Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ÁLLATTÖRTÉNETEK
Létrehozva: 2005. július 4. 08:08
ÁLLATTÖRTÉNETEK
Ezt a topikot azért nyitottam, hogy akinek bármiféle állattörténete van szívében, emlékezetében, amit meg szeretne osztani az olvasóval, - legyen az szomorú, vagy vidám - itt megteheti.
Kérem, hogy írjatok sok – sok érdekes, tanulságos, érzelmes történetet. Az ötpercesektől a hosszabb írásig mindent örömmel olvasnak az állatszerető fórumozók.
Tisztelettel: Istvánbá
Ezt a topikot azért nyitottam, hogy akinek bármiféle állattörténete van szívében, emlékezetében, amit meg szeretne osztani az olvasóval, - legyen az szomorú, vagy vidám - itt megteheti.
Kérem, hogy írjatok sok – sok érdekes, tanulságos, érzelmes történetet. Az ötpercesektől a hosszabb írásig mindent örömmel olvasnak az állatszerető fórumozók.
Tisztelettel: Istvánbá
És itt folyton arról van szó, hogy utáljuk a cigányokat, a melegeket, a más valláshoz tartozókat, stb. . .
Nem azokat kell üldözni, hanem az ilyen "embereket", akik képesek ilyen embertelen cselekedetekre, mint a Te példád is.
Én is kutyás vagyok. . o)
Kb egy hónapja felhívott az exem, hogy egy ház előtt talált egy kis drótszőrű fiú tacsit. A kiskutya nagyon le van gyengülve, alig tudott felállni, amikor odament hozzá. Mások mondták neki, hogy már hetek óta ott ül, nem mozdul. Valószínű, hogy egy autóból tették ki.
Már volt egy kis szuka kutyám, nem igazán akartam még egyet, de mondtam neki, hogy hozza el megnézem. Amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy marad. Nagyon szomrú szemei voltak, a hátsó fele és a farka sebes volt, látszott, hogy valamivel ráhúztak egy nagyot. Talán élelmet próbált szerezni magának valahol. Remegett. De nagyon hálásan nézett rám, amikor simogattam, bár az első reakciója a menekülés volt, behúzta a farkát, összerándult. Talán sokszor kikapott.
Még most is bizonytalan néha, amikor simogatni akarom. De olyan hálát, ami a szemeiből árad, még nem láttam.
Elvittem orvoshoz, megkapta a szükséges szurikat, s mindent, amire szüksége volt. Ott feküdt az asztalon, s hagyta, hadd csináljanak vele, amit akarnak.
Egyedüli gondom az, hogy a régi nehezen viseli a jelenlétét, védi a területét, féltékeny rá. gyakran bántja, a fogaival csipkedi. Ez pedig menekül szegény. Olyankor elbújik vagy egy bokor alá vagy a kutyaházba. Eleinte megpróbált világgá menni, bánatosan, lehajtott fejjel - na, engem itt nem szeretnek- hangulatban. De szerencsére mindig vissza tudtuk hozni, s becsináltuk azt a nyílást, ahol ki tudott mászni. Most nem tud elmenni, csak elbújik, ha a másik bántja.
Gondoltam rá, hogy így csak szenved szegény, s talán jobb lenne elajándékozni valakinek, de már úgy a szívemhez nőtt, szeretném, ha maradna. Remélem, hozzászokik a másik is. Kedden viszem ivartalaníttatni mindkettőt, mert nem szeretnék újabb kutyusokat. Talán ezután megváltozik a hangulatuk is.
Fent van a bememen mindkettő. :o)
nincsenek szavaim, az ember aljassagara. . :(((((
en is kutyas-macskas vagyok. :-)))
orulok, hogy a tortenet vidamabbra fordult es a kutya is meggyogyul. .
:-)))
ha van meg tortenet, irdd le legyszives!
