Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Abortusz után gyerek?

Torolt_felhasznalo_313779
Torolt_felhasznalo_313779
Létrehozva: 2005. július 10. 08:04
Sziasztok!

Két hónapja volt egy terhességmegszakításom, 6 hetes volt a magzat. Életem legszörnyűbb élménye volt, de úgy éreztem ez az egyetlen megoldás. Nem magyarázkodok. Én már megtanultam, hogy nem mondok másokról rossz véleményt, nem vádaskodom, ha még soha nem jártam abban a cipőben, amiben ő.
Nem is véleményt kérek tőletek. Nagyon szeretnék még gyereket, de nem ismerek senkit, akinek már volt abortusza, ezért nem tudom, hogy mennyi esélyem van rá. Ha tudtok (lehetőleg jó :-))) ) példát, írjátok meg, légyszi!
  1. Torolt_felhasznalo_286364
    Torolt_felhasznalo_286364
    2006. január 6. 20:2226.
    Bocsi,h nem irtam, de közben a pasim és már a családja is elkezdett kiakasztani, az idegeim totál készen vannak, tegnap óta Xanax (sose szedtem de enélkül nem vállalok felelősséget semmiért) a gyerek kérdéses volt,mert határhetes (betöltött 12) plussz még átlagnál jobban fejlett is, meg el is számoltak valamit tehát nagyság alapján betöltött 13 hetes, senki nem annyira ajánlja a műtétet, habár sikerült beiratnom magam vasárnapi ottalvásra, hétfői mütétre...de ,h öszinte legyek eléggé be vagyok .. mert nagyon sok a kockázat mivel nagy a gyerek már.
    Anyám,aki már tudja és aki sose akarat,h legyen gyerekem, és semmiyolen körülmény nincs neki biztostva- amennyiben nem a szemétláda apjával fogom nevelni,hanem egyedül ,de még anyám is azt mondja, (ami meglepett) h ha nagyon para a műtét akkor inkább legyen gyerek,mert innentől már az én életem van veszélyben.

    Holnap azért felhivom a dokimat (ja és nem ő müt ,mert ő csak szerdán lesz bent,hanem egy vadidegen,aki épp ügyeletes lesz a kisműtőben..) és megkérdem,h ha tényleg nagy akkor mik a kockázatok stb.

    Nagyon hajlok rá,h megtartsam, de csak ezekért a dolgokért...

     

    Sziasztok!

    Ez egy bemásolt levelem egy másik fórumról-ez van.

    Valószinűleg megtartom a babát de az apját nem ami nehéz lesz...

    Idegileg,lelkileg tényleg teljesen kész vagyok, estin járNÉK gimibe,anyu munkanélküli ..szóval otthon para, vsizont scak ezért egy yilen emberrel maradni (vele a  körülmények biztositottak.ám kizárólag fizikailag, lelkileg nem)

    Én csak azt szeretném irni ide, h ha valaki már gondolkozik, mi legyen a terhességével az 2 dolgon gondolkozzon el: Biztos,h nincs semmilyen lehetőség megtartani?  Ha nincs és ha tényleg nem tudja-akarja gyerekekkel elképzelni a jövőt akkor viszont AZONNAL orvoshoz,mert minnél nagyobb annál többet érez belőle és az anyának is annál rizikósabb.

    Ha valaki esteleg nagyon ráér ,és nincs jobb dolga ápolhatná a lelekmet vagy biztathatna vagy bármi a lényeg ,h HELP! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_402175
    Torolt_felhasznalo_402175
    2007. augusztus 13. 01:4827.

    Van arrol valakinek valamilyen informacioja hogy mennyi az eselye annak, hogy abortusz utan egy honappal ujra teherbe lehet-e esni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. január 10. 12:3728.

    Szia.

    Szerintem igen teherbe lehet esni utána.Vigyázz inkább ha nem akarod újra végigcsinálni az egészet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402175 (27)
    2007-08-13  01:48
  4. 2008. január 10. 15:5029.
    én rögtön abortusz után teherbe estem---lehet szörnyülködni nem vártuk ki a hat hetet de még a felét se----és nem volt semmi baj a terhességgel,sőt alig akart kijönni a fiam

    az abortusz akkor veszélyes ha a doki elcseszi

    nyugi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313779 (1)
    2005-07-10  08:04
  5. 2008. január 10. 15:5130.
    100 % az esély

    itt gépezik a másik szobában a bizonyíték
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402175 (27)
    2007-08-13  01:48
  6. 2008. június 13. 21:2131.

