Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Úttörős nóták

Laurie75
Létrehozva: 2005. február 23. 16:49
Ide gyűjtjük fiatalkorunk táborozós vagy mozgalmi dalait:-)
  1. Torolt_felhasznalo_440370
    Torolt_felhasznalo_440370
    2005. március 5. 16:32201.
    Úgy láttam, ezt még senki nem írta le:

    A rablánc a lábon nehéz volt,
    de széttörte büszkén a nép.
    Mert példája volt, aki érte feláldozta hű életét:
    Lenin, a hős ki csak népének élt!

    A béklyó a porba lehullott,
    az ember a napfénybe néz,
    A zászlót emeld fel az égig, s ő járjon előtted míg élsz:
    Lenin. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_370559 (184)
     
  2. 2005. március 5. 20:43202.
    Sajnos anyuéknál vannak azok a régi verseskönyveim, amikben ez benne lehet. Húsvétkor megyek csak haza. Ha addig nem találod meg, akkor megírom neked.
    Volt benne valami ilyesmi:
    Mire kisült a fánk,
    elfogyott a fánk.
    előzmény:
    neszeri (200)
     
  3. 2005. március 6. 18:02203.
    Szia!
    Igen, ez az. Most, hogy írod, emlékszem, hogy ez lett a vége. Jó lesz húsvét után is, mert itt a neten nem találtam meg. Köszi szépen és előre is kellemes ünnepeket:o) Szeri
    előzmény:
    Laurie75 (202)
     
  4. 2005. március 9. 17:16204.
    Méhraj duruzsol fák közt fű alól
    Fürjek dala szól tó partján.
    Sok száz búzakalász érik-hajlik
    Táncol ragyogó fénykarján,

    lengő gabonánk szépen gyarapodik,
    nótánk száll kedvünk ragyogó
    tenger a dolgunk,
    a gyümölcs, a világ békét vár.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_504623
    Torolt_felhasznalo_504623
    2005. március 10. 12:38205.
    Tapsolva énekeltük, úgy, hogy egy taps, egy térdre taps:

    Szólj, szólj ha kell, nananana,
    A csend az nem felel, nananana.
    Szólj, szólj ha kell, nananana
    A csend az nem felel, nananana.

    Az igazság a barátom,
    Mindig szívesen látom.
    Ha bajban vagyok, szólni fog,
    S nem lát többé rossz napot.

    hát
    Szólj, szólj ha kell, nananana,
    A csend az nem felel, nananana.
    Szólj, szólj ha kell, nananana
    A csend az nem felel, nananana.

    Az igazságnak van súlya,
    Nem váltható aranyra.
    Mert drágább az az aranynál,
    Gondolkodj, és Te szóljál!

    hát
    Szólj, szólj ha kell, nananana,
    A csend az nem felel, nananana.
    Szólj, szólj ha kell, nananana
    A csend az nem felel, nananana.

    Ennyire emlékszem, lehet, hogy van több versszak is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_504623
    Torolt_felhasznalo_504623
    2005. március 17. 10:59206.
    Harsan a kürtszó, úttörő
    Sej, a mi sorainkra büszke a nép
    Járjuk a bércet, hegytetőt
    Nótánktól visszhangos a rét.

    . . .
    Tágul a fényes szemhatár.
    Jöjj, ide, pajtás, hív a dal,
    Meglásd, miénk lesz a nagy diadal!

    (Hiányos, ennyire emlékszem. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_504623
    Torolt_felhasznalo_504623
    2005. március 21. 13:07207.
    Úttörő és kisdobos,
    Ha munkáról van szó mind okos
    Összefog és összetart,
    Tiszta a szíve jót akar!

    Refr:
    Együtt-egymásért a harcban
    Együtt örömben és bajban
    Kéz segít a kéznek,
    Ész segít az észnek
    Így hamarabb kész lesz (taps taps ta-taps taps)
    ha munkánkban mindenki rész vesz.

    Kell itt ész, és jó erő,
    Kell ide sok-sok úttörő.
    Szép jövő, ez vár miránk
    Mi építjük fel új hazánk!