:-)))
Elcseverészek egyedül is, ha kell. :P
De csak hogy én is írjak egy történetet. . . Nem lesz olyan szép, mint a többi, de a szándék a lényeg. :)
Anyukám egy élelmiszerboltban dolgozott még régebben. Karácsony elött két nappal bement hozzá egy rendkívül józan ember cigit venni. Volt a kezében egy doboz, amit letett a pult mellé. Mivel kaparászás hallatszott ki belöle, anyum megkérdezte, mi van benne. Mint kiderült, egy kisnyúl volt, amit az illetö az unokáinak vitt volna ajándékba, ha otthon lettek volna. Visszavinni nem volt kedve, hát kivette a dobozból, letette a pultra és éles logikával megpróbálta a nyusszancs szájába eröszakolni az égö cigarettát. Mert hát szegény nyílván cigizni akart!!! :(
Anyum majdnem agyoncsapta, ordítva küldte ki az illetöt a boltból, a nyusszancs meg, aki kínjában anyum ruhaujjába menekült, a mai napig velünk él otthon. Most valszeg éppen az ágyamon fetreng, vagy anyumat kergeti a lakásban, esetleg a tengerimalacommal hepajkodik. :) Amilyen kis vacak volt, olyan nagy kópé lett belöle. :P
Különösebb történet most nem jut eszembe, mert rengeteg kis apró emlékem van az én Golyommal kapcsolatban.
A lényeg, hogy születésem óta szerettem volna egy kutyát, (szerintem az első szavam is a kutya volt) de nem engedték. Majd mikor nővérem elköltözött, felkészítettem a szüleimet, hogy eljött az ideje, lesz kutyám. Telt az idő, majd barátnőm szomszédságában születtek kis kutyák és megnézhettem őket. mondhatom több se kellett rögtön magamhoz vettem egy pici, fekete, kocos golyot. Hazavittük a barátommal és anyúék nem hittek a szemüknek, nemis hitték el, hogy igazi:) Szóval belementek és 18 évesen lett egy kutyám:)
Már 4 éve velem van és szerintem ő a világ legboldogabb kutyusa. Imádom.
Mindent megért, ő az aki feltétel nélkül szeret és én is őt, soha nem bánt meg és nem okoz fájdalmat. Bátran állítom mindenkinek, hogy nekem ő az első legfontosabb az életemben.
És ami engem is meglepet anyu legjobb barátja, mert amikor sok családi tragédia történt, egyedül a golyo tudta átsegíteni anyut a nehéz időszakon, szeretetével és hallgatásával.
Mindenolyan embert elítélek aki kezet emel egy állatra és ha tehetem szóvá is teszem. Kár hogy nálunk nincs állatrendőrség.
Szombaton meglátogattam Pajtást. Vittem neki fóliázott tartós szalámit.
A kórházban közölte az ügyeletes orvos, hogy Pajtás már nincs náluk. Megtudtam, hogy az Állatmenhelyre vitték.
Irány az egyenes – mondaná a katona. Tudtam, hogy a menhely a várost övező erdőn túl van valahol.
Kutyám a környéken kapta 3. kutyaiskolai kiképzését, így simán oda találtam. Erdei tisztáson, igazi vadonban létesítették nem is olyan régen az állatmenhelyt. A régit minden tekintetben kinőtték a kutyusok.
Elmondtam jöttöm okát, szimpatikus fogadtatás után a gondozó elvitt a kennelekhez. Mutatott egy szintén hurkolt német juhászt. Valahogy nem ismertem fel benne Pajtást. Feltűnően gyönyörű állat volt, nagyon barátságos. Megérzett bennem valamit, mert minden igyekezetével ki akart mászni a drótháló kerítésen hozzám. (Jut eszembe, a szalámi csábította ezerrel). Az sem zavarta, hogy a kennel teteje is le volt zárva a vastagfonatú hálóval. Már a mennyezetről lógott alá, - akár egy majom – amikor a gondozó visszatessékelte a földre. Ez nem Pajtás, mondtam. Kértem, mutasson másikat, ettől kisebbet és szerényebbet.
