Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. december 14. 14:05281726.

    Ildikém!


    Igen, az a süti ami akkor nagyon ízlett neked és ezzel boldoggá tettél engem, aki soha nem volt nagy sütő hírében. Krisztinél láttam először és ő a lekvárt is úgy csinálta ahogy előírták, alma vagy körte volt mákkal. 


    Megcsináltam a zserbó golyót, egy egyszerű változatot, nagyon finom lett így is, most pihen a hűtőben és ha veszek csoki mázat bevonom.Lehet, csinálok még egy adagot mert ha azt szeretném jusson is és maradjon is kell. Nórinak is szoktam sütit adni ő meg beiglit ad. 


    Annyira nincs kedvem kimenni pedig kell, nincsen alágyújtós ide készítve. Úgy szeretem ha itt van a teraszon a fűtő anyag , csak ki kell nyúlni érte. Nem szép látvány, bár igyekszem rendben tartani, de a kényelem a fő. 


    Most jut az eszembe, azt mondta dokinő hogy szopogassak cukrot meg úgy igyak hogy befogjam az orrom, hogy kinyíljon a fülem. Néha hiába fogom de az orrom, fújom, hogy pattanjon ki, nem teszi. de már túltengtem fülileg


    Holnap munkanap. Megyek a piacra halat venni ,Veszek húst, én székelykáposztát főzök magamnak. A két ünnep között az fogom eszegetni, egyedól leszek. 


    Saci írta, hogy jó lett volna ha mind a ketten megyünk.Nem igazán megoldható, már a cicák miatt sem. Melindáéknál nincsen is annyi fekhely, akkor a szomszéd panzióba kelletett volna menni. de az igazi ok a cicák. 

    előzmény:
    franci47 (281725)
    2018-12-14  13:45
  2. 2018. december 14. 13:45281725.

    Ó de jó volt benneteket olvasni.


    Mondjuk szívesebben olvastam volna, hogy nincs fülfájás, jó a hallás stb. 


    Sacikám, soha ne tegyél semmit méregből. Sokszor ráfizettem erre, mostanában mondom magamnak nem mérgelődöm, megoldom, akárhogyan is  meglesz. Jobb így. Mérgelődöm, akkor minden sokkal nehezebb.


    Magdikám készülődj, a mondás nagyon jó. 


    Most mi Bencével várjuk a  vizszerelőt. Reggel anélkül vízbe léptünk, hogy akartuk volna, vagy lábmosás lenne. 


    Még nem ért ide. Most elzárta Bence a vizet, mert már sok vizet kihordtunk a semmibe. 


    Hát ennyit így karácsony előtt.


    A képet feltétlen megmutatom, de még nem értem rá kijavítani a fentiek miatt a  képet, és Zegre sem tudtam elmenni az árvíz elkerülése miatt. 


    Ma sütni is akartam, Anikó féle linzert. eddig elmaradt. 


    Hatlapost mindenképpen fogok sütni, mert a multkori nagyon finom volt. Az feltétlenül kell. Hát ennyit tudok a karácsonyi sütésről. Julika azt a sütit sütötted meg, azt az adventit, amit mindketten sütni szoktunk. Tudod milyen finom volt amikor ott jártam nálad adventen kívül és azt csináltál. Én is megsütöm.


    Kérdés hogy éri meg nálatok az előbb sütött süti a karácsonyt?????????????????????


    Nahát én ilyen napra ébredtem, pedig elhatároztam nem panaszkodom, de ez nem is az ez a Házunkba a TÉNY című műsor. Kényszerüségből nézem, látom, már annyira nem szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni. U t á l o m!


    Na majd csak vége lesz ennek is. 


     

  3. 2018. december 14. 13:09281724.

    Már megint itt vagyok....pedig már készülődnöm kellene....


    Sacikám ....annyi hülyeségei írnak össze-vissza...én azért gyakran fejtek rejtvényt, oldok meg kvíz kérdéseket......igaz, hogy sokszor elindulok valamiért ....aztán vissza...mert elfelejtettem.Gyertyát mostanában ritkán égetek ....de volt idő amikor folyamatosan égett.


