyanis elég sok helyen utána néztem, de igazán nem tudják mitől van, ill. azt tudják, hogy virusos, de nem nagyon van rá gyógyszer.

Még annyit tudok, hogy stresszes helyzetben, ill immunhiányos állapotban jöhet elő.

Én kislány korom óta küzdök vele és mostanában egyre gyakrabban előfordul, most éppen három is van a számban, pedig kb. két hete múlt el az előző, ami végül már akkora lett, mint egy fél lencse.

Érdekes, hogy tavasszal hónapokig nem volt. Lehet, hogy azért, mert körömerősitő vitamint szedtem?

Nem tudom.

Aki esetleg már tapasztalt valamit ezzel kapcsolatban, az irjon, nagyon megköszönném!!

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel küszködik.

Köszi!

  1. Torolt_felhasznalo_306905
    Torolt_felhasznalo_306905
    2005. szeptember 18. 16:4826.

    Szia.

    A lányomnak(6 és fél),szegénynek épp most van.Nagyon beteg volt(lázas napokig,meg mandulagyuszi).Mire jobban lett volna,kijöttek ezek a sz*ok.Má bocs.Szegényállatira szenved.Kliont kapott,meg ecsetelőt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  2. 2005. szeptember 18. 16:4825.

    Én azt hallottam, hogy ez fertőző. 

     Ha valakinek volt már aftája és beleiszik egy pohárba (kanál,villa stb) amiből utána más is iszik (ha nincs rendesen,vagy egáltalán elmosva) ugyanabból, akkor az az illető is elkaphatja.

    Vagothyl oldat

    Hatóanyag: policresulen

    Rendelhetőség: csak orvos írhatja fel

    Bruttó fogyasztói ár: 754 Ft

    Normatív TB támogatás: Igen

    Normatív TB támogatás bruttó összege: 403 Ft

    Normatív TB támogatással beteg által fizetendő térítési díj: 351 Ft

    Közgyógyellátásra adható: Nem

    EÜ 90 támogatásra adható: Nem

    EÜ 100 támogatásra adható: Nem


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2005. szeptember 18. 16:1624.

    Szia!

    Sajna nálunk én és mind a két gyerek is küzdünk vele. A vagothyl tényleg jó, viszont állítólag roncsolja a fogzománcot.  A kisebbik fiamnak 1,5 évesen tele lett vele a szája belülről (kb. 1--12 db) és az orvos javaslatára kelett ennek ellenére töményen kenni vele.

     Nálunk bevált még a Reach szájvíz, de gondolom másik is megfelelő. Reggel este fogmosás után öblögetve enyhíti a fájdalmat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  4. Torolt_felhasznalo_987154
    Torolt_felhasznalo_987154
    2005. szeptember 18. 15:5023.

    Ez tényleg jó ötlet!

    Ki fogom próbálni.

    Köszi, és várom a privit!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_897978 (22)
    2005-09-18  15:46
  5. Torolt_felhasznalo_897978
    Torolt_felhasznalo_897978
    2005. szeptember 18. 15:4622.

    Szia!

    Írok neked egy privit, mert pont mostanában volt pozitív tapasztalatunk ezzel kapcsolatban.

    Azonban egy nagyon fontos dolog nem hangzott el senkitől itt a hozzászólások között!!!

    A legfontosabb, hogy amikor valakinek az aftája bármilyen kezeléstől elmúlik, AZONNAL EL KELL DOBNI AZ A FOGKEFÉT  és másikat kell használni.

    Ugyanis az afta vírusok megbújnak a fogkefe sörtéi között és visszafertőznek.  Nehéz nagyon megszabadulni tőle, pontosan mint a herpesztől.

    puszi-zsuszi...:o)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  6. Torolt_felhasznalo_987154
    Torolt_felhasznalo_987154
    2005. szeptember 18. 15:4421.

    Mercedes!

    Miért veszélyes ez a Vagotyl?

    Még azt szeretném kérdezni, hogy lehet-e mellékhatása a Lydocain spray-nek.

    Most ezt használom néha evés előtt. Igy viszont rossz izű a kaja is.

    Covery!

    Nem lepedékkel kezdődik, hanem előszőr egy kis piros folt van, másnap egy kis pattanás, amit ha megpróbálnék eltüntetni, akkor  eléggé fájna.

    Aztán ez a pötty egyre nagyobb lesz, majd fokozatosan gyógyul, de 10 nap kell neki.

