Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mária u. fogklinika :(((

Polly76
Létrehozva: 2005. szeptember 10. 21:07
Sziasztok!

Ma este kénytelen voltam a férjemet bevinni a Mária utcai Szájsebészeti Klinikára, mivel egy régebben kivésett fogának a helye iszonyatosan fájt neki.

Az ápolónő és az orvos hozzáállása egyszerűen megdöbbentő volt, mindkettőről lerítt, hogy nem akarnak semmit csinálni.
Az ápolónő lecseszett, hogy este 8-kor megyünk.
A doki belenézett a férjem szájába, megkocogtatta a fájó pontot, megkérdezte, hogy fáj-e, és az igen válasz után közölte, hogy ő nem tud hozzányúlni, mert nincs röntgen, meg röntgenorvos, meg egyébként is. Szedjen hétfőig fájdalomcsillapítót, és menjen vissza ahhoz a dokihoz, aki kivéste.

Néhány kérdés felmerült bennem:
1. Mi van ilyenkor a Hyppokratesz-i esküvel? (sorry, ha rosszul írtam)
2. Hová mehet az ember, ha éjszaka, vagy hétvégén erős fogfájás tör rá? Ne adj isten, letörik a foga, stb...
  1. 2005. szeptember 10. 21:182.
    Biztosan d*ni akartak. Na jó, bocsi, tudom, ez nem vígasztal, de ez ugrott be elsőként.
    előzmény:
    Polly76 (1)
    2005-09-10  21:07
  2. Torolt_felhasznalo_513057
    Torolt_felhasznalo_513057
    2005. szeptember 10. 21:213.

    Szerintem jobb, hogy nem csináltak vele semmit. Az én fogorvosom azt mondta, hogy akármennyire is fáj, próbáljam elkerülni az ügyeletet a Mária utcában.

     

     

    előzmény:
    Polly76 (1)
    2005-09-10  21:07
  3. 2005. szeptember 10. 21:234.
    de akkor mégis hová menjen sürgős esetben az ember? ha már végképp nem bírja tovább?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_513057 (3)
    2005-09-10  21:21
  4. 2005. szeptember 10. 21:255.

    Vacak, hogy így jártatok. Nekem tavaly tavasszal ott húzták ki a gyökércisztás fogamat, amikor már a falat rugdaltam, a dokim meg szabin volt. Nagyon rendes volt a doktornő, pedig akkor már nagyon szar állapotban voltam. Sírtam is, annyira fájt.

    Szombat este 9-kor.

    A férjednek javulást, próbáljátok jegelni. Nekem az átmenetileg segített anno.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_513057
    Torolt_felhasznalo_513057
    2005. szeptember 10. 21:256.
    nem tudom a fogorvosát nem éritek utol?
    előzmény:
    Polly76 (4)
    2005-09-10  21:23
  6. Torolt_felhasznalo_417376
    Torolt_felhasznalo_417376
    2005. szeptember 10. 21:267.
    Szia! Astoriánál van 24 órás fogászat. Igaz, hogy pénzbe kerül, nem is kevésbe, de a barátnőm járt ott, és nagyon jó tapasztalatai voltak.
    előzmény:
    Polly76 (4)
    2005-09-10  21:23
  7. 2005. szeptember 10. 21:268.
    Tudtommal a Szenkirály utcában van ügyelet. Ha van dohányod,akkor az Asztóriánál este 10-ig. Egyszer 10 ronggyért húzták ki ott a fogamat. Nem is maradt pénzem. Szerda óta fáj a 3 hetes hidam alatt a fogam. Pedig szóltam az orvosnak,hogy érzékeny a gyökérkezelt (ő kezelte) fogam,továbbá,hogy nem kellene próbahordás?
    Szóval ki vagyunk szolgáltatva,akár SzTK-ra akár prívát orvos b... el valamit. Még nem tudom -ha van ötletetek- mit csinálok,azért 200 eFt volt. Nem áll a szekrényben a pénzem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. szeptember 10. 21:279.
    Stomatológiai Intézet - Fogászati Ügyelet

    Bp. VIII. Szentkirályi u. 40.