    Együtt-egymásért. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_110662
    Torolt_felhasznalo_110662
    2005. március 21. 13:14208.
    ki tud közületek zenét letölteni?
    ki ért hozzá egy picikét?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_963066
    Torolt_felhasznalo_963066
    2005. március 31. 15:26209.
    Utra kél az úttörő, szép tavasz ha ébred,
    téli aló fák közé visszatér az élet.
    Vidám nóta száll, úttörő amerre jár,
    őt köszönti rét, az erdő, s fákon a sok madár.

    Habvirágos táncot jár tó tükrén a szellő,
    nyári égbolt ó, mi kék, messze jár a felhő.
    Vidám nóta száll. . .

    Elröpült a tarka nyár, szines lett az erdő,
    őszi napfény kincset ér: édes fürtöt termő.
    Vidám nóta száll. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_318578
    Torolt_felhasznalo_318578
    2005. március 31. 18:32210.
    Minden nyelven egy a dal, énekeld velünk!
    Nem kell többé háború, béke kell nekünk!
    Mert játék kell és víg kacagás és sok-sok jó barát,
    Ha egy akarattal építünk, csuda szép lesz a világ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_963066 (209)
     
  11. Torolt_felhasznalo_886887
    Torolt_felhasznalo_886887
    2005. Április 28. 19:51211.
    Hu de leult a topik, igaz, en sem tudok tobb uttoros dalt, mint amit mar leirtatok. Most akarom a parom ravenni, hogy nyomtassa ki, amit beirtatok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_318578 (210)
     
  12. 2005. Április 28. 21:10212.
    No lehet, hogy volt már, de eszembe jutott most, hogy írtál:

    Ébredmár, ragyog a világ,
    Sugarát gyújtja a hajnal,
    Megzendül, dalol a határ ,
    Madarak víg dala szárnyal.

    refr.
    Hajnal tájban harmatos a rét,
    Párát oszlat a szellő,
    Ifjú szívek (sugara?) ha száll,
    Menekeül messze a felhő.

    Hogy is van?????:)))

    (Alt: Hajnal tájt, harmat száll. . . . . . )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886887 (211)
     
  13. Torolt_felhasznalo_682719
    Torolt_felhasznalo_682719
    2005. május 5. 20:43213.
    Nem volt a Szása. . . [A]



    E E7 Am

    1. Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma,

    E E7 Am

    Nem volt a Szása csak egy kis cigányleány.

    Dm Am

    ||: Nagy Oroszországban, a vad Ural aljában

    E E7 Am

    Vitte kopott trojkáján egy cigánykaraván. :||



    2. Szergej dalára víg táncot jár a Szása,

    Szergej virága díszlik dús barna haján.

    ||: Csodás május éjen, az erdő sűrűjében,

    Csókot kér a legény, s csókra csókot ád a lány. :||



    3. Egyszer csak vége lett a dalnak és a táncnak,

    Elvitte őt erővel egy kozák legény.

    ||: Hites feleségnek és törvényes cselédnek,

    Álmaiban él csupán az erdei legény. :||



    4. Sápadt a Szása és búsan jár a házban,

    Unott minden éjszakája, unott nappala.

    ||: De ha Szergej eljő, hogy Szása, hív az erdő,

    Újra ő a legvidámabb s a legboldogabb. :||
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_682719
    Torolt_felhasznalo_682719
    2005. május 5. 20:45214.
    Ha minden nyelven [A]

    G C G

    1. A fény a napból jön, s a földnek kincset ér,

    Em7 D7

    A néger tőle barna, más pedig fehér.

    G Am7 C F

    De lenn a forró égöv alján és az Elba partján,

    G Am D7 G

    Egy a színe, csak piros a vér.

    Ha minden nyelven szerethet a szív,

    Ha minden nyelven gyűlölhet a szív,

    Hát minden nyelven gyűlöl, ó, ó, szeret,

    Ó, ó, érzi ezt a szív!

    2. Hogy sorsod szebb legyen ma, ember rajtad áll,

    Betermi kincseit a zöldellő határ,

    S a gyárban gyors kezével, önként szab a munkás törvényt,

    Emberré lett itt az ember már.

    Nem zeng-e minden, bölcsebb lesz a föld,

    Nem zeng-e minden, gazdagabb a föld,

    Nem zeng-e minden, szebb lesz, ó, ó, jobb lesz,

    Ó, ó, boldog lesz a föld.