    előzmény:
    kószáló (20)
    2005-09-18  15:34
  7. 2005. szeptember 18. 15:3420.
    Megnéztem, ez a Vagothyl az, amit itt már egy-ketten irtak. Tényleg nagyon jó! nem két-három nap, hanem fél óra alatt elmúlik a fájdalom, aztán egy nap alatt az afta is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_121343 (7)
    2005-09-18  14:36
  8. Torolt_felhasznalo_342128
    Torolt_felhasznalo_342128
    2005. szeptember 18. 15:2819.
    Hááát a Vagotiltól kiugrik a szemed, de állítólag tényleg ez az egyik leghatásosabb....a fogorvosunk ezt ajánlotta.(csak receptre kaphat&oacute
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (17)
    2005-09-18  15:25
  9. Torolt_felhasznalo_342128
    Torolt_felhasznalo_342128
    2005. szeptember 18. 15:2618.
    A férjem is majd 30 éve-kis kora óta- szenved ettől, és tavaly óta már az 5,5 éves fiamnak is elő-elő jön. Állítólag a hajlam örökölhető((((. A kicsin még csak betegségekkor jön ki, a férjemnél egy stresszesebb naptól is....A fiamnak a drnő azt ajánlotta, hogy porcukrot tegyünk rá jó vastagon..ez néha beválik. A férjem meg mindent kipróbált már, a család dugig orvosokkal, de jó megoldást egyik sem talált. Néha a Corsodil Gél, néha a Gingisol, de legtöbbször a Vagotil válik be. (az Aloe Vera sprayt és spec. krémet is használta, de annak semmi hatása nem volt).
    Nekem eddig még csak kétszer volt, az is szörnyű...őszinte részvétem azoknak, akiknek ezzel kell élni!
    A gyógyszertárakban lehet kapni helyben kevert érzéstelenítő port és kanalast gyógyszert-sajna a nevét nem tudom-, az evés előtt legalább addig zsibbaszt amíg eszel....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  10. Torolt_felhasznalo_987154
    Torolt_felhasznalo_987154
    2005. szeptember 18. 15:2517.

    Nagyon-nagyon köszönöm a sok hozzászólást, tényleg sok érdekeset irtatok!

    Ebben a vashiányban tényleg lehet valami, mert állandóan az vagyok. De amikor szedtem a Revalidot (körömerősitő), akkor hónapokig nem volt bajom. Abban van egy kis vas + B vit. is, ugye?

    A szerek közül próbáltam a corsodyl-t és most a glikoseptet.

    Előző semmit sem csinált, utóbbitól se gyógyul gyorsabban, de egy időre enyhitit a fájdalmat.

    Ja, és a phlogosol se tuti.

    Tényleg el fogok menni egy vérképet csináltatni!!

    A fogorvosom csak corsodyl-t ajánlott.

    Még a tesóm mondta, hogy neki a fogorvos azzal a szerrel kezelte, amivel a fogcsonkot (vagy mit) fertőtlenitik korona előtt.

    A szeme kiugrott egy félóráig, de utána elmúlt.

    De legalább neki nem jöen elő havonta!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2005. szeptember 18. 15:2116.

    Szia!

    Sajnos nekem is mindig van aftám,ha pl mások után iszok,koszos a pohár,vagy csak ráharapok a számra,rögtön kijön.Én Glucosept oldattal kezelem,öblögetek vele,meg ecsetelem is vele.Nagyon csipi,de 2-3 nap alatt begyógyitja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  12. 2005. szeptember 18. 15:0315.

    Szia!

    Nekem is szokott lenni aftám,a szájsebész Vagothyl oldatot írt fel rá amivel be kell ecsetelni.Ez csökkenti a fádalmat,és egy filmszerű bevonatot képez ami alatt 2-3 nap alatt meggyógyul az afta.

    Ezenkívűl szokták még ajánlani a Gingisol ecsetelőt,és a Phlogosol öblögetőt is.

    Én lactóz érzékeny vagyok,nálam akkor jelentkezik az afta,ha erről megfedkezve olyan ételt fogyasztok amit nem szabadna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  13. 2005. szeptember 18. 14:5914.
    Szia!Vegyél Gingisol-t. az hizsem recept nélkül lehet kapni.fültisztitó páálcikára kell csepegetetni és aztán rá kell tenni aholo van a pötty. igen aphta-nak hivják .ez tényleg jó!hamar el fog múlni. de ha szakszerűbbet szeretnél a fogorvos leecseteli. de a  gingisol-is jó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. szeptember 18. 14:4913.

    Szia!!

    Elhiszem, hogy őrjítő lehet, mert én is szenvedek/szenvedtem ebben. Időszakosan előjön, akkor az a néhány nap szenvedés.  Volt olyan, hogy a nyelvem hegyén jött ki, gondolhatod, milyen kellemetlen volt. A gyógyszertárban ajánlottak mindent, de nekem egy gyógyszernek nem minősülő tabletta jött be: Epavir vagy Epavit a neve. Már nem emlékszem. De még a Septofort tabletta a jó nekem, ami igaz, hogy torokfertőtlenítő, de a száj belsejére is jó. A keresztapám Hyperolt használ, ami rögtön lemarja a fehér részt, azzal gyorsabban rendbejön, de egy kicsit kellemetlen érzés is. Döntsd el, szerintem ezek a megoldások nagyon hatásosak.

    Használtam öblögetős készítményt is, (Aloclair-t), de az igazán nem segített.

    Remélem hamarosabb rendbejössz! Sok sikert! Remélem azért tudtam segíteni. 

    Zsani 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  15. Torolt_felhasznalo_886631
    Torolt_felhasznalo_886631
    2005. szeptember 18. 14:4812.