    Nagyon tetszik nekem ez  a karácsony előtti  szokásotok...jó káposztafőzést!


    Nagyon szomorú, hogy elveszik a karácsonyvárás illúziója..hosszan lehetne taglalni miért és hogyan....minden ember másként éli vagy nem éli meg.


    Találtam egy  gondolatot ....sok igazsággal:


    "Lassulj le,hogy legyen íze az éltednek."/ új keleti mondás/


     

  4. 2018. december 14. 11:52281723.

    Szervusztok!


    Ildikém!


    Rákérdeztem ! Nincs összefüggésben a fürdő és a fül bajom.között. A fülem teljesen tiszta, nincsen semmi gomba, fertőzés.. ha fürdőbe mentem , orvosi tanácsra mindig parafinos olajjal kentem be és füldugót használtam. Soha nem érte víz.Ez az orrsövény ferdüléssel van összefüggésben. Nem fogom megúszni a műtétet. Az arcüregem legkisebb meghűlésekor már össze ér és nem tisztul csak hátra szívogatva. Állandóan sós vízzel és spry el kell, tisztítani, a régi műtét okozta lyukat állandóan kenni mert pörkösödik. Még nem hallok jól, ma megint súg de egy kicsit mint ha javulna. A múltkor is 3 hét kellett amíg vissza állt. Erről ennyit.


    ma sütöttem zsemlét és ha meleg a sütő megsütöttem a hógömböket. nagyon szépen sikerült de elfáradtam, 20 percre el is aludtam, azt sem tudtam hol vagyok, milyen idő van, annyira elbambultam. De már feléledtem, még boltba kell menni.


    Jó hogy Magdi mondta a palacsintát, és jó hogy Saci említett  a zserbó golyót. Milyen sokat csináltam amikor még Miskolcra jártam, nagy sikere volt. Azt fogok csinálni én is. Milyen jó, hogy így megbeszéljük.

    előzmény:
    franci47 (281718)
    2018-12-13  21:11
  5. 2018. december 14. 10:48281722.

    Szép napot Mindenkinek!


    Ildikó..nagyon jó volt reggel a te írásodra jönni....a festményednek biztos nagyon fognak örülni.....kérdezted a sértődésemet...még mindig tart, ez adott erőt az erőn felüli cipekedéshez......mivel csak én tudok róla, előbb utóbb elengedem....a semmittevésem csak félig sikerült...egészen nem is szeretem..


    Pötyike.....jó, hogy nem fáj semmid...tudom nekónk már ez is gyanus.....maradjon is így..


    Anikó....milyen napra ébredtél? Remélem a jó következett...


    Julika....javul e a füled? A cicák ?


    Magdi....én ma állítom össze a töltött káposztát...és holnap főzöm.......a már általunk kialakított hagyomány szerint karácsony előtt egy héttel van a napja.....elkerülendő a sok karácsonyi főzéssel járóütközést.....ja és bejgli is most készül melléje.....azért is jó, mert a jövő hét készülődésében jó lesz rájárni....


    Zserbót nem sütök, de a zserbó golyónak mindig sikere van......nem kell sütni és nagyon finom....emellett kiadós is, mert  elég tömény...


    Tegnap a papa csinált nekem forralt bort...kedveskedni akart, de szegfűszeg helyett úgy telerakta borssal, hogy csak na...hősiesen megittam és megdícsértem....azért remélem ebben a formában nem ismétli meg....


    Nem vagyok jó passzban...nem kellene mindenre figyelni........olvasom, hogy a rejtvényezés nem segíti az agyunk frissebben tartását....aztán a mécses égetés nem jó szokás, mert valami egészségre  káros anyagok szabadulnak fel...   mindezek után következett, hogy az emberek menekülnek a családi karácsony elől....na ez meg nagyon elszomorít....


    Legközelebb vidámabb dolgokkal jövök.....addig is vigyázzatok...gyógyuljatok


     


     

  6. 2018. december 14. 10:15281721.

    baracklekvár és túró.....

  7. 2018. december 14. 10:13281720.

    Sziasztok!


    Lassan jön a tél ....talán már kopogtat a határon / jaaj ....hiszen már nincs is /.Állítólag hó is lesz.


