Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. február 19. 14:33277176.

    Pötyikém ....nagyon boldog névnapot kívánok.....és családod Zsuzsannáinak is!

  2. 2018. február 19. 11:13277175.

    Én bizony vettem sapkát, milyen jól tettem. A gyönyörű napsütésben fagyos szél lengedez.


    http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/intenziv-havazas-koz elit-magyarorszag-fele/q2wm9md


    Még nincs vége a télnek, tehát jól tettem, hogy vettem még fűtőanyagot. 

    előzmény:
    potymama (277174)
    2018-02-19  10:56
  3. 2018. február 19. 10:56277174.

    Köszönöm Annuska, Borsika..Pici mindnyájunk nevében!!!


    Az ablakból olyan kellemes időnek néz ki..elmentem a boltba ..nagy csalódás ért..olyan hideg van!!! Sapka persze nem volt rajtam..a fülem majd lefagyott.

  4. 2018. február 19. 10:54277173.

    Mégegyszer szervusztok


     Kicsit bolondozik a gépem, de azért csak sikerült betörnöm.


    Itt ragyogó napsütés van. Persze meleg az nincs. Érzödik a közeledő zimankó.


    Ma csendes napom lesz, ha minden igaz. 


    Varrogatni fogók, ha a szemem engedi.Remélem Sacika, Erika a Ti szemetek már javul?


    Mindenkinek nagyon szép kellemes hetet kivánok. A gyengélkedöknek mielöbbi teljes gyógyulást.

    előzmény:
    Nusimama (277171)
    2018-02-19  10:50
  5. 2018. február 19. 10:50277172.

    Sziasztok,


    szép napot!


    Ünnepelünk, ünnepelünk?  Éljen Pötyike!  Boldog névnapot kívánok sok szeretettel én is. Neki és a lánykája Zsuzsinak, még kisZsuzsinak is!!!


    Nekem is nagyon tetszett Saci ötletes köszöntő képajándéka!! 


     

    előzmény:
    potymama (277165)
    2018-02-19  09:50
  6. 2018. február 19. 10:50277171.

    Persze mint mindig a kép lemaradt.

    előzmény:
    Nusimama (277170)
    2018-02-19  10:48
  7. 2018. február 19. 10:48277170.

    Szervusztok


    Pötyikém, névnapod alkalmából nagyon jó egészséget, sok örömet és boldogságot, kivánok.


    A "sütis" Zsuzsinak sok siker és boldogságot

    előzmény:
    Nusimama (277169)
    2018-02-19  10:46
  8. 2018. február 19. 10:46277169.

    előzmény:
    BiriBiri (277168)
    2018-02-19  10:10
  9. 2018. február 19. 10:10277168.

    Szervusztok!


    Én is szeretettel köszöntöm Pötyi Zsuzsannát!!!!!


    Ragyogóan süt a nap, olyan, mint ha tavasz lenne. De ravasz ez a korai tavasz..nem dőlök be neki, sapkát húzok, úgy megyek a postára, a gyógyszertárba. Mostam, begyújtottam, almoztam a cicák után...körletrendet csináltam és most látom, 10óra el is múlt. Igaz, sokáig aludtam...valahogy most tovább alszom, jólesik. Ebédem van, kocsonya.kettőkor megyek a varrókába, drukkolno fogjuk amit kiszurkáltam...most dől majd el, milyen munkát végeztem? 


    Saci remek képet küldött Pötyinek, olyan testhez álló 

  10. 2018. február 19. 10:03277167.

    Elküldtem a film  6- 10. részét.

  11. 2018. február 19. 09:55277166.

    Szia Saci! Egyik kép jobb mint a másik Köszi!!

  12. 2018. február 19. 09:50277165.

    Köszönöm Ildikó!


    A Facebookról jöttem..olyan jó képet tett fel Saci nekem..el is mentettem!


    Ha esetleg nem láttátok volna..ide teszem!!!

  13. 2018. február 19. 09:47277164.

    Pötyinek........ és minden Zsuzsijának boldog névnapot!

  14. 2018. február 19. 09:35277163.

    Kedves Pötyi és Zsuzsanna családtagjaid!


     


    Kívánok neked és nektek sok boldogságot, szeretetet,egészséget névnapotok alkalmából.

  15. 2018. február 18. 20:42277162.