Átvitt egy másik kennelhez. Ott volt Pajtás, másik 3 társával. Valami jól érezte magát. Futkározott, hancúrozott társaival, Pajtás boldog volt. De jó, hogy eljöttem hozzá, gondoltam. Kibontottam a szalámis fóliát. . Az addig is csaholástól, ugatástól hangos telep megelevenedett, ha egyáltalán fokozni lehet az addigi állapotot. Szórtam be a szeleteket. A kutyusok igyekeztek megszerezni a zsákmányt. Dobáltam a többi kennel kifutóba is, az ott lévő esdeklő állatoknak a szalámiból. Annyira ették, - már akinek jutott belőle - hogy magam is szerettem volna bekapni legalább egyet. Odajöttek az óvodások, valamint az egészen kistestű kutyusok. . Felcsimpaszkodtak a nadrágomra és várták a finom falatot. Ezek a kis állatok már a kapun belépve körülvettek. Követtek mindenhova. Alig lehetett lépni tőlük. Az alapítványban szabadon élnek ezek a kisméretű állatkák. Láttam kutyaházakat az udvaron elhelyezve. Gondolom, hogy azokban laknak. Szintén szabadon voltak a bölcsődések is. Kicsi házikójuk előtt szerencsétlenkedtek páran. Volt közöttük 6 hetes féle német juhász is. Felidézte az én kutyámat, amikor ő volt ilyen édi.
A gondozó fiatalember nagy szeretettel volt irántuk, láttam az első pillanattól. Pajtás felmászott rá, kikövetelte az ölelést, simogatást, szeretgetést. Egy ilyen sorsot megélt kutyus pár nap után csak ahhoz az emberhez vonzódik így, akiben megérzi és tapasztalja a nagy állatszeretetet, törődést, az oltalmat.
Itt életük végéig élhetnek az állatok, mondta a gondozó. Nem kapnak szurit. Lehet, hogy Pajtást elviszi a német szponzor, közölte velem.
Német szponzor? Na, ő sem a két csillogó szemükért jön értük, gondoltam. Vannak sejtéseim ilyen irányban. Vagy csak negatív a kisugárzom? Úgy legyen!
Jópár kutyánk van, egyikük, Griffi a táljukba kitett szárazeledelt rágcsálta, tudjátok, amelyikben finom töltelékhús van :) Gizmó, a testvére odasomfordált, megállt a háta mögött, és finoman nyüszített, hogy ő is éhes. . .
Griffi hátranézett, majd evett tovább. Gizmó tovább nyüszített, erre Griffi kivett egy szem töltött húspárnát, és letette Gizmó elé.
És még mondja valaki, hogy irigy kutya :)))
köszönjük a segítséget az állatok nevében is. Nagyon meghatódtam.
Sok boldogságot kívánok.
Ez a történet nagyon szép volt. Köszönöm!
Nem oda vittem. Messzebbre. Tegnap meglátogattam Pajtást.
Már nem volt az állatkórházban. Az állatmenhelyben ugrabugrált a kislány. Képes beszámoló jön. Az én kutyusom a kutyák királya és mikulás hajnalban lesz 8 éves. Írhatnál kutyusodról és riportokat munkádból.
KÓBOR KUTYA
Előbb csak háztól házig verték,
azután ki a faluból.
Most két falu között tétován
hol ide, hol oda lohol.
Bátor kutya volt, eleinte
még meg-megkapta a botot.
S nézzétek:
hogy elgyámoltalanodott!
A madártól is félrerebben,
állandó reszketés ina,
foga is már csak azért van, hogy
legyen mivel vacognia.
Szederjes nyelve vizet keres,
megvesz, ha nem talál.
Szája két felén undorítón
vegyül a könny s a nyál.
Sír. Vonyítana, de azt se mer,
hátha meghallja valaki. -
Menti a bőrét céltalanul,
míg bírják vérző lábai.
Menti a bőrét céltalanul.
Csak a bőre van, semmi más. -
Hol késel,
irgalmas vadász?
Pajtás kórházban
Másnap meglátogattam Pajtást. Egy rácsos ketrecben volt, pihent. Túl volt a műtéten. A gondozó kinyitotta a rácsos ajtót. Megsimogattam. Pajtás rám nézett, szeméből melegség áradt felém.