    Megtettem a mai körömet....az iskolás busszal elmentem   fél nyolckor a piacra....még sötét volt.Megvettem a káposztát, majd mivel volt még időm  ezt meg azt.


    Ildikém ....megmutatod majd a festményt?Nézem a Mistyt....nagyon jól játszanak a színészek ....a történet sem átlagos.


    Pötyikém az a " bizonyos összeg" jan1-től érvényes ....nem lesz osztva igaz szorozva se ..tettem mindenből ....lehet választani.


    Tegnap írtátok a zserbó palacsintát. Én a múltkor csináltam .....jó volt ....de semmi szenzáció nincs benne. Én is szoktam a diósat lekvárral enni ....ha olyan hangulatom van.Nálunk a nyáron a baracklekvár 3 túró   volt a nyerő.Olvastam a Fb-on zserbó roládot....nehezen tudom elképzelni ....de lehet majd "jövőre" csinálok egy próbasütést.


    Erika...a könyv kicsit csalódás volt.A történet  nagyon jó ....csak én azt hittem a Nők lapja után még hosszan folytatódik.Sajnos nagyon hamar véget ért.Azért érdemes elolvasni ...de meg nem venném....főleg azok után, hogy több mint a 3/4-ét tavaly már olvastuk./ Milyen hamar elment ez az év /.


    Össze kéne kapnom magam....délután a klubban lesz "forraltboros, zsíroskenyeres advent"...nyitott kapukkal.Mivel számítanak rám a segítésben ....nem húzhatom ki magam....pedig megint " begubózásban " vagyok.


    Legyen szép a napotok....vigyázzatok magatokra!

  8. 2018. december 14. 09:53281719.

    Sziasztok!


    Ildikó, jó volt olvasni az írásodat..igy napindítónak.


    Ma..le ne kopogjam mintha nem fájna semmim! Lehet nem is élek?  Persze ez nem jelenti azt, hogy fél óra múlva már nem fekszem a padlón, mert bele állt a fájás a hátamba.  Hesss!!! Még a gondolatot is elhessegetem!!!


    Vettem a boltban emezt-amazt (sütőpor, van.cukor, kókusz reszelék stb) legyen itthon.


    Hallottam kapunk 2.7 % emelést jövőre. De, hogy januártól..vagy elosztják két felé azt nem tudom.

  9. 2018. december 13. 21:11281718.

    Jó estét.


     


    Na csak ide értél Pötyi te is. 


    Nagyon ügyes vagy a babavarrásban.  Jó sokat kell vele dolgozni, de nagyon aranyosak és szépek. 


    Ma én is ügyködtem, festettem egy másolatot a vörös ruhás nőről. Emerigo Tot  /ha jól írom/  festette meg eredetiben. Eddig nem tudtam. 


    Már régen kérték a szomszédék, hogy adjam el az enyémet, de mondtam csinálok most másikat. Ma délután meglett.  Bea szerint jobb mint az első. Még holnap az egyik kezén kell kicsit javítani. /jaj pedig már összepakoltam, ecseteket mostam, rendet raktam magam után rendesen/. Majd ha kész lesz egészen akkor oda adom. Remélem örülnek neki. Már biztos nem számítanak rá. 


    Jól elácsorogtam a festés idején, jól megdagadt a lábam. Holnapra havat is igérnek azt hiszem, azért van ez a sokféle bajunk.


    Julika, remélem megjavul a füled. A fürdő  biztosan nem használ, még talán a vizgőz sem. Majd kérdezz rá. Zserbós palacsinta? Én a diós palacsintát mindig lekvárral eszem, igaz csokoládét nem szoktam beletenni. A csusztatott palacsintát nagyon szeretem, régen ettem sajnos.


    Ma én is sütni akartam, de aztán elmaradt. Először csak linzert, lehet, hogy szombaton elhozza az egyik ismerősöm a festőkéseket, akkor valamivel meg tudjam kinálni. 