    Marika írtad, hogy Veszti milyen "jeles" ünnepen született. Alexa meg március 15.-én..mikor kicsi volt egy darabig hagytuk abban a tudatban, hogy mindenki őt ünnepli!

  16. 2018. február 18. 19:10277161.

    Szervusztok!


    Gyönyörű volt reggel minden, de már nyoma sincs.Délelőtti főzésen és sportszelet készítésen kívül nem sok hasznos dolgot csináltam.


    Gyerekekkel beszéltem telefonon,filmeztünk, Nők Lapját olvastam.


    Saci Misó skót ruhája nagyon tetszett.Józsinak jobbulást kívánunk.Sikeres ügyintézést.


    Borsika hájasodat szívesen megkóstolnám.


    Erika lassíts kicsit.Nehogy megbosszulja magát ez a sok menés.


    Ildikó jó gondolatokat hoztál.Sztrapacskát valamelyik nap csinálok.Úgy megkívántam ahogy írtad.


    Pötyi utólag boldog szülinapot Vesztinek.Nevezetes napokon vannak az ünnepei.


    Anikó milyen idő volt nálatok?Ki tudtál menni kicsit?


    Julika nagyon guszta a tortád.Még a lóherét is felfedeztem rajta.Nórinak biztos jól esett, hogy meglepted.


    Magdi én grízsmarnit szoktam, grízt és lisztet egyenlő arányban keverni.Tudom ez más.Csak lisztből még soha nem próbáltam.Jó sok munkád lehetett a csirkékkel.J.biztos örült neki.


    Annuska vigyázz nehogy csússzon az út és valami baj legyen.Inkább hagyd a járdát.


    Aludjatok Jól.

  17. 2018. február 18. 19:09277160.

    Borsika..éppen láttam, hogy kezdik vetíteni a Forsyt-ot.


    Micsoda siker sorozat volt!!! Én megvettem a könyvet is.


    ...................


    Közben hívott Alexa..dumáltunk.Mindig kérdezem mit vett..mert úgy örülök amikor "gyarapszanak"


    Mondta, hogy a munkahelyén leselejtezték a monitorokat és azt ilyenkor kidobják. Markusz hazahozott kettőt, de nekik laptopjaik vannak..így "kénytelen" volt venni egy asztali sz.gépet..legalább Leona nem az ő gépeiket nyüstöli. Ott ugyanúgy van turkáló a műszaki cikkeknek mint nálunk a ruháknak..szóval ott vette ..de használható, teljesen jó és olcsó volt.


    Ja, és földrengés volt náluk!!! Ott állítólag nem szokott lenni..4.2 -es..Alexa érezte, mert emeleten laknak.

  18. 2018. február 18. 18:49277159.

    Borsika!


    Most nem nézem, de anno nagyon szerettem. Még a könyvet is elolvastam. Most még rejtvényezek egy kicsit aztán  aTalálkozás Vénusszal filmet fogom megnézni. Szabó István 80 éves, az ő tiszteletére játsszák a Dunán

    előzmény:
    BORS (277158)
    2018-02-18  18:30
  19. 2018. február 18. 18:30277158.

    Forsyte Saga.


    Na, ..leírtam vhogy. Lányok, nézitek ezt a régi sorozatot?


     


    Ildike, kaptál egy ernyős kislányt, az elmés vasárnapos gondolatokért.


    Magdika, remélem nem idegesíted fel magad fel túlzottan a kapcsolat hiánya miatt. 


    Lapozok, de hiába: ..Marika sehol. 


    A család, ..igen, jönnek és "fölkapnak" minket és visznek. Engem is tegnap, akár csak Pötyit. Már megszoktam. Persze azért örülök, h ilyen "kapós" vagyok.

    előzmény:
    franci47 (277148)
    2018-02-18  09:56
  20. 2018. február 18. 17:52277157.

    Szervusztok!


    Látom mindenki élvezi a vasárnap nyugalmát...én azt tettem. Olyan sokat szundikáltam, elmélkedtem, "meditáltam".Most a csönd esett jól. Pedig elterveztem, filmezek, aztán mégis nyugalomba vonultam. Mondjuk a szemem is vacakol..de most feltámadtam és megnézem milyen is az a film? Pihenjetek tovább, kellemes vasárnap estét kívánok!


    Bors! Láttam a képeket, köszönöm!!!!

  21. 2018. február 18. 13:16277156.

    Köszönöm,megkaptam.


