Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretőből feleség

Torolt_felhasznalo_413850
Torolt_felhasznalo_413850
Létrehozva: 2004. október 14. 18:27
Sziasztok.
Sokáig olvasgattam a "Szeretőként élni..." topicot, onnan jött az ötlet ennek a topicnak az inditására.Szeretném elmesélni nektek a saját történetemet.
13 évvel ezelőtt egy nálam 13 évvel idősebb férfi szeretője lettem.Neki egy nála 3 évvel fiatalabb felesége meg egy 9 éves gyermeke volt.Én uj voltam a munkahelyen.Fiatal, csinos, ápolt voltam, saját lakással, kocsival.Két hónapi ismerettség után meghivott egy kólára és még aznap este lefeküdtem vele.Ez egy 4 éves kapcsolat kezdete volt. Aztán jött a közös vállalkozás, üzleti utak, nyaralások. A felesége SOHA nem tudta meg.Szerintem mellesleg nagyon jó feleség volt. Dolgozott, főzött gyerekkel tanult, de én beleszerettem a férjébe ő pedig belém. Imádtuk egymást. Nem tudtunk létezni egymás nélkül.Nagyon szerettem volna, ha elválik de ezt soha nem kértem, vártam, hogy lépjen Ő. Rengeteg mindent megéltem vele : könnyek, szakitások, békülések.Aztán az egyik veszekedés után nem álltam oda az ajtóba "csak a testemen keresztül" felkiáltással.Elutaztam egy hónapra. akkoriban még nem volt mindenkinek mobilja - nekem sem.Mikor hazaértem a faxgépben volt kb. 2 méternyi szerelmeslevél, versek.Azzonal elmentem az irodájába.Akkor szeretkeztünk utoljára.Én azt hittem minden megy tovább, de akkor meg Ő utazott el a családjával.Nem tudtam mi történt, azt hittem megbolondulok.Mikor hazajött felhivott és ridegen kijelentette, hogy vége. Következett egy olyan év ami alatt nagyon forgalmas lett a magánéletem.Aztán megismerkedtem a férjemmel.Persze Ő is nős volt - vagy legalábbis mindenki úgy tudta, én is.Eltelt még egy év amikor teljesen véletlenül megtudtam, hogy el vannak régen válva, csak a gyerekek miatt laknak együtt.Azonnal megkérdeztem, mire elmondott mindent.Azért maradtak egy lakásban mert a Ő nem akar kimaradni a gyerekek neveléséből. Nagyon szereti őket.Másnap jelentkezett az ex.Találkoztunk és akkor lepődtem meg, hogy mindent tud rólam ami a syakitásunk óta történt velem.Végig tartotta a kapcsolatot a legjobb barátommal. Tőle tudja, hogy szerelmes vagyok és látszott rajta, hogy örül boldogságomnak.Azóta mi összeházasodtunk, a gyerekek velünk laknak - az anyjuk lelépett egy másik pasival.Most várjuk mind az elsö közös babát.Nagyon boldog vagyok.A férjem ráadásul egy szuper jó pasi.Gyengéd, figyelmes nagyon szeret minket.
Tanulság? Talán csak annyi, hogy el kellett telnie annyi évnek, hogy megértsem ő volt az aki sokkal jobban szeretett, mert el tudott engedni.Ha ö akkor nem tart ki az elhatározása mellett, lehet még a mai napig ebben a se vele-se nélküle,se velem-senálkülem kapcsolatban vergődök. Tudom hogy neki sem volt könnyű.Tudom mennyire szeretett.
Mostanában csak a munkahelyemen hiv fel, szülinapkor, névnapkor. Még most is elkezd izzadni a tenyerem ha meghallom : szia kisvörös.
Még csak annyit, hogy messze nincs már annyi időm magamra mint azelőtt, de nem hagyom el magam. Próbálok most is csinos, ápolt lenni, mint amikor megismert.
  1. 2004. október 15. 11:5126.
    Egy dolog jutott eszembe. . . . biztos ismeritek a kutyából szalonna esetét. . .
    Én nagyon félnék egy olyan pasit bevállalni, aki csalta a feleségét éveken át.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_213648 (1)
     
  2. 2004. október 15. 11:4125.
    Sziasztok! Nekem a legjobb barátnőm volt szeretői státuszban egy nála jóval idősebb férfivel. Több mint 2évig ment a hitegetés, mindig volt vmi indok amiért a férfi "nem tudta" elhagyni a családját és a vége az lett a dolognak, h. egy 3. nőért hagyott mindent( aki mellesleg a 2. hónapban véletlenül teherbe esett:-)))). A lány többször kérte a férfit, h. ne keresse, hagyja stb. annak persze esze ágában sem volt. És a vége egy hatalmas csalódás lett. . . 1000000-ből kb. egy aki elhagyja a családját egy szeretőért, mert ugye azért azt sem kell elfelejteni, h. nem véletlenül házasodik össze két ember és nem valószínű, h. aki otthon van az olyan rossz. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_215994
    Torolt_felhasznalo_215994
    2004. október 15. 10:5524.
    Én még háromról hallottam egy másik topicon:) javul a statisztika. . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946350 (22)
     