    3. Van még sok ország, hol csak szolga módra túr,

    És tűr a dolgos ember változatlanul,

    Ahol a rengeteg gép ott áll, s nem a népnek szolgál,

    Mert a pénz, a pénz csupán az úr.

    Ott sose mondják: happy, happy days,

    Ott sose mondják: happy, happy days,

    Ott sose mondják: happy, ó, ó, happy,

    Ó, ó, happy, happy days.

    4. Ma még a küzdelemnek vége-hossza nincs,

    A népek tudják jól, a béke drága kincs,

    De hát a hajnal biztos eljön, béke lesz e földön

    S összeroppan minden rabbilincs.

    És száll a dal majd: ocseny harasó,

    És száll a dal majd: ocseny harasó,

    És száll a dal majd: ocseny, ó, ó, ocseny,

    Ó, ó, ocseny harasó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_886887
    Torolt_felhasznalo_886887
    2005. május 6. 16:04215.
    Szerintem, meg nem volt ez, en is tanultam ezt enekkaron, de nekem ugy kiesik a fejembol, csak most ugrott be, mikor leirtad.
    előzmény:
    szoprán (212)
     
  16. Torolt_felhasznalo_938863
    Torolt_felhasznalo_938863
    2005. május 19. 17:09216.
    Add a kezed, úttörő, hisz egy úton megyünk
    A nyakunkaba piros és kék nyakkendőt kötünk.
    Dobok, kürtök hangja ma csak minket ünnepel,
    Egy ütemre lépünk és a szívünk ráfelel:

    Ha tízen, ha százan, ha ezren vagyunk,
    Ha egymást segíti két izmos karunk
    Szemünkben égnek bátor tiszta fények (TAPS-TAPS)
    Pajtás, dalunkat hallgatja az egész világ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. január 31. 17:39217.
    Istenem,de jó...de rég volt...telitorokból énekeltük és a tanárok majd megbolondultak tőle! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_682719 (213)
    2005-05-05  20:43
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. január 31. 18:41218.
       ne már  Ilyet énekeltetek? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938863 (216)
    2005-05-19  17:09
  19. Torolt_felhasznalo_162583
    Torolt_felhasznalo_162583
    2006. Április 14. 05:14219.
    Erdő szélén áll egy nyírfa,
    Abból lesz a jó balalajka.
    Sej, te szép balalajka.
    Sej, te szép balalajka.
    előzmény:
    Laurie75 (18)
    2005-02-23  17:18
  20. Torolt_felhasznalo_198959
    Torolt_felhasznalo_198959
    2006. június 27. 16:40220.
    ifjú szívek  kacaja ha száll.. a többi nekem sem jut eszembe
    előzmény:
    szoprán (212)
    2005-04-28  21:10
  21. Torolt_felhasznalo_198959
    Torolt_felhasznalo_198959
    2006. június 27. 16:49221.

    Lévén, hogy bányászvárosban nöttem fel, nekünk a bányászhimnuszt is tudnunk kellet és jó napot helyett Jó szerencsét köszöntünk a suliban.

    Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete.

    Váratlan vész rohanja meg, mint bérctetőt a fergeteg.

    Nem kincs után sóvárgom én, bányászkislányt óhajtok én.

    Bányászkislányt óhajt szívem, ki szívében bányász legyen.

    És hogyha majd a föld ölében végóránkat éljük, isten kezében életünk, ő megsegít reméljük.

     Te kisleány ne bánkódjál, bányásznak halni szép halál, egekbe szállani fel, fel. Szerencse fel, szerencse fel, szerencse fel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2006. június 27. 22:23222.
    .....menekül messze a felhő.

    Befejeztem, jó?
    Jaj de régen is volt!)))))
    Jó, hogy írtad, most kicsit felvidultam, köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198959 (220)
    2006-06-27  16:40
  23. 2006. június 27. 22:30223.
    menekül messze a felhő.

    Ez már a vége, aztán megint refrén.
    De jó, hogy írtad, egész jó lett a kedvem! Köszi!)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198959 (220)
    2006-06-27  16:40
  24. 2006. június 27. 22:33224.
    Menekül messze a felhő.

    Ez a vége. Aztán megint refrén.
    De jó lett a kedvem egy pillanatra! Köszi!))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198959 (220)
    2006-06-27  16:40

Címlap

top