    Tel: 317 9199, 317 6600
    előzmény:
    Polly76 (1)
    2005-09-10  21:07
  9. 2005. szeptember 10. 21:2710.
    Én nappal mentem de. 10-körül de akkor sem volt ám rötgen...mondtam nem baj felvételt is hoztam.. ni... erre: óóó hát ez nagyon homályos... Gondoltam ilyen hozzáálás mellet inkább szaladok a Szentkirály úti klinikára...
    előzmény:
    Polly76 (1)
    2005-09-10  21:07
  10. 2005. szeptember 10. 21:2711.
    Ezt is találtam , de ez fura : Szent János Kórház

    1125 Bp. Diósárok u. 1.

    Tel: 458 4500
    előzmény:
    Blankaa (9)
    2005-09-10  21:27
  11. 2005. szeptember 10. 21:3112.
    Köszi mindenkinek a címeket.

    A Szentkirályi utcai telefonszámot én is kerestem, de sehol nem találtam. Pedig az ott lett volna egy kőhajításnyira a Mária utcától.
    Most már hatott neki a gyógyszer, sztem ma este már nem tudom rávenni, hogy menjünk el még egy ügyeletre.
    Ide is úgy vittem el, hogy felhívtam a klinikát, és közöltem vele, hogy öltözzön, most indulunk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_256064
    Torolt_felhasznalo_256064
    2005. szeptember 10. 21:3113.

    Szia!

    Hát ez tényleg fura, hogy igy álltak hozzá! Én 2x jártam ott éjszakai ügyeleten, mert a gyökérkezelt fogam begyulladt és iszonyatosan fájt, de mk. alkalommal nagyon segitőkészek voltak és csináltak valamit a fogammal. Úgyh. nekem szerencsére pozitiv taoasztalatom van velük. 

    Helyileg odatartoztok ügyeletre, mert a közelmúltban hallottam, hogy már nem csak hozzájuk lehet menni, hanem van ügyeleti beosztás kerületi SZTK-ként?

    Addig is jobbulást!

     

     

    előzmény:
    Polly76 (1)
    2005-09-10  21:07
  13. 2005. szeptember 10. 21:3114.
    sztk-s szájsebész volt, akkor volt nála először és utoljára, mikor csinálta
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_513057 (6)
    2005-09-10  21:25
  14. 2005. szeptember 10. 21:3415.
    fogalmam sincs, hová tartozunk helyileg, Csepelen lakunk
    ezt a fogászati klinikát tudtam, hogy fogad éjjel, meg a Szentkirályit, de ahhoz nem találtam elérhetőséget, az meg eszembe sem jutott, hogy felhívjam a tudakozót.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256064 (13)
    2005-09-10  21:31
  15. 2005. szeptember 10. 21:3516.
    Hétfőtől szombatig a Madách dentál (Madách utca) 22 óráig van nyitva, jó drága , de tuti normálisak. A Profident (Astoria) pedig ünnepnapokon is 22 ig.
    előzmény:
    Polly76 (1)
    2005-09-10  21:07
  16. Torolt_felhasznalo_256064
    Torolt_felhasznalo_256064
    2005. szeptember 10. 21:3517.

    Helyesbitek: A Szentkirályi u.-ban jártam, nem a Máriában! 