  4. Torolt_felhasznalo_413850
    Torolt_felhasznalo_413850
    2004. október 15. 10:5123.
    gina_76
    Nem hiszem, hogy az hallatszott volna ki abból amit leirtam, hogy büszke lennék arra , hogy pont nős pasikat fogtam ki. Szerencsés vagy, ha nem kerültél ilyen helyzetbe. Pocsék érzés például a karácsonyt egyedül tölteni, másnap tartani "utó-karácsonyt", az állandó bujkálás, hogy meg ne lássanak, akkor amikor legszivesebben vele töltenéd minden idődet - most nem a nyaralásokról beszélek, azok tényleg szuperek voltak -. Sajnos nekem igy alakult. Talán annyi hasznom volt az egészből, hogy tudom - vagy legalábbis, ugy gondolom, hogy tudom - mit mire van igazán szüksége a férjemnek. . . . hogy azt amit annak idején nem kapott meg otthon azt én mindig, ezután is megadjam neki. Szeretnék örökre a steretője, barátja, társa maradni. Boldog lehetsz, hogy nem kerültél soha ilyen helyzetbe de sajnos a másik topicban nagyon sokan vannak akik most is ilyen kapcsolatban vergődnek és nem bitzos, hogy azért mert mazochisták lennének. Én csak azért irtam meg a történetemet, hogy kicsit biztassam azokat akik elolvassák, hogy ki lehet kerülni belőle de nagyon sok szenvedéssel jár még aztután is.
    Én amikor végülis elhagyott ekezdtem pasizni. Egyik jött a másik után, érzelmek nélkül. Hülyét csináltam magamból.
    Szóval ne itélj el senkit, akinek nős pasija. Nem tudom, hogyan gondolkoznék ha én lennék a megcsalt feleség, de remélem ez soha nem következik be. . . . ha pedig mégis, biztos, hogy nem csak a másik nőt hibáztatnám mert saját tapasztalatból tudom, hogy ha egy házasság megromlik, ott hibásak mind a hárman.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951329 (7)
     
  5. Torolt_felhasznalo_946350
    Torolt_felhasznalo_946350
    2004. október 15. 10:4622.
    Akkor én vagyok a kivétel. . . :-)))
    Bár még nem lettem feleség, de ez csak rajtam múlott, én halogattam/halogatom. A párom 1 hónap után elhagyta a feleségét, elváltak és néhány héten belül megkérte a kezemet. Ennek már 1, 5 éve. . .
    Rajta, lehet megkövezni! :-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920590 (21)
     
  6. Torolt_felhasznalo_920590
    Torolt_felhasznalo_920590
    2004. október 15. 10:3721.
    Nem akarnék megbántani senkit, de annyira hamis vágyálomnak tűnik ez a cím. . .

    Én még senkit nem ismerek, aki szerető statusból feleséggé lépett volna elő. A statisztikák is azt támasztják alá, hogy több mit 90% ban visszamennek a feleséghez.

    Mikor a csalás kitudódik pedig szinte kivétel nélkül a feleség az, aki beadja a válópert.

    Szóval olyan hamis illúziónak hat a cím.

    Meg mint kiderült, a topic indítót sem a szeretője vette el. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_215994
    Torolt_felhasznalo_215994
    2004. október 15. 10:0020.
    Nem igazán értettem akkor a tegnapi hsz-ed, de el kellett mennem, ha gondolod írd meg, hogy gondoltad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_697974 (18)
     
  8. Torolt_felhasznalo_215994
    Torolt_felhasznalo_215994
    2004. október 15. 09:5819.
    Na megjöttem én is:) Nekem is eltűnt az életemből két évre (addig éltem együtt valaki mással, aki a nyomába sem érhet) én kerestem meg. . . miután szakítottam. . . az a baj, hogy egymásba menekülünk mindig. . . vagy Ő nem bírja tovább, vagy én. . . .
    De asszem megyek vissza én is a "helyemre":)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2004. október 15. 09:3718.
    Nem én akartam így, eddig csak komoly kapcsolatom volt, sajnos ez is az lett. Ha nagyon vonzódtok egymáshoz a másikkal, akkor ez nem akarati kérdés, hanem valami kikerülheteten. Na ne röhögtess. . . :-(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_633892 (10)
     
  10. 2004. október 15. 08:5917.
    Igaza van Sly-nek. A helyedbe, ha már ennyire belebonyolódtál, kiszállnék mindegyikből és egy harmadik mellett megpróbálnék normális életet élni. Mert megisemerted a házasságot, a gönyört, meg a poklok, poklát is, láthatod a külömbséget.

    az egészséged a legfontosabb, ezért kiborúni nem érdemes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_633892 (10)
     