Ha felgyógyul, az állat menhelyre kerül, mondta a Doktor Úr.
Pajtás! Ha a jó szerencséd akarja, akkor egy szeretetet adni vágyó néni magához vesz.
Ha nem, akkor sem fogsz szenvedni soha többet, ígérem neked. Ha lejár az időd, kapsz egy szurit és elmész anyukád után az örök vadászmezőkre.
Következik: Pajtás az Állatmenhelyben
Pajtás hozzám jött
Koraesti sétánkon voltunk kutyámmal. Ahogy a térre értünk, egy csontsovány kutyus jött át a főközlekedési úton. Felénk tartott. Jött? Az túlzás. Libegve, rogyadozva vonszolta erőtlen testét, araszolt a hirtelen csikorogva fékezett gépkocsik gyűrűjében. Most élte fel utolsó csepp energiáját.
Közel hozzánk összeesett szegény pára. Nyelve hosszan előre lógott, szemein megtört a fény.
Arcára kiült a halálfélelemnek és az utolsó reménynek valamiféle leírhatatlan ötvözete.
Ki tudja, mióta nem evett, nem ivott. Még élt.
Kutyuska drága! Szólítottam meg alig hangon. Várj, segítek. Hazaviszem kutyámat, hozok neked ropit, meg vizecskét.
Sietve rángattam haza kutyámat, aki mindent akart, csak hazafelé menni nem.
Vittem tápot, vizet magammal. A kutya már ismét a túlsó oldalon volt. Valahogy vissza küzdötte magát. Feküdt a nyomós kútnál, remélve, hogy a kétlábú megnyomja neki a kutat.
Az emberek elkerülték, ki közönnyel, ki megvetéssel nézett feléje. Megint egy kóbor kutya!
Eléje tettem a vizet és a tápot. Egyél kutyuska, egyél te szerencsétlen kis állat. Reszkető testtel felállt, ivott, majd enni próbált. Mintha pár szem étel lement volna a torkán, de feladta, lerogyott.
Feltűnt, hogy valami furcsaság lóg alá nyaktájékából. Biztosan az elszakított nyakörv, gondoltam.
Annyira nem tudtam a részletekre figyelni, lekötötte tekintetemet maga a szerencsétlen állat.
Fejét kezdtem símogatni. Ujjam egy kemény csomóba ütközött. Sebek - gondoltam. Majd amint kezem matatott nyakán, valami rettenetes félét tapintottam meg. A nyakrészen, a póráz helyén egy vékony, kemény valami futott végig. Belém hasított a felismerés: Ennek a kutyának drót hurok van a nyakán, a bőrébe belenőve. Nem kívánom állatszerető embernek megélni ezt az érzést. Feltartattam vele kis fejét, hogy lássam, mi az a csüngő rettenet. Végrehajtotta utasításomat, fejét farkasüvöltésre emelte. Ami elém tárult, maga volt a szörnyűség. Megszédültem, rosszul voltam a látványtól és a rám tört gondolatoktól, érzelmektől.
Mit csináljak? Nem hagyhatom cserben ezt az agyonkínzott kis állatot.
Cselekedni kezdtem. Le kell venni a hurkot. Igen, levenni. De hogyan? A kutyus felsírt minden érintésre. Nagy fájdalma volt. Segítőm akadt. Egy hölgy hozott ollót, egyebeket. Egy kisfiú odajött, elmondta, hogy ő etette meg és itatta a kutyust a kútnál .
Amint a hurok alá nyúltam, vonított, harapott. Védekezett szegény állat. Egy esetben foga a csuklómra koppant. Ilyen válságos helyzetében is visszafogta magát. Fogát nem eresztette bele kezembe, megállt a harapással.
Két órás küzdelem után feladtam. Telefonálás: 112; sintértelep; végül vonalban az Állatvédelem. (A valóságban ez nem ilyen egyszerűen zajlott).
Előbb a közrendvédelmsi kocsi, majd az állatvédelmi is megérkezett. A szakember kocsiba tette a kutyuskát, kórházba szállították.