    Borsikám nem szeretnék tyúkokat, elég nekem a kutya, az is rám maradt mint szamárra a kordé. A reggeli ébredés hozza a gondolatot is, hogy mit csináljak.  De nem égetően szükséges semmi sem. Az a baj, hogy nem szeretnék reggel zörögni,mert  Bea és Bence is tudnak aludni, csak én vagyok ilyen kialvatlan minden nap. Napközben papucsban vagyok,nincs házicipőm. Egy elektromos lábmelegítőm van, amit ide a géphez felhúzhatnék, de mostanában nem fázik itt a lábam.


    Erikám voltam a csontkovácsnál 4-én. Sürübben nem járhatok. Használt a kezelés - nem tudom ugyan mi lenne enélkül -  a csontok öregek, és nem maradnak a  helyükön, szétcsúsznak, és akkor jön a fájdalom, főleg, ha az ember emelget, és tesz-vesz, csinál nehezebb dolgokat. Most meghagyta, hogy nagyon vigyázzak magamra,mert jan.8 soká lesz. Eddig sikerült, ez a fájdalom ami van az szokásos, ez kiküszöbölhetetlen. Sajnos besegít a sarokfájás is. Ma csak felvizesedett a lábam, de majd reggelre leapad. Megszoktátok, hogy látszólag semmi bajom, de most sajnos több van már annál, mint szokott. Igérem, többet  nem panaszkodok. 


    Anikó, remélem egyik nap csak a tiéd lesz, ha mégsem kénytelen leszel egyet kinevezni magadnak. Minden rossz nap után  majdcsak jön egy könnyebb. Az lesz a tiéd,csak azt az ember későn tudja meg, pl. a következő rossz napon, hogy melyik volt a j nap. Na most bölcselkedtem egyet.


    Magdikám, szóval nem mész a koncseróra.  Jó szórakozást otthon, kényelmesen, nem kell elmenni, így haza sem kell jönni. Út megspórolva. 


    Sacikám, sikerült-e semmit csinálni. A te hozzáállásod a semmittevéshez nagyon rossz. Velem együtt valamit mindig akarsz csinálni, úgy érzed jól magad. Azért néha hanyagolj valamit. Miért volt sértődés? Békülj ki, de a karnis akkor sem fog összeállni. Újat kell venni. Sajnálom, jó, hogy nem lett  bajod.


    Annuska nincs komoly baj,  vagyis én vagyok elég komolytalan hozzá. Ma kiélvezkedtem magam a festésben, lett volna más dolgom is, de ehhez volt kedvem. Holnap elmennék a gyerekekkel a  boltba, ha csak valami közbe nem jön. Akkor maradok. 7-kor én is fent vagyok már, kivéve, amikor sürgős dolgom lenne, akkor bent maradnék az ágyban. Ilyen kifordított vagyok.


    Marika, eddig csak téged dicsértelek meg, hogy milyen csinos vagy, de  látom követtek a családtagok és ők is  jól néznek ki. Vigyázz magadra. 


    Na most aztán összehordtam nektek mindent, ami eszembe jutott, ami nem az majd akkor jut eszembe,mikor elment az iromány. Szóval, ha holnap reggel olvassátok, így  nézzétek el nekem, amit meg sem említettem. Pedig mindent olvastam.


    Legyen jó éjszakát, szép álmotok, jó meleg helyetek az ágyikóban. /a  hibákat nem javítom ki, így marad/.


     


     


     

  10. 2018. december 13. 20:07281717.

    Sziasztok!


    Csak ide értem! Pedig nem csináltam semmi különöset ami elvette volna az időt tőletek. Igaz varrtam, most magunknak..van két "memória" párnánk, nagyon szeretjük és szétment a huzat rajta. A múltkor kaptam szép fehér plüss anyagot..az eredeti is az volt..szóval azt varrtam délelőtt. Az elsőt kétszer, mert elméreteztem..szét kellett bontani és újra varrni..na azt utálom!!


    A karácsony még mindig nem állt össze nálunk...majd az utolsó pillanatban..szokás szerint. Ez a sütés-főzésre értendő.


    Én is nagyon rossz alvó vagyok..de mindíg is az voltam..ha 5-6 órát alszom az már jó!


    Kérdezted Erika a babákat...keveset adtam el. Többre számítottam. Sajnos nem tudok elmozdulni hosszabb időre itthonról..kellett volna keresnem egy viszont eladót..aki a karácsonyi vásárban árulta volna őket.


