Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Válok-Belehalok ...

a.csaba
Létrehozva: 2005. június 7. 11:24
Hogy éljem túl? Még mindíg szeretem...
Öt éve ismerkedtünk meg. Tudjátok mikor az ember a "másik felét" keresi egész életében. Mindketten úgy éreztük, megtaláltuk. "Olyan mint én csak ellenkező neműben"! 1,5 év múlva esküvő. Fény pompa ragyogás. Jól éltünk, kerestem normálisan, minden héten kétszer mulatozás. 2, 5 évvel ezelőtt szilikon ciciket kért karácsonyra, megkapta.
Akkor valami elkezdődött... Szerinte depresszió. Sanax szedése egyre sűrűbben. Gyakorlatilag 2, 5 éve kis megszakításokkal nem dolgozott. Amit tellet megadtam neki. Nekem egyre kevesebb kedvem volt a discókhoz. Ő azt mondta, hogy azt hitte mikor hozzám jött, hogy miníg így marad, áttáncolunk az életen. Csalódott. Egy éve elkezdett egyedül is eljárkálni. Közben a hétköznapok Sanax- mámorban teltek egy kis sörrel megbolondítva. Rengetegszer arra mentem haza, hogy alszik. Depresszióra hivatkozott: értéktelennek érzi magát, nincs állása, céltalan az élete. Gyereket akartam, ő mindíg kitolta a határidőt. Sűrűsödtek a balhék. Nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. Szeptembertől elkezdett szökdösni éjjel a szórakozóhelyekre, "nem bírta a bezártságot".
Április elején nem bírtam tovább elköltöztem.
Meg akartam ijjeszteni, talán észhez tér. Feltételeket szabtam : nincs Sanax, nincs pia, nincs egyedül disco, legyen gyerek, nyugodt családi élet.
Megbeszéltük nem szakítunk addig csak külön lakunk, "járunk".
Szerintem rácsesztem. Igaz,hogy én léptem, de úgy tűnik ő inkább fellélegzett. Nincs kontroll azt csinál amit akar. Azóta 3 alkalmi pasival szűrte össze a levet, megtudtam. Ha telefonon beszélünk. hideg már csak arról van szó, hogy mi marad neki anyagiakból.
Nem tudom elhinni hogy ez a hatalmas szerelem ide jutott.
Úgy volt, hogy elmegyünk együtt pszichológushoz. Utolsó pillanatban visszakozott, elmentem egyedül. Elmondtam a dokinak mindent. Piszkosul meglepett mikor a doki felállította a személyiségrajzot!
NEM DEPRESSZIÓS! Nárcisztikus személyiségzavar.Ezek az emberek ideálokat gyártanak(ez voltam az elején én) és ha kiderül, hogy mégsem tökéletes, mert tökéletes nincs, degradálni kezdenek és új ideál után néznek.A legfontosabb életükben? hogy szépek legyenek és erről állandó visszaigazolást várnak a környezetükből. Manipulatív viselkedésüek mindent azért tesznek, hogy a partner tökéletesnek "istennőnek" lássa őket. Nagyon rosszul viselik az idő múlását, elszakadt a valóságtol, álomvilágba menekült agyógyszerek segítségével. Ebből kialakult a egy súlyos gyógyszerfüggés, amit szereinte már csak bentfeküdve, zárt körülmények között lehet kezelni.
Ő nem fog befeküdni, azt hiszi, én voltam minden gond oka, majd most leszokik, hogy már nem vagyok. Az elmúlt 2 hónapban 4 munkahelye volt, megpróbál megállni a saját lábán. A doki azt mondta nem fog sikerülni, mindenhol előjönnek az elvonási tünetek.
Mindketten 37 évesek vagyunk, ebben a hónapban lesz a házassági évfordulónk.
Én szeretem...
  1. 2018. augusztus 9. 22:231863.

    Te te vagy, vagy más?

    előzmény:
    a.csaba.2 (1861)
    2018-07-18  23:12
  2. 2018. augusztus 6. 17:581862.

    Szia..Annak idejen hiaba mondtam volna, hogy "tedd tul magad rajta. Csak ugy tunik, hogy nem eled tul...de elmulik"...nem hitted volna. .Szamitasom szerint...50 eves vagy, gondolom tapasztaltabb,bolcsebb. Oly annyira, hogy remelem nem engeded senkinek hogy megalazzon, semmibe vegyen, visszaeljen azzal, hogy szereted. Hiszek, higgy a karmaban...ahogy kezel az ember masokat, elobb-utobb visszakapjuk. Remelem O is. 

    előzmény:
    a.csaba.2 (1861)
    2018-07-18  23:12
  3. 2018. július 18. 23:121861.

    Érdekes beleolvasni 13 évvel később. :)

  4. 2008. december 11. 03:261860.

    Fiúk az életemből
    (Riding in Cars with Boys)  2001,126 perc

    rendező: Penny Marshall
    író: Beverly D'Onofrio
    forgatókönyvíró: Morgan Ward
    zeneszerző: Hans Zimmer, Heitor Pereira
    operatőr: Miroslav Ondrícek
    díszlettervező: Teresa Carriker-Thayer
    jelmeztervező: Cynthia Flynt
    producer: Laurence Mark, James L. Brooks
    executive producer: Morgan Ward
    látványtervező: Bill Groom
    vágó: Richard Marks, Lawrence Jordan

    szereplő(k):
    Drew Barrymore (Beverly Ann Donofrio-Hasek)
    Steve Zahn (Raymond Hasek)
    Adam Garcia (Jason Donofrio 20 éves korában)
    Brittany Murphy (Fay Hope Forrester)
    James Woods (Mr. Leonard Donofrio)
    Lorraine Bracco (Mrs. Teresa Donofrio)
    Rosie Perez (Shirley Perro)
    Peter Facinelli (Tommy Butcher)

     
    előzmény:
    Mrs.SZedlacsek (1858)
    2008-12-11  03:20
  5. 2008. december 11. 03:211859.
    bekukkoltam a bemlapodra,  gyonyoru szemeid vannak
    előzmény:
    a.csaba (1)
    2005-06-07  11:24
  6. 2008. december 11. 03:201858.