    Csak egyí kicsit nekem már késő van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256064 (13)
    2005-09-10  21:31
  17. 2005. szeptember 10. 21:3918.
    Szia, bocsi hogy bele...,de tudtommal a hidakra és pótlásokra is kell hogy legyen aféle jótállás, Ha egy kicsit "rámenősebben"állsz a doki elé, talán sikerül valamit kicsikarnod!Sajnos ezen múlik!
    előzmény:
    rupcsi (8)
    2005-09-10  21:26
  18. Torolt_felhasznalo_256064
    Torolt_felhasznalo_256064
    2005. szeptember 10. 21:4019.
    Hát mindenesetre ha fáj, akkor érdemes elmenni és nem húznak egyből, igyekszenek menteni a  még "menthető" fogakat! Legalábbis nekem nem húzták ki akkor, mostmár nem "kapják ki" olyan gyorsan a fogakat mint régen.... 
    előzmény:
    Polly76 (15)
    2005-09-10  21:34
  19. Torolt_felhasznalo_694364
    Torolt_felhasznalo_694364
    2005. szeptember 10. 21:4320.
    A kislányomat 3 hete vittem be hozzájuk hétvégén, úgy folyt a rendelés, hogy NEM VOLT VÍZELLÁTÁS az épületben. A higiéniáról ennyit... A gyereknek fel volt dagadva az ínye, nagyon fájt neki. Az orvos belenézett a szájába, és közölte, hogy kifúrja, mert TALÁN lyukas. Mondtam, hogy "talánra" nem fogja kifúrni, ecseteljen, és hétfőn elviszem egy gyerekorvoshoz. A másik orvos megállapította, hogy síma ínygyulladás. Ha hagyom magam, most egy egészséges fogacska bánta volna, símán kifúrják. Csak az jutott eszembe utána, hány szülőnek a gyerekét , és gyengébb akaratú felnőtt embert tesznek így tönkre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2005. szeptember 10. 21:4921.
    2 éve csináltattam az előző hidamat. Mivel 2 helyen lejött a porcelán,és ott begyulladt az ínyem,ezért levették. A fene gondolta,hogy az 5 fogamból 2 beleszakadt. Na e miatt kezdhettem az egészet újra. Most meg ciki,mert ha ezt is leveszik,valszek megy vele az 1 db implantátumom,és a fene tudja,talán a maradék fogam is. Mindenesettre megmondom a dokinak,ha fizettetni akar,hogy elmegyek a klinikára szakvéleményt kérni. Erre is 1 évet mondott,pedig az implantátumra általában 10 év a garancia. :-)
    előzmény:
    zsanettt (18)
    2005-09-10  21:39
  21. 2005. szeptember 10. 22:0622.
    nagyon jó a fogászat a király u.14-ben /a deák térhez van közel/éjjel nappal vannak!igaz,drága /foghúzás 7000.-ft./de nagyon tutin bánnak az emberrel.röntgen is van ,és kisebb szájsebészeti dolgokat is megcsinálnak,pl.gyökér kiszedése.
    előzmény:
    Polly76 (1)
    2005-09-10  21:07
  22. 2005. szeptember 10. 22:1423.
    köszönöm szépen mindenkinek a címeket. most megyek aludni. holnap visszaolvasom, ha valaki ír még.

    jó éjt és szép álmokat kívánok mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. szeptember 11. 01:2124.
    sziasztok a szentkiralyi utcai ejjel nappal ugyeletes leg alabb is regen 21 eve az volt en a szomszedjaba a mikszath kalman teri soten dolgoztam mint aszisztens es akkor ez volt de: ne haragudjatok: a ti fog orvosotok nem elerheto otthon?   nalunk ha te fizeto kepes beteg vagy megkapod a fogorvos othoni szamat es hivhatod tavaly 2 szombaton bejott az en draga doktorom a rendelobe miattam a vegen vihogtunk is hogy az o felesege es az en ferjem azt hiszik mi keten randizunk  nem ertem amint most olvasom oriasi penzeket fizettek es a kedves doktor futyul ratok hetvegen?    jobbulast kivanok mindenkinek szeretettel : irene
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. szeptember 11. 08:2725.

    Szia Polly,

    mi ugyanezzel a gonddal kűzdünk per pillanat. Tegnap durrant be a férjem bölcsessségfoga, délutánra bedagadt. A tudakozónak fogalma sem volt arról, hogy van-e hétvégén fogászati ügyelet, annyit tudott mondani, hogy hol van a felnőtt háziorvosi ügyelet. Szerinte menjünk el, hátha tudnak valamit csinálni. Egész éjjel szenvedett (velünk együtt), míg reggelre meguntam és felhívtam a doktorinfót, akik tegnap egész este nem vették fel... Most van éppen a Deák téren, majd megmondom, hogy mit intézett...

    Az a szörnyű,  hogy állami intézménybe hétvégén nem szabad menni, mert úgy néznek rád, mintha csak azért hisztiznél, hogy őket idegesítsd. Biztos a fogad sem fáj, fel sincs dagadva, csak labdát raktál bele, sőt fájt már az a múlt héten is,csak nem akartál a munkahelyedről hiányozni...

    Szia

    előzmény:
    Polly76 (15)
    2005-09-10  21:34

Címlap

top