    Szia!

    Tantum Verde torok- és szájöblítő. Ez még eddig mindenkinél bevált. De az tény hogy elsősorban az okát kell megtalálni. Menj el egy teljes kivizsgálásra, szerintem is.

    Üdv: Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  16. Torolt_felhasznalo_831941
    Torolt_felhasznalo_831941
    2005. szeptember 18. 14:4811.
    Szia, nekem elmúlt 3-4 éve!!!! Pedig tinikoromtól volt.

    Egyrészt a blendamed fogkrémét használom, másrészt pedig amint jön az első jel, a fehér, még nem lerakódott lepedék az inyen (bocs!), akkor azt egy papírzsepi csücskével felitatom. És akkor nem is lesz hólyag a szájban.
    Ja igen, és igyál sok folyadékot, meg nem ártana az immunerősítés sem... :-((

    Ha pedig már kijött, akkor NE egyél citrusféléket, csokit és olajos magokat, mert ettől sokkal tovább elhúzódik!!! :-(

    Tudom, hogy bosszantó, én most nagyon örülök, hogy ezzel elejét tudom venni!!! :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  17. 2005. szeptember 18. 14:4510.

    Szia!

    Én hasonló esetben Glycosepttel szoktam ecsetelni, töményen és csak kimondottan az aphtára....

    A fogorvos is acriflavin hatóanyagú ecsetelőt szokott felirni...

    Nekem akkor volt először, amikor az első gyermekemmel terhes voltam és rettenetesen kívántam a ribizlit...meg is ettem vagy fél kilót, aztán egy nap múlva tele lett a szám aphtával....kétnaponta jártam a fogorvoshoz, ecsetelésre....

    Azóta, szerencsére elég ritkán, de vissza-vissza tér.

    (viszont nincs herpeszem........)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  18. 2005. szeptember 18. 14:419.
    Szia!

    Amit leírsz, az a stomatitis Aphtosa recurrens nevű betegség. Kóreredete ugyan ismeretlen, bár több tényező lokális immunreakcióra utal. Vas, B12 és folsavhiányos állapotokban gyakrabban keletkezik, fő előidézője helyi trauma vagy stressz.

    Kezelés nélkül 7-10 nap alatt gyógyul. Rendelőben Vagotyllal ecseteljük, ezt azonban otthon használni nagyon veszélyes.

    Feltétlenül utána kéne járnod annak, hogy nem vagy-e vérszegény. Mert annak kezelésével az aphtosus állapot is megszűnne!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  19. Torolt_felhasznalo_846785
    Torolt_felhasznalo_846785
    2005. szeptember 18. 14:368.

    Szia! Ha tengeri sót oldasz fel langyos vízben és fogmosás után azzal öblögetsz, az is nagyon jó. Nekem a fogorvos mondta és nálam bevállt.

    Lille

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  20. Torolt_felhasznalo_121343
    Torolt_felhasznalo_121343
    2005. szeptember 18. 14:367.

    Szia!

    Megírnád nekem a szer nevét? Köszi. Nekem mensi környékén jön elő. Tényleg nagyon rossz.

    M.

     

    előzmény:
    kószáló (4)
    2005-09-18  14:24
  21. Torolt_felhasznalo_717397
    Torolt_felhasznalo_717397
    2005. szeptember 18. 14:316.
    A kislányomnak is előjön időnként .Ő is Polybét kap rá és ecsetelőt, amitől csupa sárga a foga az arcocskája, de még a ruhája is, viszont elég hatásos.Sol. acriflavin a neve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. szeptember 18. 14:285.
    Szevasztok!Megfigyeltétek mikor jön elő?Ha az immunrendszeretek betegség miatt legyengül!
    előzmény:
    Exarby (2)
    2005-09-18  14:22
  23. 2005. szeptember 18. 14:244.

    Nekem a fogorvosom felirt egy szert (nagyon erős, üvegben árulják, ha gondolod, előkotrom a nevét), ha megjelenik az afta, egy fültisztitó pálcikával le kell kapargatni azt a fehér réteget róla, és rákenni ezt a rosszizű vacakot. Másnapra nyoma sincs.

    Nem egy kellemes művelet, de tényleg azonnal elmulasztja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. szeptember 18. 14:233.

    Néha nekem is előjönnek. B vitaminhiány is lehet a háttérben. Én ilyenkor Polybé-t szedek (ez egyfajta vitaminkészítmény, amelyben B2, B6, B12 vitaminok vannak). Meg Corsodil géllel szoktam ecsetelni. Egy pár napig valóban fájdalmas, de a Corsodil nagyon hatásos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11
  25. 2005. szeptember 18. 14:222.
    Szia! A barátomnak is aftája van! Szegénykém hetente szenved vele. Nála sem jelentkezett addig, amíg B vitamint szedett. Aztán abbahagyta, és ismét, mikor megharapja a száját belülről, ismét előjön neki. Sztem az alkati kérdés, ő nem tud ellene tenni semmit... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987154 (1)
    2005-09-18  14:11

Címlap

top