    De azért varrok megint egyet nekem ez terápia..annyira megnyugtat. És mivel korán felébredek ezzel töltöm az időt.


    Jön a hó..állítólag..csak nem lesz fehér karácsonyunk??

  11. 2018. december 13. 19:27281716.

    Julika, biztos nagyon örül majd a szomszéd asszonyod a sütidnek. Jó, ha van ilyen barátság. Gyógyulj meg! Erika szegény, Te is, ..jól nézünk ki,  ha mindenki lebetegszik.Ráadásul az ujjad is elvágtad! 


    Magdika, megértelek.. idegölő dolog csak várni, ..oda akkor az egész napod.Egyedül tényleg ne menj koncertre,  úgy nem is az igazi, és nem is elég biztonságos.


    Anikó  kedves, mi baj jöhet még?  Ugye ilyenkor többször is megméred a vérnyomásod?  Én megszegtem a Luca napi tilalmakat,   egyet  mostam. Vajon mi lesz a következménye?


    Ildike, amikor az ember fölébred, azonnal az jut eszébe, hogy ma mit is kell elvégezni?!  Talán ez hajtja ki az ember lányát az ágyból. Akkor meg már csináljunk is valamit.  Én meg délelőtt szeretek túl lenni és azután lazítani. Régről megszoktuk ezt a munkatempót - szerintem. Mi volt a padláson?  Volt valami rejtélyes, izgalmas???


    Jó hogy mondtad a hurkát Sacika, nekem is van egy májas tekercs a mélhűtőben, az O. barátnőjétől Nikitől kaptam. Falusi. Finom. Majd megsütöm valamikor.


    Annuska, Te is mostál ma?!  Jaj jaj, mi lészen most velünk?  ..Ha-ha...lesz egy halom illatos vasalni valónk! .Igen, köszönöm, ..jól szórakoztam, írom  is: Elmaradt névnapra emlékeztünk a Joe bácsi című P.szt.imrei  kocsmában. Alapból valami gyorsételt akartunk enni, de  végül mindenki "rendeset"  választott. Én juhtúróval töltött gombafejet kértem, volt hozzá kapormártás és krokett.  Annyit adtak, hogy a felét hazahoztam. A többiek megbirkóztak az adagjukkal.


    Ildike ki-be jártál, nem varrtál, és tyúkod sincs, semmi károd nem lehet! Mindent betartottál.  Deha volna tikod, mi baj származhatna belőle? biztos, a népi babonák közt lelek valamit róla. Kívánok a lábacskádra minden jót. Napközben papucsban v. házicipőben vagy?


     


     


     

  12. 2018. december 13. 18:33281715.

    Erika!


    Én azt írtam, hogy zserbós soha nem tudnék sütni viszont láttam zserbó palacsintát. Na, azt megtudom csinálni. Lekvár, dió. csoki rszelék...lehet rakottan csinálni és lehet csavarni is.

    előzmény:
    erry (281713)
    2018-12-13  18:19
  13. 2018. december 13. 18:27281714.

    Szervusztok!


    Zsúfolt napom volt. Reggel, Luca intelmét figyelmen kívül hagyva begyújtottam majd Csabára mentem. Ajándékot vásároltam, tegnap néztem ki, ma vettem meg mert nem volt annyi pénz nálam ami kellett volna. 


    Mikor haza jöttem jött a sógorom, hozott rengeteg újságot. Ez nekem aranyat ér a fűtéshez. vele jól elbeszélgettünk, ő is süket de ő  ma jobban hallott mint én. Én szinte semmit sem hallok, úgy meg lett kezelve a fülem, de mondta a dokinő hogy ennek így kell lenni még egy jó ideig. Tényleg nagyon megpiszkálták, szúrták, szívták...de legalább az a hatalmas zúgás megszűnt.


    Aztán délután elaludtam..olyan remegős napom volt, valami front közeleg? 


    Holnap sütni szeretnék..illetve nem szeretnék de kell. Azt szoktam vinni a szomszéd asszonynak, a Böbinek, ö nem szokott sütni.Viszont egy évben többször kapunk kóstolót, én a sütit viszem kóstolni.Meg kap egy dobozkát.