    jó kérdés. én is szeretném tudni

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. június 13. 21:2232.
    sajna nincs itt senki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. június 16. 23:4833.
    Látom halott az összes ilyen jellegű topic
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. január 18. 13:3634.
    sya nálam is ez a helyzet alakult ki nekem most telt le nemrég a 2hónap és most estem teherbe annyira utálom magam érte és gyülölöm magam miatta !! te ezt h kezelted és h h a másodikat már nem vetetted el??
    előzmény:
    tricse (29)
    2008-01-10  15:50
  10. 2009. január 31. 18:2435.

    Sziasztok,

     

    Nekem tavaly 1 éve volt egy terhességmegszakításom, sajnos úgy alakult hogy a párommal tovább folytattuk a kapcsolatunkat és most újra teherbe estem és most januárban újfent elvetettem...másodszorra is...nem tudom lelkileg hogy fogom ezt feldolgozni...

    Félek, hogy ezek után nehezen lesz egészséges babám, bár ez is lehet hülyeség. 29 éves vagyok...nem tudom képes leszek e lelkileg rendbe jönni.

     

    Van valaki aki hasonló dolgokon esett át?

    előzmény:
    mandarinos (34)
    2009-01-18  13:36
  11. 2009. november 29. 12:4636.

    Sziasztok!

     

    Én 28 évesen 7 hetes terhes vagyok. A baba apjával laza kapcsolatban vagyunk (ő is 28 éves). Ő csak az abortuszt tartja a helyzetünkben elfogadhatónak, egyáltalán semmi felelősséget vagy kötelezettséget nem akar vállalni. Tudom, hogy nagy meggondolatlanság volt a részemről, hogy nem védekeztünk megfelelően, de már így történt a dolog, és most itt állok tanácstalanul. A párom minden eszközzel igyekszik engem meggyőzni, hogy el kell vetetnem a babát, azt mondja, nekem is, és a gyereknek is ez a legjobb. Persze mindezt leginkább azért támogatja, mert neki nyilván ez a legegyszerűbb, legkényelmesebb megoldás. Mondtam neki, hogy én nagyon tudnám szeretni ezt a babát, ő erre azzal válaszolt, hogy ő viszont nem, mert egyáltalán nem akarja, és tönkretenné az életét, még akkor is, ha nem kérnék tőle sem anyagi, sem egyéb támogatást, mert mi lesz, ha a gyerek majd 18 évesen megkeresi őt, és kérdőre vonja, stb.

    Egy hete már csak azon gondolkodom, mitévő legyek, sok érvet végiggondoltam az abortusz mellett és ellen. A legnagyobb kétely az bennem, hogy ha az abortusz mellett döntök, milyen lelki és fizikai hatása lesz rám. Ha kicsi is az esély arra, hogy nem lehet majd utána gyerekem, azért mégiscsak megvan, elvileg a legjobb orvos sem garancia arra, hogy a méh műtét közben nem sérül, vagy hogy a méhnyak tágítása miatt nem lesz később vetélés, koraszülés, amikor majd mégis akarok babát. Most minden bizonnyal egészséges gyerekem születhetne, és ráadásul olyan férfitól, akit nagyon szerettem. Én szerelemből voltam ebben a kapcsolatban, a párom viszont nem akart többet testiségnél, és annak ellenére, hogy nincs neki sem komoly kapcsolata, nincs esély arra, hogy együtt éljünk. Azt hiszem már én sem akarnám ezt, annyira különböző az értékrendünk, a gondolkodásunk. Mégis 28 évesen már úgy érzem, hogy érett lennék egy gyerekre, anyagi akadály sincsen.

    Ha az abortusz abszolút veszélytelen lenne, ezt választanám, mivel talán nincs értelme ilyen apának gyereket szülni, de így, hogy van esély komplikációra, rövid és hosszútávú gondokra, félek attól, hogy magamat fogom vádolni, ha ettől meddő leszek. Sok olyan hozzászólást olvastam olyanoktól, akik átestek abortuszon, de évtizedek alatt nem tudták túltenni magukat a veszteségen. Nem akarok így járni.

     

    Kíváncsi lennék, hogy mit gondoltok a helyzetemről, melyik megoldást választanátok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2010. május 25. 23:1937.