    Olvass vissza egy kicsit.

     

    Szerencsere tulelte, es jol van

    előzmény:
    ÁgiCanada (1855)
    2008-12-11  03:01
  7. 2008. december 11. 03:171857.
    Nagyon jó film/könyv,az újralezdésről szól,egy nőbak van elég bátorsága kiebrudalni a drogos férjét és új életet kezdeni.
    előzmény:
    Szoljanka (1856)
    2008-12-11  03:15
  8. 2008. december 11. 03:151856.

    Tegnap volt egy film az m1-n Drew Barrymore-val:fiúk az életemből.

    Igaz történeten  alapul,Beverly D'Onorfio a  Driving with boys in my cars című könyve alapján.

    előzmény:
    ÁgiCanada (1855)
    2008-12-11  03:01
  9. 2008. december 11. 03:011855.
    Ne add meg neki azt az örömöt,hogy szomorkodsz miatta.
    előzmény:
    a.csaba (1)
    2005-06-07  11:24
  10. Torolt_felhasznalo_494056
    Torolt_felhasznalo_494056
    2008. december 11. 02:131854.

    Igen, mára tudom, hogy belehalt a lelked...

     

    Még mindig...

     

    Márai Sándor Füveskönyvéből

     

    Arról, hogy a szívek összetörnek

    De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chanson
    énekesnők énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az
    összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani.
    Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal,
    föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették,
    "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen
    odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a
    földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy
    sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illeték. S bármiféle baráti vagy
    szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad,
    minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké
    bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel
    állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

     

     

     

    Sajnálom, de legalább értelek...

     

     

     

    előzmény:
    a.csaba (1835)
    2005-12-07  19:18
  11. Torolt_felhasznalo_797508
    Torolt_felhasznalo_797508
    2008. Április 13. 23:371853.

    Ajjajjajj... ez a csaj én vagyok! Leszámítva a gyógyszert, a piát... :( Nagyon sajnálom, hogy pont belém futottál.... de tényleg.

    Én pont ilyen vagyok! Nekem kell a visszaigazolás, a megerősítés, hogy mindíg tudjam, hogy még úgy néz rám, mint az első napon.

    Nem járunk el szórakozni, soha nem is jártunk.. max az első három, négy hónapban... azóta gyakorlatilag együtt élünk... hét éve... számtalanszor szakítottunk.. nem megy nekünk együtt.... mindig úgy éreztem, hogy nem számítok... mintha egy lakótárshoz jönnék haza... én szeretem körülrajongani a pasit, elmondani, hogy milyen jó vele, hogy hiányzik, ha nincs itt, hogy szeretem, ő a legjobb, és nem kell más. .. de csak akkor, ha ezt ő is megadja... Ha mindez nem kölcsönös, akkor úgy érzem, hogy meg vagyok alázva... miért csak én bókoljak, miért csak én legyek rendes???

    Valahol úgy érzem, hogy az otthonunk egy sziget kell, hogy legyen, ahová jó hazajönni, ahol jó hazavárni az imádottat.

    Albérletben laktunk... májusban leelőlegeztük ezt a kis házat... egész nyáron ezt újítgattuk. Augusztusban költöztünk. Kb. azóta nyugi van, visszatértek a normális hétköznapok - azt mondja, megváltoztam.... és ezt most mondja... úgy, hogy most én vagyok a baj forrása... lépni akarok és leültettem beszélgetni... így kell megtudnom, hogy hónapok óta űr tátong körülöttünk... miért? Miért nem mondja el, ha valami bajt érez? MIért mondja azt, hogy azért nem kritizál, mert nem akar bántani?  

    És ez a kisebbik fele... most, hogy tavasz van, ideje egy kicsit rendberakni az udvart.... lassan, de haladok - itthon vagyok, így amíg ő dolgozik én szépítem a kertet... de amikor szabadnapos, akkor besegíthetne nem??? Legalább lenne egy közös programunk. Legalább beszélgethetnénk közben.... ma, pl. én kint ások a kertben, ő meg bent játszik...

     

    Jajj, jól eleresztettem magam.... na, mindent összegezve arra akartam kilyukadni, hogy szerinted a feltétlen szeretetnek ezt is túl kell élnie, el kell néznie??? Légy őszinte velem. A hiba az én készülékemben van? Vagy hagyjalak már ezen a késői órán így ismeretlenül a problémáimmal???

    Tényleg bocs, de jelenleg te vagy az egyetlen férfi, aki hideg fejjel tanácsot tudna adni... 

    -gy-

    előzmény:
    a.csaba (1)
    2005-06-07  11:24
  12. 2006. január 22. 13:071851.
    Köszi, a gratulát klandika!

    A "szösszenet" nem dalszöveg, hanem Szabó Lőrinc: Szakítás c. verse.
    előzmény:
    klandika (1850)
    2006-01-06  14:48

Címlap

top