    A gyönyörűen megőszült Nóri is egy kis terítőt , dobozkát és sütit kap.


    Szombaton bemegyek halat venni. 

  14. 2018. december 13. 18:19281713.

    Szervusztok!


     


    Végre ideértem.....zúzós napom volt......Reggel orvoshoz kellett mennem....beléptem a felfázottak táborába. Már három napja kezdődött, próbáltam a házi szerekkel, de semmi eredmény. Kénytelen voltam a dokit meglátogatni, kaptam gyogyót, sok folyadékot kell inni. Öt nap múlva labor, aztán meglátjuk.


    Onnan irány a bevásárlás......a káposztán kívül minden mag van. Csak sót felejtettem el venni, pótolom, addig van elég....Szétszedtem a húsokat, zacskóztam, pakoltam. Kaptam szép kocsonya húst, most szép lassan fődögél....Mit ne mondjak, elfáradtam...Azért lenkéskedtem is egy kicsit.....jól elvágtam az ujjamat.....de ebcsont beforr....


     


    Magdi irigyellek a könyv miatt. Szerettem volna megvenni, de most annyi más jött közbe......Megjött a futár?


    Anikó úgy látszik nem csak a felfázást irigyeltem el tőled, de szintén az álmatlanságban szenvedek és a vérnyomatom is magas lett. Légyszi most valami jó jöjjön, hátha az is átragad rám....


    Francika voltál a csk-nál? Ezek szerint nem használt a kezelés......próbálj meg többet pihenni. Tudom könnyű mondani, csak betartani nehezebb..


    Marika csoda jó a frizurád.....szép a családod! Te is pihenj sokat és ne erőltess semmit.....


    Annuska nekem még hátra van a takarítás, te már előre vagy....A sütés, főzésről nem is beszélek......de majd meg lesz minden...


    Sacika sajnállak az eltört karnis miatt....de az pótolható, szerencse hogy neked nem lett semmi bajod....


    Julika ha jól emlékszem te írtál az újfajta zserbóról.....valamit én is láttam a neten, de most persze nem találom. Olyan csavart volt.....jó lenne megcsinálni.....


    Pötyi vannak érdeklődők a babákra.....Te mit sütsz karácsonyra?


    Borsika jobbulást a nagyfiúnak...ne dolgozz sokat, pihenj inkább, a munka megvár....


     


    Megyek eldőlök a fotelba és kiolvasom a múlt heti Nők Lapját, még egy cikk hátra van, aztán kezdem az újat.....csak előtte csepegtetnem kell még......


    További szép napot!

  15. 2018. december 13. 15:15281712.

    Szervusztok.


    Ez a mai sem az én napom, már megint alig aludtam valamit, szerintem a kakasokat is ébreszthetném, annyira korán felébredtem megint. Arról már nem is beszélve, hogy felugrott a vérnyomásom, alig tudtam délig lehúzni, de a fejfájás megmaradt, most kezdem összeszedni magam. Reggel még úgy gondoltam dokilátogatás lesz, aztán most napközben jobb lett a helyzet, majd reggel meglátom mi az ábra. Na kipanaszkodtam magam, pedig már magam is unom.


    Nagyon betartottam a Luca napi tilalmakat, igaz semmi tudatosság nem volt benne, így sikerült.

  16. 2018. december 13. 13:51281711.

    Sziasztok!


    Megtettem a mai körömet...jártam a városban ,de felét a dolgaimnak nem intéztem el.Siettem....mert a futár még mindig nem jött meg....már nagyon unom ezt az egészet.


    Az esti koncertre nem megyek.Zsófi akivel mentem volna megbetegedett.Mehetnék egyedül...de elég későn lesz vége és a sötétben, csúszós úton nem bóklászok .A nagy igazság az,hogy hangulaton sincs hozzá.Inkább bekuckózok ...és nézek egy rész filmet.


    Holnap reggel korán megyek a piacra...megveszem a káposztát...meg ami még kell hozzá.


    Olyan havazás előtti idő van...

  17. 2018. december 13. 13:20281710.

    Na látom megjöttetek. örülök nektek.