    Nekem két hete volt. 10 hetes terhes voltam. Borzasztóan fáj! (most is sírnom kell...) Mert a párommal nagyon szeretjük egymást, és mi igenis szeretnénk gyereket. 27 éves vagyok. Ikreket vártam... az egészségi állapotomra hivatkozva (szívbeteg vagyok) az oros "javasolta", vagyis azt mondta, hogy jól gondoljam meg.

    Van egy lányom, voltam férjnél, elváltam. Nem szeretnék mást, csak normális életet élni.

    És két hete vérzik. Nem fáj semmi, nem voltam lázas, csak szép tiszta, piros vér (nem olyan, mintha menstruálnék) és az is csak pár csepp. Az orvosok meg össze-vissza beszélnek. Úgyhogy kezdek kétségbe esni.... hogy ebből még baj lesz.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  13. 2010. május 26. 00:0438.

    Egy barátnőmnek volt,együtt csináltuk végig a procedúrát,én segítetem meghozni a döntést,főiskolás volt,abban a helyzetben vállahatatlan volt.

    Azóta kétgyereresk anya és nincs 30 még.Természetesen az apa más.

    Miné fiatalabb a magzat,annál nagyobb az esély,hogy semmi komplikáció nem lesz később,minél idősebb,annál több lehet a probléma.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313779 (1)
    2005-07-10  08:04
  14. 2011. január 5. 14:5739.
    sziasztok,nekem 6 hete volt abotuszom,majdnem 12 hetesen.nehéz döntés volt van 2 gyermekem,iszonyatossan szenvettem ettől a lelki tehertől.még most sem dolgoztam fel.én szerettem volna,nagyon.a védőnő azt tanácsolta hogy rögtön a műtét utánn kezdjem el szedni a fogamzásgátlót.így is tettem.a mansim még nem jött meg,pedig a tablettátöl megszokott.nem bírtuk ki 6 hétig.szerintetek van rá esély hogy terhes vagyok.nagyon félek,mert komplikált volt a műtétem,a baba már nagy volt.nem vagyok rá képes hogy ezt újból végig csináljam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2011. január 5. 15:1840.

    Ha a műtét után kezdtet szedni, akkor 3 hete meg kellett volna jönnie. Jól számolok? Tesztet miért nem csináltál azóta?

     

    Amúgy igen, AB után fokozott a teherbe esés veszélye. A test felismeri, hogy baj történt, a természet korrigálni akarja a hibát.

     

    Nekem a nőgyógyászom!!!!!!!!!!!!!! mesélte, hogy mikor a feleségének volt abortusza, rá egy hónapra megint teherbe esett, és jött a következő. :(

     

    Tesztelj, és ha van baba, ha nincs, menj el egy orvoshoz.

     

    előzmény:
    pipeimeli (39)
    2011-01-05  14:57
  16. 2011. január 11. 11:0141.

    Szia!

     

    Szeretnék érdeklődni, hogyan alakult a sorsod? Sajnos csak most olvastam a hozzászólásod, de nagyon elszorult a gyomrom, így ismeretlenül is!

    Tudtál dönteni? Már kellett? Vagy még nem?

     

    Ha engem kérdezel, és még van választás, én biztosan azt mondanám neked, hogy TARTSD MEG a GYERMEKED!!!

    Több olyan anyáról is olvastam, aki hasonló helyzetben volt, mint TE és nagyon örültek később, hogy így döntöttek:

     

    http://kozonithy.blog.hu/2007/04/22/fenykep ek_az_abortusz_utan

     

    Ezen a blogon leginkább a hozzászólások érdekesek! Ajánlom figyelmedbe sok szeretettel!

     

     

    előzmény:
    celerona (36)
    2009-11-29  12:46
  17. 2011. január 11. 11:4442.
    Egy picit módosítanék az előző hozzászólásomon. Lehet, hogy tolakodó voltam: mert igazából nincs sok közöm a döntés eredményéről. Csak na, izgulok érted így ismeretlenül is! És szorítok nagyon, hogy jól alakuljanak a dolgok bárhogy is döntöttél, ha már döntöttél! Éppen ezért választ a kérdésemre csak akkor várok, ha szívesen osztod meg velünk!
    előzmény:
    hihi (41)
    2011-01-11  11:01
  18. Torolt_felhasznalo_529570
    Torolt_felhasznalo_529570
    2011. január 11. 12:4543.

    Szia!