    Belenéztem az első részbe, hát nem semmi. De úgy emlékszem, egyszer régen már küldtél   hasonlót, vagy ezt. 


    Szörnyű,biztos, hogy így mennek a forgatások, mindenki megőrül mire  összeáll a sorozat. Nem csoda, h ogy úgy járnak a színészek, ahogy. Kiégnek a sok munkában, balesetveszélyes is, ami nemrég meg is történt egy halálesettel. Nem bírják az iramot és öngyilkosok lesznek. 


    Hány részes?  vagy majd megnézem. 


     


    Pötyikém az ünnepeltjeidnek kívánok sok sok boldogságot. A Zsuzsiknak majd holnap. 

    előzmény:
    potymama (277154)
    2018-02-18  11:24
  22. 2018. február 18. 12:11277155.

    Szervusztok!


    Ma nagyon lusta napom van. 6 kor behoztam a cicákat és vissza feküdtem...el is aludtam. Jólesett. ma semmit sem csinálunk, az ebéd tegnap megfőtt. Kis vasalás van, Timi munkaruhái, és csak a szórakozásnak, a pihenésnek szenteljük a napot. Megkaptam Pötyi linkjeit, abba fogok most belenézni.


    Borsika!


    Köszi a képeket, olyan jó volt vissza nézni. 

  23. 2018. február 18. 11:24277154.

    Elküldtem a film első 5 részét, Ildi, Magdi, Saci, Julika és Annuskának is..ha akarja letölti.


    A filmre nem tudok mit mondani, régen láttam..de megdöbbentő volt ahogy bemutatta a sorozatok életét, hogy hogy készülnek. Persze van benne ármány és szerelem is.


    Feltöltöm a többi részt is, aki kíváncsi a többire letölti.

  24. 2018. február 18. 11:15277153.

    Szervusztok


     Itt is fehérbe öltözött a táj reggelre. Mivel a fiam 6 óra tájt felébresztett, hogy már a határnál van- végig hókotró után ment- Gyorsan rendbe szedtem magam és kimentem elseperni a havat az én járda szakaszomról. Ja a kimenet nem volt egyszerü, mivel a zár befagyott, s elöbb azt kellett kifujni. A hóseprés volt a felesleges munka, mivel már olvad.


    Egy kis körletrend egy hosszabb telefonbeszélgetés Vikivel, szóval igy telt a délelött. Most azon gondolkodom, hogy kimegyek a kis havert is lepucolom.


    Sacika, sok szerencsét a jövőheti hivatalos dolgodhoz.


    Ildike, jók a vasárnapi gondolatok.


    Anikó hogy vagy????????????????????


    Borsikám, a hájast én is imádom, de eddig még soha nem sikerült igazán.


    Erika, azért szuszanj is két rohanás között. Azt a duracelt -t idönként ki kell ám venni.


    Julika,  jó az ilyen barátnő.


    Magdika, kipihented magad?


    Marika nem volt tegnap.


     Pötyike, Vesztinek utolag nagyon sok boldogságot kivánok és további sikereket.


    Itt közben már kitisztult az ég és a nap is erölködik


    Szép és vidám vasárnapot kivánok.

    előzmény:
    potymama (277150)
    2018-02-18  10:26
  25. 2018. február 18. 10:59277152.

    Nagyon röstellem, ..hmm..mert ma már eleget "buzogtam" ..visszavonulok, ..de elébb  hoztam egy ölelést  Anikónak, ..Aranyossy E. vers részlettel,  ..csak úgy.


    Ildike nagyon tetszenek a gondolatok amit hoztál, újra el fogom olvasni. Birike, és Erika, ha a szkájp felé jártok, kéretik bekukkantani és olvasni. Elég egy mosolygós fejecske válaszul. Nnna. Mindenkinek köszönöm, aki megemlített engem is. Mire kimentem, nekem már csak kevés hóseprés maradt. 


    -------------------------


     


    „Egy csepp ölelésben benne van a szived,


    csodálatos érzés, boldog pillanat.


    A világ száz nyelvén ugyanazt jelenti,


    s ebben a burokban jól érzed magad!


    Lelked szinte szárnyal, csak örömöt érzel,


    rájössz  a világod örömteli hely,


    mert az ölelés a lélek könnyed tánca,


     


    mely a fájó gondot feledteti el ..”


     


     

Címlap

top