    Annuska drágám, azt hiszem a kevés alvás okozza. Nincs különösebb baj, csak  mégis jólesett most egy kis idő /fél óra/ az ágyban. 


    Későn fekszem, hajnalok hajnalán ébren vagyok. Aztán egy idő után fel is kelek, mert a fekvés is fáraszt. Jaj dolgozós koromban mennyit álmodtam erről, hogy addig alszom ameddig csak tudok. Na hát eddig tudok.


    Biztos már besokalltam. Azért van ám dolgom, sok apró, amit nem is írok, ide-oda menni tenni-venni. Ma már padláson is jártunk Beával,  stb. 


    Most iszom egy kávét, aztán majd meglátjuk mi lesz. 


    Sötét idő van továbbra is, biztos jön a hó is. 


     


     


     

    előzmény:
    Nusimama (281708)
    2018-12-13  12:54
  18. 2018. december 13. 13:05281709.

    Szép napot Mindenkinek!


    A délelőttöm elég menős volt.....Elmentünk reggel a csarnokba bevásárolni.....remélem az ünnepek előtt utoljára.Persze megint alig birtam haza cipekedni....rengeteg szép áru van....húsok, zöldségek...gyümölcsök..


    Mostam én is egy adagot.....pedig ma mosni , varrni, tűzetrakni tilos Gyorsan ebédet is kellett főzni....rongyos leves, hurka...


    Délután már nem szeretnék semmit csinálni....esetleg kis teszek-veszek....


     


     

  19. 2018. december 13. 12:54281708.

    Szervusztok


     Én is itt vagyok. Már a két mosásom lement, kiteregettem. Fözni nem kell. A lakás rendben.


    Julika, mozgalmas napod volt, a lényeg, hogy segitettek a füleden és a cicák is végre rendben vannak. Szegények biztos nagyon megijedtek,


    Magdika, engem is legkésöbb 7 órakór kirug az ágy. J.éknek szerencsés utat ebben a ködös, csuszós időben. Neked, jó szórakozást a könyvhöz. A futár megérkezett?


     Marika, de jó volt látni. csini vagy,  Sokat fogytál? Aranyos kedves a családod.


    Anikó fő az egészség. Elöszőr gyógyulj meg, aztán majd gondoldhatsz, hogy mit kell csinálni.


    Sacika, szép délutánod volt. Sokat sütöttél? Elég baj a karnis törés. Nem gondolod, hogy tuobátor voltál a függöny feltevéssel? ejnye,.


    Borsika, jó  szorakozást.


    Ildike, mi van veled? Te egy kis munka után nem szoktál lefeküdni? Remélem semmi komoly?


    Minden gyengélkedőnek jobbulást kivánok.


    Itt a reggeli napsütés után már beborult.

    előzmény:
    franci47 (281707)
    2018-12-13  12:16
  20. 2018. december 13. 12:16281707.

    Sziasztok.


     


    Jé, eddig senki sem ért rá velem együtt.  Az ajtó nyitva.


    Ma Luca napja van, de nem tiltja a bejövetelt, és a kimenetet sem. Csak talán varrni nem szabad. Mondjuk akinek nincs  tikja/tyúkja, annak semmi kára sem származhat belőle. 


    Most végeztem a főzéssel, .... ettem is .... kis mosással, de úgy elfáradtam bele, hogy le kell feküdnöm.


    Remélem a "fülesek" gyógyulnak, múlik a baj. Sacika is  megnyugszik, valamikor eltörnek dolgok, nagy bánatunkra. 


    Itt olyan  sötét idő van, azt hittem sosem lesz világos. Mire ide értem a napocska is betakarózott a felhőzetbe.


     

  21. 2018. december 12. 20:14281706.

    Drága Sacikám! Látod-látod nem szabad sértődésben lenni...mert a karnis megbosszulja .Én meg harmadszorra tudom leírni a mondatot.Nagyon sok mindent megcsináltál ma is.


    Jók ezek a találkozások...én már nagyon régen találkoztam a régi kollégáimmal...ismerőseimmel ...az előző életemből.

    előzmény:
    Rolta (281704)
    2018-12-12  17:09
  22. 2018. december 12. 18:07281705.