  11. Torolt_felhasznalo_296067
    Torolt_felhasznalo_296067
    2004. október 15. 08:5816.
    Tetszik, hogy tegnap jutott eszmeb, sőt írtam is, hogy kellene egy "Szeretőből feleség" topic, és íme itt is van. Olyanok is jó lenne, ha írnáának ide, akik a korábbi szeretőjük felesége lettek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_521625
    Torolt_felhasznalo_521625
    2004. október 15. 08:4715.
    Na, most jól idevágtáztunk a szeretős topicból, felcsillant egy kis reménysugár a topic címe hallatán.
    Kár, hogy nem arról szól, amit a címe sugall.
    Megyek is vissza a jól bevált, pasiszidalmazó topicba!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_611274
    Torolt_felhasznalo_611274
    2004. október 15. 08:3314.
    Hát tudod, tisztában vagyok vele, hogy akárkit, még a legszemetebb embert is lehet szeretni, de azért pocsék érzés lehet, ha valakit ennyire nem vesznek emberszámba, mint Téged. . .
    Őszintén megszántalak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_633892 (10)
     
  14. 2004. október 14. 19:3913.
    Ez szép volt, de nem a címet takarta. Te nem a szeretődnek a felesége lettél, pedig a cím erre utalt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_213648 (1)
     
  15. Torolt_felhasznalo_951329
    Torolt_felhasznalo_951329
    2004. október 14. 19:2212.
    Mondjaaaaaaaaaad! :)
    előzmény:
    nagy_piros (11)
     
  16. 2004. október 14. 19:0611.
    Hogyis van, mondjam még? :))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951329 (7)
     
  17. Torolt_felhasznalo_633892
    Torolt_felhasznalo_633892
    2004. október 14. 19:0610.
    Haliho!

    Én most is egy nős pasi szeretője vagyok, és én is férjnél vagyok. Nem én akartam így, eddig csak komoly kapcsolatom volt, sajnos ez is az lett. Ha nagyon vonzódtok egymáshoz a másikkal, akkor ez nem akarati kérdés, hanem valami kikerülheteten. Pontosan tudtam, hogy ezzel kapcsoalttal csak veszthetek, főleg magamból, mégis belementem, annyira őrülten mély és vibráló volt. Ő mindig próbált lehúzni a földre, azzal, hogy csak "dugunk és barátkozunk". Sosem hitegetett. Mégis tudom, hogy szeret, mondania sem kell, de válni nem fog, túl nagy a vagyon és túl rég óta él kicsapongú, senki által nem korlátozott életet, ahhoz, hogy megváltozzon. Ha akarom teljesen eltartana, ház, luxus, korlátlan bankszámla, csak menjek bele. Ez meg nem én vagyok. Nem vagyok rá büszke, hogy ez így alakult, most vagyok túl egy idegösszeroppanáson, és nem tudom elereszteni a nős pasimat, pedig semmi értelme a dolgonak, nem keresem, igyekszem kerülni, egy hete nem is hívtam, mégis a fejemben van. A férjemmel szemben óriási lelkifurdalásom van, nem tudom, hogyan tovább. Én senkinek nem ajánlom a szerető státuszt, nincs belőle kiút. Talán mindkettőnek nemet mondok, de ehhez előbb nekem kell megint magamra találni.
    előzmény:
    Ágnes213 (8)
     
  18. 2004. október 14. 18:589.
    így van
    előzmény:
    Ágnes213 (8)
     
  19. 2004. október 14. 18:548.
    Néha az élet hozza magával a dolgokat, ne ítélj meg senkit, veled is megtörténhet!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951329 (7)
     
  20. Torolt_felhasznalo_951329
    Torolt_felhasznalo_951329
    2004. október 14. 18:517.
    Nahat! Ehhez kepest a Dallas kismiska.
    En nem lennek olyan buszke, hogy nos pasik a "specialitasaim", illetve ezek eletenek megkavarasa. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_213648 (1)
     
  21. 2004. október 14. 18:486.
    Egyébként már nem érzel iránta semmit?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_213648 (1)
     
  22. 2004. október 14. 18:475.
    Szép amit leírtál. S tán igaz, hogy egyvalaki mellett lehetünk boldogok. S egy kapcsolat akkor teljes, ha abban mindkét fél 100%-ig jelen van. Különben jönnek a problémák.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_213648 (1)
     
  23. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2004. október 14. 18:454.
    Most akkor kihez is mentél hozzá végül?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_213648 (1)
     
  24. 2004. október 14. 18:413.
    Nem tudom, hogy irányítjuk-e a sorsunkat, vagy bekövetkezik, aminek be kell következnie. Tragédiák, szerelmek, örömök és könnyek. Minden nap új kihívás, ha boldog vagy, akkor még inkább. Így látom.

    Neked gratulálok. Örülök a happy endnek:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2004. október 14. 18:352.
    Szép a történeted. Örülök, hogy jó véget ért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_213648 (1)
     

Címlap

top