     

    Nos,kérdezed,hogy mi mitévők lennénk?Könyörögve kérlek,hogy tartsd meg a babát!!!Ha nagyon szeretnéd,és úgy érzed érett vagy az anyaságra,akkor miért ne szülnéd meg?Nehogy már azért vetesd el,mert az apja úgy óhajtja...Persze neki is van beleszólása,de ha te felvállalod egyedül is,és tényleg nem fogsz később sem követelésekkel előállni az "apuka" felé,akkor miért ne?Azt is írod,hogy anyagi akadály sincsen?Akkor?Viszont tényleg csak akkor tartsd meg,ha valóban azért akarod ezt a babát,mert GYERMEKET SZERETNÉL,nem pedig az apukát akarod így megfogni.

    Hidd el,majd amikor először rád mosolyog,vagy először mondja neked,hogy "Anya",rádöbbensz,hogy nem is dönthettél volna másként...

    Na,száz szónak is egy a vége,ha valóban úgy érzed,hogy egyedül(családi segítséggel) is tudnád vállalni a picit,és nagyon vágysz rá,akkor tartsd meg kérlek.Az "apuka" könnyen dumál,hogy irány abortuszra,hisz nem az ő testéről van szó,és valószínűleg őt nem is rázná meg lelkileg,ellenben veled.

    Kívánom,hogy a lehető legjobb döntésd hozd meg.

    előzmény:
    celerona (36)
    2009-11-29  12:46
  19. 2011. január 11. 12:5244.
    Szia! Nagyon sok ismerősöm 1-2 aborzusz után esett teherbe,s teljesen normális volt a 9 hónap.A baba is egészségesen jött a világra!Történt ami történt,kár ezen parázni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313779 (1)
    2005-07-10  08:04
  20. 2011. január 11. 12:5745.
    Mielőtt bárki leszedné a fejem megjegyzem,hogy ellenzem az abortuszt,nekem sosem volt.Mégis egy élet volt(igen rövid).Ha már megtörtént tovább kell lépni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313779 (1)
    2005-07-10  08:04
  21. 2011. január 11. 13:1746.

    Most őszintén? Tedd a szívedre a kezed.

     

    A félelmeid abszolút nem alaptalanok.

     

    Te 28 évesen a saját és a születendő gyereked ELÉ helyezed hogy a felelőtlen 28 éves (papíron felnőtt, de igazából felnőni, tetteiért felelősséget vállalni nem tudó) párod épp nem akar gyereket?  Vagy épp Tőled nem akar gyereket? Mert borítékolható, hogy ha elveteted a babát, 5 éven belül szétmentek, és mással meg majd akar gyereket. Akkor hogy fogod majd feldoglozni, ha esetleg Neked majd nem lehet? Szerinted fogja őt érdekelni egy percig is?

     

    Ha 18 éves lennél..akkor talán..akkor talán azt mondom elfogadható, vagy megérthető.

     

    28 évesen..

     

    Én a helyedben abban a percben elhagynám a "párom" a babát meg megtartanám.

     

    előzmény:
    celerona (36)
    2009-11-29  12:46
  22. 2011. január 11. 13:2147.

    Lehetni lehet gyereked, meg nyilván jogilag is ..Te úgy gondolod, ha épp nem akarsz, akkor ne éljen, ha meg akarsz, akkor meg majd Neked jár..

     

    de gondold végig, m i é r t  i s  a k a r n á l ?

     

    Elárulom, a gyerek ajándék. És akkor jön, amikor ő jönni akar.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313779 (1)
    2005-07-10  08:04
  23. Torolt_felhasznalo_568162
    Torolt_felhasznalo_568162
    2011. január 11. 13:2748.

    Minden orvosi beavatkozasnak van kockazata, ezt az orvos jobban el tudja neked magyarazni mint mi.  A lekli oldal pedig megint nagyonis mas mindenkinel.

    En ismerek olyat akinek abortusz utan ket egeszseges gyereke szuletett, de olyat is akinek tobb veteles utan lett csaj ujabb gyerek. Olyan ismerosom is van aki az abortusz utan tobbet nem tudott terherbe esni. Van egy baratnom akinek volt ugyan abortusza, de nem erdekli, nem tort ossze ettol. Viszont ismerek olyat is akie egy kicsit meghalt az abortalt babaval.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313779 (1)
    2005-07-10  08:04
  24. 2011. január 11. 13:5349.
    Hát ez marha vicces, tényleg...
    előzmény:
    marcipan21 (44)
    2011-01-11  12:52

Címlap

top