    Sacika, sajnálom, hogy ilyen kár ért. Már mint a karnis. Az afontos, hogy neked nem esett bajod. Marika, az ész megáll, ..milyen jó lett a frizud!  A családodat öröm volt nézni. Vigyázz  magadra és gyógyulj!!!  Pötyike, ..micsoda mozgalmas ünneped lesz. Leona biztos szépen fog szerepelni. A zene is a vérében van. Ildike, Anikó, jó h nem mentetek el megfagyni a temetésre. Áronnak átadom a jókívánságot, köszönjük szépen. Én megint elmegyek... elvisznek R-ék a Joe bácsi c. büffetbe valami sültet v. pizzát enni. Megyek. Már össze is kaptam magam. 1/2 7-kor indulok. Mindenkinek köszi az érdekes beszámolókat, ..imádom minden sorát.  Annuska ofőnk, légyszives pipálj ki,  hogy ma sokszor  itt jártam. /Ejnye, már megint stréberkedem?  ../


    Jut eszembe Marika hajáról, hogy Julika Nórijának még mindíg az a szép fehér hajszíne van? Az természetes hajszine, ugye? Ha látnátok, milyen szép! 


    Sacika csak egyszer végeztem hajkúrát, még nem volt ideje hatni, de egész biztos jó lesz, ..érzem.  Bízom benne. Köszi szépen. Megyek készülni. 

    előzmény:
    Rolta (281704)
    2018-12-12  17:09
  23. 2018. december 12. 17:09281704.

    Szép estét Mindenkinek!


    Marika.....szépek vagytok a családi képeken.....


    Sajnálom, hogy anny


    ian beálltatok a fülfájósok sorába.....talán az ünnepre sikerül kikúrálódnotok


    A még gyengélkedők és alig gyógyult lányok jó, hogy kihagytátok a temetést....gondolatban úgyis elkísértétek....


    Nekem tegnp szép délutánom volt.....olyan nagyon nyugodt, karácsonyra hangoló volt az ünnep......apró ajándékokkal és a régi ismerősökkel való találkozás örömével tértünk haza....


    Éreztem, hogy nem lehet a készülődésem olyan kerek, mint ahogy képzeltem....ma délelőtt mesütöttem a mézeseket és ezután fogom a linzert......közben kimostam az ágyneműt és átcseréltem őszire a még használt nyári paplanokat......Mivel sértődésben vagyok felmásztam a függönyöket is lecserélni.....itt jött a baj....az egyik szobai karnis eltört.....így állok most és nagyon sajnálom magamat.....

  24. 2018. december 12. 16:58281703.

    Szervusz marika!


    Köszi a családi képeket, olyan jó látni így együtt. és a hajad?? remekjó a színe ,  a fazonja, olyan fiatalos vagy vele. lehet, hogy én is vissza festem szőkére?..á, voltam én szőke eleget legyen most szőke más is.


    Nagy bajt csinálta,  kizártam a cicákat. Amikor készültünk az orvoshoz lezártam a cica ajtót és elfelejtettem vissza nyitni..Vince üvöltve dörömbölt az ablakon, Incike az ajtó előtt nyarvogott...Timi először nem értette, miért üvöltöztök, mondta, gyertek be...de aztán látta ezt ők nem tudják megoldani. Hálásak voltak Timinek..nem szokták meg, hogy zárva van előttük valami.  

    előzmény:
    Sacika44 (281699)
    2018-12-12  16:34
  25. 2018. december 12. 16:55281702.

    Marika...jó látni benneteket.Nagyon jó a frizurád....csinos vagy.


    Julika...kívánom,hogy javuljon a füled...nagyon vigyázz magadra.Pihend ki a fáradalmakat....biztos a cicák is kimerültek a "kirándulásban". Én is gyakran járok "Bostonban"....nem tudom miért pont oda megy mindig vissza.


    Anikó...én is elkezdtem a Mystyt...izgalmasnak ígérkezik.Ma szünet van, mert a nagy gépen van letöltve...olvasni fogok.

    előzmény:
    Sacika44 (281699)
    2018-12-12  16:34

Címlap

top